Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 14. szám · / · Patthy Károly: Péterfy Jenő emlékezete

Patthy Károly: Péterfy Jenő emlékezete [+]
II.

1872-ben a belvárosi reáliskolához jut helyettes tanárnak. A következő évben leteszi a doktorátust s a német nyelvből és filozófiából megszerzi a tanári diplomát. 1876. szeptember elsejétől kezdve a VIII. kerületi községi reáliskolánál működik egész haláláig, mint a német nyelv és filozófia rendes tanára. Ritkán lépett még nálunk valaki oly fiatal korban akkora általános műveltséggel középiskolai katedrára. Tanítványai az első pillanattól kezdve ellenmondás nélkül meghódoltak érdekes egyéniségének. Ez az egyéniség nem járt koturnuson, nem nézett "monoton fenséggel" tanítványaira, csupa közvetlenség volt, csupa természetesség. Akkori tanítványai most is élénken emlékeznek vissza temperamentumos, színes, ötletes előadásaira. Őszinte érdeklődéssel fordul a fejlődő lélek felé. Egy új világ tárul fel előtte: a filozófia elmélethez, az elvont, sokszor homályos szöveghez egy érdekes képeskönyv, a legeredetibb illusztrációkkal. Rá nézve minden tanítványa egy-egy probléma, az iskolaterem valóságos pszichológiai laboratórium. Ő is teljesen átérezte a Hamann mondásának az igazságát: "Wer von Kindern nichts lernen will, der handelt dumm und ungerecht gegen sie, wenn er verlangt, dass sie von ihm lernen sollen."

Érdekes világításban mutatja tanítói egyéniségét az a rövid, de magvas értekezés, melyet a VIII. ker. reáliskola 1877/8. évi értesítőjében közölt a fegyelmezésről. Íme egy pár szemelvény: "Minél kevésbé érzik meg a tanítón az iskolai szag, minél kevésbé csak a métier embere, minél mélyebben búvik benne a pedagóg az ember mögé: annál mélyebb lesz a hatás is, mit az ifjakra gyakorol" - "A tanítóban kell egy szemernyinek lenni a költőből, annak esztétikai szabadságából, mellyel az idegen lélekbe bemélyed és törvényét érti." - "Legkomolyabban akkor nevel, ha tud a gyermekkel játszani." - "Egyrétű modorosság ott nincs helyén, hol tulajdonképp Próteuszra volna szükség." - Péterfy csakugyan a Próteusz sokoldalúságát vitte be az iskolába. Annyira idegen volt tőle a pedáns merevség, hogy inkább az ellenkező végletbe esett. Nagyképű pedagógusok sokszor megbotránkoztak volna fesztelenségén. Tanítás közben ritkán maradt a katedrán, többnyire tanítványai közt járt, mozgott, vagy a mellé ült, akivel éppen foglalkozott, néha, különösen felsőbb osztályokban, a padok elé ülve s lábát a padra felrakva beszélgetett tanítványaival. A tanítást és fegyelmezést nem tekintette két külön kérdésnek. Nagy tudásával s erős egyéniségével mindig kezében tartotta a fegyelmet, sohasem kellett a pedagóg tekintélyét kölcsönkérnie. Ismeretes az ásványtanból a kristály hatása az új kristályok képződésére. Így ha az iskolában magától, minden külső eszköz igénybe vétele nélkül, a tanító kikristályosodott egyénisége. Akiknél ezt a hatást észrevette, azok iránt őszintén, melegen érdeklődött, a tehetségtelen tanulók elkedvetlenítették, a léhák valóságos lelki fájdalmat okoztak neki. A csintalanság és pajkosság iránt is elnéző tudott lenni, ha az nem neveletlenség, vásottság, hanem inkább eleven szellemnek a kifolyása volt. Amint maga nem járt koturnuson, tanítványaiban sem szerette a túlságos komolyságot. A derült, barátságos arcot az illem követelményének tekintette, a mogorvaságot udvariatlanságnak tartotta embertársainkkal szemben. Kis tanítványait egyenesen rászoktatta a mosolygásra. Ő, ki mindenben a lényeget kereste, itt a formának hódolt, kis tanítványainak arcán talán a saját gyermekkori komoly arcképét akarta retusozni.

A tanári szobából is ő űzte el a komolyságot jó kedvével, gyermeteg kedélyével. Tízpercek alatt ő volt a nagymestere minden tréfának és pajkosságnak. Szinte idegessé tették a tanári állástól elválaszthatatlan formaiságok. Nem szerette a tanári konferenciákat sem, leginkább ilyenkor érezte szükségét annak, hogy egy-egy gyermekes csínnyel könnyítsen magán, hogy a helyzet komolyságát elviselhesse. Egyik komolyan tanácskozó kollégáját odaköti a székhez, másiknak a kabátjára egy-két papírfarkat akaszt s jóízűen mulat rajta, ha az fontoskodva perorál, vagy komoly képpel jár, mozog ide-oda, miközben hátul vígan libeg a pedagógiai rangfokozat szimbóluma. Talán Peer Gyntre gondolt, a dovrei manókirály udvarában. A konferenciákat, ankétokat Péterfy általában nem vette komolyan. Nem sokat várt tőlük, nem is vett részt soha semmiféle ankéton. Azt tartotta, ragadja meg mindenki a saját üstökét, tanuljunk, dolgozzunk, akkor többre megyünk. Ahol az önmunkásságot látta és az őszinte tudásvágyból eredő nyugtalanságot, ott mindig kész volt útbaigazításra, eszmecserére, vitatkozásra, de a szellemi lustaságból eredő kíváncsiságot nem szerette komolyan venni s nem volt kedve kielégíteni. Amennyire megszerettük és becézgettük aranyos kedélyéért, épp úgy tiszteltük szellemi kiválóságáért. Ha komoly tárgy forgott szőnyegen, komolyan szólt a dologhoz s ilyenkor mindnyájunknak imponált ítéletének biztosságával és logikájának erejével. Néha-néha észre lehetett venni rajta bizonyos nyugtalanságot, idegességet, ilyenkor jókedve erőltetett volt, látszott, hogy tréfáival belső feszültségét akarja leplezni, néha meg az irodalom, vagy politika valamely napi kérdését használta fel ürügyül, hogy egy-egy heves kitörésben, belső forrongásának utat nyitva, előttünk annak tulajdonképpeni okát eltakarja. Egyáltalán Péterfyvel nem volt könnyű tisztába jönni. Akik csak futólag, egyszer-kétszer találkoztak vele, nagyon ellentétes benyomásokat nyerhettek és nagyon hamis ítéletet formálhattak róla. Nőies érzékenység és férfias határozottság, megnyerő szerénység és visszariasztó önérzetesség, gyermeteg naivság és metsző szarkazmus, kitörő pátosz és mefisztói irónia egyesültek ebben a csodálatos, gazdag szellemben. Csak hosszabb ismeretség és gyakori érintkezés folytán simultak el ezek az ellentétek s olvadtak fel bizonyos "férfias gráciában" s némi "úrias negédességben" [*] , melynek varázsa évek hosszú során keresztül fogva tartotta azokat, akik enigmaetikus lényéhez közelebb férkőzhettek.

Ezekre az évekre esik Péterfy hírlapírói működése is. 1874-ben egy féléven át mint a Pester Lloyd zenereferense értékesíti zenei műveltségét. Ez volt első nyilvános szereplése az irodalomban. 1879-től kezdve pedig három éven át az Egyetértés színi rovatának volt vezetője. Nálunk Vörösmarty és Bajza voltak az úttörők a dramaturgia terén, ők még kizárólag a német esztétika, különösen Lessing nyomdokain járnak. A drámai kritika újabb formája a francia szellem terméke. Péterfy is a franciák hatása alatt áll színi bírálataiban, melyekben már jelentkezik a későbbi szellemes stiliszta, a finom érzésű esztétikus és az élesen látó pszichológus.

Az éjjeli izgató munkában kifáradt idegeknek kevés volt a pár órai alvás. Reggel igen gyakran kimerülve jött az iskolába. Idegölő munka nappal-éjjel, az agynak ez a folytonos feszültsége, ide is állítanék egy keresztet: erre ne menjetek. Nem tudhatjuk, mikor és hogyan állnak rajtunk bosszút az idegeink.

De érthető, hogy ezt a sokoldalú szellemet pusztán a tanítás ki nem elégítette. Az iskolából íróasztala mellé, könyvei közé sietett. Kevés ember van Magyarországon, aki oly nagy gyönyörűséget talált volna a könyvekben, mint Péterfy Jenő. "Jours de traval! seuls jours oů j'ai vécu." Ő is csak azokat a napokat tekintette életnek, amikor jókedvvel dolgozhatott. Folyton sokat foglalkozik filozófiával és esztétikával.

Ez időben, filozófiai tanulmányaival kapcsolatban, a felső mennyiségtan is csábította. Csak az összeadást meg a kivonást nem tudta megtanulni. A pénzzel nem tudott bánni, egész életén keresztül pénzzavarokkal kellett küszködnie. Nem mintha pazarló, vagy könnyelmű lett volna. Szerette a finom szivart, jó társaságban a jó bort és a jó vacsorát, de mindenben mértékletes volt s mindez bőven telt volna jövedelméből. Ami anyagi zavarokba sodorta, az egyetlen szenvedélye, életének egyedüli célja volt: az önművelés. Könyvekre, utazásra mindig kellett pénzének lenni akkor is, ha nem volt. Belső szükség kényszerítette erre, itt nem tudott a körülményekkel megalkudni. Ő rája is illik teljesen az a magyarázat, mellyel az "északi mágus", Hamann, mentegeti magát Herderhez írt levelében: "Alle meine Unordnungen fliessen aus einem Ideal von Ordnung, das ich niemals erreichen könnes und doch nicht aufgeben kann, aus der verderbten Maxime, die in meinen Fiebern liegt: Lieber nichts, als halb!" [*] De annál jobb gazda volt a szellemiekben. Itt sokkal többet vett be, mint amennyit kiadott. Folyton képezte magát, hogy az önmagával szemben támasztott ideális követelménynek minél jobban megfelelhessen. Ilyen számadási mérleggel szemben hány úgynevezett jó gazdának kellene csődöt mondania.

A tanítás gyakorlatiassága, az iskola megszabott köre és iránya korlátozólag hatott rajongására, dramaturgiai működése és azzal kapcsolatos tanulmányai Hegel abszolút idealizmusától elvezetik a pozitivistákhoz. Látóköre egyre szélesedik, érdeklődése kiterjed az egész művelt világ szellemi mozgalmaira. Ruskint, Ibsent, Böcklint megszerette, mikor még nálunk a nevüket is alig ismerték. Lelke eregette csápjait mindenfelé, ahol csak valami szépet sejtett. Nem hiába vallotta Goethét mesterének.

 

[+] E tanulmányt Péterfy Jenőnek, az 1899. nov. 5-én önkezétől meghalt írónak s tudósnak tanártársa, Patthy Károly írta, kevéssel Péterfy halála után, barátok s tanítványok meghitt köre számára, mely előtt Péterfynek emberi és írói személye egyaránt szeretett és tisztelt volt. A megemlékezés ugyanezen kis község számára, iskolájuk, a Horánszky-utcai főreáliskola akkori Értesítőjében jelent volt meg. Azóta e község szétterjedt s magába foglalja a mai művelt közönség egész új nemzedékét, mely számot tarthat arra, hogy e finom sorok számára el ne vesszenek.
Szerk.

[*] Péterfy szavai Sophokles lateráni szobráról.

[*] Hammans Schriften, 6. köt. 64. l.