Nyugat · / · 1921 · / · 1921. 3. szám · / · Figyelő

Elek Artúr: Körösfői Kriesch Aladár vetése

A Zeneakadémia palotájának elsőemeleti csarnokában fénylik fel világító színeivel Körösfői Kriesch Aladárnak szép korai freskója, mely az élet keresőit ábrázolja a művészet forrása körül. A festmény aljában, mint ahogy a trecento festői szokták naivul és lelkesen, dedikáció, amelyben Cennino Cennininek, mint mesterségében mesterének ajánlja alkotását a művész. Művészetünk történetében alighanem először jelent meg ezzel az igénytelen és ismeretlen trecentista olasz festő neve. Kriesch Aladár már akkor évek óta barátkozott egyetlen hitelesül ránk maradt művével, könyvével, a "Libro dell'Arte"-val, melyben Cennino a korabeli pennaforgató mesteremberek naiv módjára a világ teremtésén és az első emberpár bűnbeesésén kezdve, magyarázza mesterségének (melybe az egész művészi gyakorlat, tehát a szobrászat, a gipsz- és fémöntés, a kéziratminiálás stb. is benne értődött) tudnivalóit. Az olyan művészember számára, ki művészetének anyagával maga is szeret elkísérletezni, a különböző festői eljárások aprólékosan feljegyzett recipéi teszik becsessé Cennino könyvét. Hiszen a középkori festői technikák nem egyje teljesen kiveszett a gyakorlatból, s a festő, ki bámulva nézi például Németalföld korai festőinek színességét, színeiknek annyi évszázadon át megfeketedetlenül megmaradt üdeségét és tüzességét, megfejtetlen és talán megfejthetetlen titoknak érzi máig is azt a festői eljárást, melynek a németalföldi mesterek örök színeiket köszönhették. S ugyanúgy feledségbe mosódott a gyakorlat lassú elhaltával a nedves falra festés, az alfresco-eljárás titka is. Erre a titokra talált rá Cennino könyvében Kriesch Aladár, s azóta lett olyan elválhatatlan társa a kis kötet (a Milanesi testvérek 1859. kiadásában), mint másik két kedves könyve: a Szentírás és Dante. Cenino nem volt éppen szabatos író, azonfelül elavult nyelvében sok a többféle módon érthető hely, s különösen nehéz dolog eligazodni műkifejezései körül. Recipéinek hasznát venni azért csak az tudja, ki maga is kísérletezik az anyaggal és a szerszámokkal, mert tapasztalatai segítségével csak az képes kiegészíteni Cennino szövegének hiányosságait és helyesen értelmezni félreérthető helyeit. Sok esztendei kísérletezés és tapasztalatgyűjtés, nem egyszer fájdalmas csalódás árán állapodott meg Kriesch Aladár a freskófestés olyan eljárásában, amely hite szerint csaknem azonos a régi olaszokéval, és mint amazoké, örök életet biztosít a falra festett képnek. De sugallójának, mesterének mindvégig Cenninót tekintette. S talán zöldell még a holt művész gödöllői műtermének tövében az a kis fügebokor, amelyet maga nevelt magról mély emberi szeretettel, hogy nedvét festékeinek kötőszeréül használja, ahogy azt Cennino ajánlja.

Magával vitte-e sírjába felfedezését? - kérdezhették sokan Kriesch Aladár váratlan elmúlásának hírére. Akik a nagy szívű művésznek életét és jellemét ismerték, jól tudhatták, hogy ami titkot Kriesch régi könyvekből kiásott és még régibb falfestményekről ellesett, sohasem őrizgette titoknak. Ellenkezőleg, boldog közlékenységgel beszélt kísérleteiről és eredményeiről laikusnak, céhbelinek egyaránt. Sőt maga ösztökélte környezetében élő művészbarátait - elsőkül Nagy Sándort és Undi Mariskát - a nedves falra való festésre, minden tapasztalatát rendelkezésükre bocsátotta és tanácsaival támogatta őket a nehéz munka közben. Voltak azonban igazi tanítványai is, még érintetlen fogékonyságú ifjak, kiket a középkori gyakorlat módjára belevont munkáiba, kikkel festéket töretett, rajzot kartonról a falra átkopizáltatott, majd ornamentumot és egyéb díszítő elemet festetett, végül pedig önállóan dolgoztatott velük tulajdon terveik szerint a falon. Jobbára tanítványainak keze munkája például a zebegényi templom és a Dugonich-utcai iskola belső dísze. Néhány évvel a háború előtt az Iparművészeti Iskolába hívták meg tanárnak Kriescht, s tanítványai ottani növendékei közül kerültek ki. Az intézet képes Értesítőiben maradtak meg látható nyomai tanításának. Azokban bukkant fel először három fiatal művész neve - akkor még csak növendéké - ugyanazoké, kik most halott tanítójukra emlékezésül annak mesterét, az igénytelen, az ismeretlen Cennino Cenninit választották törekvéseik patrónusának és róla nevezték el "Cennini Társaság"-nak hihetőleg hamar megnövekvő egyesülésüket.

Diósy Antal, Hende Vince, Leszkovszky György a három fiatal neve. Egyikük sem ismeretlen azoknak a keveseknek, kik kiállításainkon minden művet meg szoktak nézni. Leszkovszky György és Diósy Antal vízfestményeikkel tűntek fel. Az előbbi megszerkesztett és bizonyos dekoratív stílushajlandóságnak engedő tájrészleteivel, az utóbbi sajátos vízfestő módjával. Hende Vince kiállításokon ugyan kevésbé mutatkozott, de annál többet dolgozott a falon, készített grafittót és tervezett színes ablakot. A "Buffet" néven ismeretes, az utóbbi években elszaporodott helyiségek többjének ő festette a díszét. A tömegtáplálkozás e profán helyeit valósággal megnemesítette elképzeléseivel, ritmikusan sorakozó és csoportosuló színes ablakaival. Akármilyen fiatalosak és meg nem értettek még ezek a művei, a mester - Kriesch Aladár - szelleme lebeg felettük.

A három művész most összeállott és kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban, hogy hírt adjon magáról és szándékairól a hozzájuk hasonlóknak. Azon vannak, hogy a falfestés hagyományát, amelyet Körösfői Kriesch Aladár megkezdett, elszikkadni ne hagyják. Nem egyedül vannak, Kriesch Aladár hajdani tanítványai közül bizonyára sokan eltalálnak majd hozzájuk. A feladatokat is majd csak megtermi számukra az élet, mely a nemzetek haldoklásának legszörnyűbb óráiban sem áll, hanem dohogva és fortyogva mutogatja erejét. Mennyire kívánnánk nekik sok olyan derék építészt, mint a körúti "Buffet"-k tervezője, kinek szíve is, ízlése is van hozzá, hogy színes alakzatokkal boríttassa be falait!

Mind a három művész komoly tehetség. Dekoratív tervekkel ugyan csak Hende Vince szerepel a kiállításon (több színes ablak kartonjával), de természettanulmányaik szemüknek frissességéről, érzéseiknek őszinteségéről tanúskodnak. Diósy Antal valami maga találta technikával, mely színeinek fátyolos tónusba burkolását teszi lehetővé, festi akvarelljeit. Képei noha kinn a természetben készültek és annak üdeségével vannak tele, egyben mégis többek puszta természetfelvételeknél: mérsékelt elrendezései a természet véletlenének. Hármuk között ő a vérbeli festő-talentum.

Leszkovszky kevés, de finom és művészi akvarelljének fokozottabban konstruktivus természetéről már megemlékeztünk. A fiatal művész ezúttal inkább mint szobrász vágyott megmutatkozni. Ebben is talán Kriesch Aladár példája volt reá hatással, ki élete utolsó esztendeiben nagy szeretettel mintázgatott, sőt faragott is. Leszkovszky mellszobraiból még hiányzik a tulajdonképpeni plasztika, a formák önkéntelenül nyilvánuló domborúsága inkább rajzos karakterűek. De elgondolva érdekesen vannak, a művész felfogása is nagyszabású, a részletekkel nem törődő, nagy összefoglalásra törekvő. Meg kell várni, hogyan fejlődik benne a szobrász, ha majd a szobrászat igazi nagy problémájához, a ruhátlan emberalakhoz nyúl.

Hende Vince képességeiről és művészi vágyódásairól többet elmondanak a városban szanaszét látható falfestményei, mint a kiállításon kifüggesztett művei. Az említett kartonokon túl csupa vízfestményt mutatott be. Erősen és ízesen színes voltuk annak példája, hogyan újhodik meg a falon szinte elvontan gondolkozó művész a szabad természet színességében.