Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 20. szám

Gesztesi Gyula: A titkos diplomácia műhelyéből
Az Orosz-angol tengeri egyezmény

Amióta csak van diplomácia - pedig azt mondják, hogy eredete a biblikus korig nyúlik vissza - az a diplomácia mindig titkos volt. Mégis az, hogy most a titkos diplomácia eltörlését hangoztatják, az egyáltalán nem valami örök természeti erőnek a megakadályozása, amint hogy egyáltalán nem a burzsoát búsító zimmerwaldizmus kitalálása, hanem annak a végzetes szerepnek a felismeréséből való; aminek segítségével sikerült elsősorban ezt a háborút a világra zúdítani. A titkos diplomácia mai rendszerének eltörlése sem panacea és nem fogja megmenteni a világot, ha egyszer az emberek el akarják pusztítani. De talán sok olvasónak szolgál megdöbbentő tanulságul, ha ennek a korhadt műhelynek fedelét egy percre felemeljük.

*

Az angol-orosz flottaegyezmény gondolatának megszületését pontosan megjelölhetjük. Keresztlevelén V. György királynak párizsi látogatása áll. Ugyanekkor jelentik is a német diplomáciai Bericht-ek a Wilhelmstrassenak, hogy Párizsban Grey és Doumergue a Franciaország és Anglia közti katonai egyezmény tervét részletesen megbeszélték s hogy francia részről ugyanilyen egyezmény megvalósítására törekednek Oroszország és Anglia között. (Itt és az alábbiakban azokra a német jelentésekre hivatkozunk, miket a berlini Auswärtiges Amt tett közzé: Aktenstücke zum Kriegsausbruch címen. L. ott 52 stb oldal). Ebből a jelentésből és a német sajtó hangjából arra következtethetünk, hogy Franciaország ágaskodó ellenséges célzatú diplomáciai törekvéseivel szemben Anglia tartózkodó magatartását vették először észre. Igaz ugyan, hogy az angol, francia és orosz kabinetek közti állandó diplomáciai eszmecserék gondolatát maga Grey vetette fel: «Sir Edward Grey lui-męme» - de az angol rezerváltságnak sok más jele volt. V. György nem olyan hangon szónokolt a «nation amie et alliée»-ről, mint egykor az orosz-francia szövetségi szerződés idejében III. Sándor. Grey nem nyilatkozott semmiféle határozott formában. Egy szóval ezek a királynapok a párizsi reményeket nagyon megtépázták. A liberális angol sajtóban ekkor még a leghatározottabb pacifista hangulat uralkodott. S közülök a legpacifistább Manchester Guardian ki is jelentette: «Mi sok angol liberálissal s oly kiváló francia liberálissal együtt, mint Jaurčs, azt hisszük, hogy az angol francia entente természetes kiegészítése a hasonló parallel «megértés» lenne Németország és Anglia, illetve Németország és Franciaország között...»

Nemsokára azután hírek jönnek arról, hogy Franciaország mögött Oroszország áll s hogy elsősorban az orosz diplomácia dolgozik az angol-orosz rapprochement létrehozásán. Úgy látszik, orosz részről először az angol-francia entente-nek valóságos szövetséggé, alliance-szá való kiépítésén dolgoztak. Ez lett volna az orosz-angol flottaegyezmény pszichológiai előkészítése. És az orosz diplomácia sürgősen segítségére szólította francia kollégáit. Ezen dolgozott Delcassé Pétervárt az orosz kormánnyal egyetértésben és Cambon francia nagykövet Londonban.

Mindezt nagyon ügyesen és logikusan készítette elő az orosz-francia diplomácia. De a párizsi királylátogatás egyelőre még nem hozta az angol-francia alliance-szerződést sem és a sajtóban már is fölbukkantak az első hírek az angol-orosz flottaegyezményről. Nyilván közben az orosz diplomácia ezt a kérdést is forszírozta, még mielőtt az előbbit sikerült volna elintézni s ezzel nemcsak logikai vétséget, hanem ami több: diplomáciai hibát is követtek el. A vice de temps hibája volt ez. Az, hogy nem a kellő időben vetették fel a kérdést: helyesebben, hogy elsiették.

Ez a hiba ugyan csak annyiban éreztette hatását, hogy a kérdés tárgyalását elhalasztotta, de be nem szüntette. A szövetséges sajtó egy ideig hallgatott a párisi látogatásról. Egyszerre a Novoje Vremja ismert londoni tudósítója: Veszeliczki-Bozsidarovics azt táviratozta lapjának, hogy a németek tévednek, ha azt hiszik, hogy az a látogatás fontos diplomáciai eredmények nélkül múlt el. Nemsokára rá a francia sajtóban diszkrét célzások történtek ezekre a tárgyalásokra. Végül 1914. május 25-i számában a Berliner Tageblatt valószínűleg a történelmi igazságnak megfelelően jelentette párizsi tudósítójának távirata alapján, hogy az entente diplomácia körében az a szándék észlelhető, hogy a triple-entente-ot alliance-szá szélesítsék ki, s ha ez nem sikerülne, legalább egy angol-orosz flottaegyezményt valósítsanak meg a francia-orosz egyezmény példájára. Ugyanekkor a National Review c. angol folyóirat, amelynek az entente-diplomácia terveinek sajtópolitikai kiegészítésében olyan rendkívül fontos szerep jutott, azt írja, hogy a megbecsülhetetlen angol-francia lánchoz egy új tagot kovácsoltak. (Another link has been forged in a priceless chain). Ha meggondoljuk, hogy ekkor a francia-angol flottaegyezmény már megvalósult, sőt éppen ezekben a napokban hallatszottak olyan hangok a sajtóban, hogy ezt az egyezményt nemcsak a Földközi tengerre, hanem a Keleti tengerre is ki kell terjeszteni - világos, hogy az orosz-angol flottaegyezmény realizálásával magának a tripleentente-nak triplealliance-szá való átcsoportosítása is megtörtént volna. Ebben rejlett a kérdés egész fontossága. Ezért dolgozott rajta minden erővel a francia-orosz diplomácia, s viszont ezért jelentett ez a hír olyan sokat a béke barátainak. Szinte lehetetlen megilletődés nélkül olvasni most a háború végzetes napjaiban, hogy az angol pacifisták s élükön újra csak a Guardian milyen aggódva írtak erről a tervről: «Nehéz dolog egy Párizsban állítólag megkötött orosz egyezményt elgondolni, amely végzetessé ne lenne. Tényekre van szükségünk, világosságra, s biztosan reméljük, hogy a Hous of Communs ragaszkodni fog hozzá, hogy erről felvilágosítást kapjon. Még mielőtt pünkösd előtt szétoszolna.» Amint majd látni fogjuk a Manchester Guardian kívánsága ebben az ülésszakban még nem ment teljesedésbe. A parlament egyelőre hallgatott a dologról.

De a Guardian napirenden tartotta az ügyet. Pünkösd után a következőket írta: Ha az Oroszországgal kötött tengerészeti egyezmény «históriáját» eddig nem is erősítették meg, azért még egyáltalán nem lehetetlen és szeretnők már az igazságot megtudni erről a dologról! Ugyanekkor az Economist, ez a nagy tekintélyű és békebarát közgazdasági hetilap berlini tudósítás alapján figyelemre méltónak tartotta, hogy az angol-orosz flottaegyezményről szóló hír ott még továbbra is tartja magát. Egyúttal felemlíti azokat a «kitűnő okokat» is, amelyek amellett szólnak, hogy ennek a tengerészeti egyezménynek sikerén Izvolszki párisi orosz nagykövet dolgozik teljes erővel; bár semmi sem szól amellett, hogy Izvolszki javaslatait az angol kormány elfogadta. Azt is valószínűnek tartja, hogy a kérdés most már szóba fog kerülni az angol parlamentben. Az Economist mindkét sejtelme csakugyan be is következett.

Ami az Economist előbbi sejtelmét illeti, a német diplomáciai akták közt 1914. június 14-éről csakugyan találunk is egy jelentést, amely ezt mindenben megerősíti. A flottaegyezmény kezdeményezése Izvolszki-től való. Ma már bizonyosnak látszik - ezt az igazság érdekében meg kell állapítanunk - hogy ebben az egész diplomáciai akcióban az orosz politikát a szinte tolakodó iniciatíva, az angolt ellenben az óvatos, jóhiszemű tartózkodás jellemezte. Az orosz diplomata ekkor érte legnagyobb sikereit. Az angol király párizsi tartózkodása alkalmával a cár a legnagyobb orosz kitüntetések egyikével: a Szent Newski Sándor-renddel honorálta Izvolszkinak tevékenységét. Ez a kitüntetés még a párizsi látogatás izzó napjaiban is nagy feltűnést keltett, s célzatossága egészen nyilvánvaló volt. A Brüsszelben talált belga jelentések között, miket a német kormány később nyilvánosságra is bocsátott (L. Belgische Aktenstücke 1905-1914. Az Auswärtiges Amt kiadása. Berlin E. S. Mittler und Sohn), találjuk az alábbi jelentését Beyens báró berlini belga nagykövetnek Davignon belga külügyminiszterhez 1914. április 24-ről. A jelentés az orosz-francia sajtónak tendenciózusan németellenes hangjával foglalkozik a bevezetésben, majd így folytatja:

M. Cambon (a berlini francia nagykövet) voit encore la main de M. Isvolsky dans cette campagne inutile des journaux russes et français. M. Isvolsky est de nouveau en grande faveur "ŕ St. Pétersbourg, comme en témoigne la haute distinction, le cordon de Saint Alexandre Newski, qu'il vient de recevoir, mais "ŕ Paris il n'a pas l'oreille du Cabinet radical. Aussi l'Ambassadeur de France "ŕ Berlin espére-t-il que I'intriguant diplomate ira bientôt représenter le Czar a Londres.

Guillaume báró, a párisi belga nagykövet a következő napon (1914. április 25-én) írt jelentésében szintén kitért Izvolszki kitüntetésének fontosságára:

L'heure choisie par l'Empereur Nicolas pour accorder "ŕ l'Ambassadeur de Russie "ŕ Paris une haute distinction honorofique, accompagnée de commentaires significatifs complčte le caractčre international des manifestations de Paris en l'honneur du Roi Georges.

Idézzük emlékezetünkbe, hogy a háború kitörésekor Izvolszki állítólag kijelentette, hogy ez az ő háborúja. Ennek a bon mot-nak lélektanát világítja meg most Beyens báró fönti jelentése, amelyből kiolvashatjuk, hogy maga a radikális francia kormány Doumergue-gel az élén húzódozott a Szent Sándor-rend lovagjának túlbuzgó intrikájától. Hogy pedig Izvolszki éppen a flotta-egyezmény (illetve az alliance) létrehozásán buzgólkodott, azt kétségtelenné teszi ennek a jelentésnek az a kitétele, hogy Cambon «reménye» szerint Izvolszki nemsokára londoni nagykövet lesz. A világháború utáni történetírásnak is meg kell majd állapítania, hogy ennek a flotta-egyezménynek kezdeményezése és erőszakolása orosz részről történt.

Izvolszkival együtt dolgozott az egész jobboldali és az egész burzsoá Oroszország. Együtt dolgozott vele az ő egész, külön sajtóirodája a Temps-mal, a Times-szel és a Novoje Vremjável, vagy ha a trifoliumot a maga nevén akarjuk nevezni: mister Steed-del monsieur Tardieu-vel Mencsikov úrral. Együtt dolgozott vele az egész neo-szláv mozgalom, a Nevoje Zveno és Braucsaninov, ez a rajongó intrikus és ex-diplomata aki ezekben a napokban Grey-vel és Poincaréval tárgyal s aki mindig büszkén fogja vállalni a flotta-egyezmény előkészítésének dicsőségét.

Hogy ezek a diplomáciai tárgyalások mennyire haladtak, arra nézve négy dátum szolgál útirányul. 1914. május 23-a, 26-a, június 9-e és június 11-e. Ebben a kritikus három hétben kulminált a flotta-egyezmény ügye.

Május 23-án Szaszanov mondott nagy beszédet a külpolitikai helyzetről. Ebben csak burkolt formában történik célzás ezekre a diplomáciai tárgyalásokra. («A kölcsönös barátság szoros kötelékei egyrészt Franciaország és Anglia, másrészt Anglia és Oroszország között» a szerződések kibővítését, s Anglia részvételét a tanácskozásokon lehetővé tették.) Egy német titkos jelentés szerint május 26-án az orosz tengerészeti vezérkar fejénél konferenciát tartottak, amelyen «a nacionalizmus követelményei teljesedésbe mentek.» Június 9-ikén Braucsaninov jelöli meg azt a napot, amidőn az egyezmény legfőbb elvében megegyezés jött létre. Ennek a lényege az volt, hogy háború esetén az angol flotta a Keleti-tengeren átveszi Oroszország védelmét. Június 11-én pedig az alsóházban Sir Edward Grey-t meg interpellálták a diplomáciai tárgyalásokra vonatkozólag. Ez a flotta-egyezmény nagy napja. Minden történelmi megítélésnek ebben az ügyben vissza kell menni a Westminsterbe június 11-ére és az ott történteket venni alapul. Mi történt ezen a napon a zöld bőrrel bevont padok között?

Felállt Mr. King és megkérdezte, hogy Oroszország és Anglia között nem köttetett-e (has been recently entered) tengeri egyezmény? S hogy nincsenek-e függőben most is (or are now pending) ilyen tárgyalások a két nagyhatalom között. Sir William Byles pedig azt kérdezte: 1. hogy nem hallhatna-e valami nyilatkozatot egy bizonyos tengeri egyezményről, 2. hogy mennyiben érintené ez Angliának Németországhoz való viszonyát, 3. hogy nem lehet-e dokumentumokat terjeszteni ezekről a tárgyalásokról a parlament elé? Ezekre a hegyesre faragott kérdésekre határozott feleletet akart hallani az alsóház és Tacitus nem tudta volna tömörebben megfogalmazni a választ, mint ahogy az angol külügyér tette, Sir Edward Grey így felelt 1914. június 17-én:

«North Somerset tiszteletre méltó képviselője egy év előtt a szárazföldi csapatok ügyében hasonló kérdést intézett hozzánk és North Salford tiszteletre méltó képviselője ugyanazon a napon hasonló kérdést intézett hozzánk, mint ahogy ma ismét tette. Akkor a prime-miniszter (Asquith) azt felelte, hogy egy európai háború kitörésének esetére vonatkozólag semmiféle olyan nyilvánosságra nem jutott egyezményeink nincsenek, amelyek a kormány vagy a parlament szabadságát korlátozhatnák vagy akadályozhatnák, hogy Angliának a háborúban való részvételéről döntsön. Ez a felelet fedi a két írásban előttünk fekvő kérdést. Ma éppúgy igaz ez, mint volt egy év előtt. Semmiféle egyezményt bármely hatalommal azóta nem kötöttünk, melyek ezt a választ kevésbé igazzá tehetnék. Semmi ilyesfajta tárgyalás nincs folyamatban (in progress) és amennyire én meg tudom ítélni, nem is valószínű, hogy megindulna (are likely to be entered). De ha bármilyen megegyezés állana a megkötés előtt, amely szükségessé tenné a prime-miniszter múlt évi kijelentésének visszavonását vagy modifikálását, akkor ezt nézetem szerint - s felteszem, így is lenne - a parlament elé kellene terjeszteni.»

Ezek a római szavak keményen hullottak vissza a világba s a diplomáciai dossier-kből már most is releválhatjuk nagy hatásukat. Az egyik német diplomáciai ágens, miután beszámolt a beszéd hatásáról, a maga részéről hozzáfűzi: Senki, aki Grey jellemét és módszerét ismeri, egy percig sem hisz abban, hogy az igazságot el akarná fátyolozni (Niemand der den Charakter und die Methoden Sir Edward Greys kenne, werde auch nur einen Augenblick annehmen, dass die von ihm abgegebene Erklärung bezwecke die Wahrheit zu verschleiern.) Ugyanez a megkönnyebbülés suhant végig az egész német sajtón is. Olyan beavatott publicista, mint Theodor Schiemann egyetemi tanár, utógondolat nélkül elfogadta Grey kijelentését. Minden berlini diplomata nagy figyelemmel szokta kísérni a professzor úr vasárnapi külpolitikai szemléit a Kreuzzeitungban. Greindl báró berlini nagykövet még 1908. május 6-án a következő jellemző nyilatkozatot küldi felőle kormányának:

Vous saver que... M. Schiemann est persona grata auprés de l'Empereur et trčs bien vu au département des affaires étrangčres oů il va chercher ses informations et souvent, sans ętre "ŕ aucun degré officieux, ses inspirations.

Ebben az értelemben tehát, amint a belga diplomata megjelöli, mi is joggal kereshetjük Schiemann felfogása mögött a Wilhelmstrasse-ét, Schiemann pedig a Kreuzzeitung 1914. június 17-i számában azt írta Grey nyilatkozatáról, hogy akkor nem szavakkal játszott az angol külügyér (weil es uns völlig ausgeschlossen scheint, dass Sir Edward mit Worten gespielt haben sollte). És a flotta-egyezmény riasztó híreinek magyarázatául hajlandó a Timesnek azt a hírét elfogadni, hogy Anglia és Oroszország között nem a tengeri egyezményről, hanem perzsiai ügyekről, a transperzsiai vasútról folytak tárgyalások. Németország tehát egy percre föltétel nélkül hitt Greynek és ezt soha sem bocsátotta meg, - nem önmagának, hanem Anglia külügyminiszterének.

Az egész angol sajtó minden megjegyzés nélkül közölte a Sir Edward Grey szavait. Ez a nagy csendesség már maga is beszédes lehetett a beavatott előtt. A Times nem beszél és nem hallgat ok nélkül. S ha csak a Times-ről lett volna szó, de az egész angol sajtó hallgatott. Ha az egész angol sajtót mondjuk, a Manchester Guardiant ki kell venni belőle. A derék Guardian ugyanis ekkor már egymaga, de éberen őrködött a tiszta liberalizmus és a pacifizmus bástyáján. Ugyanaz a diplomáciai ágens ugyanis, aki a fentebb Grey fair-play diplomáciájáról azt a nemesi oklevelet kiállította, egy hétre rá már teljes gyanakvással ír haza a «Nehezemre esik - jelenti többek közt - elhinnem, hogy egyedül a Manchester Guardiannak jutott osztályrészül átlátni a szitán (den Trück zu durchschauen). Sir Edward Grey ugyanis arra a kérdésre, vajon Oroszország és Anglia közt folyamatban vagy függőben vannak-e tárgyalások egy tengeri egyezmény ügyében - egyáltalán nem is felelt; hanem tagadta azt, hogy Anglia egy európai háború esetén való beavatkozásra kötelezte magát - amit senki sem állított vagy kérdezett.» Nyilván ennek a jelentésnek a hatása alatt maga a német kormány sem tartotta már oly kielégítőnek a június 11-i nyilatkozatot, mint kezdetben és gyanakvásának eredményeként diplomáciai lépésre határozta el magát. A kancellár ugyanis 1914. július elején (amint azt 1914. december 2-i képviselőházi beszédében nyilvánosságra hozta) Lichnowsky herceg londoni német nagykövet útján sejttette Sir Greyvel, hogy «az ő titkos tárgyalásai Oroszországgal egy tengeri-egyezmény felől» tudomására jutottak. «Rámutattam - mondja Bethmann Hollweg - arra a komoly veszedelemre, amit az ilyen angol politika a világbékére jelent. Két hét múlva bekövetkezett, amit előre megmondtam.»

Grey titkos tárgyalásai - álljunk meg ennél a váddal. Nézetünk szerint Grey maga hivatalosan nem tárgyalt erről az egyezményről június 11-ig. Csak lélektani okaink vannak állításunk igazolására, de sohasem fogunk habozni, hogy ezeket az okokat perdöntőnek tartsuk. Greynek a rideg angol gentlemanlike-moral sohasem engedte volna meg, hogy a Westminster nyílt ülésén durva hazugságot jelentsen be a világnak. Ha ő maga tárgyalt volna, nem mondhatta volna, hogy semmi ilyes tárgyalás nincs folyamatban és amennyire meg tudja ítélni, nem is valószínű, hogy megindulna! Noha egészen bizonyos, hogy június 14-e előtt is, utána is folyamatban voltak ezek a tárgyalások. Lehet, hogy angol részről csakugyan húzódoztak az egyezmény megkötésétől, lehet hogy még nem tartották időszerűnek; de egészen bizonyos, hogy a tárgyalások még nem is fejlődtek odáig, hogy a Downing Street hivatalosan foglalkozhatott volna a dologgal. Nevetséges volna, ha Greyt védeni, vagy vádolni akarnók. Amint nem lehet védeni a gyopárt, mert a sziklát választja anyaföldnek, sem vádolni az oroszlánt, amiért felfalja az antilopot. Bizonyos, hogy Grey itt cinikus rezerváció mentálissal élt. De ez a cinizmus a titkos diplomácia törvénye, s ha a németek ma cant-nak és Heucheleinek nevezik is, a békében Macchiavellivel együtt másképp hívták. És nem tudjuk, hogy teszem Bülow herceg Grey helyén nem így nyilatkozott volna-e! Amint hogy Szaszanov már Grey után azt felelte - egy másik német ágens jelentése szerint - erre a flottaegyezményre vonatkozólag, hogy ez csak a Berliner Tageblatt képzeletében és a holdban létezik.

(...solche Marine konvention existiere nur in der Idee des Berliner Tageblattes und im Mond.) Pedig Szaszanovnak Izvolszki révén hivatalosan is többet kellett tudni a dologról, mint Greynek. Ha ítéletet kell mondanunk, akkor ne Grey, hanem a titkos diplomácia egész rothadt szervezete felett tartsunk törvényt. Arról végre Grey igazán nem tehet, hogy a német diplomácia kevésbé bizonyult diplomatának, mint a Manchester Guardian, amelynek mindjárt gyanús volt Grey mondatainak tekervényes szerkezete és azt bizonyítgatta, hogy ez a kijelentés még egyáltalán nem zárja ki bizonyos, talán föltételes megbeszélések jelenlétét. Valamint az sem az angol külügyminiszter hibája, hogy Bethmann Hollwegnek - ha igaz a dolog - Sir Goschen-től való búcsúja alkalmával keserű könnyeket kellett ontania a német diplomáciának ama legnagyobb tévedéseért, hogy Anglia nem fog beavatkozni a világháborúba.

Mert anélkül, hogy a Quai d'Orsay titkos levéltára rendelkezésünkre állana, bizonyosnak tartjuk, hogy a flotta-egyezményről való tárgyalások tovább tartottak. Az egyik német diplomáciai kém 1914 júniusáról említést tesz bizonyos Wolkon angol tengerészeti attaché-ról, aki pétervári megbízatásának elvégzésével visszatért Londonba. De a véletlennek szeszélyessége más bizonyítékot is adott a német kormánynak.

Orleansi Fülöp francia trónkövetelő ugyanis, aki a háború kitörésének napjaiban Frankfurtban tartózkodott, nem tudott olyan gyorsan elutazni Németországból, hogy egy-két láda irománya a német kormány kezébe ne kerüljön. A hercegnek volt egy - mondjuk így - magán - katonai - attachéja, bizonyos Dublaix őrnagy. Ez az őrnagy a herceghez küldött titkos jelentéseinek egyikében - 1914. június 29-i kelettel - megemlékezik az orosz tengerészeti vezérkar főnökének, Ruszin admirálisnak, párizsi tartózkodásáról. «Úgy látszik, jelenti, hogy az orosz és francia tengerészet vezérkari tisztjei két titkos ülésen vitatták meg, hogy milyen szerepet játszék az orosz hajóhad európai háború esetén... Állítólag ezek a megbeszélések a feketetengeri orosz flottának földközi tengeri szereplésével foglalkoztak... Van okom azt hinni,... hogy az orosz keleti tengeri flottának az angol északkeleti flottával való együttműködését az orosz tengerészeti miniszter, Gregorovics admirális a brit admiralitással együtt már megtárgyalta vagy tárgyalni fogja.» Bizonyosnak vehetjük mi is, hogy legalább a bevezető tárgyalások a két admiralitás közt megindultak, hogy mennyire haladtak ekkoriban, azt pontosan nem lehet megállapítanunk, de azt tudjuk, hogy 1914. szeptember 4-e körül csakugyan megkötötték az angol-orosz flottaegyezményt. Ezt a dátumot Greynek az angol képviselőházban 1915. október 18-án Outwait képviselő interpellációjára adott válaszából állapíthatjuk meg.

*

1914. szeptember 4-én tehát megkötötték az orosz-angol flottaegyezményt. De szeptember 4-én a világháború fékezhetetlenül megindult, s így a flottaegyezmény bizonyára csak mint az entente illetve az orosz-angol egész véd- és dacszövetségének egyik része szerepelt. Akármennyire ki is jelentette Ribot a francia képviselőházban, hogy az entente a titkos szerződések egész komplexumát közzé fogja tenni, ezt még sem tartjuk valószínűnek. Minthogy pedig ennek az egyezménynek tartalmáról határozott kijelentés a parlamentekben még nem hangzott el, most találgatásra lennénk utalva, ha az egyik német diplomáciai ágens nem jönne segítségünkre. A kitűnő ágens ugyanis már 1914. május 26-án (illetve az ó-naptár szerint május 13-án) abban a helyzetben volt, hogy Szentpétervárról ennek a flotta-egyezménynek a tervét beküldhette a német kormánynak. A titkos diplomácia titkos kémjelentésekkel dolgozik, amik nagyjában megbízhatók. Bizonyosnak vehetjük, hogy ennek a flotta-egyezménynek legalább legfőbb elveit megtaláljuk ebben a diplomáciai Bericht-ben. E tervezet szerint a flottaegyezmény kiterjedt a legkisebb részletekre. Közös jelzéseket, chiffre-kulcsokat, radiotelegrammokat akartak megállapítani. Gondoskodni kívánt az egyezmény a két tengerészet vezérkarának állandó együttműködéséről. Az orosz érdekek a Keleti tengeren azt kívánják, hogy Anglia lehetőleg a német flotta nagy részét lekösse. Ezzel a német flottának nyomasztó túlsúlyát az orosz fölött ellensúlyoznák és talán egy orosz partraszállás is lehetővé válna Pomerániában.» Épp így belerajzolja a tudósító ebbe a tervezetbe az orosz-angol flottaegyezmény tervét a Földközi tengeren is. Bizonyos, hogy a megegyezés csakugyan ezeken az alapelveken nyugodott.

*

Az az érdekes, hogy a világháborúban ennek a flottaegyezménynek semmi gyakorlati jelentősége nem volt. Nem realizálódott az a terv, hogy az orosz flotta átjut a Bosporuson, sem hogy az angol behatol a Kattegat-on. Az egész flottaegyezményt fontossá nem a tartalma teszi. Benne is, mint ama bizonyos cseppben az egész tenger, megcsillog a titkos diplomácia minden bűne, taktikája és módszere - és kilátástalan jövendője.