Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 10-11. szám · / · Füst Milán: A zongora

Füst Milán: A zongora
Egy álom komédiája, néhány képben
Első kép

(Gyermekszoba Mühlstadtéknál. Nagy tisztaság és rend. A szoba baloldalán három kis ágy egysorban. Ezekkel szemben egy chaise-longue-on ágy vetve, azon Özv. Módlné ül. Olyan, mint a vasorrú bába. A szoba közepén az asztal mellett Johanna és Ilona halkan beszélgetnek. Este van, a lámpa ég. A gyerekek alusznak.

Johanna (karjánál fogva vonja magával Ilonát): Gyere - okvetlenül nézd meg... Gyönyörű kis szoba... nagy ablak, függönyök, minden!...

Ilona: Jó, jó - majd megnézem...

Johanna (elereszti): Kár is egy cselédnek - no nem? Ezt kiadom - ami legalábbis hatszázezer havonta. - És a cselédbér: az is ugyanannyi... Most add össze: az ugye egymillió és kétszázezer... Az pedig hat hónap alatt? - Egész szép kis összeg... (Boldogan) Meglátod, milyen jó lesz. Még marad is nekem valami...

Ilona (mosolyog): Nagy gyerek vagy te, Hanni...

Johanna (benső ujjongással): Ugye, nem is hitted volna, mire képes az ember? - Mit gondolsz te, mióta készülök erre? Persze volt eszem. Mindent, ami fehér, kimosattam vele... Hisz tudod: nem így szokott nálam kinézni...

Ilona: No és te fogsz mosni, főzni - mindent?

Johanna: Hogyne - stoppolni, gyerekkel sétálni - nagyszerű lesz! - Mi az a hat hónap? Majd elmúlik. Gondolom, hogy viselős vagyok - nem igaz? - Gyere, nézd meg azt a szobát!

Módlné (öblös mély hangon): Egy ilyen asztalos... mit ért az ahhoz? - Csak nem parancsol?

Ilona (szünet után, riadtan): Mi volt az? - Mit mond a néni?

Johanna: Semmi, semmi - a mama csak úgy magában beszél... Már megszoktam...

Ilona (könnyedén megrázkódik): Igen... - no és? Részletre veszed?

Johanna: Hova gondolsz te! A Tutyika mellett? Megölne, ha megtudná! Ő különben is mindig ellenkedik... Csakhogy én nem hagyom ám magam! Aminek meg kell lenni, annak meg kell lenni - nem igaz? Inkább vagyok cseléd! Hat hónapig egy idegen férfi után fogom kihordani a lavórt... persze egy nappal se tovább! - Mert akkor már este megyek be hozzá - tessék menni! És veszek egy olyan nagyszerű cselédet... (Boldogan elmosolyodik - Szemérmesen.) Meglátod, milyen szép lesz minden!...

Ilona (mosolyog): Igazán gyerek vagy te, Hanni - hát nem sokkal jobb volna, ha megkérnéd az uradat?

Johanna: Hova gondolsz! - Kérni? Én sose szoktam tőle semmit se kérni. Nem ismered te őt! És az ember ne kérjen. - (Kis szünet.) Itt volt például tegnap a Katsikáné, az a szép asszony - hisz tudod, milyen jóban vagyunk? -, még attól se kértem. Nem én, ha kenyérre kell, akkor sem. És mit gondolsz, ha lenne neki, nem ajánlotta volna fel magától is? Nem olyan viszonyban vagyunk! - Mert ő tudja nagyon jól, hogy jó helyen van a pénze... (Kis szünet.) - Csakhogy nem szólt semmit. (Hosszabb szünet.)

Ilona: No és?

Johanna (kedvetlenül): Semmi. (Szünet.) Neked persze nincs, azt nagyon jól tudom...

Ilona (mosolyog): Bizony, most nincs.

Johanna (kesernyésen): Ha nekem kell, akkor senkinek sincs. - De nem baj...

Ilona: Tanultál te zongorázni?

Johanna: Nem tanultam - de azért tudok. Mert ez volt mindig a szívem vágya! - Tudod, magam csinálom a dalokhoz a kíséretet... Ha felfelé megy a dal - akkor én a kísérettel nem megyek felfelé... Nézd, így - (Dalol.) la-la-la... - így megy a dal... és la-la-la - így megy a kíséret... (Kis szünet.) Persze a dalokat is jórészt én csinálom...Nekem nem tetszik az, amit más csinál... (Kis szünet.)

Ilona: No, szervusz, Hanni - most már megyek is.

Johanna (felvidultan): Dehogy mész te! - Hát meg sem akarod hallgatni?

Ilona (mosolyog): Mit hallgassak meg?

Johanna (szemérmesen): Hát - az én boldogságomat?

Ilona (mosolyog): És mi a te boldogságod?

Johanna: Hogy mi? - Nézd, ez az egyik ikergyerek - ez valósággal húzódik a zenéhez... De a többi is! Ez lesz az én boldogságom...

Módlné (öblös, mély hangján): Ez az én legkisebb leányom... nincs annak kérem arra szüksége! Jómód!! - mit akar?

Ilona (riadtan, halkan): Oly furcsákat beszél!...

Johanna: Hagyd - hagyd... Én már megszoktam... - Öreg már!

Ilona: Hány éves?

Johanna: Képzeld, pont száz lesz a jövő hónapban. - Ugye, ritkaság? - De nincs már egészen rendben! - (A fejéhez mutat.)

Ilona: És mért tartod akkor itt, a gyerekek között?

Johanna: Vigyáz a gyerekekre. - Mit gondolsz te - én már olyan fáradt vagyok a sok éjszakázástól!... (Kis szünet.) Csak az a baj, hogy rossz már a szeme... De azért ő vigyáz... (Mosolyog.) Képzeld, úgy alszik szegény, hogy erre van fordulva egész éjszaka... (Szünet.) Hát nem hallgatod meg?

Ilona: Mondd már, mert nekem menni kell...

Johanna (rimánkodva): Drágaságom - csak ezt hallgasd meg, ezt az egyet! (Hirtelenül.) Mért is nem segít nekem valaki?

Ilona: Én szívesen segítenék - de most nekem sincs...

Johanna (gyorsan): Tudom, tudom - de akinek van... Mondd, hány olyan ember van, aki bírja magát! (Sóhajt.) Otthon a papánál - hogy szaladt ott mindenki, ha én megkívántam valamit...

Esztike (álmában felsír.)

Johanna (odarohan): Mi az, egyetlen örömöm nékem?...

Esztike (álmosan): Mama, vizet...

Johanna: Nesze, boldogságom... (Megitatja.) És most aludni szépen...

Módlné (felkiált): Persze, aki egész nap sörözik... Olyan kövér vagy már, mint a macska!...

Johanna (rászól): Mama, nyugodjon!

Módlné (ijedten - szinte suttogva): Jaj-jaj! Persze... (Összehúzódik.)

Johanna (visszajön az asztalhoz): Képzelheted... Télen, mikor úgy esteledik... és itt lesz... Ki sem merem mondani... (Ilona szemébe néz.) a mi édes drága zongoránk... (Kis szünet.) És együtt lesz ez a három szép gyermek... Majd leültetem őket szépen a szőnyegre... (Diadalmasan.) És nem szorulok én akkor senkire! Mozi sem kell, színház sem kell és az a gőgös Irén sem kell. - És mit fogunk spórolni! - Mert ő is - mit gondolsz, minek neki akkor az a kocsma? Ha egyszer itthon az ő paradicsoma - na, nem igaz? A lakás szépen feldíszítve... - ott a zongora... már el is van készítve a helye... Ugyan gyere, nézd meg! (Kis szünet.) Meglátod, én őt ide fogom kötözni, én lebabonázom a játékommal... Mert - nem lehetetlen az -, mondd csak - hogy egy ember, akinek itt vannak az angyalkái, hogy az így éljen? - Nem igaz?... (Mialatt beszél, a függöny lassan lement. - Még nem csukódott egészen össze, mikor kihallik a hangja.): Jaj, dehogy! Semmi esetre! Te itt fogsz maradni!... Vacsoráztál már?