Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 21-22. szám · / · Figyelő

Hevesy Iván: Kvittek vagyunk

Az új Lubitsch-filmnek, Lubitsch első amerikai filmjátékának bemutatója kettős meglepetés okozott. Először, mert minden aggodalomra megvolt az ok, félteni Ernst Lubitsch egyedülálló filmművészetét az amerikaiak művészietlenségétől és az európainál is alantasabb kufárszellemétől. Ez az aggodalom szerencsére nem vált be: az amerikaiak úgy látszik, éppen mert olyan jó üzletemberek, szabad teret és lehetőséget adtak a német rendező zsenialitásának. Így történt - ez a második meglepetés -, hogy nemcsak megtarthatta nívóját, hanem emelhette is, és a filmjátéknak egészen új képességeit mutatta meg.

A Kvittek vagyunk nem tragédia, mint Lubitsch filmjeinek legnagyobb része, hanem vígjáték. Nem burleszk és nem bohózat, hanem vígjáték a szó legigazibb és legeurópaibb értelmében. Szellemesebb, finomabb és rafináltabb szövevényű, mint akármelyik szellemes, finom és szövevényes francia színpadi vígjáték.

Témája, témavezetése, eszközei és beállításai első pillantásra egészen színpadszerűek. A külsőségei is ilyenek, az egész cselekmény négy-öt enteriőrben, szalonokban, hotelszobában játszódik le, és csak elvétve fordul elő egy-két utcajelenet vagy más plein air-kép. Vonat-, autóüldözés vagy bármely egyéb fokozottabb mozgás teljesen hiányzik belőle. És mégis a Kvittek vagyunk egyike a legvértelibb, legfilmszerűbb filmeknek. Ilyen tekintetben való kiválóságát már első szempillantásra jelzi a feltűnően kevés felírás, a film stílustisztaságának és filmszerű koncepciójának legbiztosabb ismertető jele. Ami kevés felírás van, az is csak egy-két sor mindig, nem kommentálás, nem cselekménymagyarázat, hanem a hiányzó élőszónak néhány, alig elkerülhető pótlása. És ami a legfontosabb: nem az történik, ami legtöbb mai filmjátékban, hogy a dráma további előrehaladására a felírások adják a lökéseket. Ellenkezőleg: a felírások csak kiélezni segítik a szellemes fordulatokat, amelyeknek az előkészítését is, bekövetkezését is vizuálisan jelenlevővé tett, látható eseménymomentumok hozzák. Ez jelenti az igazi filmszerűséget, nem pedig a sok rohanás és fizikai mozgás. Így lesz mégis ez a Lubitsch-film történések filmszerű koncentrációja, amelynek létrehozója a film végtelen mozgásszabadsága térben és időben, lehetősége annak, hogy a film színtere mindig oda ugorjon, ahol a dráma következő láncszeme kapcsolódik. A filmnek erre a szabad mozgására van alapítva a Kvittek vagyunk rafinált szövevénye és minden rohanó mozgás nélkül is hallatlan elevensége. A filmszerű vizualitást pedig részben az ügyesen elhelyezett részletképek, még nagyobb részben pedig a gondosan kidolgozott játék adja meg. Nem felírások beszélik el például, hogy az önző léha asszony nem törődik a férjével, hanem csak magával. Néhány másodperces jelenetek sorakoznak egymás után: a férjnek lukas harisnyába bújó lábát látjuk az egyiken, a másikon amint egy fiókot húz ki, benne három-négy gallér, az alatta levőben valami száz pár női harisnya, ha a szobalányt hívja, nem jön, mert az is az asszonnyal van elfoglalva, ha borotválkozáshoz fog, a felesége elviszi előle a tükröt, hogy magát sminkelje előtte etc. Ez a módszer még a könnyebb és egyszerűbb, hiszen csak egy meglevő helyzet motívumait kell felsorakoztatni. De Lubitsch lelki szituációk kialakulását és kifejlődését, tehát belső történéseket is vizuális elemekkel jelenít meg. A jó asszony rózsákat tép az urának. Véletlenül lehull egy szál az utcára a férjre várakozó barát elé, aki örömmel veszi fel, félreérti és biztatásnak tartja. Éppen azért rejtegeti a férj elől, akivel együtt autóba ülnek. A feleség rózsáit a férj véletlenül elejtette a lépcsőházban, a feleség megtalálja és azt hiszi, hogy szándékos volt tőle etc., etc. Apró motívumok, amelyek minden kommentár nélkül rakódnak össze a bonyodalom előrefejlesztéséhez.

Másik jó eszköze Lubitsch filmszerű dolgozásának a kitűnő differenciált játék, amelynek minden kifejező ereje át van tolva azokra az elemekre, amelyek láthatóan érvényesülnek, szavak nélkül. Ezekhez az eszközökhöz az összes szereplők Maria Prevost-sal élükön, a legpompásabb anyagot adták. Így érhette el Lubitsch, hogy valósággal finom eszmecseréket és dialógusokat fotografáltathatott le.

Ami a képalkotás szempontjait illeti, ezekben is nagyon határozott továbbhaladást tett ez a filmjáték. Folytatta azt a módszert, amely mind határozottabb tisztasággal és tudatossággal tört előre Lubitsch előző munkáiban. Egyben bekövetkezett az a fejlődés, amelyet elméleti gondolatmenetek alapján előre megjósultunk: nemcsak a totálképek száma redukálódik a legszükségesebb legkevesebbre, hanem kiesnek a premier-plánok is, hogy a jelenetek lehetőleg mindig a second-plan homogén és egységesítő terében folyjanak le. A second-planban egyként érvényesül a mozgás és az arc is, felesleges tehát a premier-plan, amely egyrészt kiszakítja a szereplőt a dráma miliőjéből, és ezzel mesterkélt bemutatásnak hat, másrészt pedig hirtelen méretváltozásaival térátérzéseinkbe durva zökkenőket iktat. Tovább folyik a Lubitsch-képek formai egyszerűsödése is: egyszerre mindig csak néhány alak a nagyon egyszerű és nagyon áttekinthető miliőkben. Ebben rejlik a film igazi monumentalitása, nem pedig a Cesarina és a Griffith-féle építkezésekben.

Mindezen erények leszögezése után konkrétan és objektívan lehet megállapítani, hogy a Kvittek vagyunk Mazsukin Finita la commediája mellett csúcspontja mindannak, amit az új filmjáték alkotott.