Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 20. szám · / · Babits Mihály: Kártyavár

Babits Mihály: Kártyavár
Regény
13. § Egészen rövid §, a polgármester két gondolatáról

Madár Jánosné kalapját tette fel a tükör előtt. Egyszerű asszony volt, igen ritkán is ment valahova, csak ha a férje okvetlen kívánta a reprezentálás kedvéért. Ilyenkor - ez nagy dolog volt neki -, a szalonba ment, ott tette fel a kalapját a nagy tükör előtt. A hálószobájuk egész egyszerűen volt berendezve, nem voltak modern toalettasztalok, csak azok a szobák voltak pazarok, ahova a vendégeket vezették.

A polgármesterné ideges volt ilyenkor, egyre aggodalmaskodott, hogy elkésnek.

- Ugyan, mama, - mondta Géza, milyen nagy fiú már, kétségbeesetten erőltetve smokingingébe a kis díszgombokat. - Apát csak megvárják.

Madár János egy szót sem szólt a családjához. Amilyen kedves szokott lenni mindenütt, olyan mogorva volt otthon. Óráját nézte, türelmetlenkedett. A lépcsőn találkozott a Vigadó-beli társasággal. Pár szót váltott velük, mielőtt beszaladt a feleségéért, hallott tőlük egyet-mást. Ah! Felülvizsgáló bizottság? a dolog erősebben készült, mint gondolta. Ha Hersei akarja, amennyire ellene most a hangulat, még ki is viszi. De kész volt már terve is. Kerbolt is tagja lesz a bizottságnak. Igen, ezt meg tudja csinálni. Kerbolt a legintaktabb ember a képviselőtestület szemében. És Kerbolt... Kerbolt ismeri az ő önzetlenségét... tudja, hogy ő egy krajcárt sem tett el magának... és... még ha akar, sem tehet ő ellene semmit, mert önmagát is kompromittálná. Hiszen az ő terveit valósította meg, hiszen együtt tettek mindent. És Kerboltról ki tételezhet fel panamát?

De... más is volt még. Pénz kellett, gyorsan, gyorsan. Iszonyú hirtelen nagy dolgokba bocsátkozott, a pénztár is egészen az ő rendelkezésére állt, az ő nyugtáját sokszor napokig készpénzként kezelték, nem volt szabályos, de megbíztak benne, merész dolgokat csinált, de érezték, hogy a kezén minden arannyá vált. De néha... néha zavarba jött. A jövőre gondolt, és a jelen néha zavaros volt. Ma délben óriás összeget fizetett ki az öreg Tőkéssynek, ha meglesz a tisztviselőtelep, bőven meghozza ez az összeg a kamatját, és bízott reklámja hatásában, igazi nagy újvárosi reklámja hatásában, bízott szervező ügyességében, hogy meglesz, felvirul - pesti tisztviselők is itt fognak építeni - ó, nem hiába hozta ő a nagy áldozatokat (nem is említve a személyes hasznot, amivel a Tőkéssy összeköttetés neki magának jár) - de ebben a pillanatban - szégyelte volna bevallani - a város a legcsekélyebb összegek miatt zavarba jöhetett. Ó, nem jön zavarba, ért ő már az ilyen egyensúlyozáshoz - de... kikből fog állni az a bizottság? ... a bugrisok lássanak pénzt, készpénzt. Ha tömeges jelentkezéseket szerezhetne, hirtelen, a telepi telkekre, kedvezményes feltételekkel - a kedvezményeseknek nagyobb összeget kellett előre letenni - a legostobább is látná, érezné, hogy a befektetések nem történtek hiába. Pozitív, rögtön fogózó, tervező esze megakadt a járásbíró emlékén. Ez egy. Egy csepp a tengerben. Pár ezer korona. De nem szabad megvetni egyetlen cseppet sem.

(Folyt. köv.)