Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 15-16. szám · / · Kallos Ede: A magasztosság az íróművészetben

Kallos Ede: A magasztosság az íróművészetben
- Mutatvány egy névtelen görög esztétikus munkájának fordításából -
II. (7. fejezet.)

Tudvalevő dolog, nemde, hogy a gyakorlati életben sem képzelhetők el oly javak, melyek maguk is értékesek, de a semmibe vevésük is értékes tulajdonság. A gazdagság, rang, hírnév, hatalom és miegyéb a maga pompázó külszíne ellenére sem tűnhetik fel józan ítéletű ember szemében igazán becses jószágnak, minthogy épp azt tekintjük rendkívül becses képességnek, ha ezeken túl tudjuk magunkat tenni, s azokat az embereket, kik megszerezhetnék a javakat, de a maguk lelki értékének tudatában feléjük sem néznek, többre becsüljük, mint azokat, kik rendelkeznek velük. A művészi nagyság értékelésében is - akár költészetről, akár prózáról van szó - hasonló meggondolásra van szükség. Hátha az illető írásmű nagyszerűsége csupán káprázat, hátha csak külsőleg van teleaggatva mindenféle pazarul kieszelt cafranggal, s az egész rögtön tátongó ürességet mutat, mihelyt lefejtjük róla a külső mázt? Az ilyen léha művészettől való undorodás finomabb ízlésre vall, mint a benne való gyönyörködés. Igazán magasztos írói alkotással szembekerülve, lelkünk felemelkedik, kitágul, s valami büszke felmagasztosult örömmel telik meg, mintha magunk alkottuk volna azt, amiben gyönyörködünk. Ha tehát irodalmi műveltségű és tudatos ítélőképességű ember úgy érzi, hogy valamely műnek ismételt elolvasása, illetve meghallgatása nem jelent számára folytonos emelkedést eszmei magaslatok felé, s ha a beható szemlélet a puszta szavaknál egyéb nyomokat nem hagy a lelkében, sőt mennél többször kerül szembe az illető művel, annál mélyebbre süllyed a hatása: akkor jusson eszébe, hogy nem igazi nagyság az, aminek az érvénye csak az első futólagos megismerkedés tartamára szól. Mert az igazán felséges alkotás oly sokoldalú lelkifolyamatot indít bennünk, hogy hatása alól nehéz, vagy jobban mondva lehetetlen szabadulnunk, hogy emléke mélyen és kitörölhetetlenül nyomul belénk. Az igazi remekműnek legbiztosabb ismertetőjele végül az, hogy minden körülmények között mindenkinek tetszik. Ha valamely mű egymástól eltérő eszmekörök, társadalmi és műveltségi osztályok, különféle foglalkozási ágak, különböző életkorok képviselőire egyaránt hat, akkor az az egyhangú bámulat, melyben e diszharmonikus tömeg ítélete összeforr, kétségbevonhatatlan, hatalmas bizonysága a mű valódi nagyságának.