Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 23. szám · / · Feleky Géza: India és a világháború

Feleky Géza: India és a világháború
Konstantinápoly és India.

Gazdaságilag közönyös Angliára nézve a Dardanellák megnyílása, vagyis, az orosz gazdasági törekvések eltolódása a Földközi-tengerre, Kína kezdetleges szükségleteinek kielégítésénél számbavehető konkurrens Oroszország Anglia mellett, de az európai kereskedelmi relációkban belátható időkig nem versenyezhetne Angliával.

Stratégiailag Oroszország mindenesetre megkapná a Földközi tengernek földrajzi helyzeténél fogva legkedvezőbb hadikikötőjét. De ez kiegyenlítődik azáltal, hogy Anglia számára ma előnyösebb egy döntő tengeri mérkőzés a Földközi-tengeren, mint a Csöndes-, vagy az Indiai-óceánon. Hiszen Anglia könnyen koncentrálhatja a kelet-ázsiai és a Csatorna-hajórajt a Földközi-tengeren a Szuez-csatorna felhasználásával. (Még a csatorna megnyitása előtt megszerezte Anglia Adent, a csatorna keleti kapuját, és közrejátszottak az indiai szempontok Egyiptom megszállásánál is, ezáltal teljesen Angli kezére került a legrövidebb tengeri út az Indiai- és a Csöndes-óceánba.) Anglia tehát egész tengeri haderejével léphet fel a Levantén, míg Oroszország kelet-ázsiai hajódivíziói feltétlenül lekésnének a döntésről, a balti flottának pedig Gibraltár tenné lehetetlenné, vagy nehezítené meg a bejutást a Földközi-tengerbe. Azonkívül Törökországnak Konstantinápoly elestével bekövetkező felosztásánál természetesen Angliának jutott volna Arábia, ahonnan fenyegethetné az India ellen felvonult orosz hadsereg hadtápvonalát, összeköttetését Európával.

De természetesen nem emiatt akarta Anglia kiszolgáltatni a Dardanellákat, hanem Konstantinápoly elestének politikai következményeitől várta az indiai helyzet javulását. Az entente-hatalmak győzelme esetén Oroszország Achillesz-sarkot kapott volna a Balkánon, és örök ellenségek gyanánt álltak volna nyugati határánál szomszédai.

Konstantinápolyt Oroszország csak úgy kapcsolhatná szilárdan a birodalom testéhez, ha megfosztja a Balkán-államokat gazdasági és politikai önállóságuktól, de kénytelen lett volna meghagyni nekik nemzeti hadseregüket. "A szláv patakok majd beömlenek az orosz tengerbe, a kiröppent fiókák visszatérnek még egyszer az anyai fészekbe", jósolta híres Puskin-emlékbeszédében Dosztojevszkij, a pánszláv érzések legnagyobb költője. De közös fészekben aligha volna olyan idillikus az élet, mint Dosztojevszkij gondolta. Az önállósághoz szokott fiókák csakhamar korlátnak néznék az anyai "védő"-szárnyat, és Oroszország bizonyára zavarba lett volna egy ázsiai háború esetén, hogy nem kell-e ellenséges haderőnek tekintenie a Balkán-hadseregeket.

A német határ elvágja Oroszországtól a Visztulának és a Nyemennek, a két legfontosabb keleti-tengerbe futó orosz folyónak torkolatát. Königsberget és Danzigot tehát győzelme esetén okvetlen bekebelezte volna Oroszország. Ha Bismarck örökre elintézettnek mondta is a Balti-tartományok kérdését, és elítélte az olyan érzelmi politikát, mely a balti németek sorsáról és nem a német birodalom nagy érdekeiről akarta függővé tenni a német-orosz viszonyt, újabb német vidékeket, új balti tartományokat nem hagyna orosz uralom alatt a német birodalom. Danzig és Königsberg épp olyan kiengesztelhetetlen ellentétbe állította volna Németországot Oroszországgal szemben, mint ahogy Elszász-Lotharingiát sohasem felejtették el a franciák. Anglia annak idején nem interveniált Elszász-Lotharinga érdekében, mert kontinentális érdekeinek megfelelt a francia-német ellentét, mint állandó európai konstelláció. Ez az új Elszász-Lotaringiai pedig bástyának ígérkezett az indiai front megerősítésére. Hiszen Oroszország ázsiai háborúját Németország azonnal kihasználta volna az elvesztett tartományok visszaszerzésére.

A győzelem esetén Oroszország a monarchia rovására elhatolt volna a természetes nyugati határig, a Kárpátokig. De a monarchiában nem csupán a területi veszteség tartotta volna ébren a revanche-eszmét, hanem egy életkérdés is, a szláv gyűrű szétroppantása.

A német birodalommal szemben sikere Einkreisung-ot akarta kiegészíteni Anglia Oroszország bekerítésével. A közép-európai hatalmak kivédték a bekerítő taktikát, Oroszország azonban teljesen megbénult volna. Az angol diplomácia pirrhusi győzelemhez akarta segíteni "szövetségesét".

Oroszország mégis Konstantinápolyt választotta és nem Indiát, elsősorban azért, mert nem is állt alternatíva előtt, hiszen a két utóbbi évtized folyamán kialakult szövetségi reláció következtében csak a többi nagyhatalomhoz való elhelyezkedésének teljes átcsoportosításával fordulhatott volna Anglia ellen. Világpolitikailag biztos, vagy legalább biztosnak hitt pozícióban volt Konstantinápollyal szemben, míg egy ázsiai háború esetén egyelőre nem tudta volna fedezni hátát. Azonkívül a vallási és a történeti tradíció is Konstantinápoly felé térítették. Indiába gazdasági érdekek és világpolitikai ambíció vezeti Oroszországot, Konstantinápolyba a vallási misszió hite és a nemzeti eszme. Ez a különbség nem csupán egy szentimentális motívum volt az orosz politikai megfontolásoknál, hanem egy nagyon reális kalkulus. Az ország bizonytalan belső békéje könnyen felborulhat egy ázsiai háború alatt, a Konstantinápolyért vívott küzdelem azonban összeforrasztja az osztályokat és a pártokat. Végül pedig Konstantinápoly közelebb van a mai Oroszországhoz, nem csupán térben, de időben is. A Dardanellák megnyílásának gazdasági és politikai előnyei azoknak jutna, akik benyomulnak Konstantinápoly feltört kapuján, India megszerzésnek eredményeit csak egy jövő generáció élvezné. Az eddig őrzött Konstantinápoly felajánlásával Anglia valószínűleg már az első puhatolózásnál keletről nyugatra fordította az orosz külpolitika aktivitását. Az orosz cselekvő diplomácia első embere, Hartwig, Teheránból Belgrádba tette át székhelyét, és néhány év múlva jött Szarajevó, jöhetett a nagy dráma.

*

A világháború tragédiájának felidézésében súlyos része volt Indiának, de talán nem lesz kisebb része a háborús ellentétek kiengesztelődésénél.

Ritter az országokat gazdaságföldrajzi szempontból három kategóriába csoportosította. A potamikus országok gazdasági fejlődését egy nagy folyó táplálja. A könnyen hajózható tengeri medencékre nyílnak a talasszikus birodalmak. A tengerentúli kereskedelemre nézve kedvező fekvésű hatalmak pedig óceánikusak. A közlekedési eszközöknek, és az országok közti közlekedés fejletlenségének korszakaiban a potamikus csoport vezet, a Nílus mentén kialakul Egyiptom, Németország legjelentősebb része a Rajnavidék. A talasszikus típus példáit a Földközi-tenger partvidékének történetében találjuk meg. A XVI. századtól fogva egész Európa és vele az emberiség átlép az óceánikus korba, most azok az államok kerülnek vezető helyre, melyeknek nyílt útjuk van az óceánokra, a kis Hollandia nagyhatalommá emelkedik, az addig elmaradt Anglia világbirodalmat alapít.

A monarchia éppen, hogy talasszikus állam, adriai partjával, ha tökéletlenül is, de rányílik a Földközi-tengerre. Épp olyan fogyatékos Németország óceánikus fekvése, a többi tengeri nagyhatalommal szemben, kivéve a monarchiát és Oroszországot.

Újabban még disztingválnak az óceánikus csoporton belül, és a valódi gazdaságpolitikai nagyhatalom feltételének tartják a planetáris fekvést, vagyis a föld égöveinek átfogását, a mérsékelt zóna indusztriális területe mellett nem szabad hiányoznia az ipari nyersanyagokat termelő féltropikus zónának. Az összefüggés lehet kontinentális, mint az Egyesült Államokban és Oroszországban, lehet tengeri és a hatalmi politika eszközeivel biztosított, mint Anglia esetében.

Kétségkívül csak az államok planetáris csoportja lehet elsőrendű nagyhatalom a XX. században, nem pedig az olyan, melynek útja gazdasági életének s fejlődésének nélkülözhetetlen szükségleteihez bármikor elakadhat.

Mikor Németország a háború elején kitűzte célul Anglia tengeri szuverenitásának megtörését, az elsőrendű hatalmi állást akarta visszaszerezni Közép-Európának, azt a küzdelmet újította fel, melyet Napóleon vívott Angliával, Franciaország jövőjéért. De az élet-halálharcot jelentett Anglia és a német birodalom, a világ két első nemzete között. Hiszen a tengerrel összekapcsolt világhatalom természeténél fogva kizárólagos, a tenger csak addig kapocs egy ilyen birodalom részei között, míg a birodalom tartja kezében a tengeri szuverenitást, különben válaszfallá lesz. Két szuverénje nem lehet a tengernek, két tengeri összeköttetésekre alapított világhatalom alig képzelhető el.

A háború fordulatai meghozták a megoldást, megkímélték a világot a háború legszörnyűbb fejezetétől. A két közép-európai nagyhatalom megszerezheti, vagy talán már megszerezte a világhatalmi pozíciót, a planetáris helyzetet, kontinentális összefüggések által. A bolgár és török szövetségnek csak ki kell jegesednie, és a közép-európai hatalmak elvitathatatlanul egy sorba kerülnek Angliával, az Egyesült Államokkal, az orosz birodalommal.

Amit Friedrich List a tudomány logikájával megjósolt, amit Bruck báró a gyakorlati gazdaságpolitikus reális érveivel a monarchia és Közép-Európa gazdaságpolitikai főcéljául jelölt ki, több, mint egy fél század előtt, aminek stratégiai szervességét, és katonai megvédhetőségét John igazolta, a custozzai csata vezérkari főnöke, Ausztria egyetlen nagy hadügyminisztere, az szinte önként bekövetkezett, a háború folyamán, rácáfolva azokra, akik merő ábrándnak látták a berlin-bagdadi koncepciót. A közép-európai szövetség kivül eurázsiai szövetséggé, mely az Északi-tengertől a Perzsa-öbölig végigfekszik széles sávként a kettős kontinens hatalmas testén.

Ez az eurázsiai szövetség szomszédja lesz Oroszországnak, vagy az orosz érdekszféra területének, keleti határa egész hosszán. Szükség esetén könnyen mgállíthatja majd Oroszország Európába tolakodását, és védelme alatt biztosnak érezhetné magát Anglia Indiában. Anglia gazdasági versenytársára lesz kénytelen támaszkodni világbirodalmának fenntartása végett. Ez alapja lehet egyszer Közép-Európa és Anglia szilárd szövetségének, melyről álmodott és melynek áldozata lett List. Ez a nagy elme fantáziájában kiépítette az egységes német birodalmat, az angollal egyenrangú német ipart, a Közép-Európa szövetséget már hetven év előtt, és elvitte álombirodalmát Londonba, Anglia szövetségét, békés kéznyújtását keresve számára. Széchenyire emlékeztetően tragikus List gyönyörű pályájának lezáródása. Bunsennek, a londoni porosz követnek közvetítésével List csakugyan tárgyal az angol politikai és ipari körökkel, és mikor látja Anglia kicsinyes féltékenységét minden versenytárssal szemben, főbelövi magát, megrendülve az előrelátott angol-német háborún, amelyhez pedig még hiányzott - a német birodalom. List prognózisai csak lassan fejlődhettek valósággá, agya egyre inkább elébe vágott korának, és nem tudta többé helyesen megbecsülni a distanciát a gondolkodásában kiépült új világ és a realitás között.

List jóslatai sorra bekövetkeztek. Bekövetkezett rémlátása, az angol-német háború. És bekövetkezhet végső jóslata, Anglia szövetsége Közép-Európával, - India által.