Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 13. szám · / · Árkádia

Árkádia
Az élősdi növénynek

is lehet valami haszna, mégis irtják, mert hasznosabb növények életnedvét szívja ki. S ha egy növény nem is élősdi, csak gyom a megművelt földeken, akkor is szívós kitartással irtja minden gazda, mert nála nemesebb növények elől vonja el a talaj életadó nedveit. Tegyük fel, hogy a színháznak csakugyan meg van az kulturális jelentősége, melyet a színházigazgatók talán nem egészen érdek nélküli lelkesedése tulajdonít neki. Természetesen szó sincs róla, de tegyük fel. És ne beszéljünk most arról sem, hogy az igazi, komoly művészetet is szolgáló színház kulturális érdemeit leginkább akkor hangoztatják az érdekeltek, mikor egészen másfajta színház-üzlet alapításáról vagy védelméről van szó, melyre sokkal inkább illene a "lokál" kifejezés abban az értelemben, ahogy ezt a szót a pesti népnyelv használja. Szóval: tegyük fel. Akkor is úgy elgazosította a "színház" nevű ártalmas dudva a kultúra szőlős kertjét, hogy ideje kézbe venni a kapákat.

A színház a mai kultúra élősdije, mely minden táplálékot eloroz az igazi kultúra nemes palántái elől. Nézd meg az újságokat: a "Színház és Művészet" rovat tömött kolumnái tele vannak a színházak híreivel, a színész reklámok csinnadrattáival, a kritikák és cikkek jelmezében alakoskodó üzleti hirdetésekkel és a színházak körül buján tenyésző pletykadzsungel dúsfürtű virágaival. Csupa színház, semmi művészet. Nézd meg, hogy egy nyolcoldalas lapban hány oldal a "színház" és hány oldal (mit oldal-hány sor!) az irodalom, a tudomány, a művészet. A legüzletibb színházüzem üzleti számításainak illatos virágágyából fakadó operett, melyben éppen annyi az irodalom vagy a művészet, mint mondjuk, egy cipőgyári számlában, a bemutatóján ott látja minden lap kiküldött nagykövetét és másnap az összes lapokban hasábos cikkek értesítik az emberiséget a "mű" és az előadó művészet" világraszóló diadaláról. Ellenben igen jelentős könyveknek (melyben esetleg évek munkája fekszik) csak akkor jut tíz sor, vagy öt, vagy kettő, ha a szerzőnek véletlenül van egy barátja a szerkesztőségben, vagy ha az a kiadó adta ki, akié a lap, vagy aki a lapé. Egy-egy bosszantóan unalmas, irodalomtól, zenétől, művészettől és a szellem minden megnyilvánulásától tökéletesen légüres operett kiállítására milliókat költenek ugyanakkor, mikor komoly, tudományos folyóiratok nem tudnak megjelenni, mert hiányzik százezer korona a nyomdai költségekhez. Próbálj figyelni (ha tudsz!) egy-egy budapesti szalonban összegyűlt társaságban (jobb emberek-nek hívják magukat!) a sok ágban patakzó beszélgetésre: színház, színdarab, bonvivant, alakítás, primadonna-toalett, színházi pletyka zsong mindenfelől, tehetségtelen színészek neve merül fel újból és újból a forgatagban, de mikor hallottad például, hogy Eötvös Lóránd nevét említették volna? Egyáltalában: kérdezz meg egy budapesti "művelt" hölgyet, aki "nyelveket beszél és zongorázik" (ó, erről még külön!) aki a nyolc (vagy hány) budapesti színház minden tagját csaknem személyesen ismeri az e szent célra rendelt színházi lapokból és folyóiratokból (azt hiszem egynek a példányszáma nagyobb, mint az összes magyar szépirodalmi, művészeti és tudományos folyóiratok példányszáma összesen,) kérdezd meg tőle, hogy ki volt, mi volt Eötvös Lóránd? Próbáld összeadni, hogy Budapest nyolc színházának pénztárába naponként hány milliót fizet be Budapest lakossága, költségvetése "kulturális szükségletek" című rovatának terhére és kérdezd meg a könyvárusokat, hogy ugyanez a közönség mennyit költ évente például könyvekre? (Nem bánom, számítsd bele az összes külföldi és magyar kurtsmaler-eket is.) Mert itt a bökkenő! Hogy ez kultúra név alatt szerepel! Sőt nem is szerepel egyéb az alatt a név alatt! A színházakra költött pénz az emberek kulturális szükségletekre szánt anyagi erejének majdnem egészét teszi. Az emberek érdeklődéséből a kultúrnak jutó kis hányadot egészen lefoglalja a színház. Így az emberek érdeklődése, mely végeredményben kereslet, munkaalkalom, társadalmi áldozat készség, hírnév satöbbi alakjában az anyagi és erkölcsi energiák buzogtató kútfeje, vétkes könnyelműséggel pazarlódik a nagy mező egy kis zugának táplálására, mely azután buján termi a legkülönfélébb gyomok, gazok és dudvák mérgező és butító flóráját, míg a kultúra nagy termő területei éltető eső és napfény nélkül, parlagon hevernek, alig hajtva egy-két kínban fogant palántát. Nem az a baj, hogy színház van és az emberek ez iránt érdeklődnek és ráköltik a pénzüket, hanem az a baj, hogy ez az üzletág tömény kultúrának hirdeti magát és az emberek felülnek a ravasz reklámoknak. A gabonakereskedelem iránt is sokan érdeklődnek és sok pénzt fektetnek bele az emberek, de nem panaszkodom, míg a derék kalmár nem nevezi magát mondjuk: gabonaforgalmi művésznek és nem csalja ki a tájékozatlan vidékitől a kultúrára szánt garasait gabonás-zsákok mutogatásával. Értsük meg egymást: a színház esetleg, talán, tegyük fel, mondjuk és legyünk engedékenyek: része a kultúrának, de akkor is nagyon kis része, elhanyagolható mennyiség, csak mikroszkóppal látható képződménye a kultúra égbe nyúló tölgyfaorganizmusának és ez a kis rész, ez a majdnem semmi nagy részben oka annak, hogy a hatalmas tölgy helyén csak csenevész hajtás teng az ugaron.