Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · FELEKY GÉZA: 1914. JÚLIUS 25. - AUGUSZTUS 1.

TÓTH ÁRPÁD: KÉT HÁBORÚS VERSKÖTETRŐL
- Emőd Tamás: Dicséret, dicsőség. - Dutka Ákos: Az yperni Krisztus előtt. -

Két háborús verskötet, mindegyik "holnapos" költő műve s mindegyik kétségkívül különb annál a híressé vált przemysli könyvnél, mely körül legújabb irodalmi háborúskodásunk támadt. Ránk nézve azonban inkább az a fontos, hogy a két új kötet szerzői jelentős fejlődésen mentek át azóta, mióta a "Holnap" anthologiájában először léptek a kritika elé.

A két költő alaptulajdonságai megmaradtak. Ma is mindketten - Dutka Ákos is, Emőd Tamás is - nagy előszeretettel fordulnak a "téma"-megverselés felé s szívesen hegyeznek érzelmes vagy meglepő pointeket. De témáik megválasztása már egyre harmonikusabban illik tehetségük egyéni voltához s pointe-jeiket nemcsak ügyesség, hanem igazi líra is diktálja.

Emőd Tamást már fölöttébb fiatalon rendkívüli forma-készsége tette figyelemreméltóvá. Pattogó ütemeivel, sokszótagú rímeivel ma még tökéletesebb s ha a zord és drámai balladák műfajához nincs is kellő nagy stílje s alakjellemző ereje, eszközei mégis odáig segítik, hogy a kabaré-chanson szerény kereteit akárhányszor megragadó mozgalmasság s szívünkig izzó lírai hangulat foglalatává nemesíti. "Kirielejzon" című versében pompásan elevenül meg a cári ukáztól reszkető s a mazúri tavak rémületétől vonagló vad kozák-lélek, míg a "Kéz" rusztikus, érdes zengésű sorai megkapó vízióját adják egy szegény magyar népfelkelő levágott csonka kezének, mely a szellemek óráján megelevenülve kapálni kezdi a csatatérré véresült galíciai szántóföldet. S mily valóban közvetlen és könnyes líra esdekel föl a "Két faláb" utolsó strófájából: - a költő két nyomorék közvitéz körvonalát vázolja elénk, amint reménytelenül kopognak falábukkal egy kis cseléd után s aztán így fordul egyenesen az istenhez:

Ó szent atyám, ó szent atyám, te boldog,
Gondold meg és fontold meg ezt a dolgot,
A két erős karoddal fogd fel őket,
Hogy féllábbal is elérjék a nőket -.

A kötet darabjainak értékét növeli Emőd ízes és színes magyar nyelve, mely főleg régi irodalmunk szókincsének birtokbavételével sokszor adja kölcsön egy-egy verssorához azt az erőt, mely e háborús témákhoz igen illik s mely a költő olykor elbágyadó frissességét szerencsésen kendőzi.

Kár, hogy a kötet nagyobb kompozíciói szétesnek s üres páthoszt puffogtatnak.

Dutka Ákos ellentéte Emődnek. Formai készsége alig van. Rímei csaknem kivétel nélkül színtelen, fáradt asszonáncok, jambusai egyenetlenek. Művészi hatások csiszolt fénye nem csillogtatja verseit emlékezetünkben sokáig. Pongyolasága igen gyakran odáig megy, hogy egyenesen veszélyezteti a strófák vers-hatását. Ezt a formai kifogást azért kell itt különösebben hangsúlyoznunk, mert Dutka nem az erőteljesebb, közvetlenül ható, nyers formátlanságukkal is megkapó tehetségek közül való, hanem a finomabb, rejtettebb rezgésű lelkek költészetének képviselője. Az ilyeneket mérhetetlenül segíti, nemes és klasszikus megnyilatkozásokra képesíti a szigorú, ötvözött forma, míg a verselés hanyagsága könnyen elveszi az olvasó kedvét attól, hogy a laza sorok homokjában felcsillámló arany porszemeket kikutassa.

Pedig Dutka mély, értékes lírájú költő. Ő is nyilván téma-megverseléseit szereti még legjobban - kis füzetének címéül is egyik ilyen darabja feliratát választotta - de e chansonoknál többet érnek azok a költeményei, melyekben a háborúhoz fűződő érzelmes reflexióit mondja el. Egy finom, érzékeny lélek sóhajai ezek, mely rezignáltan vallja:

Hárfán orkánok trombitáját,
Zengesse más. Költőnek nem szabad.

Ódák helyett elégiákat találunk, diadalmámor és hajrá-szavalás helyett a sok vér és könny szelíd gyászát. A magyar szót, a magyar népet félti a rettentő vihar forgataga közepett ez a halk költő, a naphoz mond megható éneket, hogy a megpróbáltatott nép földjét melengesse csodásan termővé, ha asszonykar nem is szánthatta le mélyen. Az ötéves fiúcskákhoz fohászkodik, a boldogokhoz, akik a borzalmak ez évei után valóra váltják hitünket, hogy jönni kell még egy szebb világnak. Elkallódó életét siratja, mely árván enyészik, míg körül "a rothadó vér mérge részegít egy vérimádó beteg nemzedéket".

Dutka asszonyosan lágy s Emőd katonás hetykeséggel pattogó háborús versei egyaránt nyereségei e nehéz időknek, melyekben jólesik értékek megérlelődését is megfigyelhetni olykor.