Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 4. szám · / · Figyelő

Hajdú Henrik: Keleti Márton: Szürke madarak

Egy egész társadalmi osztály élete terül ki Keleti Márton munkájában, minden szomorú hierarchiájával egyetemben. Az író sokszor csak jelzi azokat az alakokat, akik a "főszereplők", "viciék" sorsát determinálják és mégis: komoly szűkszavúságában csupa teljes, hús-vér embert vetít elénk. Nincs bennük semmi erőszakolt és esetleges, kevés örömük és sok torzsalkodásuk közt keserű természetességgel kullog tova Szentpéteriék élete. A főtéma a kis Boris szenvedése és halála. Meglehet, sokan azt fogják kérdezni, mi az érdekes ebben a satnya gyerekben, akinek nincsenek, mert nem is lehetnek egyéni vonásai? Hisz ilyen Borisokat minden nagyvárosban ezrével láthatunk...Mit akart vele az író, rabszolga szülők nyomorult szolgájával? Szánalmat akart bennünk ébreszteni? Vagy a szegénység és butaság erkölcstelenségét akarta kiteregetni előttünk? Hát Keleti Márton még most se tudja, hogy ezek a célok a rossz irány regényekkel együtt elkoptak, annál is inkább, mert irodalmi eszközökkel nem lehet társadalmi bajokat gyógyítani?...

Valóban, a Szürke madarak nem ritka egyéniségek gyűjteménye. De az író nem is ilyesmit akart adni. Az ő alakjai, a bárgyú malommunkás, a brutalitásba süllyedt anya, a házmesterné, a boltos asszony és a cselédlány lábán furcsán festene a hősi koturnus. Fölmagasodásuk csak okvetetlenkedés volna s előbb utóbb úgyis orra buknának.

Úgy látszik, puritán szerzőnk régen túl jutott az "érdekesség" kísértésein. És, ami a legszebb irodalmi szemfényvesztésnél is többet ér, túljutott az individuális művészkedés zűrzavarain is. Nyíltszemű, nagyszívű, költő ki ráakadt az egyetlen igaz művészet is kollektív Erkölcsből fakadó művészet forrásaira s noha regényének történései - a mai zagyvaságokat tükrözve - súlyos pesszimizmust árasztanak, e munka szellemében van valami szabad és megnyugtató. Szerkezete oly gazdaságos, megírása annyira egyszerű, hogy tárgyának lehangoló vigasztalanságát szinte játékosan egyensúlyozza az egymásra emelkedő fejezetek tiszta könnyedsége.

Tehát a kis Boris...Nyomorult proletár gyerek, városi bérház penészvirága. Lót-fut, dolgozik, söpri a lépcsőt, hordja a szemetet s védekezés nélkül, megszokottan tűri szüleinek ütlegeit. Ez a nevelési szisztéma állítólag arra jó, hogy a gyerek engedelmes, szelíd, és erkölcsös maradjon s ebben bizonyára van is valami, mert ha e furcsa szeretet mellett a médium nem is, az erkölcsösség, okvetlenül megmarad. Így pusztította el jót akarva. Állati-bután, Szentpéteriné is a maga csöpp cselédjét. Hisz nem volt ő rossz asszony, csak szánalmas szolgalélek, a kötelességek vak rabja, akinek szűk, horizonttalan világba el se juthattak a derű és gyöngédség fényei. (Ezek a jólét és intelligencia kísérői, aminthogy a regényben is csupán az u.n. "rendesebb" embereket, - pl. a nyomdászokat - látogatják meg.) Boris sem igen, ismerkedett meg velük, legföljebb, ha álmában, ekkor még föl is nevetett, ámbár apja hamarosan rámordult: "Nyughass már, ne röhögj." - Persze, közben neki is voltak kedves pillanatai. Forgathatta más gyerekek képeskönyveit, fölvidulhatott más gyerekek tisztaságán, elnézhette szép, fehérkezű tanítónőjét s fölsírhatott idegen emberek részvétes szavaira. (Itt az író rendkívül tudatos, az önként kínálkozó ellentéteket nem élezi ki.

Ilyen ritka gyönyörűségek után múlt el Boris e világból.

A halál fölszítja Szentpéteriné érzéseit, most már az asszony is ráeszmél, hogy tönkre tette gyerekét, az itt hagyott ruha, cipő, irka drasztikus vádja szíven markolja a bűnöst s a tudatlan, csirke eszű vicinét emberré keseríti.

Az apa - egyébként se vér szerint való szülő - mindvégig inkább közönyös, mint rossz Borishoz. Ez a figura a faluról fölkerült napszámos típusa: a város színei, méretei elégedetlen, nosztalgiás napjait. A háború még jobban kizökkentette kerékvágásából, minduntalan víziók lepték meg, ilyenkor "csak nézett, nézett maga elé, egyebet nem tudott csinálni. Félt is. Ha egyedül volt, megreszketett minden tagja. Nem tréfa az, mikor az ember körül megszólal a semmi. Nagyobb hangja van annak, mint száz nagyszájú asszony lármájának. De ezt nem tudja senki..." Ám érzései, gondolatai sokkal kisebb területeket súroltak, semhogy a kislánnyal a legkevesebbet is törődött volna. Ahogy a temetésről hazakerült, rögtön lefeküdt és elaludt...Az oktalanság ösztönös elzárkózása várfalaknál is győzhetetlenebb.

A Szürke madarak Keleti Márton elbeszélő tehetségének szinte váratlan kiteljesülését jelenti.

A regényt, amely először a Nyugatban jelent meg, a Népszava könyvkereskedése adta ki, stílusosan, egyszerűen.