Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 23. szám

Halász Imre: Koronázás [+] "Magyarország" 1867. június 7.

Az egyeduralmi európai államokban az új uralkodó trónralépése rendszerint bizonyos ünnepélyességekkel jár, melyek között nem ritkán főszerepet játszik a koronázás is. E tény azonban, ha külsőleg itt-ott fenntartotta is magát, többnyire elvesztette közjogi és politikai jelentőségét és üres ceremóniává süllyedt alá. Még Angliában is már I. Jakab alatt oda nyilatkoztak az ország összes bírái, hogy a koronázás csak jele a királyi méltóságnak s nemzeti solennisatiója az örökösödés jogcímének.

Nem így volt, nem így van nálunk. Magyarországon a koronázás máig fenntartja fontos közjogi és politikai jelentőségét s míg egyfelől nélkülözhetetlen feltétele a királyi jogok teljes gyakorlatának, másfelől hathatós alkotmánygarancia mind a fejedelemre, mind a helyzetre nézve.

E figyelemre méltó jelenség nem pusztán annak következménye, hogy a magyar nemzet a múlt hagyományaihoz nagyobb szívóssággal ragaszkodik, mint Nyugat-Európa egyéb népei. Hogy a koronázáshoz olyan szilárdul ragaszkodott, s hogy ezt nemcsak mint jogintézményt tartotta fenn nyolc századon keresztül szakadatlan frissességben, hanem arra még ma is valódi élő kegyelettel tekint, annak fontos okai voltak. Két fő oka következő volt:

1. Nincs Európában, - a feldarabolt Lengyelországot kivéve - ország, hol az örökös monarchia olyan későn vert volna gyökeret, mint nálunk. 1687-ben, midőn nálunk az örökös királyság véglegesen megalapíttatott, a többi európai országok már rég nemcsak örökös, hanem nagyobb részt abszolút fejedelmek uralma alatt voltak. Ez a koronázás jogi jelentőségének fennmaradását lehetővé teszi.

2. Az a tény továbbá, hogy a magyar király Magyarországon kívül még más országok felett is uralkodott, a koronázás jelentőségéhez való ragaszkodását nagyon tanácsossá teszi, mert a dolog természetében fekszik, hogy több alkotmányos garanciára van szükség olyan fejedelemmel szemben, aki a nemzet erején kívül még más erőforrásokkal is rendelkezik, mint olyannal szemben, ki csupán egy nép felett uralkodik.

A magyar népnek tehát nagyon is jó okai voltak és vannak, hogy a koronázás jogintézményéhez ragaszkodjék s ferdén ítélnek azok rólunk, akik ebben középkorias formalizmusnál egyebet látni nem akarnak, vagy éppen, minden idegen szemüvegen át akarván megítélni viszonyainkat, azt a véleményt terjesztik, mintha a magyar király koronázása csupán ünnepélyes ceremónia volna.

Vannak egyébiránt, akik az ellenkező túlságba esnek, s olyan joghatályokat is tulajdonítanak a koronázásnak, melyekkel az nem bír. Azt hiszik például némelyek, hogy a legitim király csak a koronázás, névszerint a koronázási eskü által válik személyére nézve kötelezetté az ország jogainak megtartására. Egy jelentékeny bécsi publicista és reichsrathi képviselő még a napokban is a Reichsrath képviselőházának tagjai által tartott pártértekezleteken az általa formulázott programjavaslat egyik pontjában úgy nyilatkozott, hogy a magyar alkotmányt csak a bekövetkezendő koronázás fogja visszaállítani.

Tekintve ezen eszmezavart, talán nem lesz felesleges most, midőn ama nagy fontosságú politikai ténynek holnapután mi is tanúi leszünk, röviden előadni, miben áll tulajdonképpen a magyar királykoronázás jelentősége.

Lássuk először az uralkodóra nézve.

Az uralkodó a koronázás által igen nevezetes jogot szerez, amennyiben koronázás előtt a törvények hozása, megszüntetése és magyarázása körüli jogait nem gyakorolhatja, s még a végrehajtó hatalom körében is korlátolva van, mert érvényes privilégiumokat nem adhat. Olyan privilégiumok, melyeket nem koronázott király ad ki, érvénytelenek, ha az érvényesség összes többi kellékeivel bírnak is s érvényesekké csak akkor válnak, ha a koronázás után megerősíttetnek. Felhozatott, hogy miután koronázás előtti törvénycikkek is léteznek, nem állhat azon elv, hogy a törvényszentesítés joga csak a koronázott királyt illeti. Ezen ellenvetés azonban alaptalan. Azon ún. koronázás előtti törvénycikkek, bár irántuk koronázás előtt történt a megállapodás, csak koronázás után nyerték meg a királyi szentesítést. De még ha az 1608-i ún. koronázás előtti törvénycikkek koronázás előtt erősíttettek volna is meg, a mostani közjogon ez mit sem változtatna, mert létezik újabb törvényünk, amely e tekintetben egész határozottsággal intézkedik, ti. az az 1791. 12. tc., mely világosan kimondja: "leges ferendi, abrogandi, interpretandi potestatem in Regno hoc Hungariae partibusque annexis legitime coronato principi et Statibus ac Ordinibus Regni ad Comitia legitime confluentibus, communem esse."

De ebből, mint újabban némelyek tevék, nem következtethetni azt, hogy koronázás előtt a minisztérium sem terjeszthet törvényjavaslatot az országgyűlés elé. Ilyen következtetés ellenkeznék az 1791-i 12. tc. szavaival és értelmével. E törvénycikk ugyanis csak annyit s nem többet mond, hogy törvényeket hozni, megszüntetni és magyarázni csak a koronázott király van jogosítva közösen az országgyűléssel, s ebből - miután minden megszorítás a legszorosabban értelmezendő, - a minisztérium általi törvényjavaslat-előterjesztésében pedig sem törvényhozás, sem törvénymegszüntetés, vagy magyarázás nem foglal helyet, világosan folyik, hogy ilyen előterjesztéseket koronázás előtt sem elleneznek törvényeink.

Látjuk tehát, hogy a király csak a koronázás által nyeri azt a hatalmat, amely őt a törvényhozás körül illeti meg. De azért a magyar trón megürülésekor interregnum be nem áll, mert az 1791. 3. tc. értelmében már a koronázás előtt is illetik a királyt mindazok a jogok, "melyek az országnak köz- és alkotmányszerű igazgatására tartoznak és nem kevésbé épségben maradnak az ugyanazon király irányában tartozó alattvalói hűségi kötelezettségek".

Míg így egyfelől azon új jogok, melyekbe a király a koronázás által belép, tisztán a törvényhozó hatalom körére és a privilégiumok kiadhatására szorítkoznak, másfelől a király a koronázás által semmiféle új kötelezettséget nem vállal, amire az örökösödési alapszerződés értelmében úgy is köteleztetve nem volna. A koronázás előtt kiadott koronázási hitlevélben s a koronázáskor mondott királyi esküben fogadja és ígéri ugyan a király, hogy az ország alkotmányát tiszteletben tartja s másokkal is tiszteletben tartatja, de erre ő a hitlevél és eskü előtt is jogilag éppolyan szigorúan köteleztetik, mint a hitlevél kiadása s az eskü letétele után.

"A királyi hitlevél", - mondja az 1790-i országgyűlés okt. 5-i feliratában - "nem egyéb, mint az ország alkotmányának fenntartása iránt az országlás átvételekor adandó biztosítás, ennélfogva rendeltetése természeténél fogva nem egyéb, mint a már megállapított s a trónöröklési szerződésekben gyökerező alkotmány épségben fenntartásának eszközeit magában foglaló okmány. Tehát az nem valamely új capitulatio, melynek öröklő országokban helye nem lehet; mert a capitulatio maga a szerződéseket s az ország sarkalatos törvényeit, melyek a fejedelem s a rendek jogait s kölcsönös viszonyait körülírják, foglalja magában: holott a hitlevél csak azon eszközöket, melyek által a régi, előbbi szerződésekben és alaptörvényekben sarkalló alkotmány épségben fenntartassék."

A mondottakból természetszerűleg következik az is, hogy a nemzet a koronázás által semmiféle új jogot fejedelmével szemben nem szerez, új kötelezettségek vállalásáról is csak annyiban lehet szó, amennyiben a koronázás után a király közreműködésével hozandó törvényeknek engedelmességgel tartozik. Az alattvalói hűség kötelezettsége, amely a király örökösödési jogában gyökerezik, épp úgy fennáll a koronázás előtt, mint a koronázás után.

Világos tehát, hogy a koronázás nem puszta ceremónia, de világos egyúttal az is, hogy annak szigorúan jogi jelentősége sem több, sem kevesebb, mint az, hogy általa a király jogot nyer a törvényszentesítésre s a privilégiumok kiadhatására, szigorúan közjogilag véve a dolgot tehát a fejedelemnek sokkal nagyobb érdekében fekszik a koronázás, mint a nemzetnek.

De ezzel nem mondtuk azt, mintha a koronázásnak a nemzetre nézve is roppant jelentősége nem volna. Azon jelentőség azonban, mellyel a koronázás a fent leírt joghatályokon kívül még bír, nem jogi, hanem tisztán tényleges, politikai természetű. Ha a szorosan jogi hatályokat, melyek főleg az uralkodóra vonatkoznak, tekinteten kívül hagyjuk s csupán a koronázás tényleges, politikai következményeit vesszük tekintetbe, ki kell mondanunk, hogy az utóbbi szempontból a koronázás éppen olyan fontos a nemzetre, mint az uralkodóra nézve, éppen úgy érdekében fekszik a nemzetnek, mint az uralkodónak.

Ki vonhatná például kétségbe azon ténynek roppant jelentőségét, hogy törvények alkotása csak a koronázás után válik lehetővé, míg nélküle a törvényhozó hatalom másik részese, az országgyűlés szintén nem érvényesítheti gyakorlatilag törvényhozói jogát, s az összes törvényhozás szünetelni kényszerülvén, a legsürgősebb reformok sem léptethetők életbe, ha azok a törvényhozás közreműködését igénylik.

De a koronázás politikai főjelentősége abban fekszik, hogy az éppen úgy egyike az alkotmány biztosítékának, mint a miniszteri felelősség, vagy a sérelmek országgyűlési orvoslása. Fontos pozitív garancia a koronázás, és pedig mind a nemzetre, mind a királyra nézve. A nemzetre nézve annyiban, hogy emberi számítás szerint feltehető lévén, miszerint az eskü szentségének tudata a fejedelem egyéniségére hatás nélkül nem marad, a valószínűség, hogy ez valaha az alkotmány ignorálására hagyja magát ragadtatni, a koronázás s az ennek lényeges alkatrészeit tevő koronázási hitlevél kiadása és királyi eskü letétele által tetemesen csökkentetik. A fejedelemre nézve annyiban, - hogy azon vallásos tiszteletnél fogva, mellyel az egész nemzet az ország koronája iránt viseltetik, a koronázás tetemesen fokozza a nép ragaszkodását királyához s még inkább csökkenti azon alkotmányosan uralkodó fejedelemmel szemben úgyis a semmivel határos veszélyt, hogy a nemzet valaha magát a fejedelem törvényes jogainak ignorálására hagyja ragadtatni. A koronázás ezen utóbbi jelentőségének nagysága, amely lényegileg a fejedelem és nép kegyeletes érzületeiben gyökerezik, törvény által meg nem határozható, ki nem mérhető, meg nem szabható, de nagy lehet az mindaddig, míg a népből a múltja iránti kegyelet, a fejedelmekből a tett eskü és ünnepélyes fogadás iránti vallásos és lovagias hűség ki nem hal, mindaddig, míg a nemzet csupán alkotmányosan akar kormányoztatni s ennélfogva az alkotmány garanciáira súlyt fektet, a fejedelem viszont nem pusztán a szuronyok hatalmára, hanem a nép élő ragaszkodására akarja alapítani trónját.

 

[+] E cikket, mely kitűnően világítja meg a koronázás közjogi és politikai jelentőségét, Halász Imre, aki ezelôtt 50 évvel a "Magyarország" című napilap vezércikkírója volt, egy nappal Ferenc József megkoronáztatása előtt írta s tette közzé az említett napilapban. A cikk akkor bizonyos feltűnést keltett. Azok közül, akik akkor olvasták, ma már kevesen vannak életben. A kiváló publicista rendelkezésünkre bocsátotta e régi cikkét, amely annak idején a koronázás közjogi jelentôségét fitymáló bizonyos osztrák felfogások ellen íratott s mi örömmel közöljük azt a Nyugatban, mert fél évszázad lepergése után megint annyira aktuális, mintha ma íratott volna.
Szerk.