Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 5. szám · / · Barta Lajos: HERVADT KATONA

Barta Lajos: HERVADT KATONA
II.

Az őrnagy lelke iszonyú nyomás alatt állt. Nem is értette egészen a maga helyzetét és szereplését, sötét kételyei voltak és azok marcangolták, sok kiömlött vért látott maga előtt kocsonyává sűrűsödve gödrös szántóföldeken, de országok, népek sötét gyászban és halvány reménységben néztek feléje és vártak sorsukra. Nem térhetett ki a pillanat parancsa elől, bármily irtózatos felelősséget raktak is reá, gyorsan határozott és parancsot adott tehát:

- Ljubicic tartóztassa föl Ratkó Dimitrievet, vesse magát a harmadik orosz hadsereg elé, mely a Visztula mellett Niepolomicenél, Krakkóval szemben áll. Mialatt Ljubicic leköti Ratkó Dimitriev seregét, Roth tábornok menjen vasúton Jordanovba, onnan vonuljon föl gyalog észak felé, kerülje meg és támadja hátba Ratkó Dimitriev balszárnyát. Boroevics induljon meg a Kárpátokból, támadja meg az egész vonalon Bruzilovot! Boroevics balszárnyáról Szurmay megerősített csoportja kerülje meg és támadja hátba Bruzilov Neusandec felé eltolt csapatait!

Négy hadsereg, mindegyik a másiknak a hátába harap, Roth a Dimitriev, Bruzilov a Roth, Szurmay a Bruzilov hátába. Ah, mily szép ez most! Mint nagy, nyugalmas gép mozog... dolgozik, emészt már a háború. Fogaskerekek sokasága a szerkezetben, az egyik őrült izgalmassággal forog, a másik méltósággal mozog, itt lázban öl egy öletett csapat ott könnyű tempóban még csak felvonul a sűrű embersor... itt gyilkolnak, ott alusznak, itt a levegőben széttépett testek röpülnek, ott vastag tréfákon nevetnek... lövészárok, bucka, domb, völgy, hegy, halom, folyó, patak, erdő, bujdosik, vonul, fekszik, táplálja magát, támad, pihen, öl és ölik a seregeket... a föld mélyedései, magasa, erdei, mint a kukacok százezrei nyüzsögnek, hemzsegnek, gyilkolnak és haldokolnak bennük a katonák... De ki érzi a nagyobb egységet, a stratégiai összefüggést... a haditerv kivitelének tépettségében a fölépítés esztétikuma?... Felbuknak... elmúlnak... az igazi átélés csak az övé, aki a haditervet kieszelte, a stratégiai formákat megalkotta és azokba a sok darabszám emberből, a hadiértékek együgyűvé gyúrt masszáját beletöltötte. A népek szültek, apák kéjelegtek, anyák meghasadtak, gyerekek fölnevelkedtek: - Adjatok nekem minden ép nemzedéket! - ki látott már ilyen végzetes nagy hatalmat?... Jaj! Jobb lett volna otthon maradni, mint viselni ilyen rettenetes felelősséget... Krakkó előtt a harmadik orosz hadsereg, beláthatatlan ország, szapora anyák, termékeny a szláv szolgaság és mélabú. Krakkó előtt a harmadik orosz hadsereg! Roth menjen a hátába Ratkó Dimitrievnek! Észrevétlenül, jól leplezett hadműveletekkel kerítse be a balszárnyát, fojtsa meg! Micsoda céljai vannak a nyolcadik orosz hadseregnek, hogy Neusandec felé tol el folyton csapatokat? Erősítések menjenek Krakkóból, a Pilica mellől Neusandec felé, Limanovához, és állják útját a Bruzilov jobb szárnyáról eltolt orosz csapatoknak, tömjék be a nyitott részt Dimitriev és Bruzilov serege közt, ne engedjék őket egyesülni, egymásrahatni - és biztosítsák Roth észrevétlen felvonulását. És mégis, Bruzilov már hátába támadott Rothnak! Hamar rontson előre Szurmay a Kárpátokból magyar honvédeivel! Mint a szél törjön előre! Mint az istennyila csapjon le! Amíg nem késő! Lubotényből előre ahogyan csak embertől telik! A Sztradomka mellett, a Lossosina völgyében, Limanovánál, Neusandecnél keserű a sors! Ha az ellenség áttör, akkor pihenni csak Bécsben áll meg, mihaszna akkor, hogy Mackensen Lodznál már túl van a válságon és a győzelemhez még csak egy csapás kell! Látjátok Arz honvédei a Lossosina völgyében inkább elpusztulnak, de nem engednek! Tenger az ellenség, mégis eléjük vetik magukat, leölik őket, mégis odavetik magukat. Hát mégis csak a nagy felvillanások áldott pillanata volt, amikor az adott helyzetből a legjobb tervet fel tudta építeni! Az ellenség ágyúi mégsem fogják elérni Krakkót és a bécsi utat betömi Bochniánál, Timbarknál, Dobcicenél, Mszana Dolnánál, Bártfa és Niepolomice közt a Krakkó alá behajló végzetes vonalon emberseregekkel. De ha mégis szétmállnak ezek a tömegek és az eszme, melyet hordanak az ijesztő szám alatt! Megszédült, örvényt látott megnyílni maga előtt, bukott hadvezér, akivel országok buktak el.

Az őrnagy maga sem tudta, hogyan került ebbe a helyzetbe? Egészen rendkívüli dolog volt, hogy ilyen hatáskörben és ilyen felelősséggel szerepeljen! Ez nem mehetett rendjén! Itt valami különösnek kellett történnie! Hiszen ő már egészen öreg ember, miért bízták őrá ennek a háborúnak a vezetését? Hiszen annak idején, amikor még szolgált, akkor is csak egyszerű tiszt volt, aki még a vezérkarhoz sem tartozik! Egyszerű kiképző tiszt, később meg éppenséggel irodai ember, ott érte el az őrnagyi rangot és mikor az aggkor idő előtt, mint valami aszály, elérte és letörte, tulajdonképpen katona-bürokrata volt. Igen! Ha ereje bírja és ha a maga frissességében mert volna bízni, a mozgósításkor, akkor neki jó hasznát lehetett volna venni az adminisztrációnál. Miért állítják őt hadseregek fölé, a legválságosabb órákban! Hiszen ez őt egészen összemorzsolja, és ha ez a csodálatos ihletség, mely most ezekben a pillanatokban átlengi és csontjait, testét, agyát, mint isten fújja be, elhagyná, bármily titokzatos is ez, meg kell mentenie a monarchiát! Nincs ideje gondolkodni! Öreg petyhüdt agyát vihar gyújtotta föl és szántotta át, lázas, őrült feszültség. Meg kell mentenie Bécset, a császárságot a monarchiát, a benne foglalt és mellette függő népeket és országokat abban az összeragasztottságban, amelyben ma vannak. Nyilvánvaló, minden gyerek tudja, azért jön előre ez a töméntelen orosz, hogy szétszedje ezeket az országokat és ne csak papiroson, de a föld hátán is megvalósítsa a maga térképeit! Szörnyű helyzet, óriási túlerővel állni szemben és eszmével, energiákkal sem bírni a számmal! Jaj milyen rossz hírek! Bruzilov Neusandec felé vitt csapatai szétmállással fenyegetik Roth jobbszárnyát. Hol késnek az erősítések! Mi akadályozza meg őket, hogy gyorsabban érkezzenek? Miért nem lehet keresztülnézni a levegőn, a hegyeken, hogy saját szíve végső feszültségét vesse neki az akadályoknak és mint valami világfölötti energia rontassa előre azokat a tömegeket, amiknek bizonyos pillanatokban, bizonyos helyen való beavatkozása akárhányszor a végzetet tudja megállítani? Nyomorult sors embernek lenni és szerveivel valósítani meg emberfölötti feladatokat. Kamina mellett áll az orosz tüzérség! Rengeteg ágyúi, mint a pokol, szünet nélkül dobálják a gránátokat. Gyilkos eső zuhog az égből, a gránátok pincéket vájnak a földbe, rostát lyuggatnak a mezőkön, piszkos fekete felhő borítja a tájat, irtózatos a légnyomás, katonáinak agyveleje ki akar pattanni a koponyákból. Pokol! - gyenge szó, árnyék, gyáva kifejezés. A sötét gránátfelhő mögül már jönni készül a gyalogos támadás, nekik van tizenöt sorban föláldozni való emberük, Mukden óta azért köpték kölykeiket a világra egész Oroszország anyái... bőg a sötét gránátfelhők mögött a támadás állati hangvihara!... Egy jó mozdulat most hatásos lehet és az állati többletet leszerelheti egy jó ponton alkalmazott kisebb energia! Góliát rohan, irtózatos testének tömege miért dagad és nő a rohanás eleven erejétől... most a vak bálványt amint hömpölyög, bordái közt elkapom, beledöföm egy pici ponton a kést, tüdejét elértem, levegőjét kiontom, mint üres hólyag omlik össze... vagy ha egyszerűen gáncsot vethetnék neki, magasabb hadi művészet nélkül egyszerűen, parasztosan gáncsot vetek neki, orron buktatom és a hátára ugrom!

- Halló! Halló! Szurmay előnyomulása könnyebbséget fog hozni!

- Szurmay beavatkozása még nem érezhető!

- Akkor támadjon Arz és Jakobkovicen és a Dunajecen át okvetlenül és minden áron vesse vissza az ellenséget. Bármibe kerüljön is, a támadást sikerrel végre kell hajtani!

- Az ellenség túlereje mellett csak hiába áldozná föl embereit!

Mi, hát ennyire elhatalmasodtak zseniálisan kieszelt terve fölött a fejlemények, hogy a győzelmet, vagy a vereséget át kell engednie a sorsnak? Akkor már jaj neki, mert összetört bábuként hömpölyögnek rajta keresztül a szörnyű következmények... A bukás lehelete ömlik már szét körülötte, ájulós bágyadtság szédülete hidegen lepi el minden ízületét és csuklóit, ahol csak a test egymásba van kapcsolva, minden idegét mintha jeges vízbe mártották volna, a vereség kietlensége sárgára festi a levegőt és a sárga levegőben elrohadni készül minden, házak, földek, gépek, ágyúk, tábori konyhák, katonák, állatok, emberek, az égboltozat, a felhők és a mindenség. Honnan jön ez a sárgaság? Azokból a régi századokból, amikor pestisekben és kolerákban eldöglött sokaságok hullái borították be a nagy ugarakat és keselyűk keringtek a pestises fertőzetben, mely a földtől, a miazmás egekig fullasztotta a világot... künn az utcán a rossz kövezeten is olvad a hó, a kis felsőmagyarországi város apró, régi házai sorakoznak az utcán, az új iskolaépületnek, a főhadiszállásnak, nagy egybeszabott ablakai vannak, bevilágít rajtuk a levegő különös, sárgás árnyalata, a melegnek a színe, mely elolvasztja a havat.

Hát mégis csak beteljesedett! Élete nem múlt el anélkül, hogy igazán katona ne lett volna. Igazán katonának lenni, a katonaságot élni és nemcsak mint kardos hivatalnok végigcsinálni, ez a háborút, a háborúban való részvételt, a háború vezetését jelenti. A háborúban életre kelnek a meddő szabályok, az elméleti stratégia, a nagy gyakorlatokban csak bábszerűen megvalósuló taktika. Mintha agyveleje addig csak por lett volna, melyben kibontakozások vannak belebűvölve és azok most életre keltek a világtörténelem förgetegében és a vérnek esőjében, min tavasszal a formátlan földben az áprilisi viharoktól és esőktől kihajt a dagadó és dús tenyészet. Az, amit most csinál, az semmi esetre sem rendes, szokásos dolog, bárki állna itt a helyén, bele kellene pusztulnia! Más a stratégia és más a taktika! Elosztani magát ezerfelé nem lehet! A háborút az országok által kezébe adott katonaanyaggal és a katonai hierarchia polcaira feljutott vezérlő tisztekkel nyeri meg, vagy veszti el!... Mit is csinálna akkor, ha a különböző fokozatokon átmenő jelentéseket mind át akarná élni, oda akarná azoknak adni az idegeit... Hiszen a végén szét fog omlani, elmállik az agya! Ez igazán a legegyszerűbb dolog! Olyan gyakorlatot teremteni, hogy hozzá csak végső leszűrtségükben érkezzenek a jelentések és ő ennek megfelelően egyszerűen és szabatosan intézkedhessék. Különben hogyan élhetne, hogyan olvashatna, alhatnék, ehetnék, társaloghatna, sétálhatna, és hogyan végezhetné a szövetséges hadsereg vezérkarával való együttműködését? De az ellenség mégsem algebrai mennyiség és a háború mégsem egy képlet, melybe sohasem kellene új számokat illeszteni. Nem tudja magát ilyen differenciálódottan kiemelni sorsalkotó hatásköréből, gyengébb, kisebb ember ennél, talán nem is egészen katona? Csakugyan az ember, a polgár izgalmai, érdeklődései, lázai, végletes hangulatai ragadják el. De ha itt áll és ha a pillanatok akármilyen logikátlanul, előzmények nélkül lökték ebbe a végzetes szerepbe. Halló!... Halló!... December 10-e van! Már két nap óta itt függ a telefonon, ide hozatja ételét, italát, de testének szinte nincs is szüksége semmire, nem eszik, nem alszik csak percekre, szinte emberfeletti létben lebeg... Halló! Halló! Milyen egyszerű, rideg egy ilyen katonai jelentés! Mennyire nem állnak a leegyszerűsített szavak arányban az eseményekkel, melyeknek fokmérői. Történelem liheg minden szótagukban és népek, és uralkodó családok elmúlt századokba összezsúfolt okos, vagy oktalan politikája méretnek meg azokban a hadi mozdulatokban, melyekről hírt adnak. Ha Mackenzen Lodznál győzni tud, elvette a túlnyomó ellenség reményét az egész háborúra a végső győzelemhez. Az ellenség nem is tudja, hogy mi készül? Hogy ott most lecsapolják vérének és eszméinek azt a teltségét, mely győzelmi hitének feszültségét teszi! Szélütés éri Moloch testét... Felgöngyölítené az osztrák-magyar hadsereg frontját? Felgöngyölíteni! Milyen egyszerű ez! De látnátok a vert hadseregeket menekülni, rohanni. Futó hadsereg! Futni! Futni! Futó hadsereg, rohanó éhes katonák... Futni! Lihegő tüdők, kigyulladó agyvelők... kipattanó szemek... dögök és halottak hullanak az út szélére... Futni! Futni! Ólmos testek megdermedt lábakon! Futni! Éhes ájulat rohanó tömegeken... ah megállni, meghalni, megdögleni, elrohadni inkább... Futni!... Mi jön ott hátul? Mi porzik? Mi dörög? Mi zúg? A fölénybe került ellenség ágyúi! Futni! Már belecsapnak a tüzes gránátok a hátsó sorokba. Futni! Bomba, srapnel, gránáteső... Futni! Félhalott tisztek lógnak féldöglött lovakon... országút, szántó, szakadék, ugar, mocsár fog, marasztal... Futni! Limanovánál áttörni és felgöngyölíteni a frontot? Azt elhiszem, hogy kívánatos volna nekik! Mi az? Egy gyűrű kiszakad a láncból és rongy lett az egészből... Felgöngyölíteni a frontot... abbahagyni a csatát, föladni az ellenállást, rohanva vonulni vissza Neusandectől Krakkóig, Krakkótól Lodzig, Lodztól Tilsitig, az egész vonalon, ahol milliók fegyverben védik a hátul fekvő országokat és népeket, megindulni és hátrálni! Hátrálni harcolva, hátrálni védekezve, hátrálni szabad háttal, hátrálni üldözve, menetelni, visszavonulni, támadni, leszakadni az ellenségről, utóvédeket áldozatul dobni, lihegni, menteni, futni, a lelkekben bánat, millió lélek bánattól görnyed és hegyeket cipel a testében. Vissza! Vissza! Vissza! Futni! Hol állni meg? Végtelen sivár messzeségben és mégis olyan közel, a bukás feneketlenségében, országok, népek romlásának irtózatában... Vereség!... Vereség!... Hogyan? Kiesett volna végképp kezéből a sors alakításának hatalma? A Sztradomkánál, a Kobila magaslat előtt, a Lossosina völgyében, Kamina közelében, Limanovánál és Neusandecnél változik meg a történelem? Azon múlik minden, hogy a harcoló, vérző csapatok bírják-e még egy-két napig, az ott álló fizikum és idegmennyiség dönti el és azoknak a vonatoknak a teljesítése, melyek útban vannak az erősítésekkel, azok a lábak és tüdők, melyek Lubotényból elindultak Neusandec felé. Vagy a terv volt rossz és a kiszámított pontokra vetett erők ott nem tudtak hatni és az erőművi ábra összeomlik... Bele fog pusztulni pár órán belül, az áttörés pillanatában eléri a szélütés... jaj, olyan fáradt... de agyvelejében olyan beteg láz van... öreg, fáradt agya egészen szétmállik és teste felemésztődik lelki erejének fenntartásában. Micsoda parancsot adhat ki a frontra? Egyetlen szó: kitartani! Azon múlik minden, állhatják-e a túlerőt a csapatok? Túlerő? Ott fekszel és megölsz tízet... megölsz puskával, bajonettel... jön másik tíz... megölöd a tízet... jön mögötte másik tíz... megölöd a tízet... jön mögötte másik húsz... megölöd a húszat... jön mögötte másik húsz... megölöd, már nem ölsz meg senkit, mert téged öltek meg... Bajtársam! Pajtásom! Pajtásom, szomszédom a rajvonalban! Megölted a tizet?... a húszat... már téged is megöltek, jaj mostan meghalok... kifordul a kezemből a puska, kifordul a fejemből a szemem, keresztül rohan testemen a tíz, a húsz, a száz, a tízezer... édes anyám! édes anyám szétgázolják a testemet... Jönnek hátulról az erősítések... megölik a tízet... a másik tízet... a húszat... megölik az erősítést, elesik... állt itt még százezer... most áll kilencvenezer... most áll... hatvanezer áll még... neki megy kétszázezer... Vereség!

- Kitartani. Utolsó csepp vérig!

- Nem lehet már tovább! Nem bírják az emberek! Kimerültek az emberek! Kidőlnek az emberek!

Ja úgy! Emberek! Ezen múlik: - emberek! December 10-e van! Két napja nem aludt, két napja nem evett, itt függ a telefonon. Nem bírják tovább az ellenállást, emberfeletti volt, amit eddig bírtak, példátlan hősiesség, megölted a tízet? Megöltem. - Megölted a húszat? Megöltem. - Itt van helyette a száz... Nem bírják tovább... kidőlnek, elmállnak, mint a sár málnak el az emberek. Halottak hevernek a csatatereken, fakó arcuk az égre néz, a vereség sápad róluk szerte a térbe. Halottak! Eddig csak stratégiai mennyiségek, most egyénenként feküsznek ott, mindegyik a maga külön életét hagyta ott... halottak... akik emberek voltak... hátuk mögött országok gyászolnak értük... mindegyikért egy szív szakad meg... És hiába haltak meg? Nem! Még nem adja meg magát!

- Ljubicic Dobcicenél vegye föl az ütközetet! Roth minden akadályon át menjen tovább észak felé s kössön le minél több erőt. A Tinbarkba rendelt csapatok gyors menetben siessenek Limanovára! Szurmay erőltetett menetben siessen Neusandecbe! Arz minden áron tartsa a Kobila magaslatot és Hadffy honvédei végsőkig védjék a Lossosina völgyben elfoglalt vonalat!

- Új orosz csapatok özönlenek még Bruzilov jobbszárnyáról Neusandec ellen. A túlerő az egész vonalon elviselhetetlen, az ellenség át fog törni. A Sztradomka magaslatairól kifogyhatatlan csapatok rontanak Roth ellen, a tizennégyesek, az ötvennégyesek, a császárvadászok már föláldozták magukat, az ezredek összeolvadtak, az ellenség kifogyhatatlan, visszavonultunk a folyó innenső partjára. Az ellenség elvette Arztól a Kobila magaslatot, tüzérsége már fent van a hegyen, pozdorjává lövi csapatainkat.

- Szurmay minden pillanatban hátba támadhatja Neusandecnél az ellenséget, a megkönnyebbülés az egész vonalon érezhető lesz.

- Szurmay beavatkozásának még semmi jele. Hadffy honvédei példátlan önfeláldozással állnak ellent, súlyos veszteségeik sem ingatják meg őket... kitartanak utolsó leheletig... meg vannak ritkítva... fáradtak... emberek... pár óra még és itt is vissza kell vonulni...

- A lengyelországi kombinált dandár már Jordanovon túl jutott, nemsokára a helyszínén lesz. Boroevics az egész arcvonalon megtámadta Bruzilovot és visszanyomja a Kárpátokból.

- Limanovánál fölváltatlanul napok óta csak gyönge népfölkelő csapat áll a sáncokban, álmosak, fáradtak, félig halottak... az ellenség betört a sáncokba... az áttörést nem lehet már megakadályozni. A kilences, tízes, tizenhármas huszárok, legénység, tisztek leírhatatlan vitézséggel harcoltak, elvérzettek, az áttörést nem tudjuk megakadályozni.

- Friss csapatok vannak útban Limanovára!

- Az ellenség áttörte Limanovánál harcvonalunkat!

Jaj! Egy gránát csapott be hozzá és az irtózatos légnyomás fölemelte és földhöz vágta... Honnan jön ez a gránát? Több mint száz kilométerrel van a front mögött! Idegeiben van a felfordulás, vagy a külső, fizikai világ törvényei bomlottak meg? Az eszméletlenség elmúlt, a gránát füstje, felhője eloszlott, sápadt, ködös künn az ég, a nap mint fényesre csiszolt kerek vörösréz lábasnak a feneke vöröslik az égen, bele lehet nézni, nem izzik, nem vakít, közönséges, sárga tányér, az egész világ, a föld, melyet máskor a rejtélyes végtelenségbe kapcsol, olyan jelentéktelen, hétköznapi... sár és rajta emberi testek, bőr, sejtek, hús, vér, fehérnye, agy, idegek, foszfor, velő, hajgumók, körmök, gané... Sápadt, rideg, fojtott világosság... vörös réztányér... vereség... halottak... bukás... levert népek... elpusztult seregek... szétdarabolt országok... felelősség az élők és a történelem előtt... december 12-e reggel... Halló! Halló!

- Limanovánál pihent gyaloghadosztályok rontottak előre, még egyszer magukkal ragadják a gyalog harcoló Nádasdy huszárokat, sok tiszt elesett, de az ellenséget kiverték állásaikból, az áttörést betömtük. Hadffy honvédei mégis kibírták a Lossosina völgyében az ellenség összes, irtózatos áttörési kísérleteit, az ellenség ereje összeomlott védelmi vonalunkon, túljutottunk a krízisen. Szurmay megérkezett honvédcsapataival Neusandecbe és Bruzilov jobb szárnyának hátába vetette magát, az ellenség már megkezdte a Raba- és lapanov-lipicai műút közt a visszavonulást. Boroevics megverte Bruzilovot és már Gribov, Gorlice vidékéig kergette vissza. Arz meglepte magyar csapataival Slopnicéből a Golcsov magaslat felé kezdett támadással az ellenséget, az ellenség megingott, futva hátrál az ellenség, a lengyelországi pihent dandár már a harcbavetette magát, az ellenség az egész vonalon visszavonul, veresége kétségtelen.

Melléből ordítás tör ki: Győzelem! Ez a győzelem! Győzelem!

Kinéz az ablakon, ezek nem az előbbi tükör-ablakok és künn nem a kisvárosi házak látszanak apró boltjaikkal, apró, kezdetleges cégtábláikkal... ezek a jól ismert falusi parasztházak... a szalmatetőkön vastagon nehezedik a hó... a kanapé mellett a szőnyegen fekszik... felesége nyit be a szobába:

- Leestél a kanapéról?

- Egy gránát - akarja mondani - de eszébe jut, hogy milyen komikus lenne ezt mondani - leestem - mondja és még benne van egész testében az álom... Künn a ködös égen, mint tisztára csiszolt réztányér fénytelenül tapad a nap... felhők futnak a nap előtt és mintha füstöt fújnának a sárgavörös réztányérra...