Nyugat · / · 1924 · / · 1924. 6. szám

Nagy Péter: Hamlet királykisasszony
Földi Mihály feljegyzései

John Lemoinne, a híres hírlapíró, aki soha életében egyetlen könyvet sem írt, büszkén-könnyedén mondta oda a Negyveneknek, mikor székét elfoglalta az akadémián: Könyvemet napról-napra írtam a közönség szeme láttára, köszönöm, hogy önök is észrevették.

Vajon észrevenné-e nálunk a közönség, az irodalom, sőt az akadémia, ha egy könnyelmű nagy tehetség csakis azt a sajátságos formáját választaná a könyvírásnak, amivel John Lemoinne olyan fényesen boldogult? A mi zsurnalizmusunk állítólag dajkálja az irodalmat - legalább abban a ritka szerencsés alakban, amely megfér vele, - de azért több tehetséget temetett már el, mint fölnevelt. Mert a lapszerkesztők véleménye ellenére is ki kell mondani már egyszer, hogy a hírlapíró kiválósága mégsem az összehordta anyag érdekességén múlik, hanem azon, hogy embere, művésze, mestere volt-e ennek a magában közömbös anyagnak. Azon, hogy elég jó író - tisztán író - volt-e akkor, amikor nem akart egyébnek, csak hírlapírónak látszani. Egy igazán jó vezércikknek mindig hatásosabb a prózája, mint a politikája. És így talán mégis a zsurnalizmus feladata volna, hogy ráterelje a figyelmet azokra, akik azzal lendítenek rajta legnagyobbat, ha meg tudnak maradni íróknak ott is, ahol ezt szinte zokon veszik tőlük. Persze, európai újságírásra gondolok, arra, amit a terjedő amerikanizmus pápaszeme olyan mélységesen lenéz.

A helyzet ma és már régóta az, hogy az újság csaknem inkább kompromittálja, mint portálja a benne sűrűen mutatkozó nevet és ahol névtelenséget, de annál több kvalitást kíván, azt a lap szellemének javára könyvelteti el. Az írók idejét, java erejét, szabadságát lefoglalja magának - s azt, hogy vigyék valamire, kibontakozzanak vagy legalább feltűnjenek, ezt már teljesen rájuk bízza. Ha nincs érkezésük külön könyveket írni, ott van az anyag, amit napról-napra feldolgoztak, adják azt ki könyvben, válogassanak belőle, gyúrjanak rajta. Szépirodalom, tanulmány, cikk - legyen fölmelegített káposzta azoknak, akik lekéstek a napisajtó-tálalta rendes ebédről.

Nem jutna mindez a visszásság az eszembe, ha nem félteném - nem a Földi Mihály most megjelent könyvét attól, hogy nem tűnik föl kellően, - hanem igenis az irodalom közönségét attól, hogy balítéleteknek hódolva, a napisajtót napisajtónak, könyvnek csak a friss könyvet értékelve - nem arra a magas polcra helyezi Hamlet királykisasszonyt, ahol a legszebb legkomolyabb könyveit tartja. Földi ugyan fiatalsága ellenére is elismert tehetségű író, kemény és megállt próbáit láttuk, - de Istenem, ezek itt cikkek, följegyzések, glosszák a napi eseményekhez, hozzászólások jelenségekhez, összegyűjtött elmélkedések, elmefuttatások és csevegések, egy aktualizált író prózája és gondolatai, valaha egy-egy kicsiny, redukált könyv az újságban, most sok, túl sok újság egy könyvben. Az esszék, a tanulmányok, a mestermunkák közé valók?

Tessék elolvasni a könyvet - s aztán, hosszú idő múlva is megszabadulni a hatásától. Mert olvasni könnyű, csupa kitűnő írás, sokszor bámulatos röviden, élesen, komplikáltan egyszerűen mondja el mindig azt, ami nem olvasható meg más könyvekben, - de nem reagálni, nem reflektálni rá, magunkban nem civódni vagy tovább nem barátkozni vele, mikor végigolvastuk, szinte lehetetlen. Jelentős, érdekes, gazdag, annyira sokoldalú könyv, hogy minden érdeklődése körébe belevág az embernek.

És én mégis megkísérlem, hogy ne polemizáljak vele és ne is abból a szempontból mustráljam, amelyből a magam nézetei, az övével nem versengő, de nem is versenyző gondolataim szerint látom. Egy kísérlettel közeledem Hamlet királykisasszonyhoz, ő biztosan megbír különb kísérletet is, s én talán nem vallok szégyent ezzel a próbával. Tegyünk föl egy embert, akit három-négy hivatottsága szerencsésen, idejekorán ráébresztett magára. Mondjuk, hogy orvos, megfigyelő, elmélkedő s azzal az adománnyal is rendelkezik, hogy könnyen, világosan, szép formában közli magát. Feladatát nem hibázhatja el, tudni fogja, hogy csak eggyel, azzal tartozik a világnak, amit magából - ha nem is magától - alkotott. Egész ember lesz, álmában sem az a professzionista, amelyet kora és világa vár tőle. Érdeklődésének száz köre lesz, mindenik koncentrikus. Kifejleszti minden képességét, külön-külön s egyiket a másik által. Mindenhol és mindenen gyakorolja magát. Ugye, izgató? Mire viszi? Vajon szétszóródik, vagy egy téren learat minden eredményt, azt is, amelyre senkisem gondol, aki itt meg ott látta derekasan dolgozni?

Ha semmi másból, ebből a különös, rengeteg gyakorlatra valló könyvéből Földi Mihály ennek az én emberemnek látszik. Akik nagy regényéből, egyéb régebbi írásaiból öncélú különösségeket olvastak ki, jól teszik, ha "Hamlet királykisasszony" alkalmából megismerkednek vele, mert bizony mondom, nagyon meglepheti őket. Készüljenek el - a legjobbra, egy eddig meg nem született, iskolátlan magyar analitikus regényre vagy olyan esszékre, amelyek nagyon gondolkodóba ejtik azokat is, akik hiúnak tartanak minden antropocentrikus vizsgálódást a jelenségek mivolta felől.

Fontolóra kell venni, mennyi újság, becsületes világosság, erőteljes igenlő föltevés, komoly dubito, ergo sum van ezekben az ötletszerű álarcos, mély, tiszta emberi arcot rejtő cikkekben. Milyen igaz, ceremóniátlan istenimádás, micsoda forró életigenlés a módszeres és tartalmas tagadások mögött. Mennyi könnyed, vidám tudomány az ismeretek vaskos halmazán, mennyi költészet és hajnalpír az egyszerűen közlő, dolgok visszáját fejtegető próza igénytelen soraiban. Mennyi elfogulatlanság egy fiatal gondolkodóban, mennyi meggyőző erő egy olyan érvelőben, aki lemond minden, pusztán érdeklő eszközről, lemond a legtöbb megengedett hatásról is. Szinte mindig magukkal a dolgokkal hat s azzal a hívő szkepszissel, amely Goethe óta, Nietzschén keresztül a legüdítőbb módon álmodott rá a valóságra. S az ellentmondások, amik belőle sem hiányzanak, az örök élet termékeny ellentmondásai, poláris igazságok, a tudás meg az érzés, az adottság és az isteni ábránd meghasonlásai, az a harc lelken innen és a testen túl, amelynek minden energiáját, szerelmét, újhodását, animóját köszöni a világ.

Földi gondolatvilága két ellentétes sarkról kezdett összevillogni: a természettudományok és a szellemi tudományok pólusáról. Köztük lebeg az egész élet és valahol a férfikor delén, a költészet fülledt trópusán ez a kétfelől egymásra törő áram találkozni fog, összecsap egy olyan viharban amely semmit sem pusztít el, de mindent szebbé varázsol maga körül. Üdvözöljük Földi Mihályt, a magyar szellem jövőjének egyik erős emberét, - és csak most vesszük észre, hogy ahelyett hogy bíráltuk volna, szinte méltattuk azt a munkáját, amelyet talán maga is észrevétlenül írt meg. De a legnagyobb lépését rendesen észrevétlenül teszi meg a jóhiszemű és igaz ember, és ha ez a lépés szerencsés volt, hitetlenül mosolyog azokra, akik kedvező jóslatokkal árasztják el. Ez az ő hitetlensége - a mi legbízóbb hitünk az ő kiválóságában, nagyra törő képességeinek mindent lebíró erejében.