Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 12. szám · / · Figyelő · / · Ignotus: Apponyi és Rákosi

Ignotus: Apponyi és Rákosi
3.

A kettő közül Rákosi az, aki mikor cselekedett: tett is valamit, aki hatott a közéletre is, például megcsinálta - éspedig remekbe - a magyar újságírást. Apponyi inkább dísze volt a magyar közéletnek. A kettő közt az a különbség, ami a konstrukció s az ornamentika között. A konstrukcióban nemcsak gyönyörködni lehet: lakni is lehet benne.

Apponyi: nem rossz értelemben van ez mondva, mindjárt meg is magyarázom, hogy gondolom: Apponyi a szép dilettáns. Ez nem azt jelenti, hogy ne értene ahhoz, amit csinál. Dehogy: alaposan, értesülten, tanultan ért hozzá, sokkal jobban, mint Rákosi, ki inkább naturalistája a dolgoknak. Nem a tudásnak, nem is a tehetségnek híja teszi a dilettánst - hiszen kevés tehetségesebb ember van, mint Apponyi -, hanem a szenvedélyé, az ösztöné. Apponyinak magától vagy akarata ellen semmi iránt nincs különösebb érdeklődése, semmiben nincs szándéka, akarata. Mindezeket el kell határoznia, megállapítania, megformálnia, egy nagy értelem s egy tiszta jellem óhajtásai és kötelességei szerint. Ezzel lehet aztán például a politikában elfoglalni igen helyes álláspontot, csak azt a pontot nem lehet megtalálni, ahonnan világokat emelhetni ki sarkaikból. Ilyen kiszűrt meggyőződés mellett lehet gyönyörű szónoklatokat mondani, csak megragadni nem lehet velük az embereket. A különbség, hogy összefoglaljam, az, ami volna egy ösztönből nemzett és született emberi állat, s egy lombikban vegyített homunculus között. A szenvedélyből született ember tovább plántálódik, az ésszel szült ember magtalan.

Rákosi világéletében ösztönember volt, kiben a érdek vagy érdekeltség (ezt sem kell rossz értelemben érteni) menten meggyőződéssé és szenvedéllyé transzformálódik, s ideghatással csap át felebarátainak ösztöneire és szenvedélyeire. Rákosi ezért tudta mindig megcsinálni és elérni, amit akart, ha nem is volt mindig olyan igaza, mint Apponyinak majd mindig, ha nem sokszor volt oly megejtő figura, mint Apponyi mindig. Rákosi sokat ártott is, nem csupán használt, sőt lehet, hogy végső summában nagy időkön át többet ártott, mint használt. Apponyi se nem ártott, se nem használt, csak jól esett.

Ez volt a két férfiú képe körülbelül 1917-ig. Apponyi a szép nívó, mely csak parallel az élettel, de nem hat rá. Rákosi az élelmes tehetség, ki hat az életre, de nem mindig üdvösen.