Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Buday Dezső: Jókai lelke

Buday Dezső: Jókai lelke [+]
A nagy természet

keveset látta Jókait, mert Jókainak nem volt rá ideje, hogy megnézze. Amikor a Bükk rengetegeiben bujdosott, akkor tanyázott talán annyit egyfolytában a szabad természetben, hogy alkalma volt annak misztikumát megfigyelni: Illavay eljegyzése (Akik kétszer halnak meg), a kordicai statúció (És mégis mozog a föld), a barátfalvi lévita és a Tengerszemű hölgy egy pár jelenete tükrözi vissza a Bükkben szerzett hangulatokat. Itt sejtette meg a kincsek misztikumát is a rengeteg szakadékok mélyén, amiről a Thoruzóba kincsei (Kiskirályok), a Páter Péter földalatti barlangja, Lis Blank és Temetvényi család párhuzamosan elgondolt kincskeresése a Rab Rábiban és a Szegény gazdagokban leírt földalatti kincses barlang meséje szólnak.

Hogy hogyan tudta leírni a természetet, azt már a szigorú kritikusai is felfedezték. Az Alduna leírása az Aranyemberben, ugyanott a balatoni rianás leírása, amit sohse látott, azután a tengernek számtalan megfestése, aminél különbet csak Debussy tudott produkálni a muzsikában, azután Szicília megfestése a Rákóczi fiában, a bányák rajza a Fekete gyémántokban, a világvégi üstökösnek Flammarionnál is gazdagabb elképzelése mutatják azt, hogy mi volt Jókai fantáziája.

Egyáltalán, szintetikus meglátásai a Jövő század regényében olyan bámulatra méltóak és zseniálisak, mint valamikor Kossuth Lajosé volt a színkép elemzéséről, aki valószínűleg először jósolta meg annak alkalmazását a csillagászatban. Az ilyen zseniket a jövő világa a tudományos összefüggések és határtudományok meglátásainak felderítésére fogja talán felhasználni.

De a zseni szeret elkalandozni és szívesen időz régi emlékeinél is. Erdélyt, amit későn látott, Olaszországot, amit öregen látott meg, bizony nem írja le annyiszor, mint a feledhetetlen gyermekkori benyomásokat. Komáromról szól legalábbis tíz regényében (Tengerszemű hölgy, Aranyember, Politikai divatok, Elátkozott család, A mi lengyelünk és sok kis novella).

Pozsonyról is ír egy párban, sőt még Bécs számára is van sok szép szava (Rákóczi fia, Rab Rábi, Szeretve mind a vérpadig, Élet komédiásai).

Ezek a fel-felbukkanó reminiszcenciák sohsem fajulnak szenilis ismétlésekké, mint a sokat beszélő mesemondóké, hanem mindig újak és mindig frissek az ő virágai az emlékezés koszorújában.

Jókai nem dolgozott modern eszközökkel, mint írótechnikus. Nem diktált gyorsírónak, hanem kora hajnaltól késő estig rótta az egyenletes szép lila tintás betűket finom fehér papirosára, mintha valami pedáns diák csinálná a mindennapi igaz feladatát. Évente három-négy regényt írt, tehát a mai fogalmak szerint gyorsan sem dolgozott.

A Sváb-hegyen kívül és egypár balatoni nyaraláson kívül életének javarésze az írószoba négy fala között tellett. És éppen a regényeiből nagyon kevés jelenet játszódik négy fal között. Jókai hozzáképzelte a természetet az eseményekhez és hozzáképzelte olyan fantáziával, amilyen fantáziája színekről csak a vak embernek lehet.

Ilyen volt az a lélek, amelynél gazdagabb talán csak Shakespeare írásaiban tükrözik vissza. Ilyen volt Jókai.

 

[+] E tanulmány szerzője unokabátyám, dr. Buday Dezső egyetemi magántanár, kecskeméti jogakadémiai tanár (ki 1919-ben tragikus halált halt), jogtudományi művei mellett a szépirodalommal is foglalkozott. Sokan lesznek még, akik emlékeznek Hungaricus néven kiadott regényére (A szenvedő ember) s a Nyugatban megjelent nagy költeményére (Orgonazúgás). Jókai-cikkét a forradalom alatt juttatta a Nyugat szerkesztőségéhez s abban az időben technikai és egyéb okok gátolták kiadását. Kegyeletes kötelességet vélünk teljesíteni, mikor a Jókai-jubileum alkalmával közzétesszük.
Babits Mihály