Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 15. szám · / · Szabó Dezső: Tanárok

Szabó Dezső: Tanárok
IV.

Május végén megvolt az Ilonka esküvője. Mazokay tanár úr és Reiter tanár úr is ott voltak. Az utóbbi hetekben Mazokay tanár úr sokat vénült, megsoványodott arcán ráncosan lötyögött a bőr, két halántéka körül mindjobban felcsillogott a dér s a szemein valami szürke láz tévelygett. Sokat panaszkodott a gyomrára.

Az esküvőn jókedvű volt és tósztot is mondott. Tósztot, melyben hangsúlyozta, hogy ő két évvel idősebb, mint az Ilonka apja, majdnem nagyapja lehetne s hogy a szívének mindig a legkedvesebb unokája marad. Szeresse a férjét, legyen jó s lelke maradjon meg a mostani tiszta leánynak. A tósztban volt latin idézet, történelmi citátum, magyar közmondás, mint az egy derék, normális tanártól várható. Nagyon nagyon vidám volt. Különben is az esküvőn olyan egyetemes líra feszengett, hogy még Reiter tanár úr is elénekelte a gaudeamust hajnal felé. Soha még nóta nem hasonlított úgy repülő deszkaszálhoz.

Az esküvőn Mazokay tanár úr elrontotta a gyomrát s öt-hat napig erős lázban feküdt. Erős szervezete hamar legyűrte a bajt. Tíz évet vénült e pár nap alatt. Megszelídült hangjából, elhunyó szemeiből végtelen jóság áramlott ki. Egyetlen egy fiúnak sem tudott szekundát adni ebben az évben, még a Beerman Jakabnak sem. Pedig szigorú tanár volt. Reiter tanár úr nagy szorongással nézte vitatársának széthullását és parancsolón mondogatta: - Kolléga, még június 29-én elindulunk Olaszországba. - Mazokay tanár úr ráhagyta a dolgot.

Közben egy nagy eset esett meg, mely egy kissé elszórakoztatta a tanárokat. Lovagias ügy ütött be az iskolába! Korduba és Marusák tanár úr végre szívük szerint megsértették egymást. A tízezredik összeharapásuk végén Korduba tanár úr kijelentette, hogy Marusák tanár úr egy piszkos stréber, aki jobb volna szesz-vigécnek. Marusák tanár úr Korduba tanár urat egy irigy, impotens hülyének minősítette.

Marusák tanár úr praktikus érzékével Mazokay és Reiter tanár urakat bízta meg az ügy elintézésével, hogy a pap tanár segédsége lehetetlenné tegyen minden vágó-lövő megoldást. Ezek, hogy ne kerüljön a városba ki a dolog, elfogadták a megbízatást. De Korduba tanár úrban úgy túláradt a düh, hogy a Bence patikust és az eposzra éhes, zord lelkületű Micsák fogtechnikust kérte fel.

Este a négy ember összejött a Mazokay tanár úr lakásán. Reiter tanár úr így nyitotta meg az ülést: - Hülyeség az egész, bolond mind a kettő. Mi legyünk okosabbak. Kérjenek bocsánatot egymástól s punktum. Írhatom a jegyzőkönyvet?

- Bocsánat, mordult fel a fogtechnikus - igen kérem a megbízott igen tisztelt urat, hogy felemről nagyobb tisztelettel beszéljen, aki különben bocsánatot nem fog kérni és nem riad vissza semmitől.

Az emberi vér vad szaga áradt ki e szavakból s az emberek bizalmatlanul néztek egymásra, mintha most döbbennének arra, hogy milyen örvény előtt állnak. Csak Mazokay tanár úr ült úgy ott, mintha nem volna ott.

A fogtechnikus elkezdett aztán könnyű kardról beszélni, háromszori összecsapásról, bandázsról s más ilyen epikus dologról. Reiter tanár úr hosszú sötét vonalát felrémült hajszálai tragikusan hosszabbították a plafon felé. Soha az egy dimenzió még nem volt ilyen komor. Végre kitört belőle: - De mit fog ehhez szólni a főigazgató úr!

- A főigazgató úr nincs benne a párbaj kódexben - csüngött ki e mondat-jégcsap a fogtechnikus ajkára.

Reiter tanár úrból nagy hősiességben rohant ki a félelem: - Fütyülök én az urak lovagiasságára, kódexére, mindenre. Mondják meg az urak a megbízójuknak, hogy én azt mondom, hogy szamár, hogy szamár a mi megbízónk és szamarak vagyunk mi mind a négyen, hogy ilyen szamárságokkal töltjük az időt. Ezzel az ügyet a lovagiasság szabálya szerint elintézettnek jelentem ki, alás-szolgája. Gyerünk, kolléga, aludni.

A fogtechnikus elébe állott: - A tanár urat sok mindentől megvédi a reverenda. Asszonyt és papot nem bántunk. De Marusák tanár úrra nagyon kellemetlen következménnyel lesz ez az eljárás. Van még sajtó.

- Ugyan urak, ugyan, urak, - ébredt fel Mazokay tanár úr. És azután okosan, szelíden beszélt nekik, hízelgett a fogtechnikusnak és sikerült megint az asztal köré ültetni őket.

Javában tárgyaltak, mikor valaki sürgetően csengetett. Marusák tanár úr jött be. A megszokott győzelem eltűnt megsápadt arcáról, didergett:

- Uraim, én családos ember ember vagyok, én alávetem magam...

Még felelni sem volt idejük. Új csengetés, egy kis fiú hozott levelet a patikus és a fogtechnikus uraknak:

- Tisztelt Barátaim, a dolgot ne forszírozzátok, vagyok olyan férfi, hogy a hibám jóvá tegyem. Indulatom elragadott és ezért sajnálatom fejezem ki. Az ő bocsánat kérésére nincs szükségem. Én nem vagyok krakéler. Korduba.

A levelet a sodrából kihozott fogtechnikus olyan arccal olvasta fel, mint akinek megvan a maga külön véleménye. Marusák tanár úron látszott, bánja nagyon, hogy olyan elsietve földhöz vágta az epikát. Mazokay tanár úr odaszólt a gyereknek:

- Mondd meg a Korduba tanár úrnak, hogy rögtön jöjjön ide.

Öt perc múlva ott volt Korduba tanár úr, még sápadtabban, mint rendesen. Mazokay tanár úr szólt:

- Uraim, most reggelig mulatunk Korduba és Marusák barátaim örök kibékülésének ünnepén és önök az én vendégeim lesznek. Most a kézszorításukban észreveszik, hogy egyföldiek a jóság szerint. Éljenek!

A becsengetett Borcsa néni hideg ételeket és butéliákat hozott be. Mazokay tanár úr úgy ivott, mint egy olyan kefekötő, aki tipikus kefekötőnek stilizálja magát. Hangsúlyozta a két ellenfél jóságát. Ezek az elmúlt szorongás örömével mulattak s az első összecsókoltatásban már ott volt a fellélegzett emberek kölcsönös boldog amnesztiája. Énekeltek, citáltak, adomákat mondtak s a pikáns részeknél összevihogtak, mint a kis diákok. A fogtechnikus, aki a jelenet elején egy titkos nagyot köpött és odasúgta a politikusnak, ezek tanarak, tósztot mondott a nemzet napszámosairól. Mindenki jó volt a Mazokay tanár úr egybeölelő jóságával. Hajnalban az egész társaság egybecsimpaszkodva ment el, csak a Reiter tanár úr őrizte meg egyénisége különcségét. Mikor Mazokay tanár úr magára maradt a telefüstölt, borszagú szobában, az ételmaradékokkal, üres üvegekkel, szivarcsutkákkal halmozott asztal mellett, érezte, hogy soha olyan egyedül nem volt, mint ma este, és hogy ezután egyedül lesz mindig, kétségbeesetten egyedül még akkor is, ha szánakozni fog, még akkor is, ha jót tesz.