Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 9. szám · / · Pierre Lou˙s: A nő és a báb

Pierre Lou˙s: A nő és a báb
Regény a spanyol életből
I.
Hogyan pótol a tojáshéja kétszer is szerelmes levelet?

A spanyol farsang nem végződik, mint a mienk, reggel nyolc órakor hamvazó szerdán. A memento quia pulvis es [*] csak négy napig árasztja temetői illatát Sevilla csodás vidámságára és a böjti hét első vasárnapján az egész karnevál újra föltámad.

Ez a domingo de Pi(atas, a húsos fazekak vasárnapja, a Nagy Ünnep. A nép ilyenkor más ruhát ölt és látni lehet az utcán amint elrohannak mellettünk a piros, kék, zöld, sárga rongyok, amik szúnyoghálók, függönyök vagy női alsószoknyák voltak és amik a visító és tarkabarka gyermeksereg kis barna testén libegnek a napfényben. A gyerekek mindenfelől zsivajos zászlóaljakká verődnek össze és botok végén papírcafatokat lobogtatnak és nagy kiabálással rohanják meg az utcákat, az arcukat vászon fél-maszk teszi fölismerhetetlenné, de az álarc két nyílásán kiragyog a szemük minden huncutsága.

- ;Anda! ;Hombre! que no me conoce! [*] - kiabálják és a felnőttek tömege kitér a rettenetes, álarcos roham elől.

Az ablakokban, a “mirador"-okon [*] rengeteg sok barna fej, fej mellett. A környék minden fiatal leánya ezen a napon Sevillába sereglett és a verőfényben lehajtják súlyos hajkoronájukat. A “papelillo" [*] oly sűrűn esik, mint a hó. A kékszínű legyezők sápadt árnyékot vetnek a púderes orcákra. A szűk utcákban zsong a lárma, kiáltás, nevetés, sivít a kacagás. Ezen a farsangi napon az a néhány ezer sevillai nagyobb zajt csap, mint egész Párizs.

*

És ezen a Húsosfazekak vasárnapján, 1896. február 23-án, Stevenol André némi keserűséggel látta, hogy a sevillai farsang igazán végét járja, mert a szép szerelmek hete nem hozott neki semmiféle kalandot. Néhány spanyolországi utazásából tudta, milyen készséggel és őszinteséggel fonódnak össze és válnak szét a szívek ezen a még mindig primitív vidéken és elszomorodott, hogy a véletlen és az alkalom olyan mostoha volt hozzá.

Még hozzá egy fiatal leány, akivel hosszú szerpentin-csatába bocsátkozott az utcáról föl az ablakba, jelt adott neki és lefutott hozzá, hogy Andrénak átnyújtson egy kis piros bokrétát:

- Muchisima' grasia', cavayero [*] - mondta andalúziai tájszólással.

De a leány olyan gyorsan visszafutott és különben is közelről annyira kiábrándította őt, hogy André csak a gomblyukába tűzte ki a kis bokrétát, de nem véste emlékezetébe a nőt.

Négy órát kongatott húsz toronyóra. André elhagyta Las Sierpest, átment a Giraldán és az ódon Alcazaron és a calle Rodrigon át eljutott a “Delicas"-ba, abba a Champs-Elyséesszerű fasorba, amelynek árnyékos fái a hajókkal népes Guadalquivir folyó mentén vonulnak.

Ez volt az előkelő karnevál színhelye.

*

Sevillában a vagyonos osztály nem mindig elég gazdag ahhoz, hogy naponta háromszor étkezzék, de inkább koplalna, semhogy lemondjon a külső fényről, amely náluk csak abból áll, hogy hintóban két pompás lóval kell büszkélkedniük. A kis vidéki városban ezerötszáz magánfogat van, gyakran ósdi formájúak, de a szép lovak visszaadják a fiatalságukat, és különben is olyan előkelő fajtájú arcok ülnek a hintóban, hogy az embernek eszébe sem jut, hogy kicsúfolja avitt keretüket.

Stevenol André csak nagy fáradtsággal tudott magának utat nyitni a tömegen keresztül, amely a széles, poros út mentén tolongott. Mindenkit túlkiabáltak az árusító gyerekek:

- ˇHuvevo'! ˇHuevo'! [*]

Itt tojás-csata folyt.

- ˇHuevo'! żQuien quiere buevo'? ˇA d' perra' gorda' la docena! [*]

Sárga fűzfa-kosarakban száz meg száz tojáshéja volt fölhalmozva, a tojásból kivették a belét, megtöltötték papelilloval és összeragasztották megint könnyen szakadó szalaggal. A tojást kézzel kellett dobni, mint ahogy a gimnazisták céloznak a labdával, a kocsikba, az elvonulók arcába, és a kékszínű kocsiülésről a caballerók és a seńorák visszadobták a sűrű tömeget, ők maguk meg, ahogy lehetett, igyekeztek elbújni kis, összehajtogatott legyezőjük mögött.

André nyomban megtöltötte a zsebét ezekkel az ártatlan bombákkal és nagy buzgósággal vívta a tojás-háborút.

Igazi csata volt ez, mert a tojások nem sértettek meg ugyan senkit, de nagy erővel ütődtek oda, mielőtt szétpattantak, hogy hószínű töltelékük kiömölhessék és André észrevette, hogy a kelleténél hevesebben röpíti a tojásbombáit. Egy ízben ketté is tört egy teknősbékahéjas legyezőt. De hogy is jöhetett el valaki ilyen kavarodásba báli legyezővel! André nyugodtan tovább csatázott.

A fogatok jöttek-mentek, női fogatok, szerelmesek kocsijai, családi batárok, gyermekek, jóbarátok hintói váltakoztak. André csak nézte, hogy vonul el előtte a boldog sokaság a nevetésük zsivajában, a tavasz első verőfényében. A szeme többször fönnakadt más szemek, csodálatos szemek pillantásán. A sevillai fiatal leányok nem sütik le a pillájukat és elfogadják a hódoló pillantásokat, amiket sokáig visszafognak.

Minthogy a csata immár egy óra óta tartott, André azt gondolta magában, hogy itt az ideje a távozásnak és zsebre dugta az utolsó tojást, ami megmaradt, amikor egyszerre újra fölmerült előtte az a fiatal nő, akinek a legyezőjét eltörte.

A nő csodálatos volt.

Nem volt már mivel védenie finom, nevető arcát és mindenfelől ki volt téve a támadásoknak, amik a tömegből és a szomszéd kocsikból érték, és így merült bele a csatába és állva, lihegve, fölbomlott hajjal, pirosra kimelegedve és széles jókedvvel ő maga is visszacsatázott!

*

Huszonkét évesnek látszott, de csak tizennyolcéves lehetett.

Hogy andalúziai, afelől nem lehetett kétség: az a mindenképp csodálni való típus volt, amely arab és vandál, szemita és germán vér keveréke és amely Európa egy kis völgyében magában egyesíti a két faj ellentétes tökéletességeit.

Hosszú és hajlékony teste szinte beszédes volt. Az ember érezte, hogyha le is takarnák az arcát, a gondolatait ki lehetne olvasni és hogy a lábával mosolyog, ahogy a törzsével beszél. Csak azoknak a nőknek van meg ez a bájosságuk és szabadosságuk, akiket az észak hosszú telei nem szögeznek le a tűzhely mellé.

Haja sötét gesztenyebarna volt, de messziről csaknem feketén csillogott és tömött kontya beborította a nyakát. Gyöngéd vonalú orcája mintha azzal a hímporral volna befuttatva, amely a kreol nők bőrét oly sejtelmessé teszi. Szempillája keskeny szegélye természetszerűen sötét volt.

André, akit a tömeg egészen a nő kocsijának lépcsőjéig sodort, hosszasan rábámult az andalúziai hölgyre. Elmosolyodott nagy elérzékenyedésében és szíve heves lüktetéséből megértette, hogy ez a nő azok közül való, akik jelentőssé lesznek életében.

Hogy időt ne veszítsen - a kocsik áradata, amely egy percre megállt, minden pillanatban megindulhatott volna - visszalépett, amennyire csak lehetett. A zsebéből elővette az utolsó tojásbombáját és a fehér héjra ceruzájával ráírta a Quiero szó hat betűjét, aztán megleste azt a pillanatot, amikor a nő tekintete az övébe kapcsolódott és gyöngéden feléje dobta a tojást, alulról fölfelé, mint egy rózsát.

A fiatal nő elkapta azt a kezével.

*

Quiero csodálatos ige, ami mindent ki akar fejezni. Annyit tesz, mint: akarni, vágyni, epedni, becézni, szerezni és szeretni. Aszerint, ahogy az ember hangsúlyozza, kifejezheti az ellenállhatatlan szerelmet vagy a legfutóbb szeszélyt. Parancs vagy kérés, vallomás vagy leereszkedés. Néha csak gúnyt jelent.

Az a pillantás, amivel André ezt a szót kísérte, egyszerűen ennyit mondott: “Szeretném szeretni."

*

A fiatal nő, mintha megérezte volna, hogy a tojáshéja üzenetet hoz, becsúsztatta azt egy kis bőrtasakba, amely kocsija elején volt. Bizonyosan meg is akart fordulni, de a kocsisor gyorsan elsodorta jobb oldalra és minthogy más fogatok kerültek eléje, André elvesztette a nőt szeme elől, mielőtt a nyomába siethetett volna a tömegen keresztül.

André lekerült a gyalogjáróról, kiszabadította magát, amennyire lehetett, elkezdett futni egy szemben levő fasor felé... de a tömeg miatt, amely elborította az utat, nem tudott gyorsan mozogni és mikor végre fölállhatott egy padra, ahonnan áttekinthette az egész csatát, a fiatal női fej, amelyet kutatott, nem volt sehol.

Elszomorodott és lassan visszatért az utcákba, számára az egész karnevál hirtelen beborult.

Dühös volt magamagára a kellemetlen véletlen miatt, amely kettévágta a kalandját. Hiszen ha gyorsabb elhatározása lenne, találhatott volna még utat a kocsikerekek és a tömeg sorfala közt... De most hol találja meg azt a nőt? Hátha nem is Sevillában lakik? És ha nem, akkor hol keresse, Cordovában, Jerezben, Malagában? Merő lehetetlenség.

És lassanként a nő képe mind varázslatosabb lett benne szomorú ábrándozása közben. Arca vonásainak némely részlete csak kíváncsi érdeklődésre tarthatott volna számot, de André emlékezetében szerelmes elragadtatásának főforrása lett. Így például észrevette, hogy a nő a halántékára simuló két hajtincset nem hagyta simán lógni, hanem sütővassal kerek csigába tömörítette. Ez nem volt épp valami nagyon eredeti divat, hiszen sok sevilliai nő ugyanígy viselte, de kétségkívül egyik nő hajához sem illett ennyire a tincsgyűrű és André nem emlékezett, hogy ehhez csak foghatót is látott volna.

És aztán a nő szája szöglete mily csodálatosan mozgékony volt. Minden pillanatban változtatta az alakját és kifejezését, hol csaknem láthatatlan volt, hol szinte fölszaladt, kerek vagy keskeny, sápadt vagy mély árnyékú volt és valami belső, folyton változó láng élénkítette. Az arca többi részletét bátran lehetett bírálni, az ajka nem volt görögös, az álla nem volt római, de a két kis szájszöglet játékával szemben lehetetlenség volt el nem pirulni a gyönyörűségtől.

Épp ebbe a gondolatába volt elmerülve, mikor valaki nyersen rárivallt:

- ;Cuidao! [*]

Félre kellett ugornia egy nyitott kapuba, mert a keskeny utcán egy fogat haladt lassú lépésben.

És a kocsiban egy fiatal nő ült, aki mihelyt észrevette Andrét, feléje hajított gyöngéden, mint ahogy rózsát dobnak, egy tojást, amit a kezében tartott.

Szerencsére a tojás gurulva esett le és nem törött össze. Maga André annyira meg volt lepve ettől az újabb találkozástól, hogy elfelejtett a tojás után kapni. A kocsi már befordult az utca sarkán, mikor André lehajolt, hogy fölvegye a farsangi bombát.

*

A Quiero szó még mindig ott volt a sima, kerek tojáshéján és nem írtak helyébe mást, csak az utolsó betű után volt alighanem tűvel és nagyon határozottan odakanyarítva egy aláírásszerű kacskaringó annak jeléül, hogy ugyanazzal a szóval akartak visszafelelni.

 

[*] Emlékezz, mert por vagy.

[*] Térj ki, ember, aki nem ismersz engem!

[*] Mirador = erkély.

[*] Papelillo = konfetti.

[*] Nagyon köszönöm, uram.

[*] Tojás! Tojás!

[*] Tojást! Ki akar inni? Két para tucatja.

[*] Vigyázat!