Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 2. szám · / · FIGYELŐ

LACZKÓ GÉZA: HUYSMANS: A KÜLÖNC ( REBOURS) [+]

Ó, a zord nevű holland-sarj Höjszmansz, akit az elé a rettentő feladat elé állított a sorsa, hogy a finom, kicsipkézett, kiegyensúlyozott francia stílus elegáns gátjai közé szorítsa lelke zúgó Niagaráját ... húzódozva, néha borzadva közeledem hozzá, mint testi szerelemtől égő kamasz az apadt húsú protitúcióhoz ... s ha kezembe veszem könyvét, csúf rontást érzek magamon, nem tudom letenni s lihegve küzdöm át magam rajta, mint valami zuhanásos, lidércnyomásos álmon. S nem értem, mért kedvelem és bírom versben beszélő lélektársát, Baudelairet s mért riaszt és vonz egyben ő.

Mind a ketten a meghasonlott XIX. század mindent jelentő fiai. A dúlt tépettség tükrei. De Baudelaire kétségbeesése a végtelenbe hangzik feloldatlanul, míg Huysmansban a legyőzetés felé roskad egy makacs, szívós sátán s a háttér a gyóntatószék enyhülését leheli hűsen elé. Két kérdőjel a két ember. De Baudelairenél a kérdőjel kampója elhajlik s a végtelen alázatosan lapos -a lesz belőle, míg Huysmans kérdőjele megtelik, formát, a kereszt előtt térdelő alak formája ölti fel. S ott, ahol, ez a mágikus csuda végbe megy, az En route-ban, ott testvéremnek, magamnak érzem, szeretem, kibékít és megvigasztal.

Nem lenne szabad könyveit, a lázadásos könyveit egymagunkban, az En route feloldó hangulatának későbbre vagy elhagyásával olvasni, mert a L-bs! fojtogat, az A rebours, melyet egész jól lehetett volna a Visszájára címmel átmagyarítani, valósággal megterheli az agyat, mint súlyos erdélyi étel a gyomrot.

Ez a Floressas des Esseintes herceg, a különc, egész életét visszájára rendezi be. Őrült vagyon ura s nehéz terheltség szolgája. Mikor az emberek közé lépne, eltávozik tőlük falusi magányba, azaz, hogy nem rögtön, előbb, ami drága, rontó és vészes kéj, gyönyör csak van, italban, nőben, mind végigkóstolja, végighabzsolja, vonal és szín köréjük rendezésével fokozva hatásukat. A gerince beleroppan. Ekkor vidékre, Párizs mellé vonul egy magányos házba s a nőt kikapcsolva életéből, szörnyű és ijesztő tobzódásba fog: színekkel, selyem és bársony anyagokkal csigázva szeme, tapintása erejét, ínyét ital-szimfóniákkal orkeszterezi be, orrát illatdáridóval izgatja, kombinál, keres, nehéz probléma lesz számára egy kép kerete, elhelyezése, tengeri utazást képzel kajütté épített fülkében menetrendek, útirajzok között - s ha kilép az igaz életbe, melyet gyorsvonat sebességgel rohanó fantáziáján kívül hagyott - megundorodik s visszamenekül érzékei (nem szexuális értelemben!) gondolatai, fantáziája folytonosan megfeszített foglalkoztatásához s közben minden emberi helyzetről, gondolatról, megállapításról, véleményről megalkotja a magáét, amely túlfűtött, a betegesen dús, eszelősen gazdag zengésű felé vonja, míg végre a szabadjára engedett lélek végképp el akar szakadni a lerongyolódott testtől, amely érzi, hogy a köz lelki nyomor sorsát ő sem kerülheti ki s a herceg visszaköltözik Párizsba.

Huysmans Különc-e a dekadens lélek útvesztőjének pontos leírása a bejárattól - a társadalmi csömörtől - a labirintus mélyén ülő szörnyetegig - a kétségbeesésig, amely mögött azonban egy kis nyíláson beszolgál, Madách szavával: az égi dics ragyogása.

 

[+] A Kultúra kiadása, Kosztolányi Dezső bravúrosan lüktető, nagyvonalú és kongeniálisan színes fordításában.