Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 10. szám · / · Figyelő

Szabó Lőrinc: Tóth Árpád Wilde-fordítása

Athenaeum-könyvtár 652. sz.

Babits más területeken is jár, de esze-szíve az angolokhoz húzza. Tóth Árpád pártatlanabban osztja meg szeretetét az angol és francia szellem között. Őt elsősorban a nehézségek csalogatják: a formálás gyönyörűségén kívül a megoldhatatlannak látszó kérdések megoldásának különös vonzóereje irányíthatta figyelmét sok más közt Gautier a művészetről írt versének, Rimbaud híres Voyelles-szonettjének, Baudelaire Estharmóniájának és Keats ódáinak fordítására. Ha - akár kávéházi beszélgetés közben is - valami megakadásról, valami különösségről, pár "megoldhatatlan" sorról esik szó: ritka eset, hogy Tóth Árpád érdeklődésére ne lehetne számítani. Ez az érdeklődés nemcsak irodalmi érdeklődés: természetében rejlik és nyelvészeti, botanikai és sakk-kérdésekben egyformán megnyilvánul. Nemcsak a művész, hanem főleg az ember tulajdonsága.

Ilyen probléma lehetett számára Wilde híres balladájának lefordítása is. Közismert dolog, hogy az angolból való műfordítás mily nehézségekkel jár, különösen a sok apró szó miatt: akárhány 6-8 betűből áll, két magánhangzó is van benne, mégis egy szótagnak számít. A testvér német nyelv meg tudja közelíteni ezt a sajátságot, pl. George Shakespeare-fordításában akárhányszor sorokon át tíz szóból áll az ötös jambus tíz szótaga, és aránylag mily könnyű dolga van a német költőnek, aki a Readingi Ballada ily sorait: "For blood and wine are red" vagy "I walked with other souls in pain, within another ring" ugyanazon szógyökökkel adhatja vissza: "Denn Blut und Wein sind rot" és "Ich wandert mit anderen Seelen in Pein, In einem andern Ring"! - Tóth angol fordításainak is egyik főtulajdonsága, hogy ösztönszerűleg utánozni igyekszik ezt a nyelvi sajátságot. Ezáltal néha a régi vers veszít régiségéből, az egyszerű egyszerűségéből, de még mindig jobb a fordítás, mint ha az író a tartalom lazításával segítene munkáján. Tóth máskor is kemény formája ilyenkor még keményebb és erősebb, verse utolérhetetlen tömörségű és díszes lesz. Apróságok aprólékos művészete, mely a maga egészében mégis hatalmas. Szóművészete igékkel, főnevekkel és jelzőkkel csodákat művel. Feltűnt, mennyi egytagú jelző fordul elő munkájában - jó, rossz, új, rőt, vak, hűs, tört, zord, lágy, dús, tág, rab, szent, víg, halk, bús, torz, unt, szűk, rém, csúf, mord, gyúlt, vad, ép, mély, hűlt, rút, gyors, stb. -: alig van még egy pár ily rövid jelző, mely Tóth fordításából hiányzanék. Nem akarom én ezzel azt mondani, hogy ezeket az egy szótagú jelzőket csak Tóth használja, vagy hogy csak angol fordításokban fordulnak elő -, csak azon elmélyült aprólékosság egyik verstechnikai bizonyítékául sorolom fel őket, amellyel Tóth dolgozik. Jelentésben, prózában, majdnem mindegy, hogy mit mond az ember: bánatost vagy szomorút vagy borúsat. De az angol vers tömör, a hely drága, a műfordító tehát száz egyéb körülményt is figyelemmel kísérve és hozzájuk alkalmazkodva esetleg azt fogja mondani, hogy: bús, vagy tört, stb. Nincs időm és terem részletesen kimutatni ennek az eljárásnak teljességét, de aki ért egy keveset a formákhoz és megformáláshoz, maga is láthatja, hogy mily nagyszerűen hajtja végre Tóth ezt a "lerövidítés"-t főneveken és igéken is. És ez a helyes, így kell eljárni, rövidebb szót kell alkalmazni (ha van) a hosszabb helyett -, nem pedig szócsonkításhoz és költői szabadságokhoz fordulni. A "szócsonkítás"-ok és a "költői szabadság"-ok okozzák azt, amit Tóth bevezetésében ír, hogy t. i. a fordítások közös sorsa a lassú elkopás. Igen, elkopnak, de csak a rosszak. Például a Radó Antalé. De Fitzgerald Omárja eredeti mű lett, Schlegen Shakespeare-e ma is él, Arany Hamletjénél csak sorokban lehet jobbat csinálni. Tóth Árpád technikai készültségének nem kell félnie a megrozsdásodástól.

A Readingi Fegyház Balladáját nagy élvezettel olvastam, nem egyszer. És épp azért, mert a költemény, mint bizonyára sokaknak, nekem is oly rendkívül tetszik, különös figyelemmel olvastam össze az eredetit és a fordítást. Nem szeretném, ha néhány észrevételemet akár Tóth Árpád, akár más, támadásnak minősítené, vegye inkább tiszteletem és nagy gyönyörködésem őszinte jelének e jegyzeteket, melyeket nagyszerű munkája sorai közé írtam. Ha a fordítás ötven százalékkal kevésbé jó volna, elhagytam volna őket.

Azt hiszem, Oscar Wilde szándékosan és hangsúlyozottan foglalt költeményébe egyes epigrammszerűen kiélezett gondolatokat. Ez nem belemagyarázás a műbe, hiszen Wilde-nak ekkor már nem tisztán l'art pour l'art céljai voltak, azonkívül az ilyen sorok önmagukban is megállanak, mint ún. bölcs mondások, mottók - erről bárki meggyőződhetik, ha az angol szöveget megnézi, végül e helyek mindenütt versszakot zárnak, ami szintén a pointe hangsúlyozottságát mutatja. A fordítás aszerint, hogy e sorok csak-a-versbe-tartozását vagy a verstől való különállását fogadja el, változik. Én az utóbbit tartom fontosnak. Tóth Mindenütt jól oldotta meg feladatát, ha a fordítást, mint magyar verset tekintjük, azonban ez az epigrammatikus él néhol nála nincs eléggé hangsúlyozva. Ezen a téren még legkisebb kifogásaimat se hagyom el. - A 6. versszak 6. sorában a "már", a 60. vsz. 5-6. sorában az "ott" szó az, amely ezt az élt tompítja. A 82. vsz. 5-6. sora egészen gyöngít, véleményem szerint a "common"-t okvetlenül egyszerű-nek, nem durvának kell fordítani. A 88. vsz. 5-6. sora csak akkor adja vissza hiánytalanul a gnómát, ha implicite a bűnös fogalma is benne van: because the man was one of those: mivel ez az ember azok közül való volt, akikért Krisztus eljött, vagyis bűnösök közül való: a magyar fordítás bűnösök helyett mindenki-t implikál. A 89. vsz. 5-6. sora az egészet elejti. A 92. vsz. 5-6. sorában a "rejti az Úr elől" jó fordítása a "lest Christ should see"-nak, de a pozitív képet negatíve adva vissza a pointe-ot gyöngíti. A 101. vsz. 5-6. sorában, azt hiszem, a pointe megköveteli, hogy a "megtörik" szó legyen az utolsó. Azonkívül itt hiányzik a halál vigasztaló hangulata, hogy t. i. az égi szabály irgalomból (God's Laws are kind) töri meg a szíveket. - Ellenben pointe tekintetében is kitűnőek, pl.: 7. vsz. 5-6., 8. vsz. 5-6., 9. vsz. 5-6., 25. vsz. 5-6., 29. vsz. 5-6., 52. vsz. 5-6., 62. vsz. 5-6., 74. vsz. 5-6., 78. vsz. 5-6., 80. vsz. 1-2., 83. vsz. 5-6., 90. vsz. 5-6., 98. vsz. 5-6., 103. vsz. 5-6., 106. vsz. 3-4., 109. vsz. 1-6. stb., stb.

Egy pár kifejezés nem elég erős, pl. a 63. vsz. 6. sorát gyöngíti, hogy őrült bú és nem egy őrült veri a dobot. Hogy a 66. vsz. 1. sora az akasztott fegyenc vergődésére -t mond, azt még a szép középrím se teszi jóvá. A 64. vsz. 5-6. sora meglazul, az egyébként nagyon szép "zsongó zsombék" kifejezés helyett meglepőbb volna az eredeti "megrémült mocsarak".

A fordításban kevés tartalmi eltérés van. Az 55. vsz. 6. sorában nagyon fontosnak tartom, hogy a kivégzési szertartásnál a Nap, mint ceremónia-mester megjelenik, az ünnepélyes seneschal szó kimaradt. A 14. vsz. 4. sorában "lágy posztón, nesztelen" jön a bakó, megkötni a rabot. Nem tudjuk, mi lehet ez a "lágy posztó". Szőnyeg, a börtönben? Vagy zsákcipő? Az eredeti párnázott ajtókról beszél, ami azonban épp oly érthetetlen. A 106. sz. 6. sorában nem igen jó a "snow-white"-ot "szűzi, havas"-sal fordítani, mert a havas szó nemcsak színt, hanem enyhülést, hűsítést is jelez, ami az állítmánynál ("gyúl") ellentétben áll. - Van itt-ott egy-egy kis betoldás, de ezek nem stílus és értelemzavarók. Hasonló kifogásokat lehetne emelni még az 5. vsz. 6., a 95. vsz. 3., a 98. vsz. 1-2., a 101. vsz. 1-2., a 79. vsz. 5-6., a 91. vsz. 1-2., a 15. vsz. 2., az 57. vsz. 3-4., a 96. vsz. 4., a 98. vsz. 4. sorai ellen.

Néhány félreértés: A 27. vsz. 3-4. és a 30. vsz. 1. sorát egészen megváltoztatja egy elnézés: a "dock" a vádlottak padját jelenti. Az 51. vsz. 4. sorában a "masques" = "masquarade", as their grisley masque they led = amint táncoltak. Az 59. vsz. 3. sorában az "a sliding board" jelentése nem csúszós fa vagy faggyús fa-sín, hanem az a kis csúsztatható zsámoly, állvány, melyet a pribék kirúg az akasztott lába alól. Direkt akasztáshoz értő emberektől kérdeztem meg. Fasíneket (léceket) csonttörésnél használnak. A 61. vsz. 6. sorában a "The monstrous Parrizide" nominativusban áll és nem a "slays" tárgya, a "Justice" az apagyilkos, mert ember teremtette meg és mégis embert öl.

Legfontosabb kifogásom azonban (és hangsúlyozom: ez sem a magyar versre vonatkozik, amelyben egy henye sor sincs) az, hogy a Readingi Ballada nagyon egyszerű tónusa elveszett. Ezzel Tóth Árpád nemcsak a maga munkáját nehezítette, hanem a pregnáns kifejezések kemény, ijesztően egyszerű hatását finomította, raffinálttá tette. Ez Tóth minden fordítását jellemzi: mindenütt tömörít, sűrít, díszít. Ezért ő a legideálisabb Keats-fordító. A megformálásban a saját művészi eszközeinek alkalmazása jutott túlsúlyra a Wilde-é fölött. Van fordításában is sok egyszerű, de a nagyobb rész oly bonyolult, mint egy finom óraszerkezet. (Viszont ez dicséret is művészetére, mert a magyar szöveg így is hajlékony, pontos és jól hangzó. Néhol túlságosan szép a rím.) - Pl. a 16. vsz. 1-2. sora arról szól, hogy a rab nem nézi az eget "through a little roof of glass", és ez Tóthnál pompázatos, üvegházi hall-ba illő képpé emelkedik: "S nem nézi merőn, ha fényt verőn gyúl fönn az üvegtető". - A 47. vsz. 1-2. sorának "All through the night we knelt and prayed, Mad mourners of a corse" képe nála modern jajgatássá, a fájdalom szinte adys tombolású orgiájává nő: "Vergődve folyt s vad volt s bomolt, Térdelve s imázva e tor". Az 56. vsz. 3-4., a 65. vsz. és a 69. vsz. 3-4. sorai viszik legtovább e kusza tömöttséget. Egy helyütt "tűzinyű hant"-ról és "lángfogú mész"-ről olvasunk. Igaz, hogy e költemény végén egyszer Wilde is beszél a tűz fogairól, de itt bizony csak oltott meszet mond, és e szó poros, raktár-íze, kínos közönségessége nagyon illik a fegyház sivárságához. Viszont az is igaz, hogy az angol az oltott meszet "burning lime"-nak mondja, amiben benne van a tűz fogalma, de nincs benne a fog és az íny. A magyar "Readingi Fegyház Balladájá"-ra az elragadtatás minden jelzőjét, minden dicséretet rá lehet mondani, csak azt nem, hogy "egyszerű szavak kevés díszű zenéje". Tóth fordítása egyszerű és díszes szavak gazdagon és súlyosan zengő zenéje.

Mindezek a megjegyzések távolról sem érintik e munkát, mint magyar verset. Ezek tulajdonképp maguk is Tóth bravúros művészetét dicsérik, hiszen ő feladatát és az önként vállalt terheket is úgy oldotta meg, hogy e balladát szebben lefordítani nem lehet. Legfeljebb egyszerűbben és kevesebb színnel. Nincs olyan fordítás, mely mindenkinek egyformán tetszenék: egyik ember ezt, a másik azt képzelte vagy érezte bele a költeménybe és talán épp ez az ez és az hiányzik. Ezért hangsúlyoztam megjegyzéseim szubjektív voltát. Különben is e kifogások végeredményben mindig a hangnem eltalálására mentek vissza, ez pedig oly terület, ahol az igazságnak már nincsenek pontos határai.

A fordítás a maga egészében kiváló munka. Számtalan idézettel bizonyíthatnám Tóth érdemeinek nagyságát, de hiszen a Nyugat olvasói jól ismerik őt és a Ballada is itt jelent meg először. - A kezdő sorok rögtön megütik a kellő hangot s hat és félszáz soron át könyörtelen élességgel zúg a teljes zenekar. Hat és félszáz soron át nem unja meg a rím a háromszoros kemény zuhogást, nem unja meg folyton a maga nyomába lépni, mint a rabok, akik egyhangúan róják iszonyú, gyötrelmes sétájukat a readingi fegyház kőudvarában. Nagyon kifejező részlet az, amikor a rabok a kis kék ég-darab felé vágyódnak, megszökni a szálló fellegekkel, kitűnő ez az ijesztő egyszerűségű sor: "A cimbora lógni fog!" és a 7., 8. és 9. versszak is. Wilde egy helyen azt írja: "He did no pass in purple pomp" - Tóthnál ide kerül ez a hármas alliteráció: "A gyávák gyöngéd gyilka csók, De a bátrak fegyvere kard". Mily ideges és rémes versszak az, mikor a fegyenc felugrik

"... a rabruhát
kapkodva, míg a rideg
felcser zsebórán méri le,
mint ráng az árva ideg,
melynek kín e halk tik-tak is
s mint zord kalapács üti meg".

És az is kitűnő részlet, mikor a halálraítélt pipázik, vagy mikor a rabok, a "pokol brigádja" körbe járnak, és mikor dolgoznak, "csörgetve a csöbört", mikor meglátják a másnapi sírt, mikor meglátják este a bakót "s a számozott vas-sírba ki-ki Vacogva szerteoson". Bravúros az elítélt nyugodt álmát festő részlet a "szende rét - szenderét - kenderét" rímmel, épp ily bravúros rím-megoldás a "minét - hold színét", mely a "moon - rigadoon"-t adja vissza, továbbá kitűnő az éjszakai lázálmok rajza és különösen a koboldok dala, melyet megbecsülhetetlen értékűvé tesz a "nem nyer, aki mer" ötlet, és nagyon jó a Halál megjelenését, majd a kivégzés utáni napon a körsétát és a halott síri éjszakáját festő részlet. A 86. és 87. vsz. meztelen naturalizmusa megrendítő ("Felhúzták, mint egy bestiát..."). Épp így a 94-101. versszakok, majd a megbékülés és a lezárás visszatérő, komor kegyetlensége.

Nagyszerű költemény, dermesztő, lenyűgöző hatású olvasmány, agitáció az Emberért. Tóth Árpádnak nagyon sokkal tartozunk nagyszerű ajándékáért.