Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 7. szám
"Öntött szavak, kik egyre olvadóbbak..."
Mint vad nyomás s roppant hő a szenet,
A szavaid úgy tette olvadókká
Az élet súlya és a hit heve.
Terhétől roskadsz, fúlva cepeled,
S óh, ez a fájdalom már állati:
Hevétől fölgyulsz, s isteni a láz: -
S a szén, a szén, az olvadó szavak,
Az olvadó szén már kristályosul,
Kristályosul, átlátszik és ragyog!
És benne ég - kék ég! - szépség-hited.
és jóság-váró zöldtüzű reményed.
És szereteted bíborlángu csíkja.
És benne ég fájdalmad violája.
S a szavaid többé már nem azok:
"Öntött szavak, kik egyre olvadóbbak" -
De, mint a gyémánt, szikrázók s kemények.