Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 24. szám

Merész Károly: ÁLMOK HALÁLA
- Kis tragikomédia -

Szereplők: János, Feri, «királyfi» (10-12 esztendős gyerekek); egy asszony, a leánya, 8 esztendős kisfia, két szolga, munkások és színészek.

Történik: vidéki színház udvarán. Jobbfelől a fából épített színház hátsó része, melynek oldalajtaja az előtérre nyílik. Balfelől alacsony, omladékos kerítés, amely a háttér felé kanyarodik s ott eltűnik a raktár mögött; a kerítés mögött kőrakás. Bal előtérben pad, egy-két bokor.

Két munkás díszletet hoz a raktárból. A kőrakásnál mezítlábas gyermek (János) ágaskodik és horgot vet a kerítés mögött folyó patakba.

1. MUNKÁS: Hé! Te! Most akarsz halat fogni? Azzal ugyan nem laksz jól. (A gyerek odébb húzódik. A munkások nevetnek, leteszik a díszletet; a patak felé:)

2. MUNKÁS: Arasznyival nőtt dél óta.

1. MUNKÁS: Még a nyakunk közé jön.

2. MUNKÁS: Utoljára, mikor itt játszottunk - éppen két esztendeje - nem kerültünk soha a hídig. Átszökelltünk a köveken, a cipőt se vetettük le.

1. MUNKÁS: (felemeli a vásznat): Előre, komám. (Munkások a színház hátsó ajtaján el. Balról egy gyermek (Feri) jön, halászpálca és valami aranyozott fadarab a kezében.)

FERI: Idenézz, János! Ilyet fogjál.

JÁNOS: Mutasd.

FERI: De visszaadod. (Lelkendezve.) Csillog, messziről láttam, leszaladtam a lépcsőhöz, odasodorta a víz. Mondtam, hogy legjobb a lépcsőnél; nem hitted.

JÁNOS: (vállat von): Széknek a karja.

FERI: Oroszlánfej! Nem látod? Oroszlán.

JÁNOS: Hát aztán. (Visszaadja.) Süsd meg! (Beveti a horgot).

FERI: Mintha neked... Csak beszélsz. - (Forgatja, nézegeti.) Szép. Akárhogy is... Már messziről csillogott. - Eladom.

JÁNOS (kineveti): Ki venné meg? Egy vasat se ér.

FERI (kis gondolkozás után): Királyfinak ajándékozom.

JÁNOS: Holnap kivisszük a barlangba.

FERI: Felszegezzük a trón felé. Mi? János?

JÁNOS: Ne kiabálj!

FERI: Örülni fog a királyfi. - Rá kellene vésni... Csakugyan, belevésem: «Éljen Illám herceg a királyfi». (Méregeti.) Él-jen Illám her-ceg... Nagyszerű! Megígérte, hogy én leszek az udvarnagy. Tudod?

JÁNOS: Legyél!

FERI: Nem jött el?

JÁNOS: Bement a színházba.

FERI: Mégis játszik? Játszik királyfi? Éljen! Éljen! Lássuk királyfit. (Éleset sípol.) Van jegyed?

JÁNOS: Nem maradok kívül. (A patakot figyeli.) Hoz valamit.

FERI: Hova tette királyfi a kosarat? Szeretnék egy perecet...

JÁNOS: Ne zabálj mindig. Múltkor is te ettél és rám fogtad.

FERI: Én csak egyet ettem, de három perec hiányzott.

JÁNOS (fokozatosan lohadó lelkesedéssel): Egy kabát! - Nem, pokróc! - Valami rongy.

FERI: Mekkora! Horoggal ki nem fogod. Gyere a lépcsőhöz. Gyere hamar.

JÁNOS: Segíts inkább.

FERI (kiveti a horgot): Erre jön. Erre hozza. (A továbbiak alatt le s fel szaladgálnak a parton, ki-kivetik a horgot, majd balfelé elszaladnak.)

(A színház előtérbeli ajtaja nagy zajjal kicsapódik. Kopott libériába öltözött szolga tuszkol kifelé egy gyereket. A gyerek 12 év körüli, de egészségtelenül magasra nyúlt, vézna. Arckifejezése dacos, némelykor szinte gőgösen parancsoló. Szőke haja kisgyermekesen a válláig ér; kalapot nem visel. Ruházata: panyókára vetett kabát, alatta fekete tornaing, ami csuklóig takarja a karokat. Mezítlen lábán fából készült sarút visel, aminek színes kötőjét csinoskodóan a lábszárra tekerte.)

SZOLGA: Lódulj! Ne bosszants tovább. (Taszít rajta.) Az istenit... (A gyerek az ajtóba kapaszkodik.) Ereszted el?! (Ráüt a kezére.) Ebadta semmiházija, agyonütlek. (Próbálja lefejteni a kezét, de hasztalan; a hátába vág.) Pórul jársz, annyit mondok. (Az ajtóban megjelenik egy másik szolga.) Az istennek se mozdul.

2. SZOLGA: A kezére a bitangnak. (Ráüt, aztán lódít rajta, hogy a gyerek térdre esik az előtérben; a szolgák kacagnak; a fiú nehány pillanatig úgy marad.)

1. SZOLGA: Hiába bíztattam.

2. SZOLGA: Haha... olyan, mint egy kisasszony. Miféle maszkura vagy, te?

1. SZOLGA: Nem akartál szépszerével elmenni? Mi? (A fiú rájuk se hederít, lassan tápászkodik.)

2. SZOLGA: Rám támadt az öreg, mért engedtem be. Valahol bemászott. Nem azért dobtam ki délelőtt, hogy újra beeresszem. (Fenyegeti.) Tedd még be a lábad, éppen eltöröm. (A társához.) Rokona Incefinek?

1. SZOLGA: Ki mondja? Csudát! Mindenképp ő akar lenni ma este a királyfi. Azért erősködik. Habajkos, azt hiszem.

2. SZOLGA (felkacag): Ez a kamasz? Királyfi?... (Hahotázik.) Te! Madárijesztő. Hallod? Igaz?

KIRÁLYFI (kiegyenesedik; éles, parancsoló hangon): Mit röhögsz? Tavaly előtt is én voltam, azelőtt is! Mindig én voltam a királyfi.

2. SZOLGA: Hahaha...! Nyírasd le a hajad, öcsém, hogy szellőzzék a fejed lágya.

KIRÁLYFI (csillogó szemekkel néz rá): Majd... Röhögj csak!

1. SZOLGA (nevet): Még összeszid, vigyázz. (A gyerekhez.) Letörne alattad a hintó.

2. SZOLGA: Sebaj! Hozunk egy talyigát. Hahaha. - Miért ne? Talyigát, hogy kocsikázzék a fiú.

1. SZOLGA: Hova tennéd a pipaszár lábadat? Nagyot nőttél két esztendő alatt, csak az eszed lett kisebb.

KIRÁLYFI: Ostobák, mint minden szolga.

2. SZOLGA (dühösen lép feléje; királyfi meg se moccan, kihívóan várja).

1. SZOLGA (visszatartja a társát): Hadd el. Gyerek.

2. SZOLGA: Kotródj innen, mert eltöröm a derekad. (Királyfi mereven áll.) Takarodsz?! Csavargó!

KIRÁLYFI (kimért léptekkel balfelé megy, azután visszafordul): Még megkeserülöd. Esküszöm, hogy megkeserülöd.

1. SZOLGA: Olyan a szeme, mint egy tigrisfiókának.

2. SZOLGA (kissé erőltetetten kacag): Bolond. Isten-bizony.

1. SZOLGA (fejét csóválja, aztán bemegy a színházba.)

2. SZOLGA (ténferegve jobb felé megy, mindegyre visszatekint királyfira.)

KIRÁLYFI (a szolgát nézi, mintha készülne, hogy rárohanjon.)

(János és Feri balfelől jönnek.)

2. SZOLGA: Kell még valami? Gyere csak ide.

JÁNOS (valamit behajít a patakba): Mehet tovább. (Füttyent.)

FERI: Királyfi! (mindketten hozzásietnek.)

2. SZOLGA (fenyegeti): Ne kerülj a kezem közé még egyszer! (Jobb felé el).

JÁNOS: Miért kiabál?

FERI: Megvert?

KIRÁLYFI: Engem?

JÁNOS (rászól Ferire): Eredj, boldogtalan.

KIRÁLYFI: Csak hozzám nyúljon. Nem szuszog többé.

FERI: (mintegy mentegetve a feltevését): A jegyszedő! Nem látod? A jegyszedő.

JÁNOS: Hát aztán! (Kis szünet.)

JÁNOS: Mikor kezdik?

FERI: Még nem öltözöl?

KIRÁLYFI (elfordul): Nem. Ma nem. (János és Feri egymásra néznek. Kis szünet.)

JÁNOS: Mit mondtak?

KIRÁLYFI: Fogadtak egy kölyköt.

FERI: Sejtettem. Idős vagy már királyfinak.

KIRÁLYFI: (bosszúsan ránt a vállán).

JÁNOS (Ferihez): De bölcs vagy máma! - Letépjük a színlapokat. Egytől-egyig. Még ma este.

FERI: Adj ki parancsot, királyfi s összehívjuk a gyűlést.

JÁNOS: De holnap már te leszel?

KIRÁLYFI (révedezve): Holnap...? (Határozottan.) Majd megmutatom, ki vagyok.

JÁNOS: Szemtelenség, hogy éppen téged...

FERI: Nem is fogjuk tűrni. Bízd csak rám, királyfi. - (Királyfihoz): Add ide a késedet.

KIRÁLYFI (a kabátja alól, az övéből, kiránt egy tőrformájú kést): Mit akarsz?

FERI (a halászzsinórra): Összegabalyodott...

KIRÁLYFI (ingerülten visszadugja a kést): Ez nem arra való.

JÁNOS (rákiált Ferire): Ne légy olyan ostoba!

FERI (restelkedve elfordul).

(Egy munkás cifra, arannyal s virágfüzérrel díszített kis «tündér» hintót hoz ki a raktárból.)

JÁNOS: Csak sötétedjék be, a színház faláról is leszakítjuk.

FERI: Azt a nagy hirdetést a főtéren... A hintód, Királyfi!

(Néhány pillanatig mozdulatlanul, elfogódottan bámulják az udvar közepén álló hintót.)

JÁNOS: Gyerünk oda. (Királyfi nem mozdul.)

JÁNOS (hátraint): Királyfi!

KIRÁLYFI (kiszáradt torokkal): Mit nézzek rajta? (A patak felé megy, majd a part mentén közelebb somfordál, de csak lopva néz a hintóra.)

(Jobb felől kispolgári asszony jön egy leánnyal, ünneplőben.)

A LEÁNY: A másik ajtó, anyám. (Jobb felé mutat.) Ott láttam egy csomó színészt.

AZ ASSZONY: Csak nem megyünk be közéjük.

A LEÁNY: Addig keresgéljük, hogy megkezdődik az előadás.

AZ ASSZONY: Várj csak, várj. Délelőtt erre vittem be Dezsőkét az igazgatóhoz. (Óvatosan nyitja az ajtót, a küszöbről vizsgálódik, aztán visszalép.) Olyan sötét van idebent. meg se ismerhetik egymást, melyik micsoda. Vagy tán annak úgy is kell lennie? (Sóhajt.) Hogy az én kis fiacskám ilyen sötétben botorkáljon! (Tanácstalanul állanak.)

(A munkás betaszítja a hintót a színházba. A továbbiak alatt János és Feri a hátsó ajtónál leskelődnek; királyfi a bal előtérbe jön s ott leül egy padra.)

1. SZOLGA (az előtérbeli ajtón kinéz): Mit akarnak, jó asszony? Nem ez a bejárat.

AZ ASSZONY (elfogódottan): A fiacskámat... Ő is játszik a színelőadáson és azért szeretnénk...

A LEÁNY: Az a kisfiú, aki a királyfit játssza.

1. SZOLGA: Ide senkinek se szabad bejönni. Váltsanak jegyet, onnan akár gukkerozhatják.

A LEÁNY: Mondtam. Kár is volt...

AZ ASSZONY: Ne szólj bele! Regős színművész úr jól ismer, nálunk szállott meg. Ha kihívná a csöppségemet, kedves uram...

A LEÁNY: Csak egy percre. (Szolga habozva vonogatja a vállát.)

KIRÁLYFI (felszökik a padról, lekanyarintja a kabátot a válláról s rendesen veszi fel; továbbiak alatt a sarukat is sietve leoldozza; és hogy rendbe szedi az öltözetét, mintha az arckifejezése is megváltozna, természetessé válik; a mozdulata is elveszíti merevségét. A pad mögül, a bokor alól letakart kosarat húz ki, a padra teszi, kibontja; a kosár péksüteménnyel van tele; rakosgatja).

AZ ASSZONY (a szolgához): Regős színművész úr kért fel, hogy engedjem a Dezsőkénket játszani... és annyit talán megérdemlek...

1. SZOLGA: Nem lehetséges. Mindjárt kezdjük az előadást.

A LEÁNY: Ugyebár. Elkésünk.

AZ ASSZONY (rászól): Szájaskodsz?! (A szolgához édeskésen:) Hiszen ha jó volna a szemem... (A pénze között keresgél.) Belefröcskölt a lúg és olyan gyámoltalanná lettem, alig látok. Annyi temérdek nép gyönyörködik ma benne, csak éppen az anyja nem. Igazságos dolog lenne?

A LEÁNY: Itt az ajtóban. Nem veszik észre.

AZ ASSZONY: Ügyelünk mi arra. (Pénzt nyom a szolga markába.) Szivarra, fogja, kedves uram. Dezsőkének hívják. (Szolga bemegy a színházba. A továbbiak alatt a két nő némán játszik.)

(Bal felől jön 2. szolga, bot van a kezében.)

2. SZOLGA (megáll királyfi mögött, rárivall): Viszed az irhádat?! Mit csinálsz?

KIRÁLYFI (ijedten megfordul, szepegve): Semmit. Mindjárt...

2. SZOLGA: Na, most vicsorítsd a fogadat. Mondtam, hogy ne kerülj a szemem elé többé.

KIRÁLYFI: Csak a kosarat... Megyek már... (Kapkod.)

2. SZOLGA (meglepi a változás; enyhébben): Ajánlom is. Vagy bedobom a kosaradat a patakba.

KIRÁLYFI (csaknem sírva): Nem csináltam semmit a jegyszedő úrnak.

2. SZOLGA: De megjuhászkodtál. Mit árulsz?

KIRÁLYFI: Perecet... sóskiflit.

2. SZOLGA (turkál a kosárban).

(János és Feri középen előre jönnek.)

AZ ASSZONY (a lányához): Tudtam én, hogy kell az effélékkel bánni.

FERI (Jánoshoz): Hát a páncélos emberek a hosszú rudakkal?

JÁNOS: Dárdák azok, nem rudak. (Az épület sarkánál a fűbe heverednek, viháncolnak, néma játék.)

2. SZOLGA (a süteményre): Hány hetüsök ezek, te.

KIRÁLYFI: Friss, kérem. Ma sütötték.

2. SZOLGA: Hazudsz. Kemény, mint a kő. (Válogat.)

AZ ASSZONY (a lányához): Sohse hallgatsz rám. Azt hiszed, te vagy a világ okossága.

KIRÁLYFI: Innen tessék venni. Délelőtt hoztam a péktől.

FERI: Igaz, a testőrök. Királyfi csak int nekik és a testőrök leszúrják, aki neki nem tetszik.

2. SZOLGA (kivesz két kiflit): Csak ne legyen friss. Megemlegetsz, amíg élsz.

JÁNOS (Ferihez): Hogyne. Felnyársalják. Buta vagy!

KIRÁLYFI (szepegve): Friss. Igazán. Egész friss.

FERI: Királyfi mondta! Istenbizony, királyfi maga mondta. Megharagszik, int a testőröknek, végeznek vele. (Némajáték.)

2. SZOLGA (fizet): Adj vissza. (Legyint.) Legyen a tiéd, öcsém.

KIRÁLYFI: Köszönöm szépen. (2. szolga a háttér felé el; királyfi továbbiak alatt a kosárral foglalatoskodik, a sarúkat a kosár füléhez kötözi.)

(l. szolga megjelenik az ajtóban.)

AZ ASSZONY: Elhozta? Dezsőke!

A LEÁNY: Csendesebben, anyám.

1. SZOLGA (jobbra-balra figyel, rákiált a két, heverésző gyerekre): Mit ténferegtek itt egész nap? Takarodjatok haza.

(János és Feri az épület sarkához húzódik.)

AZ ASSZONY: Kíváncsiskodnak szegények. (A szolga tündérkirályfinak öltözött 8 éves fiúcskát enged a küszöbre. A gyereknek bársony az öltözete, oldalán kis tőr; aranysárga, hosszú haj és gyöngyökkel kirakott korona főékessége.)

AZ ASSZONY (feléje nyújtja karjait, de azok erőtlenül hanyatlanak le).

1. SZOLGA: Cifra. Mi? Ügyes gyermek.

A GYERMEK (az ajtóhoz lapul, barátságtalanul viselkedik).

A LEÁNY (hozzáhajol): Hogy összefestékezték az arcát. Nem fáj?

A GYERMEK: Dehogy fáj.

1. SZOLGA (befigyel a színházba, aztán a gyerekhez): Maradj a küszöbön, amíg érted jövök. (El a színházba.)

(A két nő szótlanul áll. A gyerek topog, a ruháját simogatja. János és Feri előbbre jönnek.)

JÁNOS (gúnyosan): Az új királyfi. (Körülnéz.) Hova lett?

FERI: A padnál. Szóljak?

JÁNOS: Várj. (A következők alatt supogva s jelentős pillantásokat váltva lassan közelednek a jobbfelőli csoporthoz.)

AZ ASSZONY (a szemét törli): Édes jó Istenem... (A gyerek lehajtja a fejét. Mindhárman nagyon elfogódottak. Szünet.)

A LEÁNY (megfogja a tőrt): Milyen csinos kés. Látta, anyám? - gyönyörű. - És a korona... - Még gyöngyöket is tettek rá. (Végigsimítja a ruhát.) Bársony. Csupa bársony. (Az anyjához.) Fogja meg, milyen finom.

AZ ASSZONY (keserűen): Sohse szerezhetek neki olyant.

A LEÁNY (növekvő elragadtatással vizsgálja): A cipője... Mintha csak rászabták volna. Mégis, talán kicsi neki.

A GYERMEK (durcásan): Nem kicsi. Hagyj békén. Éppen jó.

A LEÁNY: Nem is tetszik neki, hogy nézik. Gyere idébb, ne bújj el. (Elhúzza az ajtótól, körüljárja, igazgat rajta.) Szebb már nem lehetne.

KIRÁLYFI (észreveszi őket, nehány lépést tesz jobb felé, megáll, feszülten figyel).

FERI (Jánoshoz): Ugye, hogy csillog?

JÁNOS: Mintha hiányzana...

AZ ASSZONY (ijedten): Hiányzik? Hol? Szólok az igazgatónak. Mégse járja...

A LEÁNY: Hadd lám.

JÁNOS: Itt... Úgy nézem... (Lekapja a koronát s bal felé iramodik.)

FERI (futva): Királyfi! Királyfi! A koronád!

A LEÁNY: Teszed le! Tolvaj! (Utánuk szalad.)

AZ ASSZONY: Ne hadd! A fiacskám! A fiacskám!

A GYERMEK (sírva szalad be a színházba).

JÁNOS (királyfihoz): Fogd. Meneküljünk. (Hátrafordul, a halászpálcával suhogtatva tartja vissza a leányt.)

A LEÁNY: Adod vissza?! Emberek! Tolvaj! Segítség!

FERI (suhogtat): Félre! Félre innét. A királyfié! Az ő koronája.

JÁNOS (királyfihoz): Szaladj már. Jönnek.

AZ ASSZONY (az épület előtt szaladgál): Színész urak! Jegyszedő! Segítség!

KIRÁLYFI (minden sietség nélkül felteszi a koronát; az arca megmerevül, a tekintete ismét elszánt és dacos; büszkén kiegyenesedik): Én nem szaladok.

A LEÁNY (hol erről, hol arról próbálja megközelíteni): Zsivány! Rabló! Kikaparom a szemedet.

(A hátsó ajtaján a színháznak, meg az előtér-belin mind több, fantasztikus jelmezbe öltözött színész sereglik ki. Mese-darabra való csillogó öltönyök, többen kis koronákkal.)

AZ ASSZONY: Siessenek. Ellopták! A korona! A fiacskám! A korona!

KIRÁLYFI (kirántja az övéből a kést): Senkinek se adom.

SZÍNÉSZEK: Lopott? - Mi történt? - Kicsoda? - Ellopta?

FERI: Jönnek. Szaladjunk.

JÁNOS: Királyfi, a barlanghoz. (János és Feri balra szaladnak.)

A LEÁNY: Megszökik. Fogják meg!

FERI (megtorpan): A perec! János! A perec! (A kosárhoz ugranak, felkapják.)

FERI: Siess! Királyfi!

JÁNOS: Sziklavárba! (János és Feri balra elszaladnak.)

KIRÁLYFI (megvillogtatja a kést a leány előtt): Hozzám ne nyúlj!

A LEÁNY (sikolt, hátrál): Megszúr! Gyilkos, te!

AZ ASSZONY: A fiacskám koronája. Vegyék el.

KIRÁLYFI (a színészekhez): Királyfi vagyok. Enyém a korona.

A LEÁNY: Hazudik. Lekapta az öcsém fejéről.

SZÍNÉSZEK: Meg kell fogni. - Mit mond? - Add vissza! - Fogjuk meg.

KIRÁLYFI: Enyém. Nem adom. Hozzám ne érj!

SZÍNÉSZEK (hátrálnak): Ügyelj! - Kés van nála. - Gazfickó! - Vigyázzatok. - Megszúr. - Meg ne szúrjon. - Ilyen vakmerő!

KIRÁLYFI: Csatlósok! Testőrök! Védjetek meg! Illám herceg vagyok. Illám vagyok, a királyfi.

1. SZÍNÉSZ: A pajtásaiddal tréfálkozz, ne velünk.

2. SZÍNÉSZ: Kis híja, hogy belém nem döfte.

A LEÁNY: Még komédiázik az arcátlan.

3. SZÍNÉSZ: Rendőrt kell hívni.

AZ ASSZONY: Így hazudjék egy gyermek!

KIRÁLYFI: Sziklavár urával ki mer így beszélni?

4. SZÍNÉSZ (meghajol): Hatalmas hercegünk.

SZÍNÉSZEK (többen szertartásosan meghajolnak.)

KIRÁLYFI (bizalmatlanul): Ti... csak... Illám herceg vagyok!

SZÍNÉSZEK (csaknem mind meghajolnak): Üdv neked. Üdv neked s hódolat.

KIRÁLYFI (méltósággal): Oltalmam védi, ki hódolattal fogad.

AZ ASSZONY: Jesszusom! Hisz' topánkája sincsen.

5. SZÍNÉSZ (a társaihoz): Minek bolondoztok!

6. SZÍNÉSZ: A színpadon már várnak.

5. SZÍNÉSZ: Adjatok egy botot.

SZÍNÉSZEK: Vágj a kezére. - Tréfál. - Vegyétek el. - Visszaadja, játszik. -

KIRÁLYFI: Koncoljátok fel, ki ellenem lázad!

5. SZÍNÉSZ: (le akarja fogni): Szúrj csak meg! Összeverlek.

A LEÁNY: Csúfot űz magukból.

KIRÁLYFI (félre szökik): Az életeddel lakolsz!

AZ ASSZONY: Elszalad! Jóisten!

SZÍNÉSZEK (lassan, félkörben feléje nyomulnak): Álljuk el az utat. - Üss rá a rúddal. - Kerítsük be. - A kést! A kést! - Ne sajnáld! - Ragadd meg a karját.

KIRÁLYFI (hátrál előlük, bátortalanul néz erre-arra; mintha álomból ébredezne): Ne... Miért?... A hintó... Semmit... Hagyjanak... A hintóm... Ne bántson... Én... Csak...

SZÍNÉSZEK: Add ide! - Teszi magát! - Dobd el a kést. - Add vissza.

KIRÁLYFI (gépiesen): Adom. Visszaadom. Mit akarnak? Visszaadom.

1. SZÍNÉSZ: Ne tarts fel bennünket.

2. SZÍNÉSZ: Legyen eszed, kölyök. Mindjárt...!

KIRÁLYFI (gépiesen): Kikelet. A hintóm. Ezüstrózsa. (Mind élénkebb vágyakozással.) A hintó. A hintómat. Szellő és Fuvallat, hintómat akarom!

SZÍNÉSZEK: A koronát! - Vedd el. - Hallgatsz!? - Kapd le a koronát.

AZ ASSZONY (Őrjöngve): Add vissza a koronát! A koronát! Vegyék el! Add vissza!

KIRÁLYFI (szinte sikoltva): Királyfi vagyok!

1. SZÍNÉSZ (egyik testőrhöz, ki a dárdát emelgeti): Suhints a derekára.

KIRÁLYFI (a testőrhöz, mély felháborodással): Gaz... áruló!

TESTŐR (zavartan): Eszelős vagy mi... (földre dobja a dárdát, hátramegy.)

5. SZÍNÉSZ (csaknem elkapja a királyfi karját): Szemtelen kölyke!

KIRÁLYFI (felszalad a part melletti kőrakásra.)

SZÍNÉSZEK: Beesik. - Hagyjátok. - Ügyelj, mély a víz! - Vigyázzon.

KIRÁLYFI (megvetéssel néz végig rajtuk): Hitványok... (Aztán leveti magát a patakba.)

AZ ASSZONY: A korona! A fiacskám koronája!

SZÍNÉSZEK (kiabálva szaladnak a kerítéshez.)

- Függöny. -