Nyugat · / · 1919 · / · 1919. 14-15. szám · / · CHOLNOKY LÁSZLÓ: FEHÉR TUBARÓZSA

CHOLNOKY LÁSZLÓ: FEHÉR TUBARÓZSA
- ELBESZÉLÉS -
2.

Fütyörészi valóságos neve egészen eltévedt, elkallódott, füttyszavának tekervényei között. Fütyörészett halkan és lágyan, mint az álmodó madár, ha járt, ha töprengett, ha szomorkodott. Egy osztályba jártunk a veszprémi piaristák gimnáziumába, tanórák alatt is megfigyeltem nem egyszer, hogy csak az utolsó pillanatban kapta össze az ajkát, hogy bele ne kezdjen a fehér tubarózsa csavarulatos, bonyolult nótájába. Ezt a dalt ő maga szerezte és amikor énekelte, különös tantételeket fűzött hozzá. Nyolcadikba jártunk, de ő csak akkora volt mint a tizenötévesek, vidám volt mindig, féllábon ugrándozott, láthatatlan legyeket fogott el a fejünkről, gitározott a fejeslénián, azután meg különféle iparokat űzött: beszéd közben hirtelen borbéllyá alakult, vészesen csattogtatta a nagy ollót és ajánlkozott, hogy a hajunkkal együtt elintézi a fülünket is, aztán váratlanul asztalos lett belőle, hogy a krétás dobozzal legyalulhassa a Rothfischer Móni púpját, de még jóformán bele sem fogott a munkába, már megpördült a sarkán és mint bűvös fazekas állt előttünk, aki agyagból újjonan formált bennünket, de a Rogyák Petinek nem csinált fejet, azt mondta, hogy az fölösleges. Sietve járt ide-oda, minden ok nélkül nevetgélt, megcsavarta egyesek fülét, de néha hirtelen megállt, megfeledkezett mindenről és akkor az arca oly méla és szomorú lett, mintha az is csak tréfa volna. Nem tudom miért: minden kabátja oly különösen volt szabva, hogy amikor ment és a kezét lóbálta, a háta közepén mély, hosszú ránc nyilallt ide-oda, de hiába volt minden erősködött, hogy mese az egész, ő még soha sem látta, vagy ha ott van mégis, úgy lesz, hogy ő, mint valamely finom szerkezet, állandóan ketyeg, ha jár és az a ránc ott hátul, az intézi a ketyegést. - Különös és titokzatos kedélyű, kisded termetű férfiú volt.

Két másik diákkal együtt ott lenn lakott az Anna-téren F.. nevű postatisztnél, én meg otthon a Virág utcában. Kétszázhetven lépés volt az egész, gyakran megolvastam ha esténként lementem hozzájuk. A postatisztnek volt egy tizenötéves leánya, a Viola, rendkívül férfiasnak éreztem, ha megszoríthattam a kezét és néhány talleyrandi bókot súghattam a fülébe, mégis azt hiszem jobban vontak hozzájuk különös elképzeléseim, amelyeket a diákszobához fűztem. A szülőknek mindegy a nyolcadik, ők azért csak végigsimítják az ember fejét, mint azelőtt, de azok ott lenn már magukra hagyottak, dohányoznak, titkos egyesülésekbe vegyülnek és bezárják a fiókjaikat. Kabát nélkül járhatnak ott kinn ha fúj is a szél, vannak titkos szavaik, amelyeket csak ők értenek, együtt kifundált hazug leveleket irkálnak haza, a pénzügyeiket egyesítik, általában dolguk van az élettel, a Viola barátnői odajárnak a házhoz, időnként berontanak a fiúk szobájába is, leöntik őket vízzel, de mindjárt azután táncolnak velük, torzsalkodnak velük, képen is törülik őket, hanem aztán mégis, amikor elvállnak, rendben van ismét minden, vagy ami még sincsen egészen rendben, az meg bizonyára jó a szívüknek. Őnáluk úgy volt, hogy mindegyikük akkor kapott vacsorát, amikor éppen hazament és amikor végül együttvoltak, hanyatt feküdtek a pamlagon, lovasan ültek a székre, cigarettát sodortak és elmondták egymásnak élményeiket, közben bosszantották egymást szerelmeikkel, kezdőbetűs szíveket rajzoltak egymás füzeteibe és titkos boldogsággal tiltakoztak, mindegyik a maga szerelmi ügyeire gondolva és amikor végre lefeküdtek, a tapasztalt Sőtényi, az ismétlő, mindig úgy ugrott bele az ágyába: ki kell próbálnia, kibírna-e az egy fontos megbeszélést a Rézivel, a kövér szakácsnővel?...Ha Bayard lovag örökbefogadta volna Casanovát és Huckleberry Finnt, a különös család bizonyára F..-éknél lakott volna, Veszprémben az Anna-téren. - Akkor tavasz volt, ahogy az egyik estén lementem hozzájuk, a szobájukat üresen találtam, a nyitott ablak előtt lombos ág himbálódzott, a hősök kalandok után jártak, idegen módjára szorongtam a csendben. Leültem az asztalhoz, hogy írjak nekik, akkor azonban papírgolyó érte a fejemet és Viola beszólt az udvarról: Fütyörészike, mit csinál? ...Oda léptem az ablakhoz, kimagyaráztam magam és kértem a leányt: nyújtsa fel a kezét, hogy megcsókolhassam. Megtette, de megjegyezte, hogy igazi lovag az ilyesmivel nem szokott eldicsekedni, főként pedig nem Fütyörészi előtt.

- Parole d'honneur! - mondta férfiasan és művelten, mert a nővérem akkor tanult franciául - Óh, értem már Fütyörészit...Szegény! És mégis mily boldog lehet a szenvedéseiben is!

- Oly kedves, de oly kicsin és a hátán hogy táncol az a ránc! - mondta a lány halkan, azután fricskát intett és nevetve elugrott.

Utánanéztem, akkor azonban a hátam mögött kinyílt az ajtó és Fütyörészi lépett be rajta. Hirtelen a fizikáról kezdett beszélni, ott kinn az udvaron leejtette az óráját, és most kifejtette, mily gyalázatos intézmény az úristen konstitúciója, a fizika: minden törvényében a romlást hurcolja közénk, minden elkopik, összetörik, elrothad és büdös lesz. - Isten a piszok barátja! - mondta szomorúan, mert sajnálta az óráját, de mindjárt aztán ugrándozni kezdett, elővett valami rejtett kis tilinkót és elfújta rajta az utolsó rózsaszál románcát a Márta operából.

- No, még csak két hónap, aztán már újra otthon tilinkózom a Mátra alján! ...És már nem látom többé ezt a kis szobát!...Csak el ne bukjak az érettségin, de éppen most nem megy a tanulás sehogy!...Már beleuntam, ... trillári, fehér tubarózsa.

Ahogy kiléptem tőlük, Viola már ott kinn sétált a lányokkal az utcán és ahogy köszöntem neki, egy cseppet utánam nézett.

- Bah, kis majom, - gondoltam, - fityfiritty!

Violának csak a haja volt szép, meg akkor este véletlenül az arca is. Hanem a szeme nedvesforma volt, mint a tüdővészeseké, pedig a hegyes kis mellecskék alatt egészen rendben voltak a dolgok. Legfeljebb a lelkével voltak némi bajok: a leányka kábítóan kacér volt, ez sodorta az Anna-téri trubadúrokat oly síró, esdeklő, álomtalan, rimánkodó szerelembe iránta. Tizenöt éves volt, de az apja már tavaly tavasszal elpáholta, mert a garnizon egyik hadnagyától levelet talált a zsebében. A verés az udvaron bonyolódott le a fiúk láttára, a leány sikoltozott, leesett a földre és vonaglott, amiközben kilátszott a lábaszára, meg a nadrága fodra magasan és akkor a diákok remegve rágcsálták az ujjaikat és riadtan tagadozták önmaguk előtt, hogy vergődésük olthatatlan vággyá mérgesül és később, még azon az éjszakán titkos, nagy esküt tettek egymásnak, hogy senkinek sem szólnak a dologról, de mivel a szomszédasszony a Tripammernét nem vonták bele egyességükbe, másnap már mindenki tudta az esetet és akkoriban több fiatalember ismeretlenül is szerelemre lobbant iránta a Wullmann doktor, a megyei aljegyző pedig cédulát dobott be az udvarokban, amelyben megajánlotta Violának lovagi védelmét zord atyja ellen.

- Kis fityfiritty ...milyen szamár voltam, hogy megcsókoltam a kezedet.