Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 1. szám · / · Lengyel Menyhért: A csodálatos mandarin

Lengyel Menyhért: A csodálatos mandarin
Pantomime grotesque

III.

Mimi meglátott valakit az utcán. Kihajol az ablakon. Int. Mosolyog. Aztán megfordul - tapsol örömében - vidám, könnyű szaladás a falépcsőn, az ajtó kicsapódik s ott áll: a kis diák.

Rózsás arc, szőke haj, szélesre kötött nyakkendő - félcipő - térdnadrág. Eddig rohant - de most hirtelen megáll - nem tud mihez kezdeni - liheg - borzasztóan elpirul s lesüti a szemét.

Mimi mosolyogva nézi: kedves fiú!

A diák is zavart mosollyal felpillant a lányra.

Mimi int: gyere közelebb.

A diák félénken közeledik.

Mimi: no gyere te kis fiú. Megfogja a kezét: milyen finom. Megsimogatja az arcát: milyen rózsás! A fejét: milyen szőke! Közelebb húzza, megint megpaskolja az arcát: te kis kedves. És milyen csinos és milyen tiszta - gyönyörködve nézi végig - a diák zavart, ügyetlen, kedves.

Most Miminek eszébe jut, hogy hiszen ez egy áldozat szegényke - meg kell nézni, van e ennél valami. Átkarolja s gyorsan átkutatja - megnézi a kezét: nincs gyűrűje - a mellényzsebét: órája sincs - átkutatja a kabátja zsebeit - csak egy zsebkendő került elő - parfümös - megszagolja - eldobja: ez semmi! Bosszankodva: de hát nincs semmi pénzed? A diák szomorúan nemet int. Megfordul, reménytelenül, lesújtva és gyámoltalanul s már menne is kifelé - mikor a lány nagyon megsajnálja: a szegény! No jöjjön csak maga kis kedves - azért nem kell szomorkodni. Oh, milyen fiatal s hogy reszket szinte - jöjjön -

átöleli, simogatja, becézi, tréfásan meghúzza a fülét, megpaskolja az arcát, a fiú ügyetlen kezeit a dereka köré fonja s csendesen, halkan keringőzni kezdenek - a mozdulatok mind szabadabbak lesznek - az arc kipirul, a fejek közelebb hajolnak - a szívekben zenélni kezd a szerelem, a muzsika egyre olvadóbb - megállanak, kacagva egymásra néznek - csók -

de ekkor előugrik a három csavargó, akik eddig is dühösen nézték a jelenetet - szétválasztják őket - a kis fiú ellenkezik - de hogy bírna ő evvel a három vad alakkal - akik kilódítják az ajtón. Eltűnt, de a lépcsőn - az udvaron és túl az utca zajában is még sokáig hallani a gyenge sírását.

A szobában a legények Mimi felé fordulnak, nagyon dühösek. Mimi sajnálja a kis fiút - sír. A csavargók csúfolják: ez kell neki - ez a kis senki. Szerelem kell neki. S még sajnálja - siratja.

Az első legény kihúzza a kését s megfenyegeti a lányt: vigyázz: - leszúrlak! Ha most nem csinálsz valamit, ha nem leszel ügyesebb - véged lesz! Az ablakhoz!

Mimi remegve engedelmeskedik. A három csavargó újra elbúvik. Még hallani a síró gyermek gyenge panaszát, s amint a nő az ablak előtt kelleti magát, megint a felkínálás, vágykeltés motívuma, mely mindjobban fokozódik s hirtelen erős, fűszeres, egzotikus színezetet kap -