Nyugat · / · 1920 · / · 1920. 3-4. szám · / · Babits Mihály: Tanulmány Adyról

Babits Mihály: Tanulmány Adyról
II.

Földessy tüzes de konok magyar, aki mélyen képes érteni és szinte naivul lelkesedni, ha egyszer kigyulladt; de nem könnyen ért meg, és nem hamar gyullad ki. Intelligenciája nem minden oldalról eleve tárt intelligencia, hanem olyan mint a zárkózott úri ház, ahova nagyon nehéz bejutni ismeretlennek; de aki egyszer bejutott, biztos lehet a meleg, marasztó szeretetről. Nem a kritika nagy, korlátlan mesterei közé tartozik; bizonyos határoltság van benne, nehézkesség a megértésében; - de ez csak még izgatóbbá, mert élményszerűvé teszi azt a kritikát, amit ő csinál: minden megismerése küzdelem, minden elismerése új felfedezés, minden meghódolása hódítás. Egész kritikai múltja mutatja ezt. Így tudott nekünk azon frissiben adni egy frissen-szerzett Petőfi-képet, mikor még Aranyt nem értette; így később egy küzdelmesen megnyert Arany-élményt; míg Vörösmarty élvezéséig, mint maga bevallá, máig sem jutott el. Egyenkint tárja föl lelke kapuit a vendégeknek; s minden új tanulmánya életrajzának új fejezete. Korlátolt kritikus: csak egy-egy szellemet tud látni és szeretni egyszerre; de erre az egyre annál elevenebb fényt vet a lámpája, mert mások, körül, homályban maradnak.

Ilyen kritikus adta nekünk az első Ady-könyvet.

Ady is élmény neki, sőt életének elhatározó nagy élménye: melynek naivul átengedi magát. S az egyes versekkel úgy van, mint az egyes költőkkel. Egyenkint fedezi fel, "hódítja meg" őket, s egyenkint adja át hódításait az olvasónak. Ez determinálja könyvét alakilag és tartalmilag. Alakilag csupa lelkes szólam, csupa lírai rajongás; mely bizony távol van az "objektív kritika" hangjától; s néha igazán naiv benyomást tesz. Tartalmilag azonban még is több a könyv általánosságoknál, ami a líra és rajongás rendesen lenni szokott: részletekbe, egyes költeményekbe, sőt egyes sorokba ható kommentár az; első komoly próbálkozás példákat adni ennek a nehéz és mély költőnek megfejtésére és megértésére, első alapvető kísérlet Ady bonyolult és gyakran készakarva burkolt szimbólumait a próza nyelvére lefordítani. Kell ez? Kell talán, hogy tudatossá váljon bennünk lassan mindaz a Kincses Mélység és szigorú Rend, ami a versek soraiban sűrítve van. És hasznos főleg térképül az Ady országába indulónak, aki először tanácstalanul áll meg a Szimbólumok ez őserdejében. Mondom: egy Ady-propädeutika.

Senki sem hivatottabb ezt megadni Földessynél. Ő segített hajdan a költőnek kötetekké gyűjteni verseit. Nincs is e verseknek intimebb ismerőjük, mint ő; szemmel láthatólag emlékezetből idéz (apró hibák mutatják); s ismeri a versek keletkezésének körülményeit is, s vonatkozásaikat, szándékaikat, úgy mint akárki, olykor Ady szájából is, bár Ady az ilyenekben nagyon szűkszavú volt.

(Ez az intimség némi szabadságokat adhat egy költő hű satellesének. De nem szabad visszaélni velük. Ha pl. Ady kifogásolható, de tisztelendő furcsaságát a Mindent hurcolva utolsó sorában: "Ki holtáig borzongja a Mindent" (Nyugat 1914 aug. 1.), amit Ady az előttem lévő, sajátkezűleg átjavított két példányában változatlan hagyott, s ami más, hasonló szóképzéseinek analógiáival is támogatható, Földessy így javítja megszokottabbá: borzongja (80. l.): ez már nem olyan könnyen elnézhető emlékezethiba, mint egyebek, [*] melyek szintén csak itt elnézhetők, s figyelmeztetve kell óvnunk Földessyt, akitől Ady hátrahagyott verseinek kiadását várjuk, nehogy hasonlók oda is bekerüljenek. A nagy költőnek minden furcsasága, minden betűje szent; semmiképp sem szabad azokon változtatni, sem elnézésből, de még kevésbé szándékosan, sőt bármilyen tetszetős feltevés kedvéért sem - pedig Földessy erre is hajlamos; amiről, verstani elméletéről szólván, még beszélni fogunk).

Minde szabadságokra való hajlamosság mellett Földessy mint kommentátor hű tud maradni költője intencióihoz - éppen szimpátiájának zártsága, kritikai megértésének egyfelé korlátozott volta segíti ebben - és ha olykor mégis túllő a célon, ezt is, hogy úgy mondjam, a költő intencióinak irányában teszi. Ha pl. a Tízéves Évában, a természetes és mindenkinek érthető magyarázat helyett a lélekvándorlásra gondoltat (amit maga is merészségnek érez): akkor nincs igaza; de másrészt kétségtelen, hogy a lélekvándorlás eszméje egyáltalán nem volt idegen Ady fantáziájától. [*] Vagy mikor a megkapó sorokról:

Fekete virágot láttál,
Különös volt, tehát letépted -

azt mondja, hogy ez "erőszakos metonimikus megfordítása az eredeti szemléletnek" - mert a költő az ifjú leányhoz szól, "holott a virágtépő a férfi" - s ugyane versben a ledér Isten éppily metonimikus átvitele a nő jelzőjének az Istenre -: akkor megint nincsen igaza, mert itt a virágtépő nyilván a nő, s az Isten a Ledérség istene; de másrészt kétségtelen, hogy ilynemű metonimikus megfordítások nagy számban vannak Adynál, mint például: Ajkadon a nedves hazugság.

Földessy egyelőre - amint az az Ady-kutatás mai stádiumában még természetes is - a versek pontos megértésére szorítkozik, és nem igen kérdezi a genezisüket. Így teljesen figyelmen kívül hagyja Ady-nak költői elődeihez való közvetlen kapcsolódását, ami mégis csak minden költő genezisénél elsősorban számbaveendő. Ady magasabb távolokba szökkent föl elődeitől, mint talán bárki más - valami hasonlóan, mint Dante, obskúrus előzői között - de mégis csak az ő vállaikon kezdett emelkedni. Megértése nem tökéletes addig, míg összefüggése a Reviczky-Makay-féle jambikus költészettel, a Heine-iskolával, a diákkorban olvasott vagy tanult versek költőivel - éppúgy mint a később megismert dekadensekkel - meg nincs állapítva. Ez nem annyit jelent, hogy hasonlított ezekhez a költőkhöz, vagy azok hatottak volna rá; csak hogy első kifejező eszközeit - melyeket oly merészen megújított aztán - tőlük örökölte: első témákat, verstechnikát, sőt hangulatokat, képzeteket is. (Például az a sor az Ős Kajánban: Feszület, két gyertya, komolyság, nyilván a Tetemre hívás reminiszcenciája: Gyertya, feszület, kánoni pap; valamint a Befalazott Diák balladaformája is Arany-emlék.) Visszatérünk erre a versformákról szólva. Földessy, mondom, ezzel a tudattalan genezissel nem foglalkozik, s csak a későbbi tudatos visszacsengéseket mutatja ki Balassához és a kuruc költészethez, ami már a költő intencióinak magyarázata és kommentárszámba meg. Általában véve Földessy statikus, és nem genetikus kritikát csinál; ellensége a miliő-elméletnek, a zseniben isteni titkot lát, s óvakodik fölvetni a kérdést: hogyan lett azzá, amivé lett? Bizonyára igaza van; ez a kérdés megfelelhetetlen, miliőből, előzményekből sohasem lehet maradék nélkül leszármaztatni az egyéniséget, s Adynál ez a maradék különösen sok lesz. [*] Mindazonáltal: nem éppen ezt a nagyszerű kivonást, ennek a maradéknak a megismerését tekintheti-e végső céljául a kritika? s nem szükséges-e ehhez az előzmények, a hatások pontos számbavevése, egyszóval a kinőttségek ismerete?

Efelé fog törni az elemző Ady-kutatás. Földessy könyve nem elemzés, hanem kommentár: e nehéz versek élvezésének breviáriuma.

A kommentárnál az első kérdés a diagnózis; s hogy mi okozza a nehézségeket? Adyról régen az volt a közfelfogás, hogy könnyű, de könnyelmű költő; nem nehéz, mintha szigorú és tömör volna, hanem csak homályos éppen, mivel hanyag. Még legnagyobb rajongói is egy-egy helyét hajlandók voltak elejteni, mint "értelmetlent"; és koncedálták, hogy az értelmetlenség a nagyon is spontán költő megsikamlásából származik.

Ady - a "muszáj-Herkules" - meghökkentő termékenysége igazolni látszott ezt a feltevést. Földessy nagy érdeme, hogy bátran szembeszáll vele. Ha Adyban valamit nem értünk, annak nem az az oka, hogy a költő értelmetlen hagyta. Az értelmetlenség nem a kevésből, hanem a sokból származik. Nehezen érthető a költő gondolata, nem mintha nem gondolta volna el vagy fejezte volna ki elég dúsan, pontosan és szigorúan, hanem mivel nagyon is dúsan gondolta el, s nagyon is tömött pontossággal fejezte ki. Nem az ő magyarsága a hanyag, hanem a mi magyarul tudásunk a kevés. A költő nagyon is jól tud magyarul ahhoz, hogy ma és Pesten jól megértsék. Mulatságosan mutatja ezt ki Földessy ennél a sornál: "Fölzajdult a cinterem"; amely azért "homályos", mert Pesten azt hiszik, hogy a cinterem: temető, holott az: templom körüli játszótér.

De legtöbbnyire sokkal mélyebb okai vannak az Ady "homályosságának." Nincs a világirodalomban költő, aki következetesebben, mélyebben, lényegesebben szimbolista volna. Talán az egy Dantét kivéve. Azért mondom, meggondoltan, Dantét, mert Adynál is, mint Dantéban, az egész világ szimbólumok óriási láncolata, szimbólumoké, melyek szigorú egymásba-illeszkedésükkel, szinte a valósággal egyértékű szövetet alkotnak. Hogy Ady éppúgy benn él ezekben a szimbólumaiban, mint Dante az övéiben, azt legjobban mutatja, hogy nem ejti el őket, vissza-visszatér hozzájuk, nő, gazdagodik, de ugyanaz marad benne ez a szimbólumvilág, elfelejtettnek hitt szimbólumok merülnek föl évek után újra; úgy, hogy (amint Földessy mondja) "egész Ady-konkordancia-kötetet lehetne összeállítani" - és kellene - egy Ady-kulcsot, Ady-lexikont. Ha pl. a Hunn, új Legendában, (Ki látott engem?) olvassuk a sort: Életük ez a mérsékelt csodáknak, - és nem értjük tisztán, mindaddig, míg az évekkel azelőtt írt Petőfi-tanulmány kezünkbe nem akad, ahol Ady az univerzum kisebb titkairól beszél: akkor lehetetlen, hogy ez a visszatérő és következetesen egyjelentésű szimbólum-nyelv, ez az éveken át való pontosság, ez a költőben vas-szilárdsággal megőrzött és meg nem hajló szimbólumvilág a Dante-ismerőnek a firenzei látnok szimbolikus univerzumát ne juttassa eszébe.

Persze ez nem annyit jelent, hogy Ady másképp bármiben is hasonlítana Dantéhoz; - de mégis egy pillanatra még folytatnom kell ezt a hökkentő párhuzamot. Danténál a költő saját élete is szimbólum lesz, sőt minden szimbólumok tengelyévé válik; egy jelentőségekkel teleszürcsölt élet, ahol minden emlék, minden kis mozzanat nagy, titkos értelmű. Valahogy így van Adynál is. Élete az örökkévalóság számára eleve elrendelt szimbolikus élet, amelyet maga is mint egy csodát él át, és ad tovább az embereknek, mint egy kinyilatkoztatást... Minden szimbólumok kerete és foglalata ez az élet. Adynak a maga csodálva és lelkesen élvezett életében nyilatkoznak ki a Minden Titkok, s e körül jegecedik ki a páratlanul gazdag szövésű szimbólumnyelv, amelyen őket el tudja mondani. [*]

Az ilyen költő nyilván nem úgy ír, hogy azonnal és teljesen megértsék. A szimbólumokat mintegy bányászni kell, s teljes kibányászásuk gyakran nagyon nagy idők műve, mint Danténál. A Próza, földönlépő lábaival, messziről tud csak utána futni a szimbólum föleresztett sárkányának; de utána kell futnia, hacsak el nem akarja ereszteni a megértés zsinórját. Ady esoterikus költő, mint Dante, amin mitse változtat az, hogy kifejezésben mindketten többnyire egyszerűek, s mindkettő írt gyermekesen könnyű verseket is. A bányászó mindig mélyebb és mélyebb szimbólum-rétegekre akad, olyanokra, melyeket előbb jelentékteleneknek vagy értelmetleneknek hihetett; s föltárul annak, aki ismeri az erek irányát: először a Költő élete, belső élete, káprázatos gazdagságában, a gazdag szimbólumok mögött; - s aztán e mögött az élet mögött, mely maga is szimbólummá válik, fölsejlik valami nagy Titok, ami másképp el nem mondható, mint éppen evvel a szimbólummal.

Földessy szerény, de szenvedélyes bányász; itt is, ott is megnyit egy erecskét; megmutat egy összefüggést; meglesi a szimbólumot születésében, finom megfigyelésekkel [*] , hogy nő ki az egyszerű asszociációból, hogy nő túl a hasonlaton; s makacs egyfelénézésével sorról-sorra, versről-versre hódítja a soha-meg-nem-hódítható költőt, bányássza a kimeríthetetlen kincsű bányát.

 

[*] * 32. l.: Háborús bús kitérő: fájdalmas b. k. helyett. - 27. l. Nagyon-nagyon szeressetek: hajh, nagyon szeressetek helyett, itt már a szótagszám is megváltozik, melyet éppen Földessy fő-fő fontosságúnak tart - amire egyébként visszatérünk.

[*] * Négy-öt versében is van célzás a lélekvándorlásra: - már az Új Versektől kezdve (Valaha mint asszony bolyongtam; és a Lelkek a pányván). Legfeltűnőbb az a hely, amelyre már Riedl Frigyes Földessy előtt figyelmeztetett: Valamikor lányom voltál; Lányom avagy feleségem, - mellyel oly feltűnően egyezik a göthei Meine Shcwester oder meine Frau.

[*] * Sem utódja, sem boldog őse,
Se rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek.

[*] * Egyéb kapcsolatok is vannak Dantéval. A Vezeklő vigadozás zsoltára (Rút bűn az én szomoruságom) motivumához, amely máshol is előfordul (A Vér és Arany: Örömváros volt a hazám c. versében: «Szomoruság bűnébe estem») - s Ady világnézetének legmélyivel összefügg - méltán idézhetők párhuzamul a híres sorok: Tristi fummo ne'l aer dolce...
Azonkívül kuriózumképpen megemlítem Ady furcsaságát, melyet ő mint egy titkot tartogatott, hogy minden verscíme három szóból áll. Az ilyen furcsa titkok sem idegenek a középkor nagy szimbolikusától.

[*] * «Mi mindig mindenről elkésünk» folytatása: «Mi biztosan messziről jövünk» - «Szeretem az elutazókat, sírókat és felébredőket» - s itt megint tovább diktál az utazás képzete, a korareggeli hűvös vonaton-ébredés elméjét vetve föl: «déresős hideg hajnalon a mezőket.» - Az ilyen példák csírában mutatják, hog szakad túl a hasonlat a tertium comparationison, hogy önálló életet kezdjen, s magasabb fejlődési fokokon szimbólummá váljon. Így a szimbólum más lesz mint egyszerű allegória: folytatott hasonlat.