Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 20. szám · / · Szabó Dezső: Megtépászott napló

Szabó Dezső: Megtépászott napló
10.

1910. december 24.

Íme, megint karácsony este van. A ketrec langyos levegője lágyan simítja arcunkat. Béke és jóakarat van e levegőben. Egy örökzöld fácskát hoztam be gyermekeimnek s tele aggattam tarka gyümölcsökkel, apró, faragott játékszerekkel. Körülüljük a fát és szemeink egybecsillognak.

A kannibál gazdag odajön ketrecünkhöz. Szerető, apás meghajlással behajlik s kérdezi: - Gyermekek, nincs valamire szükségetek?

Megköszönjük. Mindenünk van. Édesen, velünk nevetőn nevet és bemegy a házba. Csend van.

És csendes, végtelen boldogságomból felmerül a Zsófi rücskös alakja. Ó, Zsófi, Zsófi, örökkévalók a te jóságod kamatjai! Hallom a mennyei óra tiszta csengését: tik-tak, tik-tak.

Egyszerre érezzük, hogy egy nagy ölelés melegszik körénk a ketrecben, s hogy mind együtt vagyunk ebben az ölelésben. Felállunk, körülálljuk a keresztet, egymásba kapaszkodunk. Érezzük, hogy egy vér folyik bennünk, hogy mindnyájunk lelke az, ami belőlem szavakba csattogtatja szárnyait:

- Hála neked, jó Isten, hogy elvezettél bennünket az üdvösség ketrecébe!

Itt nem mérgezik lelkünk a gondok. Irigység, gőg, nagyravágyás nem bánt minket. A holnap úgy jön a mára, mint a felelt mosolygás a szerető mosolygásra.

Áld meg a mi drága kannibáljainkat, akik nem hisznek Téged, de akiknek jósága nagy szárnyas kereszténységet tenyészt bennünk.

Íme így folyik le a mi életünk küzdelem és szenvedés nélkül. A világ benevet szemünkbe, mi kinevetünk a világba. Olyan a te világod s a mi világunk, mint két találkozó meleg csók.

Ó, gyermekeim, belőlem szakadt drága visszhangjaim, zengjétek az én szívemet az Úrnak. Hogy kihozott ínséges múltamból és édes-drága családdal szeretett körül.

Ebben a percben kannibál úrnőnk jóságos arca derül fel a ketrec ablakán. Nagy ezüst tálon finom illatú ételeket nyújt be. Jóakarón, étvágycsinálón nevet hozzá. Mi rá nézünk és olyan boldogok vagyunk, hogy nagy boldogságunknak nevetésben kell kinyújtózkodnia. Kacagunk, kacagunk, én mély bariton kacagással, feleségem gerlés búgással, gyermekeim kacagása úgy csörög, mint finom ezüst csengők ugráló bárányok nyakán.