Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 8. szám · / · FIGYELŐ

FENYŐ MIKSA: SZERELEM
Színmű négy felvonásban. Írta: Barta Lajos. Előadta a Vígszínház.

Nem tudom, a magyar vígjáték történetében emlékezetes dátum marad-e Barta Lajos darabjának az előadása. Minthogy Gárdonyi Géza Bor-ával, Móricz Zsigmond Sári bíró-jával a magyar népszínműnek kezdődött új fejezete (csak éppen az hiányzik, hogy Móricz Zsigmond meg is írja ezt a fejezetet), talán Barta Lajos vígjátéka is - mert annak kell, hogy nevezzük - a magyar társadalmi színmű történetében jelent szakítást némely formával és megrögzöttséggel és törekvést az életnek, a magyar életnek egy szabadabb - konvenciókon és kieszeltségeken felül álló ábrázolása felé. Nem ismerem Csehov-nak azt a vígjátékát, amelyre Barta darabjának több kritikusa utalt; ha irodalomtörténeti beállításában akarjuk nézni Barta darabját, akkor inkább Csiky Gergely művére kell gondolnunk. Azzal a milieuvel, melyről Barta Lajos darabja szól - s amely úgyszólván darabjának főhőse -, Csiky Gergely drámái próbálkoztak meg először. Kissé félszegen sok mindenféle tradíció béklyójában, kissé kívülről nézve a dolgokat, túlságosan az egyéni esetre vetve a súlyt, de egészben véve komoly érdeklődéssel az események, gyöngéd szeretettel a szereplő emberek iránt és hellyel-közzel alakító erővel. Barta Lajos darabja is ennek a kispolgári, kishivatalnoki osztálynak életéből merít - "az élet végtelenségéből egy kanállal", mintahogy darabjáról írta. S éppen ez a körülmény, hogy egy bizonyos társadalmi osztályt, ennek örömeit, törekvéseit, botlásait, csalódásait írja meg, de mindig a legmagasabb egység "az ember" szempontjából, hogy nem a félszegségeiken, szokásaikon, babonáikon mulat, hanem azt fordítja felénk, amiben egyek velünk, s amiben velünk együtt a végnélküli életbe belekapcsolódnak, adja meg Barta darabjának igazi jelentőségét. Nem véletlen ez Barta Lajos művében, nem is a művész ösztönszerű ráeszmélése az igazságra, hanem művészi tudatosság, - aminthogy kevés íróembert ismerek, akiben a tudatosság és önkéntelenség oly csodálatos harmóniában jelentkezik, mint Barta Lajos írásaiban. Joggal írhatta darabjáról, "amit az alkotás így az életből kihoz és a színpadra visz, azon érezni kell, hogy a történet nem ott kezdődik, ahol a függöny felmegy és nem ott végződik, ahol megint összecsap. Ha ebben a darabban nem kell megérezni azt, hogy ezeken a szavakon és cselekedeteken innen és túl, a színfalakon kívül ott van a vég nélküli élet, akkor az író, - aki tudatosan mégis szerényen áll munkája mögött - csak részben érte el célját".

Valóban Barta Lajos darabjának érdeme és érdekessége a cselekménynek ez az átnyúlása, kiterebélyesedése Szalayék házfalán, akácos utcáján túl, ki az eleven életbe és valahogy az a kis szoba, ahol Szalayék élete lejátszódik, mintha gyűjtő lencséje volna más száz család mosolyának és szenvedéseken, ami velük történik - vagy olyasvalami történik a Macskazugbeli többi szomszéduk házában is ("Macskazugban" ez volt a címe Barta Lajos Nyugatbeli pompás novellájának, amelyből e darab készült, és ez fog történni Nelko gyermekeivel is, akikkel Komoroczyt a jóravaló adótisztet, kinek bírásáért négy felvonáson keresztül folytat ádáz küzdelmet, majdan megajándékozza. S ezért nevezzük "vígjáték"-nak Barta Lajos darabját, mert bár megrázó zokogásokon keresztül jutnak el emberei oda, ahonnan nyilván mihamarább új megpróbáltatások felé indulnak el, mégis úgy valahogy megbékülnek sorsukkal, elibehajtják fejüket s mi is, ha nem is éppen szánalom, de félelem nélkül vesszük tudomásul, hogy mindennek így kellett következni s mégis csak mulatságos, hogy az író kedvességéből sorslátó tehetségéből mindebbe beletekintenünk adatott.

Rendkívül rokonszenves ez az egész kis világ, melynek háza fedelét Barta Lajos szemünk előtt leemelte. A három Szalay-lány, ahogy mindenik a maga külön életét igyekszik élni, bármi áron, akár a másik boldogsága árán is, ahogy mégis a szerencsétlenség pillanatában hirtelen, megértőn és gyöngéden egymáshoz bújnak, ahogy minden reménykedésük, minden csalódásuk egy szerető, kutatva-féltve anya szívén reszket keresztül s mindaz, ami ezekből a motívumokból szövődik, annyi valószerűséggel van alakítva, - minden keresettség, a színpadi hatásra való törekvésnek minden árnyéka nélkül, - annyira a legigazibb művészet eszközeivel, egy pompás dialógus hús színeiben, hogy az ember néha teljesen a realitás illúzióját kapja: valami szerencsés véletlen juttatta az élet e spektákulumához.

A Vígszínház színészei szeretettel, de nem éppen szerencsésen játszották Barta darabját. Haraszty Hermin az anya szerepében finom és megható volt, régen láttunk magyar színpadon ilyen nemes alakítást. Rendkívül jól esett látni, hogy művészete, melyet az utóbbi időben valami hangos, ágáló modorba kényszerítettek, ebben a pompásan megírt egyszerű alakban önmagára talált. Gazsi Mariska alakítása kevésbé szerencsés volt, a vénülő lánynak durvaságát, megkérgesedettségét egy kicsit úgy fogta föl, mintha ez nem a leány természete volna, hanem modor, melyet azért kell fölvennie, mert a gyönge Komoroczyra úgy hat a legjobban. Nem egy dolgot azért mégis művészien játszott meg, pld. a második felvonásban azt a jelenetet, mikor húga szerencsétlenségét megtudja és valami hirtelen gyöngédség, szánalom cirógatásra készteti kezét. Bánki Judit komoly tehetségnek látszik, van valami ígéret egyébként tökéletlen játékában. Túlságosan érzik még játékán önállótlansága, sok mindenféle befolyás (talán a leginkább Gombaszögi Fridáé) melyektől szabadulni nem tud, tán nem is akar. Az ember - a kisasszony szépségéért, kedves hangjáért, meg azért, hogy jó legyen hozzá - nagyon kívánná neki, hogy kiszabadítsa magát a felvettségek béklyóiból és szabadabb, merészebb, igazibb legyen. (Miért kell a szenvedélyt és szenvedést a keblet állandóan megpihegtető mély lélegzetvétellel kifejezni.) Gombaszögi kisasszony a legifjabb lány szerepében sokszor kedves volt. "Tán fél a katona" ezt az egész jelenetet igen jól játszotta meg. Goth Sándor, ha talán nem is értette félre Komoroczy alakját, szívesen hajlott arra, hogy ennek az alaknak a komikus oldalát aknázza ki, egyébként e kevéssé művészi felfogás érvényesítéséből semmi baja nem lett, mert a közönség ezt a felfogást akceptálta.