Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 5-6. szám · / · Buday Dezső: Jókai lelke

Buday Dezső: Jókai lelke [+]
A bankár

foglalkozásánál fogva feltétlenül szükséges rekvizituma a Jókai-regényeknek, ahol a költő isteni naivsággal többször is előadja a világ finanszírozásának tudományát.

Griffárd a Magyar nábobban, Lemming a Szerelem bolondjaiban és a Kaulmann Félix a Fekete gyémántokban a világratörő intrikusok. Korruptak és uzsorásak, akiket éppen a mohóságuk tragikuma sújt le.

Walter Leó (Enyém, tied, övé) és Traumhold (Lélekidomár) a becsületes bankárok, akik megmutatják, hogy korrektséggel is lehet milliókat szerezni.

Az uzsorások alakja elmosódottabb. Az öreg Kalender, aki becsületszóra ad pénzt Jenőy Kálmánnak és az orgazda Diadém (Akik kétszer halnak meg) már kevésbé érdekelnek bennünket.

A fináncokat nem szereti a jólelkű mesemondó. Az Új földesúrban is, a Szerelem bolondjaiban is gondja van rá, hogy ne szeressük meg őket.

 

[+] E tanulmány szerzője unokabátyám, dr. Buday Dezső egyetemi magántanár, kecskeméti jogakadémiai tanár (ki 1919-ben tragikus halált halt), jogtudományi művei mellett a szépirodalommal is foglalkozott. Sokan lesznek még, akik emlékeznek Hungaricus néven kiadott regényére (A szenvedő ember) s a Nyugatban megjelent nagy költeményére (Orgonazúgás). Jókai-cikkét a forradalom alatt juttatta a Nyugat szerkesztőségéhez s abban az időben technikai és egyéb okok gátolták kiadását. Kegyeletes kötelességet vélünk teljesíteni, mikor a Jókai-jubileum alkalmával közzétesszük.
Babits Mihály