Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 15. szám · / · Hajnik Miklós: Fadrusz János három levele

Hajnik Miklós: Fadrusz János három levele
1.

Budapest, jún. 16. 1895.

Édes szeretett angyalom.

Úrnap van ma a mi kerületünkben, azaz csak ma tartják. Illatos az utca, tele van zöld gallyakkal, minden ajtó előtt egy kis lombos fácska, itt-ott egy ájtatos házigazda portája előtt egy szép kis oltár tele szent képekkel és gyertyákkal. Az utak tele vannak szórva illatos füvekkel, az emberek szép ünneplőben járnak, a levegő tele van harangzúgással, mintha ezer toronyból hívogatnák az Istenfélő híveket.

Átellenben az ablakok szépen ki vannak világítva és mi is, mint jó katolikus családhoz illik, meggyújtjuk az ünneplő gyertyákat és szépen kitesszük az ablakba, Nina, a szobalány, ihletett arccal átlibben a szobákon, viszi ünnepélyesen az égő gyertyákat, én meg kinézek az ablakon, mert közeledik a processzió, egy ragyogó, színes, mozgalmas menet és az ájtatos énekek szállnak az ég felé.

A menet élén két lovas András, szép paripákon, új ünneplő egyenruhában, szép szál legények, piros abrak díszíti lovukat, nagy méltósággal jönnek.

Utánuk a fiatalság, egy végtelen sor fehérruhás baba göndör hajjal, virág mindenütt.

Jönnek a felnőttek, sürgölődnek a tanítók a gyermekek körül, a lánykákat apácák vezetik sötétkék ruhában, óriási fehér, lepkeszerű vászonkendő lebeg fejükön, most jönnek a polgárok és mesteremberek sok zászlók és standarta alatt. De kiemelkedik közülük egy óriási zöld selyem zászló, rajta ragyog a boldogságos szűz Mária, egy hatalmas szép szál legény viszi büszkén a nehéz zászlót, és az aranyos hegyű zászlóról leomlik a legcsúcsáról két széles piros selyem szalag szép ívben jobbra-balra és lent a végén kapaszkodik bele két ökölnyi nagyságú fehérruhás, szőke fürtű kis angyalka, úgy néznek ki a hatalmas piros szalag végén, mint egy pár aranygömbű fehér rojtocska.

Az apák nagy büszkén lehajolva vezetik őket a kinyújtott mutató ujjon.

Jön a papság ragyogó, aranyhímzésű ruhákban, élükön hat fehér taláros, piros kráglis fiú csilingelnek nagy naivitással egyfolytában oltári csengettyűkkel, egy fiatal szőke pap minduntalan igazítja őket.

No most halad el aranyrojtos piros mennyezet alatt a szentség, sűrű kék tömjénfellegek és szent énekek szállnak az ég felé és megtöltik a levegőt illattal és tiszta érzésekkel.

Közvetlen a mennyezet után jönnek az éltesebb kiváló polgárok és utánuk tipegnek az öregek szürke sötétes serege.

Olyan az egész, mint az emberi élet allegóriája, minden stádiumban, az utolsó percig, és úgy érzem, mintha az egész menet a szívemen vonult volna át, érzem még most is a szívem harangzúgással, tömjénnel és virággal.