Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 23. szám · / · FIGYELŐ

BÁNYAI KORNÉL: JARITZ JÓZSA GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA

Jaritz Józsának, a Nemzeti Szalonban gyűjteményesen kiállított képei határozott, biztos célkitűzésben hirdetik az új kort. Ez a fiatalos erőt mutató, eredeti művésztehetség, aki új törekvéseivel, friss tartalmiságával jóformán teljesen egyedül áll a magyar piktúrában, kiépített kivezető utat demonstrál a nyugati művészet nagy káoszából. Ebben látom elsősorban a kiállítás nagy értékét és jelentőségét.

A kiállított képek különben egy összefüggő, szerves átalakulási folyamatba illeszkednek. Tisztán felismerhető, mint fürkészte, tapogatta önmagát a művész és mint bontakozott elő a felszínes hatások foltjaiból arcának igaz és őszinte sziluettje. Ez az összefüggő, csodálatos metamorfózis végső pontjain a belső élet, a lelki történések pridikációjává válik s Kelet győzelmes, termékenyítő bevonulását hirdeti a nyugati analitikus, bensőséges tartalmiságot, emberideált, röviden istent nélkülöző világlátás romjain.

A kiállítás anyagát nagy általánosságban három képtípusba sűríthetjük. Az első képtípusban még sok a heterogenitás. Itt említjük meg a rajzokat, melyek közt főképpen a 105-tel jelzett, keleti talán egyiptomi típust mutat, önmagából misztikusan elcsodálkozó szemekkel. A rajzokban két később kiteljesedett tendencia megcsillanását látom. Az első tendencia: határozott érdeklődés a keleti embertípusok után (46. sz. kínai, 49. sz. egyiptomi, 44. sz. néger, 65. sz. cigány, 11. sz. zsidó). A második tendencia: az emberi test abnormis elváltozásain, a test rútságán, diszharmóniáján keresztül csillogó lelki szépség, belső harmónia hangsúlyozása. (Később főképpen a 43, 10 és 68. sz. képek.) A koloratúra itt kissé még öreges és tompa s a vonalvezetés itt-ott mintha barokkos lendületű (4, 19, 78. sz.). Tagadhatatlan, hogy már ezekben a képekben is jelentkezik a lelki életnek később minden tekintetben megoldott, expresszionisztikus kivetítése. Itt még csak a szemeken keresztül árad felénk a belső életet élő ember, de a kép megkonstruálásában s a technikában még hiányzik a teljes egyöntetűség.

A második képtípust túltengő izomkultusz, fényhatásokkal is erősített plaszticitás jellemzik. A barokkos lendületet súlyos testiség, kolosszális testkultúra, térbeli hatásokra való törekvés váltja fel. A színskála meggazdagodik s a színek mélyebbek és egyúttal levegősebbek lesznek. (3, 2, 61, 14 sz.). A vakolatszerűen kezelt testeken szinte érezzük a gravitáció erejét s a mázsás combok alatt szinte behorpad a föld. Itt minden izmok acélpántjain, minden erőtől duzzadó emberi testen keresztül mindent felülmúló erővel mutatkoznak a szenvedélyek, a lélek mélységei, melyek mintha magát a testet is szétfeszítenék. Ide tartozik a két Cigánylány (68, 10. sz.), kiknek visszataszítóan rút arcából egy különös, titkokkal teljes, belső világ sugárzik. A Női alak kék ruhában (60. sz.) megrázó erővel juttatja kifejezésre a lélek diszharmonikus elváltozásait.

A harmadik képtípusból (mintha reakció lenne) eltűnik a plaszticitás és bizonyos síkszerűség, freskószerűség érvényesül. A technika leegyszerűsödik, egyénivé válik s az átlátszó, könnyed kezelés hamvasan finom, szinte leheletszerű hatásokat tesz lehetővé. Ez a technika egyes képeknek álomszerű, víziós jelleget kölcsönöz (45 sz.) és mindenben támogatja a kép belső tartalmiságát. Járitz Józsa itt szinte ujjongva megtalálta önmagát s nőies finomsága, szenzibilis lelki élete, lázas kutatása az ember magasabb és teljesebb létformái után most már minden tekintetben megszabadult az első próbálkozások idegen formai hatásaitól. A test elvesztette elsőrangú jelentőségét s az arc mint villanykörte a fényt, szabadon és tisztán bocsátja húsán és csontjain keresztül a lelket. Szándékaiban megtisztultan, világosan áll előttünk ez az új értékes művészi látás s ez a hamvas színekkel muzsikáló művész új világokról hoz híradást. (22 sz.) Művészete - hogy a saját szavait idézzük - annak a nagy meghatódottságnak a kifejezése akar lenni, amit a jelenségek, az egész világegyetem szemlélete benne ébreszt. A tér mélysége helyett azonban inkább a lélek mélységét szereti. Érzi, hogy a lelki energiák, az ember belső szépségeinek erőteljes felülkerekedése avatják újjá a világot. Csodálatos, de míg ezeket a jórészt egysíkú képeket nézem, mintha világok mozdulnának, behorpad a tér, csillagok zuhannak, fák nőnek a földből, titkos, messzi echók dörögnek, hárfákon játszik a szél és új kapcsolatokba lép egymással és a világgal az önmagában istent találó ember.

A materiális világszemlélet üres formakultusza eltűnt. Az ürességet kitöltő tudományos művészkedés helyett itt erőteljes, örvendetes próféciákat látok a jövőről. Eltűnik lassan az arc rútsága s a lélek szépsége formailag is szép, bájos arcukon ütődik keresztül. A tavasz vadonatúj virágaira, a virágszirmok illatára emlékeztető üde színkultusz veszi kezdetét. (27., 58. sz. kép.) A tájképek is leheletszerű, omló színekkel pompáznak. (42., 64. sz.) A 32-es számú önarckép teljesen madonnaszerű, mintha távoli zenét hallgat, színekben harmonikus, egyszerűen, nagy könnyedséggel megkomponált friss és szépre szuggeráló. A 44. számú képen a naiv gyermeki lélek kikukucskálását érezzük a misztikus trópusok erdejéből, mely az életet is jelentheti. A 48-al jelzett önarcképen a világos, könnyű színek harmóniája csendül s a haj zöld színe merész és mégis jóleső kapcsolatba hozza az arcot a háttérrel. A 102. számú női akt nagy anatómiai felkészültségre mutat és itt a plaszticitás is kifejezésre jut, annak minden forszírozott hajszolása nélkül. A megkapóan zsenge színek harmóniáját csak emeli a különös megvilágítás. Ez a kép különben örvénylő, dinamikus mozgásban van s a jól kiegyensúlyozott női test, mintha egy színesen forgó nebula magja lenne. A síkszerű Női profil finom színelosztásával egyike a kiállítás legszebb képeinek. Az Akt zöld fátyollal a kissé kicsavart mozdulattól eltekintve, kompozíció és színelosztás tekintetében szintén erőteljes alkotás.

Külön kell itt megemlékeznünk a 18-as számú Téli tájképről, továbbá a 6, 63, 75. számú bibliás tárgyú képekről is (Sírbatétel, Háromkirályok, Keresztlevétel). A Téli tájképen tavaszi, pompázatos sugárzás világít a hó alól. A kép kompozíciója teljes. Ez a legszebb téli kép, amit valaha láttam. A bibliás tárgyú képek kiemelését a többiektől elütő szélsőséges spirituális elképzelés teszi szükségessé. Ez a túltengő spiritualizmus, mely merev ruhákban, megnyúlt, sovány alakokban és testrészekben, komor színekben jelentkezik nem lényege a művész egyéniségének. Különben monumentalitás, egységes kompozíció, síkszerűség, szép vonalritmus jellemzi e képeket.

A kiállítás túlnyomó részben a magyar piktúra örvendetes gazdagodását jelenti.