Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 19. szám
A nap lenyugvóban volt az égről. Alatta a szemhatár izzani kezdett. Ma megint olyan alkonyat lesz, amikor a nyugati ég vérvörös lángolása felcsap a zenitig, mintha bíbor lángfüggöny takarná el a menyboltozat felét. A kertben nehéz fűszerillatot árasztottak a templomi virágok és a zeneszobában megint feszült csend támadt. A szivek hangos dobogása zakatol ebben a csendben? Róbert felkapta a fejét. Kint motor kattog bele egyre hangosabban a nyugodt délutánba és az automobil nem áll meg a kapunál, hanem őrjöngő tempóban felvágtat a villa terasza elé. Mi az? Róbert az ablakhoz lépett. Az automobil egy zökkenéssel megáll a terasz előtt. Tamás vezette. Most leszökik a kormánykerék mellől, felrepül a lépcsőkön és mint egy zivatar, úgy zúg végig a szobákon.
- Siewert kisasszony! Siewert kisasszony!
Annie elébe siet Róberttel együtt. Mi történt? Tamás megáll előttük egy nagy lélegzetet vesz, azután gyorsan, szándékos szárazsággal és kesernyés nyugalommal mondja:
- Baj van. Sziám belép a hadviselők közé. Hadat üzen Németországnak.
Annie megzavarodva néz Tamásra és Tamásról Róbertre. Még nem érti egészen, miről van szó. Róbert lassan elsápad. Tamás élettől és jókedvtől sugárzó arca most feszült és merev az elszánt erőtől és a biztos akarattól. Acélból vannak sodorva az idegei. Már mindent áttekintett, mindent tud, minden elhatározása készen van és minden szavát és minden cselekedetét pontos számítás vezeti.
- Miss Siewert, - mondja kurtán, - ide figyeljen. Ez azt jelenti, hogy a német, osztrák és magyar alattvalók vállalatát, birtokát, bankbetétét, egyszóval minden vagyonát rögtön lefoglalják és a német, osztrák és magyar állampolgárokat internálják.
Annie elsápad és meginog. Tamás megfogja és leülteti egy karosszékbe.
- Szedje össze magát, miss Siewert, - mondja biztató tárgyilagossággal. - Minden figyelmére és minden lelki erejére szükségem van. Hallgasson ide. A hadüzenetet délután hatkor fogják átnyújtani, a hadiállapot tehát délután hatkor áll be. Én háromnegyed órával ezelőtt véletlenül... bizalmasan... Egyszóval titokban közölték velem. Akkor öt percet adtam magamnak a gondolkozásra: mit lehet itt tenni. Én a privát vagyonnak ezt a lefoglalását nem tartom fair-nek. Disznóságnak tartom. A Siewert-házzal és önnel tökéletes szolidaritást érzek. Mit lehet tehát tenni? Egyetlenegy mód van rá, hogy a vállalatot megmentsük: önnek egy órán belül valamelyik semleges állam polgárává kell lennie.
- Hogyan? - kérdezte Annie olyan halkan, mint egy lehelet.
- Ön szerencsére nő. És szerencsére lány. Egy órán belül házasságot kell kötnie valakivel.
Az Annie bársonyos szeme rémülten függ Tamáson. Egy gyors pillantással rálebben a Róbert sápadt arcára. A két nagy szem azután elhomályosodik és a hosszú szempillák lassan leereszkednek rá.
- Két emberről lehet szó, - folytatta gyorsan és tárgyilagosan Tamás. - Trikupiszról és rólam.
A hosszú szempillák ijedten rebbentek fel. A bársonyos szem Tamástól olyan riadt könyörgéssel fordul Róbert felé, hogy a kimondatlan kérdésre Tamásnak felelnie kell.
- Kruyswick barátom nem jöhet számításba, - mondta határozottan. - Olyan oknál fogva, amelyekről most nem érünk rá beszélni, - ő nem jöhet számításba.
Egy másodpercig nagy csend van. Egyetlen másodpercig, mert a Tamás hangja egy másodperc múlva újra felcsendül majd és elszánt akarata árkon-bokron kergeti előre a lassú eseményeket. Ebben az egy másodpercben az Annie arca egészen fehérre sápad és egy megtört tekintet vesz búcsút a Róbert sápadt arcától. Ez a megtört tekintet csupa szenvedő szemrehányás. "Nem jöhet számításba." Miért nem jöhet számításba, ha ő is egy semleges állam polgára? Családi okok miatt. Lehet-e ebben kételkedni még? Nem bizonyos-e, hogy felesége van, - tehát hazug volt, - rosszhiszemű és hűtlen? Róbert világosan látja ezeket a gondolatokat. Az Annie megtört tekintete átüti a szívét és a szívéből cseppenként folyik el a vér. A Tamás hangja azonban felcsendül és a Tamás akarata ragadja őket előre.
- Választania kell: Trikupisz vagy én. Ezt azonnal el kell döntenie. Minden egyébre lesz majd pár percnyi ideje. Tehát kérem: Trikupisz vagy én.
Annienak hófehér az arca. A fejét lehajtja.
- Nem Tikupisz, - mondja suttogva.
- Ezt feltételeztem, - szól Tamás villámgyorsan, - és bizonyosra vettem. Nem, mintha nagyon el lennék magamtól ragadtatva, hanem két okból: először, mert én nálam ön bizonyos lehet benne, hogy a házasságkötés révén semmiféle olyan jogot nem óhajtok igénybe venni, amely nekem ki nem jár, mert az Egyesült Államok polgárává lenni... na, mondjuk, hathatósabb védelmet jelent. Minthogy tehát ezt bizonyosra vettem, az öt perc eltelte után, amelyet magamnak a gondolkozásra adtam, felrohantam a konzulunkhoz és barátságunk nevében megkértem őt rá, hogy éljen idevonatkozó jogaival és haladéktalanul adja össze Siewert kisasszonyt velem. A konzul a készülő hadüzenetről még nem tudott, de... egy és más okból... mégis meghökkent. Mindenesetre szükségesnek mutatkozott, hogy valamiképpen megokoljam a kérésem rendkívüli sürgősségét, aminthogy a konzulnak csak bizonyos pontosan előírt esetekben szabad előzetes kihirdetés nélkül és minden formalitás mellőzésével egy ilyen házasságkötést elvégeznie. Az előírt esetek közül egyetlenegy volt megszerkeszthető: a súlyos betegség esete. Szívesen vállaltam volna a halálos beteg szerepét én, de minthogy ott álltam a konzul előtt, a magam halálos betegségére nem lehetett hivatkoznom. Kénytelen voltam tehát Siewert kisasszonyt súlyosan betegnek vallani. A konzul a súlyos betegségre való tekintettel hajlandónak mutatkozott rá, hogy kijön ide egy írnokával és megköti a házasságot. Nemsokára itt lesz. Önnek, miss Siewert, meg kell tennie azt a szívességet, hogy ha ágyba nem is fekszik, legalább karosszékbe ül, mint egy ágyból felkelt beteg és általában jelzi egy kissé a súlyos betegségét.
Tamás kiveszi az óráját.
- Tíz perc múlva itt kell lennie a konzulnak. Ez a tíz perce van most, miss Siewert, hogy meggondolja a dolgot. Az én érzésem szerint semmi kockázat nincs. Feltéve persze, hogy tökéletesen bízik az én lojalitásomban. Ezt meggondolni: erre való a tíz perc. Ha a konzul megjön, egyszerűen azt mondhatjuk neki, hogy ön ismét jobban érzi magát, az esküvő elmarad. A házasságkötést mindenesetre elő kell készítenünk, akár rászánja magát, akár visszalép.
Odafordul Róberthez:
- Menj át, öregem, a telepre és kérj meg négy urat, hogy fáradjanak át ide. Machadot, Bryant... egyszóval lehetőleg semlegeseket. Ők lesznek a tanuk. Azután ülj rá a telefonra és hívd fel sorba, akit el tudsz érni: Schumannt, Bräutigamot és a többieket. Mondd meg, hogy körülbelül egy órájuk van még, ezt az egy órát használják fel, ahogy tudják. Ha a telefon, - amitől tartok, - német cégekkel való érintkezésben már nem funkcionálna, akkor ülj be az autóba és adj hírt annak, akinek hat óráig lehet. Hat óra után céltalan a dolog. Én felhívom a konzulátust és megkérdezem, elindult-e már a konzul, azután megpróbálok én is telefonozni annak, akinek még lehet. Te elölről kezded az alfabetet, én hátulról. Eredj.
... Róbert ment. A szívéből cseppenként folyt el a vér. A telepen, a kis kaszinó előtt szédülve megállt. Minek jött ide? Nem lenne-e jobb elbújnia valahová, ahol azután egy pisztolylövéssel megszabadíthatja magát ettől a fájdalomtól és ettől az egész nyomorúságtól? A legmélyebb nyomorúság szédületében egyszerre összeszedte magát. Keserűsége haragos gyűlölettel akart Tamás ellen fordulni, ezt az indulatot, egy oktalan ösztönnek ezt a fellobbanását józan akarattal egyszerre elfojtotta, úgyszólván elnyomta egy mozdulattal, mint amikor veszedelmesen fellángoló tüzet tenyérrel elfojt az ember. Tamást gyűlölni? Szeretni kell a hűségéért, az okosságáért, a cselekedeteinek az elszánt gyorsaságáért. Mit akar Tamás? Valóban a feleségévé akarja tenni Anniet? El akarja venni tőle, Róberttől, akiről ha nem is tudja, de legalább is sejti, hogy szereti? Az utóbbi időben keveset beszéltek erről a dologról, de a Tamás tartózkodása félreérthetetlen volt: nem akarta mutatni, mennyire óhajtja, hogy ez a kezdődő szerelem Róbertet eltérítse a szándékaitól. Hogy lehetett megzavarodni, megrémülni, keserűségbe merülni, mikor az ember tudja, hogy a sorsa legjobb barátjának, egy jó testvérnek, a kerek világ legtökéletesebb gentlemanjének a kezében van? Hiszen Tamás világosan megmondta, hogy Annie bizonyos lehet benne, hogy ő nem akar majd olyan jogokat igénybe venni, amelyek nem illetik meg. Hogy lehetett halálosan elcsüggedni és egy elveszett pillanatban már-már gyűlölettel Tamásra gondolni. Drága Tamás! Tamás csak csak hálát érdemel. A szenvedés büntetését, azonban kiérdemelte ő, Róbert, mert olyan sokáig habozott, hogy engedelmeskedjék-e a szive kétségbeesett sürgetésének, mert kínozta ezt a drága lányt és bizalmatlan volt hozzá. Óh, drága Annie! Róbertnek megindult gyöngédséggel és lázas szerelemmel lett tele a szive. Milyen jó lesz ezt az édes teremtést megvigasztalni, kedvre deríteni, neki mindent megvallani, itt nincs baj, nem fenyeget veszedelem. Elég baj van egyébként. Egy új ellenség az ellenséges világban, aki ha nem is számit sokat a nagy viaskodásban, ártatlan, szorgalmas, derék németek élete munkáját teszi tönkre. Róbert ott állt a kis kaszinó előtt. A szédülete egy fél percig tartott. Most vége volt. Rohant fel a lépcsőn és a biliárdasztal mellől és az olvasószobából gyorsan összeszedett négy urat. Harvey úr kéreti őket, fáradjanak át a villába. Egy személyes szívességről van szó. Odaát majd megtudják. A dolog sürgős. A négy úr kíváncsian szedelőzködött. Róbert pedig sietett a telefonhoz. Az első összeköttetést, amelyet kért nem kapta meg. Próbálkozott még eggyel, azután egy harmadikkal. "Nem felel." "Mással beszél." Róbert abbahagyta a dolgot. Ez már a háború: az áldozatok még csak láthatatlan hálóban vergődnek és nem tudják, hogy nemsokára rájuk rohan a gigantikus pók. Róbert lerohant az automobilhoz és nemsokára recsegve-ropogva repült árkon-bokron át. Elsőnek Schumannhoz hajtott. Lihegve elmondta neki a rossz hírt. Schumann csendes melankóliával bólogatott, azután visszaült a fonott karosszékbe. Róbert meglepetve kérdezte, nem akarja-e felhasználni a hátralévő időt, a pénzéről rendelkezni vagy más effélét, de Schumann megrázta a fejét és azt mondta, Kávébab majd elintéz mindent. Róbert erre megkérte, vállalja azt, hogy egy-két embert figyelmeztet. Schumann ezt szívesen vállalta és Róbert vágtatott tovább Bräutigam Hermannhoz. Itt tovább kellett maradnia, mint gondolta, mert Bräutigam a rossz hír hallatára mintegy megrészegedett a rémülettől. Ide-oda száguldott a szobában és kétségbeesett és haragos felkiáltások törtek ki a torkán: "hahá", - mondta, - "az álnokok" és nevetett, azután rácsapkodott az asztalra, végül belekapaszkodott Róbertbe és azt kívánta tőle, maradjon mellette és támogassa őt szerencsétlenségében. Arról, hogy Róbert elmenjen és másokat is figyelmeztessen, hallani se akart. Róbert végül megfogta, megrázta, néhány tanácsot ordított a fülébe, azután kitépte magát a kezéből és elment. Egy óra hosszat száguldott ide-oda, hat órakor egy német banküzlet elé ért. Ki akart ugrani a kocsiból, a ház előtt azonban egyenruhás sziámikat látott és azt látta, hogy az irodában egy hivatalos jelvénnyel feldíszített sziámi tisztviselő rendelkezik. Vége. Minden figyelmeztetés céltalan. Megfordította a kocsit és indult hazafelé.
... A Siewert villában Annie összeomlottan ült ott, ahová Tamás leültette. Nem gondolt semmit és nem készült semmiféle elhatározásra. A szívében egy nagy fájás fészkelt, a feje olyan kínzóan üres volt, mint évekkel ezelőtt néha, amikor az orvos azt mondta, hogy a vérszegénység kínozza meg így a serdülő lányokat. A Tamás hangját, amely pár lépésnyire betöltötte a hallt fiatal csengésével, úgy hallotta, mintha egy engedetlen telefondrót hozná meg-megszakadva, sok száz kilométer messzeségből. Tamás a telefonnál állt. Előbb felhívta az amerikai konzulátust és megkérdezte, elindult-e már a konzul. Azt felelték neki, hogy már régen elindult. Akkor elővette a telefonkönyvet, kikereste benne a legutolsó német nevet és kérte az összeköttetést. "Nem felel." Lehetetlen, mondta Tamás, az üzletben még kell lennie valakinek. "Nem felel." Tamás elbajlódott még egy ideig a telefonnal, azután megérkezett a négy úr és abba kellett hagynia a dolgot. A távolból egy motor kattogása közeledett. Tamás gyorsan elmondta a négy úrnak, miről van szó. Az urak meglepetve gratuláltak és kijelentették, hogy nagyon megtisztelten fognak tanúskodni az esküvőnél. Tamás besietett Anniehoz.
- Siewert kisasszony, - mondta, - most határoznia kell. Hallom a konzul autóját. Igen vagy nem?
Annie ájuldozó szemmel nézett fel rá, azután behunyta a szemét. Tamás megsajnálta.
- No kérem, szedje össze magát.
Közelebb lépett hozzá.
- Ejnye, ne féljen már tőlem. Bízzék már bennem egy kicsit. Nézzen rám, - tudom, hogy rossz véleménye van rólam, de feltétezheti azt, hogy én magának rosszat akarok? Az apja élete művét akarom megmenteni a maga számára.
Annie felnézett. Egyszerre világosság és melegség áradt el hideg ürességtől kínzott fejében. Igaz: az apja élete műve. Azt meg kell menteni. Ez kötelessége neki, ezért semmi áldozat nem sok.
- Köszönöm, - mondta hálásan. - Hát igen
- Igen, - felelte Annie határozottan.
- Jól van, - szólt Róbert elégedetten. - Drapirozza magát kérem egy kicsit. Sápadtnak elég sápadt.
Kikiáltott az ajtón:
- Rézi! - Réééézi!
Rézi begurult a szobába.
- Jöjjön Rézi, - mondja Tamás gyorsan. - A kisasszony rosszul van. Adjon rá valami kendőt vagy takarót.
A konzul már megérkezett. Kisietett a hallba. A villa előtt az autóból kiszállt a konzul az írnokával és jött fel a lépcsőn. Odabent Rézi szorgoskodott Annie körül.
- Jessas Maria, - mondta rémülten, - Jessas Maria, egy hideg borogatást, gyöngyvirágom, a nyakadra egy hideg borogatást.
Annie összeszedte magát. Néhány utasítást adott Rézinek és fél perc múlva kendőbe betakarózva fehér shaw-lal nyaka körül úgy ült a karosszékben, mintha most kelt volna fel az ágyból. Rézi értelmetlenül nézett rá. Az ajtó ekkor kinyílt és bejött rajta Tamás. Mögötte a konzul az írnokával, azok mögött a négy úr. Rézinek nyitva maradt a szája és kis szeme, ahelyett hogy kinyílt volna, egészen eltűnt a csodálkozástól arcának zsírgömbjei között. Tamás bemutatta a konzult Annienek. A konzul leült az asztal mögé, az írnok egy másik asztal mellé ült, Tamás az Annie karosszékét a konzul asztala felé fordította és ő a karosszék mellé állt. Rézit gyöngéden hátratolta egy kicsit. A négy úr oldalt foglalt helyet. A konzul rideg hivatalos hangon kis bevezető beszédet mondott. Rézi reszketve nézte, mi lesz ebből. A konzul befejezte a hivatalos bevezetést és Tamáshoz fordult:
- Harvey Duncan Tamás kijelenti-e ön, hogy az itt jelenlévő Siewert Anna Magdolnával házasságot akar kötni?
- Igen, - mondta Tamás hangosan.
- Siewert Anna Magdolna, kijelenti-e ön, hogy az itt jelenlévő Harvey Duncan Tamással házasságot akar kötni?
- Igen, - felelte Annie halkan.
- Akkor én önöket konzuli hatalmamnál fogva, Ohio állam törvényei szerint házastársaknak nyilvánítom.
Az irnok felszólította a tanukat, írják alá a jegyzőkönyvet és a tanuk sorra odajárultak, hogy a házasságkötés megtörténtét aláírásukkal igazolják. Rézi egész gömbölyű testén, gyors reszketések hullámoztak végig. Az angol nyelvű kérdéseket és feleleteket nem értette. Mi ez itt? Mi történik itt? A szája hangtalanul mozgott.
- Jézus Mária, Szent József, - sóhajtotta hangtalanul, - Jézus Mária, Szent József.
A tanuk aláírták a jegyzőkönyvet. A konzul még egy-két hivatalos figyelmeztetést mormolt el, azután rideg hangon szerencsét kívánt a házastársaknak. Felállt és meghajolt Annie előtt. Annie kezet nyújtott neki, "köszönöm", - mondta halkan. A konzul még egyszer meghajolt előtte, azután Tamáshoz fordult és szigorú arccal kezet nyújtott neki. Tamás megfogta a kezét. "Köszönöm," - mondta korrektül. A konzul hivatalosan rideg arcán a fiatal férjnek erre a korrekt köszönetére villámgyors mosoly futott végig. Tamás is majdnem elmosolyodott, de a mosolyát sikerült belefojtania egy olyan szájelhúzásba és orr összeráncolásba, mintha tüsszenteni akarna. Rögtön utána mind a ketten komolyak voltak és Tamás megkérhette az urakat, tiszteljék meg Harveyné asszonyt és őt azzal, hogy helyet foglalnak egy percre a házukban és egy pohár frissítőt isznak. Kikalauzolta a társaságot a hallba, azután visszasietett Anniehoz. Annie ott ült még kendői és shawljai között a karosszékben és Rézi fogvacogva és szótlanul ott állt mellette.
- No, mi az Rézi, - mondta Tamás, - hát mit áll itt, mint egy sóbálvány. Vendégek vannak a házban.
- Jézus Mária, Szent József, - sóhajtotta Rézi, - mi volt ez ... Harvey úr?
- No Rézi, - mondta Tamás, - magától mást vártam. Feleségül veszem a kisasszonyt és maga azt se mondja: bikkmag.
- Feleségül vette? - kérdezte Rézi remegve.
- Hát mi a csoda volt ez itt? Talán bizony színielőadás, mi?
Rézi sóhajtva szívta be a levegőt és nem felelt. Tamás Anniehoz fordult:
- Siewert kisasszony, - mondta, - illetőleg Harveyné asszony, illetőleg kedves Annie, csak azt akarom mondani, hogy amíg a konzul itt van, illendőségből ne mutatkozzék, de ha a konzul elment, nem tudok semmi okot, ami az ellen szólna, hogy a rendkívüli öröm hatása alatt egyszerre felgyógyuljon súlyos betegségéből.
Annie bágyadtan mosolygott. Tamás újra Rézihez fordult.
- No gyerünk, Rézi, - mondta, - gyerünk a legjobb borral, ami a Siewert pincében lakik. Hol az a híres nyolcvanas tokaji?
Rézi állt és nem szólt. A levegővel harcolt, amely tüdejének sehogy sem akart szolgálatára lenni, amikor végre a lélegzetvétel súlyos feladatával rendbe jött, elkezdett sírni. Évek óta készült rá, milyen jól ki fogja magát sírni, ha egyszer Anniet férjhez adja. - Ettől a nagy, anyai sírástól, amelynek az édességét annyiszor érezte előre, most megfosztották. És sok minden mástól is megfosztották. És ez az egész házasságkötés olyan furcsa volt, olyan érthetetlen és olyan ijesztő, hogy a Rézi lelkében az öröm kis mécsese mindig újra elaludt az izgalom süvöltő szélvészétől. Sírva fakadt. Kövér arcán nagy könnycseppek gurultak le. Tamás bátorította, Annie vigasztalta. Ettől még jobban nekibúsult, reszketve zokogott és minden csillapítás csak rosszabbá tette a helyzetet, mert a bátorításra és a vigasztalásra a sírása elkeseredett gyereküvöltés lett. Annie látta, hogy egyelőre hasznavehetetlen, leültette egy székbe és maga sietett ki, hogy tokaji bort küldjön be az uraknak. Tamás visszament a vidáman beszélgető társasághoz. Leült, részt vett a beszélgetésben, azután elővette az óráját.
- Mi az! - mondta, mát öt óra harminc perc lenne?
- Rosszul jár az órád, - mondta a konzul, - még csak öt óra huszonhét perc.
A többi úr is elővette az óráját, megállapították, hogy a tamás órája siet. Még legfeljebb öt óra huszonnyolc perc van. A konzul azután búcsúzott, a többi úr azonban ott maradt beszélgetni. Nemsokára megjött Trikupisz. Elsápadva hallotta, hogy mi történt, azután összeszedte magát és keserű udvariassággal gratulált Tamásnak. Valamivel hat óra előtt megjelent Annie is. Kissé szenvedőnek látszott még, de az urak meglepetve és örömmel konstatálták, hogy lelki megrázkódtatások, különösen, ha örvendetes természetűek, olyan elhatározó módon tudják az emberi szervezetet befolyásolni, hogy a nagyságos asszony egészségi állapota aggodalomra most már szemmel láthatóan semmi okot nem ad. Hat óra előtt néhány perccel Tamás felkelt, besietett a szobájába és kihozott valamit, amiből egyelőre csak egy hosszú nyelet vagy botot lehetett látni, amely kezének és karjának védelme alatt kabátjának jobboldali zsebéből állott ki. A társaságnak a nyél vagy bot mineműsége iránt való érdeklődése nem kapott kielégülést, mert közben hat óra lett. Kint vérvörösen lángolt a nyári ég és a hatodik óraütéssel együtt katonai és végzetszerű pontossággal megjelent a terasz lépcsőin Csakrong doktor. Mögötte fegyveresek jöttek. Csakrong doktor a sötét fenségtől mintegy lebegve, de mégis mintegy döngő léptekkel teperte maga mögé az egyes lépcsőfokokat és néma nagyságban megállt a hall bejáratánál. Kurta lábán úgy pihent zömök törzse, mint egy rendíthetetlen bástya, a domború mellen selyem echarpe színeskedett hivatalos hatalmának jelvényeként, rövid nyakán olyan erővel feszült barna feje, hogy Tamerlanra kellett gondolni, amint azt mondta: "népeket törlök el a föld színéről." A társaság meglepetve pillantott rá. Egyetlen intésére zörrenve álltak meg a fegyveresek a teraszon és a fegyvercsörgés félelmes zenéjétől kisérve Csakrong doktor beljebb léptetett a hallba. Mindenki várakozva nézett rá. Tamás felállt és egy-két lépésre elébe ment. Csakrong doktor könnyed mozdulattal felemelte a jobb karját, Danton párizsi szobrán emelkedik felfelé ilyen lendülettel a nagy szónok karja. Barátságos pofacsontjai felett a magasztosultság lázában égett két kis szeme.
- Történelmi nevezetességű pillanat ez, - szólalt meg egy kissé hangosabban, mint szándékolta - hölgyeim és uraim. Sziám elfoglalja helyét a hadviselő nagy nemzetek között és ettől a perctől fogva részt vesz a háborúban.
A társaság meglepetve szisszent fel. Csakrong doktor édes elégtétellel hallotta ezt a felszisszenést és barna fejét királyi tartással emelte az eddiginél még magasabbra.
- Kell-e mondanom, - kérdezte most már halkabban és monumentális egyszerűséggel, - melyik hadviselő csoport az, amelynek az oldalán Sziám hadba száll? A mi semlegességünk sohase volt a közömbös néző léhasága, hanem volt egy szigorú erkölcsi komolysága. Az olyan dicsőségtől ragyogó történelem, mint a mienk, nemcsak jogokat ad az élő nemzedéknek, hanem kötelezettségeket is ró rá. Nekünk méltóaknak kell lennünk a nagy elődökhöz, akik a szabadságnak ezt az országát megalapították. Sok évszázados tradícióihoz méltóan a sziámi birodalom tehát kardot ránt a világ fenyegetett szabadságának és veszedelemben forgó civilizációjának megmentésére. A sziámi nemzet egyesíti a maga erejét a többi nagy civilizált nemzet erejével az emberiség legszentebb javainak megmentésére: a barbárok ellen, a hunok ellen. A sziámi birodalom hadat üzent Németországnak és az osztrák-magyar monarchiának.
Csend volt. A vendégek meghökkenve mérlegelték a következményeket és az eshetőségeket, bár az európai harcterek nem jutottak eszükbe. Annie sápadtan ült a helyén. Tamás mozdulatlanul állt Csakrong doktorral szemben. Csakrong doktor villogó tekintete felkereste Anniet és kedvtelve időzött nála egy kevéssé. Azután tovább beszélt. A hangja most már szinte zenei volt. A tartása olyan könnyed lett, hogy a súlyos személyiség szinte lebegett.
- Őfelsége kormánya, - mondta fuvolahangon, - hagyományos nagylelkűségtől vezetve kerülni óhajt olyan intézkedést, amely felesleges szigornak tűnhetnék fel. Hajlandó lesz megokolt esetekben enyhítéseket alkalmazni.
A tekintete ismét időzött egy pillanatra Annienál. Azután folytatta:
- A honvédelem nagy érdekeire való tekintettel azonban Őfelsége kormánya elrendelte, hogy a német, osztrák és magyar alattvalók minden vagyona lefoglaltassék és a birodalom területén időző német, osztrák és magyar alattvalók internáltassanak.
Nagy csend volt. A vendégek feszült figyelemmel várakoztak. Annie sápadtan hallgatott. Tamás félrehajtotta a fejét és derült, barna szemmel nézett le Csakrong doktorra, mintha andalogva várná, mit fog még mondani. Csakrong doktor nem értette ezt a nagy csendet. Egy rándulással újra nekiindult:
- Őfelsége kormánya ezt rendelte.
- Na, és? - kérdezte Tamás szeretetreméltóan.
Csakrong doktor ránézett. Megbolondult ez a hosszú amerikai? Csak nem lehet arra nézve kétség, hogy itt most mi jön? A vállát kissé felhúzta, királyi módon magasra emelt feje kissé lejjebb ereszkedett, a két karja meglendült és barna kezén a barna ujjak idegesen mozogtak, mintha bizseregnének a markolás vágyától.
- Ezt a házat lefoglalom, - mondta zeneietlen és a sietéstől károgó torokhangon, - és a leltározást azokban a szobákban kezdjük meg...
- Ezt a házat? - kérdezte Tamás jóindulatú csodálkozással.
Jobb keze, amely a nyél vagy bot végén a zsebében nyugodott, most megmozdult. A nyelet megfogta, az egész valamit a zsebéből kivette és lassan rázogatva a levegőbe emelte. A nyél végén a lassú rázogatásra egy összegöngyölt szövetdarab bontakozott ki, amelyen kék, fehér és piros színek villantak meg. A kibontott szövet azután nyugodtan pihent és látni lehetett, hogy a nyél és a szövet együtt egy csinos zászlócska. Stars and stripes. Csillagok és csíkok. Az amerikai zászló.
- Ezt a házat? - kérdezte Tamás ártatlan álmélkodással.
Körülnézett, odament a jobboldali ajtóhoz és egy függönykarikába belecsúsztatta a zászló nyelét. A nyél oldalra hajolt, a szövet leomlott a föld felé, mintha az utat akarná elzárni. Tamás gyöngéden végigsimította a szövetet, azután visszafordult.
- Ezt a házat?
Csakrong doktor felrikoltott. Egy-két lépéssel követte Tamást, a kis csillagos zászlótól azonban visszarándult, mintha kígyó csípte volna meg.
- Mi az - rikoltott fel ijedten. Mi az?
Tamás szótlan, naiv rosszallással rázta meg a fejét, mintha még mindig azon csodálkoznék, hogy van olyan csodálatos tudatlanságú ember, aki ezt a házat, - ezt a házat - le akarja foglalni. Annie elmosolyodott. A négy tanú úgy érezte, hogy kezdi megérteni az eseményeket és lassanként átadta magát az őszinte kárörömnek. Csakrong doktor hiába kérdezte tőlük, mi az, megismételt, türelmetlen rikoltására Trikupisz végre kesernyés nyugalommal közölte vele, hogy Siewert kisasszony házasságot kötött... igen, éppen egy órával ezelőtt... házasságot kötött Harvey úrral. Csakrong doktor ajkán egy rekedt hang tört ki. "Ha!" Indulatának ezt az első kitörését egyelőre nem követte újabb hang. Két keze bizonytalanul lódult meg, markolásra bizsergő ujjai egy gyors mozdulattal homlokát és fejét keresték fel, ahol egyelőre csak annyit értek el, hogy fényes, simára fésült haja elveszítette a koponyán szigorúan megszabott tökéletes rendjét és ledérül felborzolódott. Kis szeme elhomályosodott és feketésbarna arcán fehér foltok jelentek meg. Nem volt többé királyi jelenség.
- Árulás! - kiáltott fel végre hörögve. - Kijátszottak!
Ránézett Anniera és egy lépést tett feléje. Tamás megrezzenve hajolt előre. Csakrong doktor megtört szemmel és huzamosabb ideig nézett Anniera, Annie lesütötte a szemét, azután Tamás felé fordult, Tamás meg akart mozdulni, de Csakrong doktor megelőzte. Megfordult. Barátságos pofacsontjain bánatosan húzódott lefelé a bőr és vastag gyermekszája körül csüggedt fájdalom vonaglott. Minden fenséget és minden magasztosultságot elvesztett. Úgy látszott, azonnal sírva fog fakadni. De nem fakadt sírva. Kinézett a teraszon álló haderőre és összeszedte magát. Barna keze ismét bizseregve markolászta a levegőt. Több kísérletet tett a megszólalásra, végül sikerült neki.
- Én parancsot kaptam - mondta hebegve - ennek a háznak a lefoglalására. Én ezt a házat tehát lefoglalom.
Úgy látszott, vissza fogja kapni hadvezéri erejét és királyi fenségét.
- A folytatás - mondta most már folyékonyan - a diplomácia dolga.
Úgy mondta, mintha azt akarta volna mondani: mi hadvezérek cselekszünk, a diplomácia fecseg.
- A leltározást meg fogom kezdeni ezekben a szobákban.
Jobb felé mutatott. A gesztusa már-már napóleoni volt.
- Ezekben a szobákban? - kérdezte csendesen Tamás.
- Igenis, ezekben - felelte Csakrong doktor diadalmasan. Itt van a legtöbb arany és ezüst tárgy.
- Ez itt Harveyné asszony lakosztálya - mondta Tamás nyugodtan.
- Igenis - kiáltotta Csakrong doktor izgatottan - és én nagyon jól tudom, hol áll boldogult Siewert úr páncélszekrénye.
- Ön a felségem szobáiba nem fogja betenni a lábát...
- Hahá! - kiáltott Csakrong doktor.
- ... mert a nyakánál fogva hajítom ki a kertbe.
- Hahá, azt meglátjuk.
Kikiáltott a teraszra és a kint várakozó sziámi haderő benyomult a szobába. A vitézek élénk fegyvercsörgéssel foglaltak állást a vezér mögött.
- A sziámi birodalom nevében: félre az útból - kiáltotta Csakrong doktor.
Egy fél lépést tett előre, de a fél lépést nem fejezte be. Tamás mozdulatlan arccal állt az ajtóban és két kezét ökölbe szorítva, emelte fel. Ha a fél lépés befejeződött volna, akkor ez a két ököl egy ilyen hosszú amerikai hosszú karjának az előrelendített végén elérhette volna már Csakrong doktort és Csakrong egyszerre világosan látta, hogy ha a lépést befejezi, ez a két hosszú kar olyan határozottsággal és olyan precízióval vágódik bele az arcába, mintha egy gőzgép irányítaná. A szilaj lendülettel kezdett lépést tehát félbeszakította, lépés közben megkapta és mintegy oldalra lendítette önmagát úgy, hogy az előre lendülő fél lépés és a belőle való oldalralibbenés olyan lett, mintha valami nemzeti táncnak egy részlete lett volna. Csakrong doktor azonban nem óhajtotta, hogy őt táncolni lássák. Dühös parancsszavakat rivallt tehát a haderő felé és a sziámi vitézek lassan és megfontoltan ugyan, de kezdtek a fegyvereikhez nyúlni. Annie felsikított. A sziámi vitézeket viszont ekkor gorombán félrelódította valaki úgy, hogy jobbra és balra bukdácsoltak és szétzilált soraiban út nyílt meg Tamás felé. Ezen az úton átrohant valaki és odatoppant Tamás mellé. Róbert volt, aki hazaérkezett és aki, bár nem tudta, miről van szó, már felemelt ököllel állt ott Tamás mellett. Most már két ilyen hosszú fickó állt ott a megostromlandó ajtó előtt és ami rosszabb volt, megmozdult a négy tanú is. Róbert átgázolása a sziámi haderőn nagyon tetszett nekik és sportösztönükön kívül a szolidaritás érzése is felébredt bennük: szolidaritás egy lovagias cselekedettel, a fehér emberrel, a kollégával és a főnökkel. Mire Csakrong doktor a megzavart hadrendet helyreállította, már hat fehér ember állt az ajtóban és az egyetlen Trikupisz maradt nézőnek. A sziámi vitézek tizenketten voltak ugyan, de Csakrong doktornak rossz sejtelmei támadtak, amikor barna vitézeinek hadsorán végigtekintett. Átvillant agyán az a gondolat, hogy végül is ágyúkat kell hozatnia és egy-két másodpercig töprengve mérlegelte az eshetőségeket. Mielőtt még elhatározásra jutott volna, egyszerre Anniet pillantotta meg maga előtt. Annie felállt és odasietett a védőkhöz. "Az Isten szerelmére", - mondta. Nem lehetett még tudni, mit akar, csak az látszott, hogy félti azokat, akik az ő méltóságának az ügyét védik. Csakrong doktornak egyszerre világosság gyulladt ki az agyában. Széles mozdulatokat tett. - Coquelinnek voltak ilyen mozdulatai Círanoban - és könnyed felhajtással mondta:
- Asszonyom mi nem harcolunk hölgyek ellen. A sziámi mindig lovagias nemzet volt.
Fegyvereseit hátra parancsolta. A harcosok engedelmeskedtek. Csend lett. A felek szemben álltak egymással és egyik fél sem tudta, mi fog történni. A szünet nyúlt, nyúlt, az ajtónál álló fehér védősereg soraiban csendes derültség kezdett bugyborékolni és Csakrong doktoron láthatólag haragos indulat vett erőt. Ekkor közbelépett Trikupisz és figyelmébe ajánlotta Csakrong doktornak, hogy teljesen felesleges dolog éppen a nagyságos asszony lakosztályának a lefoglalásához ragaszkodnia, amikor éppen azzal nyugodtan kivételt tehet. Csakrong doktor örömmel fogadta ezt a kezdeményezést és megkönnyebbülten fordult Tamáshoz.
- Harvey úr, - kérdezte lovagiasan, - hajlandó ön feladni az ellenállást, ha eltekintek a nagyságos asszony lakosztályának a lefoglalásától?
- Én nem bánom, - mondta Tamás, - ha ön az egész házat lefoglalja is, de ide belépni Harveyné asszony engedelme nélkül nem lehet.
Csakrong doktor erre sietve kijelentette, hogy a házat lefoglalja, de azután ismét nem tudta, mi a teendő. Trikupisz azt ajánlotta neki, tegyen kérdést a kormánynál és Csakrong doktor, - az Annie engedelmét kikérvén és megkapván, - mohón sietett a telefon felé. A telefonon hosszú beszélgetést folytatott különböző minisztériumokkal, azután közölte a társasággal a beszélgetések eredményét. Őfelsége kormánya a helyzet tisztázásáig függőben tartja elhatározását, a honvédelem nagy érdekeire való tekintettel azonban elrendeli, hogy a ház és a telep állandó felügyelet alatt tartassék, kirendeli tehát Csakrong doktort ellenőrnek és őt, valamint vitézeit a házba, illetőleg a telepre beszállásolja. A birodalom nyüzsög a német kémektől és a legszigorúbb ellenőrzésre van szükség, hogy a hadviselés érdekei kárt ne szenvedjenek. Ezt Harvey úr is be fogja látni.
Aggódva nézett Tamásra, vajon ezt be fogja-e végre látni. Tamás habozott. Ekkor azonban közbelépett Annie. "Kérem!" - mondta Tamásnak és könyörgő tekintete világosan mutatta azt a félelmet, hogy Tamás a húrt túl akarja feszíteni. Tamás elgondolkozott. A húrt valóban nem kell túlfeszíteni. Csakrong doktor így elérte azt, hogy Harvey úr is belátta a dolgot, ami valósággal fellelkesítette. Odalépett Tamáshoz és kinyújtotta a kezét.
- Mi mindig megbecsültük a lovagias ellenfelet - mondta.
Tamás lenézett a kezére, elmosolyodott és kezet fogott vele. Csakrong doktor ekkor elégedett sürgésbe-forgásba fogott. Megkérdezte a ház úrnőjét, milyen szobát lesz szíves számára és milyen helyiséget vitézei számára kiutalni és látszott rajta, hogy nagy elégedettség tölti el egyelőre azért, mert mégis a Siewert ház lakója lett. Vitézei egy kerti házban kaptak szállást és nemsokára bőséges vacsorát, ami teljesen kibékítette őket a világgal. Elvonulásuk után azonban egyszerre feltűnt Jangcekiang és mosolygó, mély hajlongások közepette kis kézitáskát hozott be, amellyel, mint kiderült, eddig a teraszon várakozott. A kis kézitáska Csakrong doktor ruháit és fehérneműjét tartalmazta és tulajdonosával együtt hamarosan eltűnt a balszárny egyik szobájában. Jangcekiang mosolyogva és hajladozva vitte tulajdonosa után a kézitáskát és derült alázattal, hajladozásokkal jelezte, hogy ő a házhoz tartozik és a háznak abból csak haszna lehet, ha ő ilyen bizalmas összeköttetésben van a nagyhatalmú vendéggel. Tamást azonban széles ívben kikerülte, mert látta a szemén, hogy okvetlenül kapna tőle egy hatalmas rúgást. Csakrong doktorral való titkos és bűnös egyetértését letagadni persze lehetetlen volt, de abban reménykedett, hogy Tamás másnapra elfelejti a dolgot vagy nevet rajta. Hátrafelé lépkedve körülhajladozott a hallon és egy utolsó mosolygással eltűnt a baloldali ajtón át.
A kis társaság jókedvűen készült oszladozni, amikor egyszerre megjelent Rézi, oldalán Girardival és derült kövérségében ragyogóbban mint valaha, jelentette, hogy kész a vacsora. Amikor Annie magára hagyta, akkor előbb szive szerint kisírta volna magát, azután letörölgette a könnyeit és kiterjedt, lázas tevékenységbe fogott, lement a konyhába, a ház nagyszámú személyzetét mind munkába fogta, ő maga is lihegve dolgozott, de lisztes keze nagyokat csattant egy-egy lusta barna háton vagy elmélázó sárga arcon, kamrákat ürített ki és a pincébe küldözgetett és vacsora időre az ebédlő nagy asztala ezüsttől és kristálytól roskadozva meg volt terítve annyi vendég számára, amennyi e mellett a nagy asztal mellett egyáltalában helyet foglalhatott. Az asztal huszonnégy személyre volt terítve és a konyhában még egyszer annyi számára állt készen a vacsora. Vagy van lakodalom vagy nincs. Kész a vacsora, tessék bejönni, - hol vannak a többiek? Annie zavarodottan nézett Tamásra. Tamás nevetett és meghívta a négy urat vacsorára. Hát a többiek? Kiderült, hogy Rézi huszonnégy személyre teríttetett. Tamás egy kissé bosszankodva azt mondta, hogy nincs semmi ok rá, hogy ilyen ünnepi lakoma rendeződjék, Rézi azonban azt felelte, hogy ezt ő jobban tudja, Tamás ezt bízza rá, ha a mi kisasszonyunk egyszer férjhez megy, az nem mehet úgy férjhez, mint valami amerikai masamódleány, akinek a lakodalmán még a vőfélyek is éhesen maradnak. Tamás erre nevetett és a telepről áthívott néhány urat lakodalmi vendégnek. A vacsora így megkezdődött. A Siewert pince legjobb borai kerültek az asztalra és a hangulat nemsokára igen emelkedetté vált. Az általános jókedvben részt vett Csakrong doktor is, aki nem engedte el, hogy ő is fel ne köszöntse az új párt, különösen kiemelvén, hogy milyen mély tiszteletet és rajongó hódolatot érzett mindig a ház úrnője iránt. Róbert hallgatva ült az asztal végén. Nem tudott magának parancsolni: a szeme újra meg újra, mindig visszatért Anniehoz, aki sápadtan ült az asztal másik végén és nagy erőfeszítéssel felelt vagy mosolygott, ha szükség volt rá. A tekintetük néha találkozott. Annie ilyenkor lesütötte a szemét és keskeny szája körül fájdalmas vonás jelent meg. A vacsora és a jókedv igen előrehaladt már, amikor megjelent Windelband doktor, aki eddig egy betegnél időzött. Leült Róbert mellé. A rossz hírt tudta már. A véleményét akkor se mondta meg, mikor Róbert óvatosan megkérdezte. Rezignáltan vonogatta a vállát, mechanikusan evett és időről-időre sóhajtott egyet. A vacsora idővel véget ért, de a lakodalmi mulatság csak akkor vette igazán kezdetét. Megjelent a Siewert cégnek néhány fős alkalmazottja is és pedig a hölgyekkel együtt, hogy szerencsekívánataikat tolmácsolják. Egy fiatal úr odaült a zongorához és nemsokára lelkes táncolás kerekedett. Rézi rendületlen odaadással hurcoltatta fel a pincéből az italokat és a Siewert ház zengett a jókedvtől, énektől, zenétől és tánctól. Az est haladt előre és lassanként éjszaka lett belőle. Tamás, aki eleinte jó szívvel végezte a háziúri teendőket, kezdett idegessé válni és egyszer-kétszer türelmetlenül nézett rá az órájára. A vendégek azonban egyelőre nem gondoltak a távozásra és Tamás kénytelen volt a háziúr szerepét tovább játszani. Az egyik jókedvű csoporttól rezignáltan ballagott a másik jókedvű csoporthoz, amikor a folyosón Rézivel találkozott. Rézi két rövid karjával férfiruhákat ölelt magához, a vállán fehérneműdarabok lógtak és a két kezébe egy-egy cipőt szorított.
- Mit cipekedik maga, Rézi? - kérdezte Tamás. - Ohó, hisz ezek az én ruháim. Hová viszi őket?
- A helyükre, nagyságos úr, - felelte Rézi ragyogó arccal. Holnap mindent, éppúgy meg fog találni, mint eddig, még az inggombjait is.
- Rézi, meg van maga bolondulva? Azonnal vigyen mindent vissza a szobába.
- Nagyságos úr, ezt csak hagyja.
- Vissza a szobámba.
Rézi nem akart engedelmeskedni. Tamást konokul nagyságos úrnak szólította, amely megszólítás kijárt neki, mióta a mi kisasszonyunkat elvette és a mi urunk lett és mámorosan ragaszkodott ahhoz a szándékához, hogy a Tamás holmiját mindjárt most és pedig ő maga, saját kezével hurcolja át abba a hálószobába, amely a ház urát megilleti és amely belenyílik abba a hálószobába, amelyben a ház asszonya alszik. Mikor látta, hogy hiába beszél neki, Tamás vállon fogta és vissza akarta fordítani. "De nagyságos úr", - sírt fel Rézi panaszosan. A hangja egészen más volt, mint amilyen huszonnégy órával előbb lett volna, ha ilyen bántás éri. Nem zúgott, nem lázadozott, nem pattogott. Ijedt cselédpanaszkodás volt a gazdával szemben, aki hűséges cselédje jó szándékait félreismeri, de akinek az igazságtalan haragját el is kell viselni. "De nagyságos úr!" Tamás ijedten lépett egyet visszafelé erre a hangra. Rézi az alkalmat felhasználta és gyöngéden átkarolt terhével sietve hömpölygött el jobb felé. Vendégek jelentek meg és Tamás feladta azt a szándékát, hogy üldözőbe veszi Rézit. Valamit úgyis ki kell találni, hogy a házasság látszatát a világ számára megőrizzék. Rézi a ruhákkal, fehérneműkkel és a pár cipővel gát nélkül elért Siewert úr egykori hálószobájába. Tamás holmijának nagy része ideát volt már és Rézi boldog révületben, - mintegy halk becsípettséggel, - fogott hozzá, hogy mindent buzgón a helyére rakjon. A ruhákat a szekrénybe, a fürdőköpenyeket a fürdőszobába, a pizsamát az ágyra. Odaátról, az Annie hálószobájából batisztoknak és csipkéknek a bágyadt ibolyaszaga érzett. A férfiruhákból itt halk dohányszag áradt. Rézi összekulcsolta a kezét és pár percre átadta magát azoknak a forrón habzó érzelmeknek, amelyek egész lényét hatalmukba kerítették. Erőszakkal kellett magát visszatartania attól, hogy imádkozzék. Az imádkozást azonban illetlennek érezte most még, az imádkozásra akkor kerül rá majd a sor, ha a ház elcsendesedik és ő szobájában átadhatja magát a nyugodt áhítatnak. Örülni azonban most is szabad. Csakhogy a jó Isten elsegített bennünket idáig. Annie férjhez ment és a jó Isten segítségével derék férje van. Persze, hogy a másik valamivel jobb lett volna... a Rézi szívében mindig egy kis nyugtalanság támadt, ha Róbertre gondolt. Úgy érezte, hogy Annie is, ő is egy kis hűtlenséget követ el. De a nyugtalanságot elűzte a szívéből. Nem akarta, hogy ez a gondolat ismét az eszébe jusson. Végre is ők tudják jobban: Róbert, Annie és Tamás, Róbert, úgy látszik, belenyugodott a dologba. És ha egyszer Annie így akarta, azzal se lehetne törődni, ha nem nyugodnék bele. Annie így akarta, nem lehet tudni, miért, de ha így akarta, így lesz jól. A mi urunk eddig mindenféle asszonydologban volt benne, de ezentúl bizonyosan rendes ember lesz és jó ura Annienek. Annie asszony lesz és boldog asszony lesz és Rézi az ijedelem forró és hideg kis összerezzenését érezte a lelkében, amikor arra gondolt, hogy Annie fél évvel ezelőtt egy fanyar percében azt a bosszús ígéretet tette neki, hogy, ha valaha asszony lesz, ő vele is közli az asszonnyá levés nagy tapasztalatait. "Anniekám, csillagom, férjhez kell menned, - csak az asszonyok a boldogok." - " Ugyan menj, Rézi nem akarok férjhez menni, de ha valaha férjhez mennék, felvilágosítalak téged mindenről, hogy lásd, mennyivel jobb volt lánynak maradnod." Jobb volt-e vajon? Miért olyan boldogok a boldog asszonyok? Mi az, ami őket olyan boldoggá teszi? Ötven és egynéhány éve foglalkoztatta ez a kérdés csökkenő hévvel, de időről-időre még mindig fellobbanó kíváncsisággal Rézit. Most talán feleletet kap rá. Rézi gondolatai az Amerikában eltűnt vőlegényt keresték fel és már-már kínos nyugtalansággal fenyegették a Rézi lelkét, amikor kívülről az eddiginél is nagyobb zaj hatolt be és felriasztotta Rézit gondolataiból. Az idő múlik. Rézi sietve gurult át a Tamás szobájába, hogy a hurcolkodást befejezze.
Az új és az eddiginél is nagyobb zaj egy tarka menettől eredt, amely a villa elé felvonult. A menet a Siewert cég kínai és sziámi alkalmazottaiból állt, akik színes lampionokat hoztak és akik különböző zajos hangszerek zenéje mellett a lampionokat előbb a terasz előtt meglengetvén, a kertben két olyan csoportot alkottak, hogy a lampionok egyik csoportja sárkányt, másik csoportja pillangót ábrázolt. A pillangó színes szárnyai könnyedén mozogtak, a hatalmas sárkány azonban egyre közelebb jött hozzá és végül elnyelte a szép pillangót. A vendégek derült csoportjának nagyon tetszett ez az allegorikus utalás az Annie bájára és a Tamás erejére és Annie és Tamás sem tagadhatta meg az elismerését a gyöngéd figyelemtől. A szép hódolás szerzőjeként és rendezőjeként hajladozva és mosolyogva Jangcekiang jelentkezett. Ő nem tudhatta, hogy mire ő a menet összeállításával és a játék fáradságos betanításával elkészült, Tamás éppen abban reménykedett, hogy a vendégek végre menni fognak. Most, amikor hajladozva előlépett, egyszerre lefagyott a mosolygás az arcáról. Belenézett a Tamás szemébe és a Tamás tekintetéből, bár Tamás elismerő mosolygásra kényszerítette az arcát, nem egy rúgásnak, hanem legalább öt rúgásnak az ígéretét olvasta ki. Az Annie arcát se találta boldog menyasszonyi arcnak, az egész dolgot nem értette és a dicséretet és a jutalmat maga és a többiek számára átvevén, elgondolkozva sietett csapatával együtt visszavonulni. A vendégek jókedvét azonban a lampionos allegória csakugyan új lángokra lobbantotta. Tamás kétségbeesve látta, hogy újra elhelyezkednek és fogcsikorgatva teljesítette tovább a szeretetre méltó házigazda kötelességeit. Annie azonban úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Ha még két percig itt marad, elájul. Sápadtan hajtotta hátra a fejét és szédülve tette a kezét a szemére. "Menj, fiam", - sugta neki Windelband doktor, - "vonulj vissza. Most senki se veszi észre." Annie szótlanul felállt és kiment. Szédülve ért a szobájába és hidegrázósan reszketni kezdett, amikor meglátta a szomszéd szoba új rendjét. Mi ez? Ez lehetetlen. Ezt nem gondolta így senki. Ez rettenetes. Kimondhatatlan fáradtságot érzett, fogvacogó rémülettel és halálos szégyenkezést. Mit tegyen? Kihez forduljon? Rézi várt rá és most ott állt előtte és ő Rézinek sem tudott a szemébe nézni a halálos szégyenérzéstől. Rézi felindult odaadással sürgött-forgott körülötte. "Anniekám, kincsem, - fáradt vagy. Anniekám, gyémántom, hajtsd le a fejecskédet a párnára." Rézi levetkőztette, ágyba fektette, megcsókolta. "Isten áldjon meg, Anniekám, liliomvirágom." Rézi sírt, azután eloltotta a lámpát és ő dideregve egyedül maradt. Rézi a másik szobán át kiment, bezárta az ajtót maga mögött, azután ezt a kulcsot a folyosóajtó kulcsával együtt elvitte Tamásnak és egy alkalmas pillanatban a kezébe csúsztatta. Tamás nagyon bosszúsan kérdezte, mi a keserves csudába valók ezek a kulcsok és az olvadó szolgálatkészséggel megadott felvilágosítást is felette mogorván fogadta. Rézit ez némi csodálkozó fejrázásra bírta, de azután megnyugtatta magát azzal, hogy a mi urunk alapjában véve nagyon rendes ember és hogy az ilyen művelt finom úriembereknek - férfiaknak, nőknek - nyílván mégis vannak olyan szokásaik és hajlandóságaik, amelyeket ő nem érthet meg. Így bevonult a szobájába. Girardit elhelyezte a fekvőhelyén, ő maga pedig imádkozni kezdett. Imádkozott mindenekelőtt Annieért, azután Tamásért, azután, - mert megint lelkifurdalása támadt, - Róbertért is. Később sorra kerültek Európában hagyott testvérei, nem feledkezett meg elhunyt szüleinek lelki üdvösségéről sem és utoljára sor került az Amerikában eltűnt vőlegényre is, akiről végre is nem lehetett bizonyosan tudni, hogy hűtlenségből hallgat-e ötven év óta vagy azért, mert esetleg meghalt.
Kint még csendes éjszaka volt, de a nehézlevelű pálmák széles koronái között egy-egy halk szellő suhant végig. Hajnal van már? Nem, de egy-két óra múlva itt lesz a hajnal. A vendégek végre észrevették, hogy a ház úrnője eltűnt és volt, aki hamis mosolygással ajánlotta a ház urának, hogy kövesse a példáját. Csakrong doktor, aki változatlan odaadással paskolt egész éjjel a jókedv hullámaiban, azt ajánlotta, hogy az egész férfitársaság vezesse sziámi szokás szerint, énekkel és zenével a fiatal férjet a fiatal feleség szobájához. Tamás azonban azt mondta, hogy Amerikában ez nem szokás, Amerikában az a szokás, hogy a fiatal férj mindaddig barátai körében időzik, amíg barátai jól érzik magukat a házánál. A társaság egy-két tagja erre hamarosan mozgolódni kezdett és nemsokára a legviharosabb kedvű fiatalok is belátták, hogy a telep kis kaszinójában sokkal alkalmasabb helyen fogják folytatni a mulatságot. Most már gyorsan el is vonultak és rövid idő múlva csak távoli énekhang és zeneszó jelezte, hogy ők a cég nagy házi ünnepét még tovább ünnepelik. Sokszoros kézrázás ás csukladozó szerencsekívánat után szobájába vonult Csakrong doktor is.
Tamás egyedül maradt Róberttel. Róbertben órák óta egyre türelmetlenebbül izzott az a forró vágy, hogy beszéljen végre Tamással és mind a ketten együtt beszéljenek végre Annieval. Az utolsó néhány pohár nehéz borral próbálta fájó izgalmát oltani, a bor, azonban minden lángot felszított benne, ahelyett, hogy eloltotta volna. Most égő szemmel nézett Tamásra. Tamás türelmetlenül hallgatózott az eltávozók zaja után, csettintett a kínai szolgának, aki a hall ajtaját zárta be, hogy siessen elkotródni, azután gyors mozdulattal búcsút intett Róbertnek és elindult bal felé.
- Hová? - kérdezte Róbert felindultan.
- Ho-vá?!
Hogy lehet tőle ilyet kérdezni! Róbert tudhatná, hogy egész éjjel parázson ül itt és kitelhetnék tőle annyi diszkréció, hogy most nem állítja meg ilyen tapintatlan kérdéssel. Hová? Siet át az istállókhoz, nyeregbe veti magát és soha az inas ausztráliai pejnek olyan tüdőszakasztóan nem kellett még a jól ismert úton végigvágtatnia, mint ma, amikor a hajnallal kell versenyt futnia és amikor egy tágas bangkoki házban a ház távolról jött úrnője órák óta hiába várja mindennapos, hű látogatóját.
- Hová?! Bob, ne légy ostoba.
- Nem mehetsz így el, - mondta Róbert kétségbeesetten.
- Hogy: így?
- Így: hogy neki egy szót se szóltál, hogy vele nem beszéltünk és neki teljes világossággal és teljes határozottsággal mindent el nem mondtunk.
- Ez nem sürgős.
- Ez a legsürgősebb.
- Ráér holnap. Egy kalapodat és egy köpenyegedet elviszem, Adieu.
- Miért a kalapot és a köpönyeget?
- Ez az ostoba Rézi az egész holmimat áthurcolta... oda a túlsó hálószobába.
- Hová? Amelyik Annie mellett van?
- Abba. Adieu.
Tamás ki akart menni a baloldali ajtón. Róbert egy ugrással elébe állt.
- Megállj, - kérlek, - Tom: várj még.
- Én kérlek, Bob, - ne légy ostoba.
Mind a ketten igyekeztek szeretettel és gyöngéden beszélni, de mind a kettőjük hangjában fenyegető izgalom reszketett.
- Eressz.
- Nem.
- Róbert!
- Tamás: kérlek: ez lehetetlen: ha azután hajnalban visszajössz, akkor... ott... abba a szobába mész be lefeküdni?
- Hát hová a mély pokol fenekére menjek! Tudod mit: nem megyek. A te díványodra fekszem le.
- De azután: ott akarsz abban a szobában lakni.
- Mit tudom én. - Nem! - Majd csinálunk valamit: te is átköltözöl a jobb szárnyba, hogy vigyázz.
- A közelében... egy ajtónyira... mellette...!
- Eressz.
- Egyszer majd meggondolod a dolgot.
- Róbert!
A férje vagy és ő a feleséged.
- Róbert eressz.
- Miért kerülöd a világos megbeszélést és a végleges elintézést, hanem ez a szándékod?
- Róbert, utoljára kérlek: eressz.
- Meg akarsz csalni és el akarsz árulni.
Tamás egyet lökött Róberten, hogy kiszabadítsa magát. Róbert két karja azonban most már teljes, kétségbeesett erővel feszült rá. Még egy másodperc és a birkózás és az ökölharc tajtékzó dühe összecsap felettük. Tamás egy utolsó erőfeszítést tett.
- Róbert, meg vagy őrűlve? - kérdezte lihegve.
Róbert két karja, amely eddig ráfeszült, mint egy vaskapocs, most lehullott róla.
- Én ezt nem bírom, Tom.
- Mit nem? Öregem, nézz rám. Drága fiam: hát csak nem gondolod rólam, hogy -? Ha úgy szeretném, mint... mint ahogy nem szeretem... szóval, szeretném, hát akkor is nem bánnék-e vele úgy, mint egy szenttel, amikor tudom, hogy te szereted.
- Akkor miért nem akarsz most nyíltan beszélni vele?
- Mert sietek. Mert... éppen azért, mert nem őt szeretem.
- De akkor ő... szegény... mit gondoljon most?
- Úristen! - hát azt, hogy én... én járok tovább a magam utján, ti pedig maradtok vőlegény és mennyasszony, mint eddig.
- De hiszen nem vagyunk... én még sohase beszéltem vele erről.
- Hm... aaaz baj. De majd beszélsz vele holnap és akkor minden rendbe jön.
- Most kell, Tom.
- Bob, ne őrjíts meg. Eressz el engem.
- Értsd meg, hogy ezt nem lehet halasztani.
- Ejnye, a ...
Tamásban újra fellobbant a harag. De mielőtt még támadó dühvé fejlődhetett volna, eszébe jutott valami. Lázasan kapkodva kutatta át zsebeit.
- Hát ha nem lehet halasztani: itt van két kulcs: Rézi hozta, az egyik a jobboldali folyosó ajtóé, a másik a ... a Siewert féle hálószobáé.
- Látod: ez nálad volt Róbert.
- Látod: mostanáig eszembe sem jutott. Most: itt van. Vedd át. Fogd meg, mert kihajítom az ablakon.
- Tamás...
- Itt a kulcs, ott az ajtó, ha olyan sürgős: menj és beszélj vele te. Engem eressz... eressz... eressz...
Róbert lankadtan állt kezében a két kulccsal. Tamás félretolta és rohant végig a baloldali folyosón. Néhány másodperc múlva már kinyitotta a villa bal oldali ajtaját és áthajította magát a kerítésen, hogy megrövidítse az útját az istállókhoz. Az ausztráliai pejt magának kellett kihoznia az istállóból és magának kellett felnyergelnie, mert a sziámi lovász nem tartotta készen a lovat és nem volt található sehol. Volt olyan okos, hogy tudta: a házassága első napján a legcsodálatosabb észjárású fehér ember se nyargal el a háztól éjszakázni. Tamás azonban pár perc múlva nyeregben volt és az ausztráliai pej csodálkozva és idegeskedve ugrott bele a nyújtott galoppba, amelyben gazdája türelmetlensége a sötét úton azután szinte tüdeje megszakadásáig előre hajtotta.
Róbert egyedül maradt a félhomályos hallban. A két kulcs a kezében volt. Mit tegyen velük? Nincsen erre nézve és nem lehet erre nézve kétség. A megkínzott, szegény, drága Annie magyarázatot, felvilágosítást, megnyugvást vár. A szája körül milyen fájdalmas vonás támadt, ha a tekintetük néha találkozott. Ostobaság volt eddig hallgatni. Bűn volt mindkettőjük szerelmét némaságba fojtani és mindkettőjük lelkét bilincsekbe verni. Ezt a bűnt most jóvá kell tenni és a jóvátétellel egyetlen percet sem szabad többé késni. Róbert becsavarta a csillár villamos lámpáit. A sötétben hirtelen ijedt dobogásba fogott a szíve. Hogy ezt az ilyen dobogást elhallgattassa sietve elindult jobb felé. A sötét szobákon át is ismerősen és gyorsan haladt át. Ki megy itt át a sötét szobákon? Tolvaj, aki lopni akar? Rabló, aki rabolni akar? Jó barát mely, aki az őszinteség és a szerelem ajándékát hozza és aki az életét adná oda, ha az élete árán boldogságot is ajándékozhatna annak, aki felé most dobogó szívvel közeledik. Róbert szíve megszakadásig tele volt szerelemmel és áldozatkészséggel. Kinyitotta a jobboldali folyosóajtót de mikor a homályos folyosón végignézett, egyszerre jéghideg csüggedtség csapott rá. A folyosó túlsó végén van a Rézi szobája. Mellette lakatlan szobák. A folyosó közepén van az Annie szobája, mellette a ... másik szoba. Ha ő most oda belép, ha ő most Annieval szemben áll majd: mit tud mondani? Egy másodperccel ezelőtt még olyan édes és forró biztosságot érzett. Egy másodperccel ezelőtt még úgy érezte, hogy csak ott kell lennie végre Annie közelében és a szíve gazdagságából olyan szerelmes és gyöngéd szavak bugyognak majd az ajkára, hogy Annie azzal a szerelmes puhasággal omlik hozzá, amelyre hiszen hetek óta már annyiszor készen volt. Most jéghideg csüggedtséget érzett. Mit tudhat mondani, ami ezt a fájóan érzékeny lelket meg ne sebezze? Hogyan öntheti ki szívét, hogy ez a szenvedő büszkeségű lány meg tudjon neki bocsátani? Habozva, kínlódva, fázva állt az ajtóban és úgy érezte, vissza fog fordulni, amikor valami zajt hallott. Honnan jön ez halk nesz? Kintről? A háta mögül, a sötét szobákból? Valamelyik cseléd jött volna vissza? - vagy a jobbszárny valamelyik lakója járkálna a hallban? Őt itt semmi esetre sem szabad meglátnia senkinek. Behúzta a háta mögött az ajtót és gyorsan bezárta. Hallgatózott. Kint megint csend volt. És mély, nagy csend volt itt bent, a folyosón is. Vissza fog-e még fordulni? Oktalanság és újabb bűn lenne. Akárhogyan végződik is majd ez a beszélgetés: halasztani tovább nem lehet. Ha Annie nem bocsát meg neki és ha sebzett büszkeségből örökre eltaszítja is: akkor is most kell megtudnia mi vár rá. Az ajtóhoz lépett. A kulcs halkan megcsörrent a zárban, az ajtó kinyílt és ő bent volt a szobában. A szobában csak az éjjeli szekrény ernyős lámpája égett. A szomszéd szoba ajtaja majdnem egészen be van hajtva. A szomszéd szobában sötét van. Róbert kábultan mozgott, a kezének nem ő parancsolta, hogy csukja be maga mögött az ajtót és a lábának nem ő parancsolta, hogy vigye a másik szoba felé. A lába vitte, mert visszatérés már nincs. Így viszi előre majd valaha, mikor tudja, hogy a halálba kell mennie. Belépett a másik szobába és a keze az ő parancsa nélkül behúzta maga mögött az ajtót. Bent állt a szoba illatos sötétségében. Amikor a szomszéd szoba bágyadt fényéből egy ajtónyílásnyi bevetődött, akkor egy másodpercre sötét hajfürtök elomlását látta egy fehér párnán és csipkés takarón egy fehér kezet, semmi mást. Úristen, mi lesz ebből? Mit tett? - és mit tegyen most? Szédülve lépett előre néhányat, a szőnyeges puhaság, amelyen lépkedett, úgy érezte, elsüllyed alatta. Térdre esett és szédülve lehajló feje egy csipketakaróra hajolt rá. Most mit mondjon? Most mit tegyen? Hol van olyan szó, amely most nem sebez és hol van olyan könyörgés, amely számára bocsánatot szerez? Most fogja örökre elveszteni Anniet. Remegő keze egyszerre rátalált arra a kézre, amelynek a fehérsége az előbb felvillant előtte. A kéz jéghidegen és mozdulatlanul feküdt a takarón. Róbert két forró kezébe vette, hogy felmelegítse és forró ajka könyörögve csókolta végig a hosszú, keskeny ujjakat, hogy a megfagyott merevség elszálljon róluk. A kéz hideg volt és az ujjak mozdulatlanok. Róbert kétségbe esett gyöngédséggel igyekezett felmelegíteni a hideg kezet, a merev kart, a mozdulatlan lányt. Óh elátkozott királykisasszony! A távolból az éneknek és a zenének egy-egy foszlánya röppent ide, a pálmafák nehéz koronái között sűrűbben surrant át egy-egy könnyed szellő a templomi virágok árasztották az illatukat a kertben, benn sötét volt, és halk zokogás.
(Folyt.köv.)