Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 8. szám · / · Figyelő · / · Losonczy Zoltán: Strindberg és Shaw
Bernard
A legigazibb és egyúttal az egyetlen kedves szocialistája a színpadnak, aki nem sötétít el semmit, hanem egészen barátságosan, a maga csillogásába fojtja bele a kapitalista rendszert. A történet csak azért kell neki, hogy változatosabb koncertje legyen az agitáláshoz. Ezt teljesen nyíltan csinálja, de viszont titokban egészen komolyan vigyáz arra, hogy a nem fontosnak vallott történet mégis csak érdekes legyen. És ezért érdeklődve is kísérjük Tanner Johnt, a hőst, az élő filozófiát, aki az író instrukciója szerint "túlzásokra hajló, nagyon komoly úriember, aki nagyzási hóbortban szenved és el volna veszve, ha nem volna érzéke a humor iránt". A maga gazdasági és erkölcsi igazságai mellett a szabadságát is védi és ezért fél a nőtől, akit a természet ereje önzőnek teremtett annyira, hogy talán csak a művész tud olyan önző lenni a művészete védelmében. A kettőnek a harca a legérdekesebb látványosság az ő, a filozófia művésze, ezt a harcot vívja meg előttünk szép és ösztönösen ravasz ellenfelével. Öntudatosan esik el és a legkedvesebb csatavesztés közben omlik az ölelő karok boldogságába. Mi pedig még el is érzékenyülnénk, ha az író ezt is programjába vette volna, de ő megelégedett azzal, hogy kioktatott. Csak úgy tréfából, de annál alaposabban. És ez egészségünkre vált, amit talán csak azért állapítunk meg boldogan, mert közvetlen közelségben Strindberg el akarta hitetni velünk, hogy betegek vagyunk.
A Nemzeti Színház erőteljes és fiatalos frissességgel hozta színre ezt a komoly játékot.