Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 6. szám · / · Fóthy János: Ének az ifjúságról

Fóthy János: Ének az ifjúságról [+]
(Szeszélyes változatok Puskin verseire)
I.

1.
Mint zengő hangszerek zenéje
Ha elnémul a húrokon,
De zengi még visszhangos mélye
A szivnek, mely dallal rokon,
És végtelenbe ring a légen
Mit felkavart, s bár hallgat régen,
Hullámán rezg a néma érc,
Tornyok harangja, míg a bérc
Siket falán elhal örökre,
- A lelkemen így szállnak át
Rég elhangzott melódiák,
Dalolva, sírva, dübörögve:
Sok messze dal, mely rátalál.
Amint a végtelenbe száll.

2.
Ó mennyi titkos bánatod van
Nevét, okát nem is tudod,
Csak hordod, s tündöklő napokban
Bús árnyát hasztalan futod.
Az éj magányán elvegyülnek
Kín és titok, szivedre ülnek,
S ha szűn a kín, fel titka ráz,
Borzongat bévül mint a láz.
És hirtelen egy messze dallam,
Felejtett könyvben méla vers,
Mit álmatlan lapozva lelsz,
Kinzott szived megfogja halkan.
S a titkos, szótlan fájdalom
Jó könnyé könnyül egy dalon.

3.
Már titka nincs, szelid a bánat
És mélyed már nem hangtalan.
Feloldó kulcsát megtaláltad
És im ezernyi hangja van,
Ugy él a bú szivedbe zárva
Mint láthatatlan húru hárfa,
Amely ha éri messze szél,
Rejtélyes-édesen zenél.
Zenész vagy? Hangszeren kiséred
Költő? Rimekké míveled.
Művész? Vonallá íveled,
S ha nem volnál, be kell, hogy érjed
Hallgatni szíved szép szavát,
De rossz verssé nem irni át.

4.
Hidd el nekem ó ismeretlen
Barát, ki tán ezt olvasod:
Mélyebb az érzés oly szivekben,
Hol tiszta könnyé olvadott,
S nem vált belőle csip-csup írás,
Hidd el: írásnál jobb a sírás
S minden kontárnál igazabb,
Ki szenved és szótlan marad.
Egyképpen szenved minden ember
(Az Úr ajkáról mint sóhaj
Szakadt belénk ez ősi jaj.)
De - tengerszem és messze tenger -
Költő és minden fájdalom
Egymással mélyebben rokon.

5.
Ó engem is űzött a bánat
Az ismeretlen, névtelen,
Nem tudom, hogy szivemre támadt
S azóta némán jön velem.
Fájóbb a fájó szerelemnél,
Gyötrőbb a féltő érzelemnél,
Szorongóbb mint a félelem
Halálosálmu éjjelen.
Mélyébe néztem s nem találtam
Sötét titoknál egyebet,
Mint kut mélyéről rám meredt
Saját arcom halálra váltan,
S szóm válaszért ha esdekelt,
Csak torz, siket echo felelt.

6.
És ime tétován keresve
Kínom nyitját hol leljen én,
Kezembe tévedt, rég feledve,
Egy bűvös, bájos költemény.
Olvastam régen, ám e dal ma
Ugy jött, mint Március fuvalma:
Nyomán a jégpáncél repedt,
S a forrás ujra megeredt.
Forrása buzgó bánatomnak
Mely árad, el sosem apad,
De titkos jégpáncél alatt
Legmélye minden fájdalomnak,
Hogy szabadulva, már gyönyör
A bú, - s nincs titka, mely gyötör.

7.
E régi dal szivembe szökkent,
Nyomában, mint lehullt virág
Halódó illatlelke, röppent
A tünő, örök ifjuság.
Szemem behunytan, ugy figyeltem,
Eszmélt, emlékezett a lelkem:
E hang, ez illat! Ó igen,
Oly ismerős, bár idegen.
E hang, ez illat és e bánat
Mint lágy akkord ugy összecseng,
Rózsás felhővé ringva, leng
S mint édes-bús melódiának
Hulláma, áradt szivemen:
Az Ifjuság, - a Szerelem.

8.
Nem az, mely könnyű kacagásban
Kicsendül s könnye is gyönyör,
De az, mit százszor látva másban,
Mint bús önvád szivünkre tör,
Mert tudjuk, mennyi szép igéret
Bimbóban halt el, semmivé lett
És ifjuságunk nyomtalan,
Mint illat elszállt, odavan.
Ez volt, mi fáj. E régi könyvben
Uj, titkos bánatom dalolt,
Rejtélye, mélye oldva volt
S felgyöngyözött egy cseppnyi könnyben.
Kezem megállt a lap felett,
Szemem az éjbe révedett.

9.
S míg ültem önmagamba hullva
És zúgón vágtatott a Csend
Fülemben, - halkan, elsímulva,
Lágy zene kelt szivembe lent.
Mikéntha ólmos éji csendbül
Zenélőóra hangja pendül
S az éj sötét csendfüggönyét
Ezüstös ujja vonja szét, -
E mélyi hangra felfigyeltem
S elandalodva dalomon
A kínzó, néma fájdalom
Szeliden zsongott el szívemben,
S a zengő bánatból alant,
Im lantomon e dal fogant:

10.
E vers, enyém, bár hangja másé
S visszhang e hang is, meglehet,
Ám biztos egy: az Ifjuságé
Benn minden egyes lehelet.
Az Ifjuságé, mely felettem
Már elsuhan, míg észrevettem,
Hogy van, hogy int, nevet, ragyog
S legszebb idényén túl vagyok.
(Csak ihletet még s tarka vénát,
- Hangot ha már mástól nyerék
S ami sajátom, nem elég, -
Sugalljatok kilenc Camoenák,
S igaz lesz majd: e költemény,
Mely nem enyém, - mégis: enyém.)

 

[+] * Részletek egy hosszabb lírai ciklusból.