Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 17. szám · / · Kalocsay Kálmán: Három vers

Kalocsay Kálmán: Három vers
III.

Mért volna jó elébed ájtatosan
Letérdepelni s minden vétkemet
Meggyónni bízón, őszintén neked
Úgy érezni, magam tisztára mostam.

S ha kezeid, e gyógyító kezek
Megsimogatnák egyszer homlokom,
Mért, hogyha ezt csak el is gondolom,
Könnyezni kezdek, mint egy kis gyerek.

Szoknyádnak ráncát fogni mért kivánom,
Hogy mint bűnét bánt, megfeddett s kezes
Rossz gyereket szeress és elvezess
A boldogság felé e bús világon?

Ha véled vagyok sehol sem találom
Fáradt, fanyar, rossz mai magamat
S a kínt, melyet sok csúf vágyam ad,
Megejt egy ártatlan bolondos álom.

Szent gyermekálom: a fehér, naiv
Gyerekkor, melytől szökve messze ment
Tékozló szivem, engem hűtelent
És visszavágyót, megszán s visszahív.

S ilyenkor egy szelid csókot szeretnék
Lehelni rád s öledbe hajtani
Fejem s felnézve rád sóhajtani:
Óh hogyha a kisfiad lehetnék.