Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 12. szám · / · Kuncz Aladár: Renan

Kuncz Aladár: Renan [+]
1.

A renani eszményiségnek és a szerető, szinte hívő renani hitetlenségnek a XIX. század második felére való termékeny hatását nehéz lenne még ma kimutatni. Lanson, aki Renan arcképét lelkes vonzalommal rajzolja meg, a renanizmus jelentőségének tetőpontját abban látja, hogy az egymással fenekedő voltairei hitetlenség és a harcoló vakbuzgóság közé a rokonszenvező, megértő eszményiséget, s a tudományokra és erkölcsi érzése épített igazságszeretetet ékelte s ezáltal mind a két félre halálos csapást mért. Ha szó szerint ezt a megállapítást nem is fogadhatjuk el, különösen abban, ami Renannak a szellemi és érzelmi világra való hatását illeti, de magára Renanra és műveinek jellegzetességére vonatkozólag annál jellemzőbbnek találjuk.

Lehetetlen észre nem vennünk, hogy Renanban egészen új lélekösszetétel, egészen új életfelfogás jelentkezik. Műveinek nemcsak szelleme, de legkisebb mondata is feltűnően érezteti azt a különös és egyéni légkört, amelyben született. Még nyelvészeti magyarázatain, részletekbe menő topográfiai leírásain is ott él, éltet és melegít a renani lehelet, akárcsak Dosztojevszkij sajátos szelleme regényeiben és novelláiban. Csakhogy míg ez utóbbi az életből vett benyomásait művészi képzeletével korlátlanul átegyénesítheti, addig Renannal szemben dogmatikus hit és dogmatikus hitetlenség, nyelvtudományi pontosság és történetírói tárgyilagosság a maga vétóját egyaránt fölveti.

Gondoljunk csak két hatalmas művére: az egyik, a Kereszténység eredete, amely Jézus életét, Az Apostolokat, Szent Pált, Antikrisztust, Az evangélistákat, a Keresztény egyházat és Marcus Aureliust foglalja magában, a másik Izrael népének története öt kötetben. Vegyük még ehhez a szemita nyelvekről és az averroizmusról írt műveit. Mily óriási anyag! Az írónak, hogy ezt feldolgozhassa, hányféle tudományos módszer felhasználására, hányféle tudományág feldolgozására volt szüksége. És Renan anyagát nemcsak feldolgozza, de életre is kelti. Nem elégszik meg a tudós feladatával, aki a múlt emlékeit összeszedi, csoportosítja és magyarázza. Művészi képzelete legalább is oly erős, mint tudományos szomja. A múlt emlékeit nemcsak azért keresi, mert tudásvágy ösztönzi, hanem azért is, mert az életet szereti.

Kutató buzgóság és művészi képzelet azonban még nem meríti ki Renan egyéniségét. Szellemét, mint valami titkos igazgatót, amely alakjait egy magasabb rendű belátás szerint beszélteti és cselekedteti, minden föltámasztott kortörténeti kép és korszak mögött ott érezzük. Mikor az események szemünk előtt egymásután lejátszódtak s a rég elfeledett kor embereire ismét sötétség borul, mintegy kezünkben marad még egy kéz, keze Renannak, aki vezetett bennünket. Mindent, amit kalauzolása mellett láttunk, elfelejthetünk, de emelkedett eszméinek érintése lelkünkön és életfelfogásunkon kitörülhetetlen nyomot hagy. A tudós Renannál, a művész Renannál, ránk erősebben hat a bölcs Renan, aki megértő szeretetét soha sem tagadja meg az emberi dolgoktól, ha néha kissé fölülről is tekint le rájuk.

Renan egyéniségének ez az összetettsége és több irányban való kiterjeszkedése oka annak, hogy róla értékelői oly különbözőképpen s annyiféle elfogultsággal ítélkeztek. Bourget óta a "nagy dilettáns" sokszor hangoztatott szólam, ha rövid jellegzetességgel akarják őt meghatározni. A teológusok hitetlennek mondják, a radikálisok szemére vetik, hogy alapjában csak a dogmáktól s nem a vallástól szakadt el. A szaktudósok túlságosan jó írónak s nagy művésznek tartják ahhoz, hogy megbízható adatgyűjtő lehessen. Egyesek bölcseleti drámáiban a tagadás sötét szellemét, mások a hívő optimizmus megnyugvását látják. Brunetičre róla írt tanulmányának első felében bebizonyítja, hogy nála nagyobb stilista alig volt, s ugyane tanulmány másik felében tudományának felkészültségét és eszméinek emelkedettségét kétségbe vonja.

Ez ellentétes megítélések legtöbbször elfogult meggyőződésekből és pártszempontokból erednek, de Renan bonyolult lelki életének és többirányú tehetségének is része van bennük. Sokkal közvetlenebbül és őszintébben fejezte ki önmagát, gondolatainak és hangulatainak hullámzását, semhogy arcképének fővonásait, gondolatvilágának alapeszméit valami nagy könnyűséggel lehetne megjelölni.

Életében s életét tükröző levelezésében erőteljes és töretlen akaratú embernek látszik. Műveiben szelleme engedékeny, megértő s ha a végletek közt kell választania, inkább a cinizmust, mint a vakbuzgóságot választja. Pályája és érvényesülése csupa igenlés, öntudatos cselekvés, műveiben megnyilatkozó eszmevilága kerülése minden állításnak, erősítésnek, egyszóval inkább elemző bírálat, mint építő lelkesültség. Ezek az ellentétek azonban csak látszólagosak. Szellemének és egyéniségének tüzetesebb vizsgálata elvezet ahhoz a magasabb légkörhöz, amelyben minden külső és belső ellentét összhangba olvad.

 

[+] Bevezető tanulmány a "Jézus élete" fordításához, mely a "Mesterművek" sorzatban fog megjelenni.