Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 1. szám · / · Figyelő

Elek Artúr: A «Diaboliques» két története
(Barbey d'Aurevilly: A Karmazsin függöny. Don Juan legszebb szerelme. Schöpflin Aladár fordítása. A «Nyugat» kiadása.)

Barbey d'Aurevillynek alighanem ez a vékony kötet az első magyarra fordított könyve. Pedig az elmúlt század legkiválóbb elbeszélői közé tartozott; izgatóan érdekes cselekmények kitalálója és művészi előadója volt. Barbey d'Aurevilly regényei és elbeszélései nem a kor divatának hízelgő művei voltak, hanem egy minden ízében eredeti egyéniségnek a maga módja szerint őszinte nyilatkozásai. A kor írói divatja csak külsőségeiken érzik: belsejükben korok és divatok modorosságaitól illetetlen, nagyerejű képzelet és fényes értelem alkotásai.

Helyes elhatározás volt kisebb munkái közül a Diaboliques néven összefoglalt novellás könyvét választani első bemutatására. A kötet kitűnően reprezentálja Barbey írói képességeit, és egyéniségét csaknem mindenfelől megmutatja; bonyolult lélek volt, de minden nyilvánulásában eligazítja az embert egy fonál, mely a motívumok motívumához vezet: az író szubjektivitásához. A Diaboliques minden történetének mindig maga Barbey a hőse. Már a külsőségeik is elárulják őket, mert azzal aggatja tele hőseit, azokkal, a festői díszekkel, a restauráció-korabeli dandyk allurejeivel, a byroni könnyedség, enyhe cinizmus és paradox beszéd fordulataival, melyek önmagának mindig is olyan kedvesek voltak.

Éppen azért szerencsés dolog volt lefordításra a Diaboliques első két novelláját kiszemelni. Mind a kettő ízig-vérig barbey-i alkotás. A «Karmazsin függöny» inkább a kiválóságait, a «Don Juan legszebb szerelme» inkább a szélsőségeit mutatja meg ennek az érdekes tehetségnek. Mind a kettőben páratlan a mese-invenció eredetisége. Különös nagy képessége volt ez Barbey-nek. Rendszerint ismert mese-nyomon indul, de már néhány lépése után elhajlik tőle és váratlan irányokba fordul. Történetei többnyire a végükön csattannak, de mégsem csattanóra járó esetek. A történet súlypontja a végére esik, mert minden, ami meglepő és megrendítő benne, ott éri az olvasót: az utolsó lapokon. Önkéntelennek azért nem igen hat mesealakító tehetsége. Ellenkezőleg, megérzik rajta a kiterveltség: a művésznek eredetiségre törekvő akarata. Minthogy azonban célját nem a logikát megtagadó módon éri el, hanem ha mellékutakon is, mindig a praemissákból - szereplői lelki tulajdonságaiból és külső körülményeiből - fejleszti, teljes illúziót tud kelteni.

Remekmű a maga nemében a «Karmazsin függöny» és nagyon tanulságos annyiban, hogy alkalmat ad Barbey elbeszélő technikájának megfigyelésére. A történetet ketten beszélik el: maga az író, ki azonban csak a keretét rajzolja meg: a postakocsit, mely éjszakának idején megáll egy francia kisvárosban egy háznak karmazsin-függönnyel letakart kivilágított ablaka előtt; a vérszínnel világító ablak az író útitársában, az öregedő De Brassard kapitányban, ifjúkorának egy lidércnyomásos emlékét ébreszti föl, és ettől fogva ő lesz az elbeszélő. Elbeszéli, egy tragikus szerelmi kalandját. Társa, az író, bele-beleszól elbeszélésébe, néha gúnyosan, vagy kötekedőn, másszor azzal a számítással, hogy nagyobb közlékenységre ingerelje az öreg dandyt. Közben egyébért is meg-megállítja a cselekmény folyását: hogy leírja a környéket, vagy az öreg elbeszélőt. Mindezek a kitérések a hatás fokozásának művészi eszközei; arra valók, hogy az olvasó mohón növekvő érdeklődését újabb, még meglepőbb fordulatokra készítsék elő.

Zavaróan hat azonban a történet részeinek egyensúlyára az írónak az a gyöngéje, hogy túlságosan exponálja önmagát hőseiben; hogy kifogyhatatlan azoknak a jeleknek leírásában, száz képpel való variálásában, melyek önmagára emlékeztetik hőseiben: a dandyre, a nőhódítóra, a született nagyúrra és a minden eszeveszettségre kész katonára. Ilyen volt Barbey d'Aurevilly, vagy legalább is ilyen szeretett volna lenni. És ezzel az önmagával kacérkodó hiúságával olykor az elviselhetetlenségig megterheli hőseit. Ez a fő hibája a «Don Juan legszebb szerelmé»-nek is. A történetnek rendkívül eredeti, komikus és egyben megható voltában torz hatású ötletét szinte agyonnyomja annak a terjedelmes és tekervényes expozíciónak súlya, melyben a történet elbeszélőjét és egyben hősét mutatja be az író.

Elbeszélő módjának ugyanezek a barokkos szertelenségei jellemzik Barbey stílusát. Mint ahogy történeteiben a rendkívülit, legalább is a szokatlant és meglepőt keresi, stílusával is csillogni, sziporkázni szeret. Ontja a festőibbnél festőibb képeket, de nem mindig tud rajtuk eléggé uralkodni ahhoz, hogy egy-egy kép-asszociáció ki ne térítené konceptusából. Különösen jellemzők stílusára nézve szinte sarjadzva szaporodó (a szónak biológiai értelme szerint) mellékmondatai, melyek látszólag széjjelzilálják a figyelmet, hogy végül mégis összefogják. Mindezen túl azonban ritka gazdag, kifejező erővel, színező és hangulati árnyéklatokkal bővelkedő stílus a Barbeyé. Tele van erővel s ugyanakkor a legnagyobb finomságokkal.

Nem könnyű, sőt igen nehéz feladat más nyelvre, kivált a miénkre fordítani. Annál nehezebb, mert Barbey, a nagy stilista souverain jogával gyakran túlteszi magát a syntaxis megszokottságain, sőt szabályain. Schöpflin Aladár kiváló művészettel végezte el a fordítás munkáját. Sikerült az eredeti stílusának sajátosságait jól megéreztetnie, anélkül, hogy tolmácsolásában idegenszerűnek hatna Barbey. A fordítás tartalmi hűség dolgában is nagyon sikerült. Jó magyar könyv lett a francia könyvből, ennél nagyobb dicséretet nem tudnék reá. Borítékát Berény Róbert rajzolta. Kissé plakátszerű rajza a «Karmazsin függöny» borzalmas tartalmának megragadó összefoglalása.