Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 7. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Önarcképek

A kortársak, későbbi nemzedékek fantáziáját erősen foglalkoztatja a képmás. Még fokozottabb mértékben áll ez a művészek önarcképeire. A közönség szereti, ha a megcsodált alkotások mestere kilép a személytelenségből és fogható, tapintható jegyeket ad önön testiségéről. Lehet, hogy lelki motívumok is közreműködnek mindezekben. A fej alkata, a homlok boltozata, a szem tekintete mögött, az alkotó erő titkos kohóját kutatgatják, az arc redőit, a bőr süppedéseit úgy tekintik, mint küzdelmes esztendő, termékeny vagy meddő priodusok évkönyveinek egyes lapjait, melyek kínálkozó készséggel széjjeltárulnak az idegenek előtt.

Ezt a legendát nem tudja eloszlatni az sem, hogy a festőművészet, több évszázados fejlődése során, elenyésző módon csekély önarcképet termelt ki magából, melynek a korszerűség érdekes külsőségein felül egyetemesek lennének az értékei. Rembrand nem születik minden száz évben, de még minden ötszáz évben sem. Az Uffizi galléra önarckép-terme, hol ugyancsak válogatott a társaság, még az is inkább a nimbuszával hat. Az önarcképekhez fűződő képzetek, a fantázia játéka nyomul előtérbe, míg a képek belső értéke valahogy kiesik a számításból.

A festők túlnyomó többsége csupán pihenő és meditáló óráiban fordul magával szembe, ha modellt lát, eleven testet, legtöbbször elfeledkezik önmagáról, magányos töprengéseinek, befelé tekintésének eredményeit nem közli a külvilággal, későbbre halasztja és a megalakításban nagyon sokszor az alkalomszerűség a legdöntőbb, a legfőbb tényező. Nyilván azért festenek annyi önarcképet, melyben több a pátosz, mint az őszinteség.

Az "Alkotás" művészeti vállalat, magyar művészek önarcképeiből rendezte avató kiállítását. Mintegy száz festményt sikerült így egybegyűjteni és több mint ötven rajzot. Festőink reprezentatív önarcképei közgyűjteményekben vagy magányosok hozzáférhetetlen gyűjteményeiben vannak, szóval elmozdíthatatlanok. A kiállított képeket hallatlan utánjárással, fáradsággal sikerült felkutatni és megszerezni. Bár ez nem növeli a portrék értékét, de a kiállítás sikerének leméréséhez hozzátartozik az erőkifejtés méltánylása is.

Hosszú sorban felvonul a magyar festőművészek javarésze e kiállításon. Ha nem is minden esetben legelső rangú fogalmazásban, de többnyire jellegzetesen.

Nagy Balog János, Czigány Dezső, Kmetty János, Márffy Ödön, Hollósy Simon, Bálint Rezső, Tihanyi Lajos, Erdei Viktor, Kosztolányi Kann Gyula, Boromissza Tibor, Gulácsy Lajos, Ferenczy Károly, Vaszary János önarcképei valóban közel viszik a szemlélőt az alkotóművészhez és kiemelkednek az egymás mellé rakott sok-sok képmás elmosódottságából. Kormány Károly önarcképe elmélyedése késztető alkotás. Kormány Károly Hollósy tanítványa volt, majd más pályára szorult. Őszinte, friss tehetség.