Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 4. szám · / · HENRY BATAILLE: Emlék
Nem ment el? Annál jobb... Pedig már attól féltem...
(lelkendezve, lihegve hozzásiet)
Hallgasson meg... két szó csak... az ügy komolyra vált
Barátom mindent tud - vagy mindent kitalált...
És mostan ez a helyzet... hogy akár ma... vagy holnap
Most minden megjavulhat... vagy minden megromolhat...
Rémes jelenet volt... vége a komédiának
S ha akarja... most rögtön... itt maradhat magának
Holnap... vagy akár ma... csodás... mint egy mese...
Magáé lehetek... babája, kedvese...
Vagy felesége, minden... de milyen furcsa, részeg
Történet ez, igaz?... mit bánom az egészet!
Én hallgatok a szóra, ide hív - az örömre
Erős vagyok, nyugodt - az is leszek, örökre
Határoztam. Elmentem onnan - és ide jöttem
S ma este, ha kinyítja az ajtaját előttem:
Én ott leszek!
(kifogy a szuszból. Aggódva figyel. Csönd)
Ezt mondod: "Én magát nem szeretem." Értetted?!
Tehát... megértett engem?
Három szót mondasz, ennyit: Nem szeretem magát.
Igazán nem tudom... nem volna semmi gát...
Margit hallgasson meg... most olyan gyáva, bamba
Lettem... nem magamért... nem bizom meg magamba.
Mond!
Félek...
Mond!
Eléggé...
(az utolsó szót alig hallhatóan lehelte, mintegy enyhítve a többit)
Hogy... hogy mondta?
Nem eléggé... tehát...
Haragszik rám...
Jaj, borzasztó!
(eltakarja az arcát, székbe rogy)
Boldogtalan vagyok... meghajszolt, gyenge féreg...
Szegény, bús, tébolyult... ki hangot hall a csendben
Kegyed szólt... szót fogadtam. bocsánatért esengem...
Ha alkalmatlan voltam... de én rám ne vessen...
Tudnia kellett...
Elhiszem Önnek inkább, hogy én voltam hibás...
Csak menjen már!...
(dühében és zavarában toporzékol)
Fiam, ez formális kidobás.
Az élet...
Ugyan hadd el! Ebből nem jön ki semmi!
Gyerünk a balfenéken - kalap, kabát - és menni.
(A férfi feléje fordul. Az árnyék megvilágítva áll, készülődik, felveszi a csokrot)
Hadd itt könyörtelen a megtört szívű nőt:
Holnapra az a másik, majd kibékíti őt!
Én megmaradtam -
Számíthatsz rám, tudod, ha bandukolsz magadban,
Mit neked testi kéj - olcsó unalmak atyja?
Az el nem csókolt csóknak édesebb a zamatja!
Jöjj már... te jó, hatalmas! Az egész mit jelent?
Megmondtam én - megint egy estéd kárba ment!
Mit bánod ezt a nőt? Gyerünk ki a szabadba!
Ma gyönyörűt mesélek a mámorról, szavamra,
Ha keblemen fejed nehéz álomra hajtod...
Így kéz... a kézbe... halkan... nem recsegnek az ajtók?
Pszt... erre jöjj... szerelmem... édes... majd én előre.
Vigyázz, szivem, két lépcső... meg ne botolj a kőbe...
Így... erre... erre édes...
(felmennek a lépcsőn, az Árnyék felemeli a függönyt, kitámogatja a férfit. A nő ott ül a lámpa alatt, meg se fordul, keservesen sír).
Fordította: Karinthy Frigyes