Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 13. szám

ADY ENDRE: VULKÁNOK ÉS SZÍVEK

Tűzokádó, haragos hegyek.
Most értem meg talán-talán
Mért keresi olykor, dühös mély szátok
Káromkodó lánggal az Eget.

Ilyenkor a Föld szive dobog
S kérdi a vélt Hatalmasat:
Hát fiai Isten-arccal és hittel
Nem lehetnek soha boldogok?

Áldott lázadtak, tüzes hegyek
S szivek, kiket kétség facsar,
Bíztatóim mégis csak tik maradtok,
Hogy legyek, - és: jó ember legyek.

A Föld szive őrülten dobog,
Embernek lenni ma nehéz,
De vulkánok s szivek lenti dühére
Az ostromolt Ég csak mosolyog.

Mindent megkapott a Föld fia,
Szivet, fájást, halált, hitet,
(Csittuljatok égő szivek s vulkánok)
Meg kell mégis majd javulnia.

Most fog kapni az ember valamit,
Csodásat, szépet és nagyot
Vagy semmit. Vagy az Ég igaz jutalmát:
Legyen olykor víg, míg lent lakik.