Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 7. szám · / · Figyelő

Harsányi Zsolt: Májusfa

Tót László, aki egyébként nem hangos név a belletrisztikában, most egyszerre két alkalomból követel figyelmet. Megjelent egy verses kötete, a Nemzeti Színház pedig bemutatta Májusfa című egyfelvonásosát.

Nézzük először a verskötetet. Két-három oldal után már tudjuk, kit olvasunk: a póz nélkül való, érzelmes költemények egy szívesen ellágyuló, de lelke könnyeit szemérmesen rejtő férfiember költészetét adják. Ennek a költészetnek a világában nemhogy imaginárius mennyiségek nem fordulnak elő, de még törtek sem. Az átlátható, nyílt, egész számok maradék nélkül való beszéde ez. Külön bők legyen, és nem kicsinylés: a verseknek van valami vidéki illata, derék és feddhetetlen kálvinizmus, a problémák keresetlen és szembeötlő nyíltsága, a lírai komplikációknak az a hiánya, amely nem gyávaságból tér ki a bonyodalmak elől, hanem azon istenadta szerencse folytán, hogy C-dúr hármas akkordjában az érzelmi elemek mind nyilvánvalók és a szeptim-akkordra magától értetődő megoldás következik. De két-három oldal után sem tesszük le a verseket. Tartalmi kedvességüket még a nem közönséges formai virtuózitás is kedvelteti. A verssorok muzikalitása hibátlan, rímei huszárosan bátrak és teljesek, az ember csodálkozik, hogy ezeknek a soroknak az íróját eddig nem igen emlegették a magyar versifikálás általában emlegetett virtuózai között.

Mindez egyszersmind a Májusfa is. Verses egyfelvonásos arról, hogy Pierrotnak sok a lírája, de pénze nincs, már pedig Colombina esendő nő, aki a magaslatok végtelen kékjétől a polgári jólét biztonságába hökken vissza. A kis darab akciójának medre éppen elég ahhoz, hogy a tengermód patakzó lírai sorok túl ne csapjanak az egyensúly partjain és noha verses darab, egy pillanatig sem szűnik meg friss lenni, mert eléggé darab, versesnek pedig igazán imponáló. A Nemzeti Színház színpadára már nagyon kívántuk a modern verses darabot, és Tóth László különös sikere, hogy most még jobban kívánjuk az új verset erre a színpadra.

Nagy öröm látni ennél a kis darabnál is, milyen kitűnő színház a Nemzeti. Munkájának átfogó egésze éppen olyan hibátlan, mint pici részletei, a színpadi dikció nemes és hibátlan. Tasnády Ilona neve különösen a tollra kívánkozik. Nobilis, sokra hivatott művésznő.