Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 13-14. szám · / · FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: JÓ ÉJSZAKÁT!
- Gyulai Pál elbeszélése -

Az önmagával szemben is szigorú kritikus, Gyulai Pál megtagadta Jó éjszakát! novelláját. 1854-ben írta s kiadta Szilágyi Virgil «Budapesti Visszhang»-jában, de aztán nem vette fel semmiféle gyűjteményébe és sehol nem emlékezett meg róla. Úgy kellett most kiásni a régi folyóiratból. Történetét megtudjuk Galamb Sándor bevezetéséből, aki most az Olcsó Könyvtárban kiadta: a fiatal Gyulai folytatásonként írta a folyóirat számára - későbbi korában semmi esetre se tett volna ilyet - az anyaga terjedelmesebbnek bizonyult, mint ahogy előre gondolta, a novella nyúlt, nyúlt, bekövetkezett az év vége, a szerkesztő - ahogy már szerkesztők szokták - nem akarta átvinni a következő esztendő új évfolyamába, úgy, hogy a végét - írói műkifejezés szerint - el kellett csapni. Ez a baleset, melyről Arany jókedvű tréfával emlékszik meg egy Tompához 1854-ben írt levelében, Gyulainak elvette kedvét örökre e munkájától. Így, első formájában a világért se akarta volna újra kiadni - ő, a kompozíció irodalmi lovagja egy tudatosan rosszul komponált munkát! - s átdolgozni se volt többé kedve. Ismerjük, írók, azt az állapotot, mikor az embernek így elmegy a gusztusa saját munkájától.

Aligha is tudta volna átdolgozni később. Belső fejlődése gyorsan haladt a realisztikus felé - ez a novella pedig egész anyagában tipikusan romantikus, az író invenciója kora romantikus regényének szuggesztiója alatt dolgozott. Csupa romantikus motívumból van összevegyítve a téma. Tudjuk, mekkora tért foglal el a romantikus elbeszélésben a családi viszály, a testvérharc, a fiúknak gyűlölet és szeretet között váltakozó viszonya egymáshoz és anyjukhoz, az öccs szerelme bátyja felesége, a sógornő szerelme a sógor iránt. Romantikus e szerelem egész felfogása: a nő azért kezd kacérkodni a férfival, hogy a végén játéknak nyilváníthassa az egészet, csúffá tegye a kellemetlen barbár sógort - a férfi azért, hogy lehűtse labanc bátyja elleni kuruc dühét a felesége elcsábításával s egyúttal megszabadítsa a családot a kelletlen Szécsi asszonytól. A kölcsönös tréfából azonban komoly dolog lesz - szerelemmel nem jó játszani, írta egy kis darabja címéül a romantikus Musset - a játékból nagy, romantikusan végletes szerelem és a végén szörnyű családi tragédia, négy ember életének összeomlása. S az érzések is romantikus ellentétekből kevertek, mindig a túlhevített szenvedély és a túlhűtött gyűlölet ellentétéből vannak összekeverve: az anya vak ösztönnel szereti fiait és halálos féltékenységben robbantja őket össze, a fiúk halálát okozzák anyjuknak, akit szeretnek, a szerelem rettentő pillanatában a szerelmesek a vágy, a gyanú és gyűlölködés váltakozó hullámverésében vergődnek. Romantikusok a helyzetek: a két szerelmes nagy szerelmi csatájának észrevétlen tanúja a férj, nagy lakomán - mialatt az anyjuk haldoklik a szobájában - víg arccal mulattatják a vendégeket mind a hárman, szívükben a halállal és így tovább. A színhely pedig egy erdélyi főúri kastély a XVIII. század elején, kevéssel a szatmári béke után.

Az író váltig küzd ezzel az anyaggal - realista ösztöne mindenáron realisztikussá akarja átformálni a romantikus alakok romantikus történetét. Nagy gonddal elemzi szereplőinek lelkiállapotát minden fontosabb helyzetben, kifejti érdekükben minden pszichológiai éleslátását, igyekszik az élet és az emberi lélek alaptípusaival kapcsolatba hozni azt is, ami szereplőiben és történetükben kivételes, csak ebben az egy esetben képzelhető. Hasztalan küzdelem, de érdekes. Gyulait, aki nagyon keveset mutatott meg fiatalkori forrongásából, rajtaérjük fejlődése egy nevezetes állomásán, meglátjuk a kész és kiforrott író indulását.

Még egy dolog van, ami ebben az elnagyolt, de részleteiben már Gyulai későbbi novelláinak színvonalán álló munkájában különösen érdekes. A hátterében egy tipikusan magyar szenvedés van: egy rész azoknak a fájdalmaknak a képéből, melyek között a magyarság a nyugati kultúra életformáiba beilleszkedett, ősi életformáinak és az ezek mögött rejtőző konzervatív ősi világszemléletnek a feláldozásával. Ez az áthasonulás történelmi kényszerűség alatt ment végbe, de egyúttal az ősi nemzeti hagyományok súlyos sérelmeivel és évszázadok óta atavisztikusan beidegzett nemzeti ideálok feláldozásával járt s számtalan egyén szenvedését okozta, számtalan külső-belső komplikációt idézett elő az egyes emberek magánéletében is, a nemzetet pedig évszázadokra kettéosztotta a kuruc-labanc dualizmusba. Ez a meghasonlás tudjuk és érezzük, még ma sem gyógyult meg. Irodalmunkban pedig mindig visszatérő motívum, egyike a kevésszámú speciálisan magyar, sehol másutt ily értelemben fel nem található motívumoknak. Ez fűti fel a Bánk bán levegőjét, Petur bán alakjában fejeződve ki emberi formában, ez az előidézője Toldi tragédiájának - irodalmunk tele van olyan alakokkal, akik nem tudnak beilleszkedni a nyugati kultúra finomultabb, de egyúttal komplikáltabb és kevésbé egyvonalú moralitás szerinti életnézetébe és ebből fakadó szokásaiba, mégis kénytelenek érintkezni velük, sokszor vágynak is utánuk, s ezen hasonlik meg, többnyire meg is szakad életük. Erről talán egyszer még bővebben is fogok írni, most itt csak jelzem, rámutatva ennek az ősmotívumnak egy eddig ismeretlen felbukkanására Gyulai novellájában.