Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 21. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Bálint Rezső képei

Másodízben rendez önálló kiállítást Bálint Rezső, másodízben apellál képeivel a közönséghez. Valósággal apellál, mert nem tartozván egy irány exponensei közé sem, esztendők kellettek hozzá, míg kivergődött (sőt vergődése ma sem ért véget) a kevéssé ismert művészek tekintélyes táborából, neve mindeddig alig bírt gyökeret verni a jellemző külsőségek szerint igazodó nagy közönség memóriájába.

Első önálló kiállítása alkalmával éppen csakhogy tudomást szereztek róla, ezúttal azonban a sajtó szokatlanul egyértelmű szimpátiával értékelte művészetét.

Bálint Rezső piktúrája elmélyedő, magába merülő egyéniség jeleit mutatja. Előadásmódja motívumainak anyaga, nem alkalmas arra, hogy sokakat magával ragadjon. Harsogó színek, széles lendületű vonalak, erős kontrasztok tökéletesen hiányoznak képeiből, izgató témák, meglepő, váratlan mozzanatok nem teszik vásznait viták, szócsaták gyújtópontjává. Aki ismerni akarja őt, becsülni művészetét, annak kell hozzá közeledni, ő nem tárja fel meztelen mellét a mindennapiság hullámainak.

Ezek erényei és ezzel magyarázható festőiségének némely hiányossága is, melyek között a legszembeötlőbb az aktivitás korlátozott volta. Az eleven erők feszültsége tompítva, kiegyenlítve jelentkezik munkáiban, ritkán helyez súlyt a mozgásra, az emberi test dinamikájára. Drámaiság helyett líra sugárzik ki képeiből. Festői látását ez irányítja és ha a meglátott dolgok visszaadásában és képpé formálásában a festői elemeken kívül mást szóhoz nem juttat is és sehol nem is hajlik a novellisztikus ábrázolás felé, ez a férfias komoly líra ritkán hiányzik munkáiból.

A mostani kiállításán egybegyűjtött képek egy része háborús dokumentum. Beteg katonák, hadifoglyok sebtiben feljegyzett képmásaiból, műhelyrészletekből és más ilyen apróságokból áll a sorozat. Többnyire a porhanyós pasztell engedelmes anyagát használta fel arra, hogy e zárt világ intimitását, piktori szépségeit feltárja. Nem volt ideje, benső nyugalma, hogy e percről percre változó, zártságában is mozgalmas világ tartalmát szorosabb egységbe formáltan vetítse ki. A pillanat sürgette, annak lelkét, eszenciáját gyorsan, úgyszólván megfontolás nélkül kellett magában feldolgoznia.

E sorozat láthatólag nem nagy igényű darabjaiból az ihletettség igaz hangja szól a nézőhöz. Egy egy fej megdöbbentő közelsége, valamelyik zug intimitása a festő jellemző erejének, szinte csalhatatlan látásának és nobilis ízlésének legszebb demonstrációja.

A háborús képek a kiállítás anyagának csak kisebbik részét teszik. Számban és súlyban is. Tehetségének az utolsó időben történt meglepő kibontakozását sokkal inkább mutatják a nagyobb lélegzetű munkái, nevezetesen a portréi, intériörjei és vedutái. Ezeken nyilvánvaló, hogy nagyobb nyugalommal, felkészüléssel láthatott munkához, a maga jelentősége szerint értékelhette a kiválasztott motívumot, meghatódása még mélyebben, még közvetlenebbül fejeződik ki e vásznakon. Gyárudvarok kusza zavaros tömegeit, szobák homályos sarkát, külvárosi utcák sokszor groteszk szépségét ritka bensőséggel érzékelteti. Ha van lelke valamelyik földszintes ház csupasz falának, ő e lelket bele tudta ömleszteni a vászon fél négyzetméteres felületébe.

Keresés, viaskodás láza kevéssé érzik képein. Programot sem ad. Nagy arcképén a fiatalság botlásain túl levő, érett művész megállapodottsága pihen.

E nyugalom úgyhiszem csak látszólagos. Nem hiszem, - sokkal öntudatosabb - hogy ne érezné, hogy művészetét nem csak mélységben, hanem szélességben, mezejének kiterjedtségében is gazdagítania kell. A mozgás, az emberi test formáinak kifogyhatatlan probléma-tömegére gondolok. A szorosan vett kompozícióra. Erejének, talentumának teljes kifejezésével még adós. Nehéz és a mesterekhez méltó feladatok sokasága vár rá, amely elől kitérni nem lehet. Eddigi fejlődésének menetéből következtetve hisszük, hogy meg fog birkózni azokkal is.