Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 17-18. szám
Te keskeny, kis tükör, itt pihensz a perzsa tokban,
Melyre virágokat rajzolt pamacs hegye,
A szined mint a vizé s levéli alakod van,
Bár hervadás nem ér s nincs mi szined vegye.
Tükör, melynek keretjét tenyérnél nem nagyobbra
Faragta kézmüves jáspisból hajdanán:
Neked, Seherezádé, egy kézmozdulatodra
Arcod mutatta a kelő nap hajnalán.
Hosszu, csodás meséd - mig éjente elregélted -
Kard-éltől ótta meg mezitelen nyakad:
Bizonytalan dicsőség (nyelved szerezte néked),
Hogy tükrödben tovább csodálhatod magad,
De óh, a háladatlan s kiváncsi kalifánál
Még süketebb időt hiába kérleled:
Eperszin szád és arcod hervasztani itt áll már
A fájdalmas halál, s lezárja szép szemed.
Honnan szultána képe villant elő ragyogva:
Más arc tekinti most e kis tükörlapot,
Mely mindvégig megőrzi, pihenve perzsa tokba,
A viz fakó szinét s levéli alakot.
Forditotta: Ungvári Elemér