Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 15-16. szám

TURCSÁNYI ELEK: ÁLOM

...De jaj! nem ismertem én senkit ott,
És ajtót nekem senki nem nyitott.

Ki végre megsajnált, a kis cseléd,
Az is csak félrehúzta függönyét.

Ajtót, ezt súgta, nem nyithat nekem,
De fussak el, ha kedves életem.

Futottam volna... nem volt már idő:
Pattant a zár és jött az Üldöző!

*

Fáradtan én megálltam akkor ott:
Gonosz sejtés homálya csapkodott.

Szivemben élesen dudált a rém,
És akkor már egy gangon álltam én.

A gang sötét volt, nyirkos és hideg,
Itt fel nem tűntem volna senkinek.

De rám talált éles szemével Ő:
Az Üldöző, a sápadt Üldöző!

*

E szörnyű házban ért az este el,
Amíg csak élek, nem felejtem el.

Szél volt, a ház oly kínosan nyögött,
Bujkált a hold a fellegek mögött.

Lován, kezébe csillogó acél,
Viharfelhőket üldözött a szél.

S a házban, melyre ólomfény szitált,
Két árnyék fáradt óraműve járt.

*

És járt az óra: tikka, tikka, tikk...
De jött a mit sem sejtő Harmadik.

És tikka, tikk! az óra hirtelen
Megáll... s a Harmadik is szinte lenn.

Az udvar lenn egy percig néma még...!
De hallod ezt?... Sikoltás!... Ó nagy ég.

A Harmadik szívéből dől a vér,
Segítsetek rajta az istenér!

*

Segítsetek, hamar segítsetek!
Tüzes vasat mohón hevítsetek!

Égetni kell az áldozat sebét!
S elfogni tán a gyilkosát elébb!

Ne kíméljük magunkat emberek!
Bitang, ki most is ágyba szendereg!

Gyilkos nyakába hurkot vessetek!
A vérezőnek írt keressetek!

*

De nem segít ő rajta senki már...
Nincs semmi nesz... csönd van... éjfélre jár...

És többen is meghaltak még ezen
A vérfagyasztó, gyilkos éjjelen...

Jött Negyedik... Ötödik... Hatodik...
Az udvar itt vérben mosakodik...

De borzalomnak háza, vérszagú,
Már kél a nap s a bosszú érckarú!

*

S ez mindig így volt s mindig így leszen:
A gyilkos álom nyomtalan vesz el.

Hiába égnek bosszú-katlanok,
Az álmok gyakran bosszulatlanok.

Lángpallosát kivonja már a nap,
Az éjji álmok sírba szállanak.

S én kék vizek s színes fényszallagok
Között vígan dudolva ballagok.