Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Romain Rolland:A szerelem és halál játéka

Romain Rolland:A szerelem és halál játéka
Kilencedik jelenet

Carnot: Mit vitt magával?

Jérome: A vádiratomat.

Carnot: Amelyben te vádolsz, vagy amelyben téged vádolnak?

Jérome: Mind a kettőt. Vádolom ezekben az írásokban az Alkotmány hibáit és a kényurakat, akik kihasználják.

Carnot: Az eget dobálod. A kő rád hull vissza.

Jérome: Tudom. Az igazság öl.

Carnot: Coruvoisier, az idő sürget. Már idejövet tudtam erről. De az eseményeknek gyorsabb a lábuk, mint gondoltam. Nem hittem volna, hogy ezeket a spionokat már itt találom. A Jóléti

Bizottmánynak nincs szüksége kémekre. Beéri a barátaiddal.

Jérome: Enys Bayot beszélt?

Carnot: Igen.

Jérome: Szóval, semmit sem kell neked elmondanom.

Carnot: Egy girondista kutyát rejtegetsz itt.

Jérome: Csak nem várod talán, hogy kiszolgáltassam?

Carnot: Nem. Lökd ki! Menjen és akasztassa fel magát másutt. Nem azért jöttem, hogy róla beszéljek neked. Akárhol van, akárhová megy, annak a nyomorultnak nem sokat ér a bőre most. Azért jöttem, hogy magadról beszéljek veled.

Jérome: Mit akarsz?

Carnot: Coruvoisier, tudod, hogy gyanússá tetted magad. Nem éppen mai keletű ez a dolog. Bizonytalan magatartásod néhány hónapja már, néma rosszallásod, mellyel a Bizottmány cselekedeteit kísérted, sőt a tartózkodásod is elárulták benned az ellenséget. Nem volt nehéz kitalálni rejtett érzelmeidet. Csak a Köztársaságnak tett szolgálataid, Prieur, Jean-Bon, meg az én közbenjárásom, aki szerettem volna megmenteni a nemzeti védelem számára egy ilyen fejet, mint a tied, csak ezek oltalmazhattak meg. De ma csordultig telt a pohár. A botrány, melyet a nemzetgyűlés ülésén elejtett szavaid okoztak, hirtelen kitörésre kényszerítette a Bizottmány ingerültségét. Az imént heves jelenet folyt ott le. Letörtek bennünket. A többség végezni akar a hallgatag ellenállással, amely sokkal veszedelmesebb a hangos szavúnál. Választást engednek neked: vagy nyíltan csatlakozol új határozmányaikhoz, azaz állást foglalsz a halálra ítéltek ellen; - vagy közéjük kerülsz. És én azért jöttem, hogy megmondjam neked: ma este elmégy a jakobinusokhoz, felmégy a szónoki emelvényre és a határozmányok mellett nyilatkozol. Ez a föltétele menekülésednek.

Jérome (nyugalommal): Visszautasítom. Beismerem, egy év óta nagyon is kétesnek mutatkozott a magatartásom. És ma olyan zavart tanúsítottam, mely nem volt méltó hozzám. De azóta bizonyos körülmények, amelyeket fölösleges elmondanom, visszaadták látásom tisztaságát és szellemem nyugalmát. És boldog vagyok, hogy végre felelősségem tudatában cselekedhetem.

Carnot: Mennyiben?

Jérome: Meg fogom bélyegezni a halálos ítéleteket és a vér diktatúráját.

Carnot: Ezt nem fogod megtenni. Nincs jogod hozzá, de különben hatalmad nincs rá.

Jérome: Megvan a lelkiismeretem joga és hatalmamban áll feláldozni magam érte.

Carnot: Őrült, aki nem látja, hogy e pillanatban nem lehet megingatni a Bizottmányt anélkül, hogy romba ne döntsük nagy művünket: a Köztársaságot.

Jérome: A művünk az volt, hogy meg akartuk alapítani a szabad emberek jogait.

Carnot: Hogy az ember szabad legyen, először azok ellen kell megvédeni, akik szolgaságra juttatták. Az egyén jogai mit sem érnek az Állam ereje nélkül.

Jérome: Mit sem érnek, ha az Állam erejének áldozzák fel őket.

Carnot: Mit sem érnek ma. De majd érnek holnap. Fel kell tudnunk áldozni a jelent a jövőért.

Jérome. Feláldozni a jelennek az igazságot, a szeretetet, minden emberi erényt, a magunk megbecsülését, annyi, mint feláldozni a jövőt. Bűnös talajból nem hajthat ki az igazság!

Carnot: Beszéljünk nyíltan, Courvoisier. Mind a ketten a tudomány emberei vagyunk. Mind a ketten ismerjük a Természet törvényeinek kérlelhetetlenségét. A Természet nem sokat ad az érzelmes ellágyulásokra. És az emberek erényeit lábbal tiporja, hogy céljait betölthesse. Én a végcélt akarom. Akármilyen árat is fizessék érte. Ezt az árat nem én szabtam meg. De elfogadom, Undorodom, mint te, talán még jobban, mint te, ezektől az álnok, véres emberektől. Sokkal inkább ott kell élnem köztük, a közvetlen közelükben, mint neked. Undorodom a véres erőszaktól, amit napról napra aláíratnak velem. De nem hiszem, hogy szabad volna megtagadnom ezeket az erőszakosságokat és megfutamodnom a cselekedettől, mert beszennyezi a kezemet. Úgy veszem a dolgot, hogy belementem a küzdelembe. Az emberiség haladása megér egy kis mocskot...sőt ha kell, egynéhány bűnt is.

Jérome: Értelek, Carnot. Csöppet sem ítélem el részvétlenségedet. A tudománynak, mint mondtad, semmi köze a részvéthez. Nekem sem kenyerem az érzelmesség, akárcsak neked. De nincs bizalmam az elvont eszmékben sem. És, mint nálad idősebb ember, nem osztom már hitedet az emberi haladásban. Sokkal tudományosabb ember vagyok, semhogy fenntartás nélkül higgyek egyik föltevésünkben (mert nem több annál.) És bármennyire hízelgő volna is az ember szellemére és lángoló reményére, soha sem állítom oltárra olyan istenségnek, amely az áldozatok vérszagából táplálkozik. Csak egy szent van számomra: az élet, amelyet a jelenben élünk.

Carnot: És odadobod a magadét?

Jérome: Visszautasítom, hogy mások életét áldozzam fel érte.

Carnot: Az életük így is, úgy is, elveszett.

Jérome: De az enyém nem, ha a gyávaság és zsarnokság hitvány korával egy szabad lélek példáját állítja szembe.

Carnot: Törődöm is én a lelkeddel! De ragaszkodom az életedhez. Nekem az agyad kell. Courvoisier, a munkádra, a tehetségedre van szükségünk. A haza követeli ezt tőled. Katona vagy! Nincs jogod megfutni. A nemzetet fosztod meg olyan gyümölcsöktől, amelyek őt illetik.

Jérome: Sajnálom, hogy félbe kell szakítanom a megkezdett munkát. Az igazság szeretete az egyetlen, ami soha el nem avul. Türelmes és buzgó keresése egyetlen tartós javunk. De megtanultuk az utóbbi években, hogy mindig készen kell állnunk, máról holnapra, lemondanunk mindenről, ami a mienk: vagyonról, becsületről, boldogságról, szerelemről, munkáról és életről. Készen állok.

Carnot: Önző. Csak magadra gondolsz, mikor elajándékozod magad...Ami engem illet, én is készen állok. De nem ami téged illet. Ebbe nem nyugszom bele, Courvoisier...A régi becsülés nevében, közös munkánk nevében, amely összefűz bennünket!...Fogadd el a feltételeit a menekülésnek, amelyet én hozok neked!

Jérome: Nem tehetem. (Félrehúzódik.)

Carnot (vállat von): Agyrém! Csökönyös koponya!...(Egy pillanatig vár, azután néhány lépést tesz Jérome felé és írásokat nyújt át neki.) Nesze. Fogd!

Jérome: (elveszi az írásokat és kibontja): Mi ez?

Carnot: Előre biztos voltam ebben. Ismerem a matematikusok keményfejűségét...Dugd gyorsan zsebre!...Két álnévre kiállított útlevél, neked meg a feleségednek. De egy napot se veszíts! Hagyd el Párizst még ma este. Ebben az órában, ha lehet. Hely van fenntartva számotokra a postakocsiban Párizsból Dijonba és innen St. Claude-ig. Adieu, viszont ne lássalak!

Jérome (megindultan): Carnot!...(Megszorítja a kezét.) De mire volna jó futni? Nyomban elfognának úgyis...Vagy el lehet elmenekülni a Bizottmány kopói és Robespierre gyűlölete elől?

Carnot: Ő tud róla.

Jérome: Kicsoda ő?

Carnot: A megvesztegethetetlen. Tud. A kezdeményezés az enyém. S bár az a látszat, hogy ő mit sem tud az egészről, mégis az ő hallgatólagos jóváhagyásával jövök. Kellemetlen nekünk a halálod, Courvoisier. A Köztársaságnak semmi kedve, hogy karjára vegye holttestedet. Túlságos nehéz. Tedd meg nekünk azt a szolgálatot, hogy vidd el innen. A Bizottmány szemet huny. De ne kényszeríts bennünket, hogy megint kinyissuk a szemünket. Ne fogasd el magad. Akkor nincs több pardon. (Kimegy.)