Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 24. szám · / · Figyelő

Szini Gyula: Bábel
(Regény. Írta: Berkes Imre. Légrády Testvérek kiadása)

Berkes Imre regényét, hogy mindjárt a legfontosabbal kezdjem, egy ültő helyemben olvastam végig. Tekintve, hogy ez az első regénye, amellyel egy pályázaton az első díjat el is vitte, az új regényíró a lehető legkedvezőbb égi jelek közt kezdi meg a pályáját. Ma, amikor könyvek és főként regények iránt váratlan érdeklődés támadt, kétszeresen figyelemreméltó az olyan tehetség, akit elbeszélői lélegzete nagyobb művek alkotására serkent. Berkesben bízom, hogy, egy-két regényével a közönség mohó érdeklődésébe és szeretetébe fogja magát belopni. Kitűnő meseszövő. Már ebben az első regényében is ez a legfőbb erénye. Elindítani a mesét, hogy az első pillanattól fogva érdekeljen, és hogy minden fejezetben legyen valami, ami a következő oldalak elolvasására ösztönöz, e tekintetben a «Bábel» igazán bravúros munka. A kezdőt csak itt-ott árulja el az, hogy a mese némely fontosabb fordulata fölött elsiklik, de ilyenkor is azt a hatást kelti, hogy a mese ragadja őt magával és ezért nem tud nyugvópontokat tartani. A témája az első pillanatra nem új: a jobbra vágyó ember küzdelme és tehetetlensége a magyar vidéki város csökönyös elmaradottságával szemben. De ezt a témát eddig mindig úgy írták meg, hogy a regényhős a haladás nyugati vagy szociális eszméit akarja beültetni a vidéki ugarba. Keserű Lajos nem akar kis Párizst csinálni Csókavárból, ennél sokkal szerényebb. Egyetlen ambíciója az, hogy Csókavár polgármestere legyen, de csak azért, hogy szülővárosát fölvirágoztassa és arra a színvonalra emelje, amelyen ma már minden vidéki városnak lennie kellene. A célja oly egyszerű, oly kézzelfogható, hogy esetleg el is érhetné. Talán épp ezért érdekel minket az a küzdelme, amelyet a városka korrupciója ellen folytat. És nem azért veszt csatát, mert erején felül való lehetetlenségre vállalkozott, hanem mert emberi erényei és tulajdonságai olyanok, amik az eleven és gúnyos valósággal szemben nehezen vagy egyáltalán nem tudnak érvényesülni. Tetőtől talpig becsületes, intrikától undorodó, tettre és munkára vágyó, amellett szerény, agresszivitásában mérsékelt, emberséget ismerő, szóval «idealista». És Berkes nagyszerűen sorakoztatja köréje a kisváros nyomott lelkű és magasabb érzésre képtelen embereit, a kisváros kicsinyességét, rothadtságát, amely Keserű Lajos ellenfelében, Borz Ádámban testesül meg. Ez a vidéki prókátor, aki tele van furfanggal és akit a felesége féktelen nagyravágyása és hiúsága vezet: előbb úrrá akar lenni a maga szemétdombján, hogy aztán a nagy budapesti szeméttelepre, a parlamentbe kerüljön. Sok és jogos keserűséget érzünk azokban a rajzokban, amiket a vidéki életről ad Berkes is rá tud mutatni azokra a kis piszkos patakokra, amikből az egész ország iszapja összeáll. És ritkán túloz, sehol sem vezércikkez, hanem mindig eleven, hűnek látszó a leírása, amely Csókavár villanyvilágításának történetében adja legkitűnőbb próbáját. A szerelmi történet, amely ezen a társadalmi regényen végigcsörgedez regényes és különös. Keserű Lajos, amint megbukik a polgármester-választáson, egyszersmind a mennyasszonyát is elveszti. Egyszerűen azért nem kapja meg Aldát feleségül, mert kisebbségben maradt Borz Ádámmal szemben. És Alda feleségül megy egy orvoshoz, akiről később kiderül, hogy a helybeli asszonyokat mesterségesen szabadítja meg a gyermekáldástól és hogy operációinak áldozatai is vannak. Alda a férjének ezt a társadalmi bukását nem tudja elviselni, a Csóka vizébe öli magát. Kis leánykája árván marad. Keserű Lajos története ettől fogva egyre szomorúbbá és sötétebbé válik. Hiába alapít lapot, hiába fordul újra hozzá polgártársainak bizalma, nem tud többé talpra állni és még barátjának, a delíriumos Atillának akarata is erősebb az övénél. Ez az Atilla, a volt városi írnok. Keserűnek nemcsak főkortese, főmunkatársa, hanem egyetlen megértője, csodálója és barátja. Mikor Atilla látja, hogy Csókavár hogyan emészti föl lassankint Keserű Lajos nagy terveit, tehetségét, akaraterejét, egy delíriumos rohamában fölgyújtja Csókavárt. És mialatt borzalmas tűzvészben ég a város, hárman menekülnek el belőle örökre: Keserű Lajos és egy cigányleány, aki megható hűséggel ragaszkodott Keserűhöz, harmadiknak pedig az Alda kis árvája, akit magukkal visznek új, talán biztatóbb életükbe. A sötét, borús történet végén ez a bemosolygó kis, égszínkék remény elhihető és üde módon van odakomponálva. Berkesnek ebből a regényéből valami könnyed szeretetreméltóság sugárzik, amitől komor története is színesebbé válik. Ez az írói erénye, amely ellensúlyozza és többnyire bölcs humorrá emeli a benne lakó szarkazmust, jellemzi azokat a kisebb történeteket, novellákat is, amelyek a «Bábel» című könyv másik felét teszik ki és amelyek szintén dús, fiatalos invencióját és jellemző erejét mutatják.