Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 13-14. szám · / · Marsovszky Miklós: Új művészet: a film

Marsovszky Miklós: Új művészet: a film
III.

A film nyersanyaga: a mozgás. Ez a saját, csak általa valósítható, csak néki szolgáló anyaga avatja a filmet autonóm területévé a nagy művészetbirodalomnak.

Ennek az egyszerű, egészen magától értődő megállapításnak kell mindenekelőtt beidegződnie a filmművészet összes munkásainak a testébe. Ha ez megtörtént, sok tévedés oszlik majd el, sok kárbavesző munka szűnik meg.

De a járt utakról nehéz letéríteni az embert, és nehéz leküzdeni a megszokás tétlenségi erejét.

A film munkásai eddig még meg se kísérelték, hogy rálépjenek az új, töretlen ösvényre, pedig csak ez az ösvény vihet el a művészetig.

A régi utakat mind sorravették. Írtak filmdrámát, filmepikát, filmpantomimeket, nagyszerű fekete-fehér festményeket fotografáltak. Javarészük nem is látott egyebet a filmben, mint más művészetek olcsó népszerűsítőjét. Számukra jó üzlet volt csak a film és semmi egyéb. A közönség jól mulatott munkájukon, és esténkint zsúfolásig megtöltötte a mozikat.

A rendezők esze csak azon járt, hogy a filmek egyre látványosabbakká váljanak. Egy-egy új trükk vagyonokat jövedelmezett. Mindenki meg volt elégedve. A film vállalkozói is, meg a közönség is. Néhány okvetetlenkedő intellektuális mondott csupán lesújtó kritikát a moziról, ezek is csak egy előadást láttak, aztán még a tájékát is elkerülték a filmszínháznak.

De közben mi történt? A film hatalmas, szinte példátlan fejlődésnek indult a hamis utakon. A rendezés egyre artisztikusabbá vált, a darabok kiállítása egyre fényűzőbbé, a filmgyárak expedíciókat kezdtek szervezni a világ minden tájára, hogy minél változatosabb és a témáknak megfelelőbb környezetben játszassák színészeiket, a fotografálás technikája is egyre tökéletesebbé vált, egy-egy történelmi darab számára beható tanulmányok alapján ezernyi statisztát ruháztak fel és rekonstruálták a korhű milieut, egész mozivárosok épültek. A film egyre jobb üzletté vált, de most már tudatos artisztikus igyekezetei is voltak.

A fölényesek, az intellektuális kételkedők lassankint elhallgattak: figyelni kezdtek.

A filmnek szinte észrevétlenül kirajzolódott a saját arca. Embernek soha türelmetlenebb, akaratosabb anyaggal nem volt még dolga. Ez az anyag minduntalan kiütközött a más anyagra szabott kompozíciókból, lerombolta az idegen formákat, és látható, érzékelhető valósággá erősödött. Csak itt-ott és csak rövid időre, mert éber idomítói csakhamar lefülelték és pórázra kötötték. De ezek a rövid nekiszabadulások a jövő igazi, anyagszerű filmművészetét - a tudat alatt - már minden mozilátogató képzeletében megidézték.