Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 23. szám · / · Komjáthy Aladár: Széjjeltépve

Komjáthy Aladár: Széjjeltépve
II.

Démon sereg tanyája lettem én,
az egykor büszkén álmodó legény,
az őrület porrá tipor, megesz,
ó! jaj! inkább halál, mint élet ez!

Kopár az ég, kopárabb vak szivem,
az isten meghalt, Krisztus nem izen,
ó! éj! csak éj! és hörgő nemzetek,
Titán-sóhajtások közt elveszek.

Meginnám mind a gennyet és a vért
egy jobb, egy szebb jövő reményeért,
ó! lennék: hajnalt hirdető herold,
ki egy elkorhadt életet leront.

Oly árva lett az ember, oly csupasz,
miként a tél fogától mart csikasz,
a föld az ür szelétől haldokol,
ó! hol vagy: egy pásztor és egy akol?

A tájat hallom: sír! a hegy morog,
hörög haraggal a mély völgytorok,
az ég felé zihálva zúg a tűz,
s a föld alól feltör a hullabűz.

Ó! vétek, vétek, bűn és őrület,
megjött a vérben megfogant szüret,
takard el Ember, kígyó-képedet,
le nem vezekled undok vétkedet!

Zokogj ó! lelkem, mint a vad vihar,
ordítva sírj, kiméletlen, szilaj
bánattal, zordon szárnyadat kitárva,
őrült rongy: sírj! irtóztatóan árva!