Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 11. szám · / · Schöpflin Aladár: A Magyar irodalom a huszadik században

Schöpflin Aladár: A Magyar irodalom a huszadik században
I.

Idegennek, aki a magyar irodalom iránt érdeklődik és az elébe kerülő jelenségeket meg akarja érteni, elsősorban a következő tényezőket kell figyelemben tartani:

1. A magyar az ural-altáji törzshöz tartozó nép, közelebbről a finneknek és az Oroszország különböző részein elszóródva élő nép-foszlányoknak (vogulok, osztjákok, mordvinok, cseremiszek stb.), távolabbról pedig a török-tatár népeknek faji és nyelvi rokona. Ezer esztendő óta a jelenlegi magyar területen élve, beszorítva indogermán népek tömegei közé, mintegy éket képezve az északi és déli szlávok között, sokszorosan keveredett ezekkel a fajilag és nyelvileg idegen népekkel s nemcsak nyelvébe vett fel aránylag sok szláv és germán elemet, nemcsak a keresztény kultúrát vette ezektől, hanem a keveredés folytán bizonyos - tudományosan alig meghatározható, de lélektanilag mégis érezhetően tevékeny, antropológiai és etnográfiai változásokon ment át. Mindazonáltal ural-altáji származásának alapvonásait megőrizte. A magyar ember típusa még ma is lényegesen különbözik az általános európai indogermán embertípustól, nemcsak külsőre, hanem észjárásra, temperamentumra és atavisztikusan beidegzett világfelfogásra is. Az ural-altáji jellemvonások kiütköznek az indogermán színezetű európai kultúra rétege alól. Ezért van, hogy bár a magyarság a Kr. után 10. század vége óta benne él a keresztény európai kultúra sodrában, keresztülment ennek minden alakulásán, mégsem asszimilálódott hozzá teljesen, maradék nélkül, mindig érezhető volt benne valami meghasonlás közte és kultúrája között s egy nehéz belső küzdelem, amelynek célja, ezt a kultúrát faji tulajdonságaival összhangzásba hozni, saját különálló egyéniségét és igényeit beilleszteni az idegen kultúra által adott életformákba. Történelmi viszontagságok, mint a 16. és 17. században több mint másfélszáz évig tartott török hódoltság, súlyos fennakadást okoztak ebben a folyamatban, amely azonban teljesen sohasem állt meg. Irodalmilag abban nyilvánult, hogy hol az egyik tényező, a faji különlegesség kapott erősebb hangsúlyt, hol a másik, az általános európai kultúrhatás s a kettő együtt csak a legmagasabb fokon, a legkiválóbb szellemek alkotásaiban jutott teljes harmóniába.

2. Nyelvileg a magyarság a leginkább elszigetelt népek közé tartozik. Az európai tudomány talán egy néppel sem foglalkozott kevesebbet, mint a magyarral. Idegen ember, hacsak különös gyakorlati cél nem kényszerítette rá, a legritkább esetben igyekezett leküzdeni a magyar nyelv megtanulásának tetemes nehézségeit. Így a magyar szellem irodalmi alkotásai, ha egyáltalán ismeretesekké váltak Magyarország határán túl, leginkább jóindulatú dilettánsok többnyire nem nagyon sikerült fordításaiban kerültek külföldi nyilvánosság elé. A magyar irodalomra vonatkozó eszmék alakulásából tehát hiányzik egy elem, melynek nagy fontossága van más, szerencsésebb nemzetek eszméinek és öntudatának fejlődésében, az általános európai kontrol eleme.

3. A magyar társadalmi fejlődés lényegesen eltér a nyugat-európai népekétől, inkább az Észak és Kelet-európai népekével mutat analógiákat. Egész a 19. század közepéig egyetlen néposztály, a köznemesség a kultúra és általában a faji és nemzeti öntudat hordozója. Fölötte az arisztokrácia, mely a 18. század folyamán többé-kevésbé elidegenedett a nemzet zömétől, alatta a jobbágyság kultúrán aluli tömege és a túlnyomórészt idegen eredetű és nyelvű s politikailag és társadalmilag egyaránt kevés súlyú városi polgárság, amely már csak idegen nyelvénél fogva sem lehetett a magyar kultúrában tényező. Ez az állapot csak a 19. század közepén változott meg s ekkortól kezdve kezdett a felszabadult parasztság résztvenni a magyar kultúrában s ugyanekkortól kezdve simult hozzá a polgárság szorosabban, nyelvileg és világfelfogásban is, a magyarsághoz. A 19. század második felének nagy társadalmi eseménye, a három társadalmi rétegben bizonyos mértékig végbement keveredés és egy új középosztály alakulása a régi történelmi nemesség, a parasztság és a többnyire német fajból eredő polgárság ivadékaiból. Ez a folyamat még ma sincsen befejezve. Világfelfogás dolgában legerősebben a régi nemesség nyomta rá bélyegét erre az új középosztályra, a többi rétegek hatása csak újabban, a fejlődés most folyamatban levő második etappján kezd mutatkozni. Az ipari munkásság, mint a nyugat-európai népekhez képest későn beállt modern gazdasági fejlődés produktuma csak mintegy harminc év óta vált észrevehetővé a magyar közéletben és kultúrában s a magyar életlen még sok csökevény feudális jellemvonást mutató karaktere a legújabb időkig nem engedett számára érvényesülési tért.

4. A magyar kultúra modernizálódása és európai színvonalra emelkedése a 19. század középi romantikus szellem műve. Ez adta a magyar klasszikus kort, a nagy politikusokat (Széchenyi, Kossuth, Deák), a nagy gondolkodókat (Eötvös, Kemény Zsigmond), a nagy költőket (Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Madách). Ennek hatása ma is érezhető, a magyar közgondolkodás ma is telítve van még romantikus elemekkel, a magyar irodalmi alkotás még mindig nem szabadult meg teljesen a romantikus hatás alól.