Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 17. szám · / · Babits Mihály: Kártyavár

Babits Mihály: Kártyavár
Regény
3. § A járásbíró benéz a kávéházba és egy régi iskolatársával találkozik

Utálatos város ez - mondta magában Partos bíró és a szakolcai délutánok arany pihenőjére gondolt. - Hogy tudnak nézni ezek a disznó zsidóasszonyok! Vajon szokás itt a levizitelés? Mi mindenesetre inkább pesti társaságot fogunk keresni, mint újvárosit.

A kávéházban ült már, (mert szükségét érezte a pihenésnek) és a helyi lapokat kérte a pincértől. Egy egész tornyot raktak eleibe, huszonöt-harminc tépett, rongy újságot, melyek legtöbbje csak négy oldalból állt s abból hármat a legcsodálatosabb hirdetések borítottak. Partos kikereste a legnagyobbakat, de amint kezébe fogott egyet, megint meglepte az a szédülés, mely imént az egész városon keresztül üldözte. A kóklerek - ez volt a címe a vezércikknek és a polgármester pártját szidták benne. Hipnotizált patkányoknak nevezte őket a szellemes cikkíró, és Madár János polgármestert a hamelni patkányfogóhoz hasonlította.

"Mi nem követjük e kócevő és paktumos labanc vezért a "nadragulya-kotyvasztásban" - folytatta tovább. Mi nem megyünk vakon e reakciós magyar Lueger után mint az analfabéták, spricceresek és más efféle lebujalakok. Nem akarunk idomított szavazógépekké válni, mint e kócos bugrisok. Csaholjanak, vakkantsanak a kitartott lapok, melyek hangja nem tudni, korcsmából vagy istállóból jön-e, verklis kompánia és kitartott városházi alakok szerkesztik, ontják a mocskot, okádják a piszkot.

A következő lapon a polgármester üzelmeinek különböző leleplezései következtek. Ez a polgármester milliomos. Külföldi pénzintézeteknél horribilis összegei vannak elhelyezve. E vagyonnak eredete ismeretlen. Kétségkívül tisztességes forrásból származik. Beszélnek ugyan valamit a vízvezetékről... a villanyvilágítás ügyében is van valami nem tiszta dolog... a Tökéssy-féle telekfelosztás meg teljességgel homályos ügy... de ki merné a nagy polgármester dolgait szellőztetni? Mi, közönséges halandók, elégedjünk meg avval, hogy mikor elrobog mellettünk négyes hintaján, a szétfecskendezett sárból és porból nekünk is jut némi rész, mialatt hátul, a lakáj helyén boldogan ül Szabó János városházi szolga, akit a polgármester saját háztartása számára foglal le. És hajoljunk meg előtte mélyen, talán nekünk is kreál a városházán valami szinekúrát, mintahogy...

Partos egymásután vette kezébe a kisebb és nagyobb lapokat és olvasta a cikkek címeit. A vízművek ügye. - Kultúrpalota újvároson. - Iparvágány és iparlovagok. - A temetőkerítés. - A polgármester tanulmányútja. - S Botrány! Panama! - mindenfelé.

"Újvároson nagyon fúj a szél." - mondta az egyik lap.

" Vihart jósolunk! Villámok fognak cikázni és terebélyes fákat gyökerestől fog kitépni az orkán."

A szegény járásbíró úgy érezte, hogy egy kígyófészek, egy tál parázs hever ott mellette a széken. Ezeknek a lapoknak a hangja nem volt halkabb, mint a villanyos favágóé ott a szomszédban. Hát ebben a városban csupa gazemberek laknak? Ó! Amint kinézett a térre, a villamos mögött, a piac mögött, maga az igazi nagy vasút, a fekete vasút, a gőzvasút törtett előre az utcán, a házak között, át a város közepén (mint Szegeden), éles füttyel, teherkocsikkal és vaskos fekete füstcsóvájának kormát irgalmatlanul a házakra vetve. Partos óráját nézte. Fizessen és folytassa útját e rettenetes városban? A biliárdozókra bámult egy darabig. Micsoda vegyes a publikum ebben a kávéházban! Akaratlanul a kígyófészekbe nyúlt megint.

"Egyes akarnokok kibújtak rejtekeikből és megkezdték piszkolódó munkájukat." - -

"Mi nem elégszünk meg holmi házi patikaszerrel, belső vizsgálattal, ismerjük az effélét, amikor egymásnak flastromokat ragasztanak!"

Első avval a sajtóperrel!"

E pillanatban árny esett a papírra.

- Pardon - szólalt meg előtte egy szőke bajszú, vöröses képű, elhanyagolt külsejű úriember. - Nem Partos Kálmán úrhoz van szerencsém?

- Én vagyok - felelte Partos kissé bizalmatlanul.

A vöröses arc kordiális mosolyra szélesedett.

- Szervusz -, szólt nagy hangon az ismeretlen. - Nem emlékszel rám? Iskolatársak voltunk. Kovács Endre vagyok.

- Hogyne, hogyne - felelt a jó Partos. - Ott ültél mindig a harmadik padban. Ejnye, ejnye, hogy nem ismertelek meg! Pedig emlegettelek, többször, a feleségemnek is beszéltem rólad. Ejnye, ejnye, nézze meg az ember! Hát te itt vagy Újvároson?

- Én bizony rögtön megismertelek, nem változtál egy csöppet se pajtás! Mintha csak most is ott ülnél az iskolapadban. Emlékszel még az öreg Gyilkosra? De hát mi szél hoz téged e sivatag helyre, hol még a madár se jár?

- Most helyeztek át ide járásbírónak Szakolcáról. Tudod, az asszony, az asszony, semmi áron sem akart falun megvénülni. De hát beszélj magadról inkább, mi vagy te? - itt laksz állandóan Újvároson?

- Én nem vittem sokra, pajtás, csak tanító vagyok. Igazgató lehetnék, de ne beszéljünk erről. Rég igazgatónak kellene már lennem, ha csak egy csöpp igazság van a világon és ha más polgármester ül Újvároson.

- Községi iskolában tanítasz?

- Dehogy, államiban. De, tudod, te nem ismered az újvárosi viszonyokat, itt minden a polgármestertől függ. Tudod, barátom, ha Újvárosra jössz, akkor a Madár János nevét tanuld meg először, azt kell itt tudni jól, az itt a fő. De ne beszéljünk erről, van-e már lakásod? Pesten fogsz lakni vagy Újvároson?

- Az igazat megvallva, a mai tapasztalataim után szívesebben laknék Budapesten, nagyon is - hogy mondjam? - üzleti jellegű ez a ti Újvárosotok...

- Nekem mondod? Annak idején fogni kellett ide a tisztességes embert - az államtitkár válogatta - engem is úgy fogtak - tudod, három oklevelem is van... a méhészetit is megszereztem... nem szívesen jöttem ide... abban az időben még rosszabb híre volt... nem is Újváros ez hanem fujváros...

- Hm. De viszont mindennap kivasutazni, az se valami kellemes kilátás s aligha jól hatna az idegeimre. Azért ha kaphatnék valami csöndesebb helyet, ahol por se volna olyan nagy, lehetőleg kertes házzal...

- A telepen, barátom, csakis az új tisztviselőtelepen. Építtetsz magadnak egy kedvedre való kis hajlékot, nem kerül úgyszólván semmibe, a város garanciát vállal mindenért. És tudod, egy év alatt huszonöt percenttel emelkednek az árak!

- De hol lakom addig? - kérdezte a bíró, akinek a lélegzete is elállt arra a gondolatra, hogy ő Újvároson házat építtessen.

- Veszel ki egy ideiglenes lakást. Tudod, üzletnek se lesz ám utolsó! Aztán nem kell soká várnod, arra mérget vehetsz, a polgármester már összevásárolta a telkeket és tudod, sok mindent lehet Madárra mondani, nagy hasznokat rak zsebre, de amibe egyszer belefog - no, valóságos boszorkánymester ez az ember. Én ki nem állhatom, de azt meg kell hagyni, hogy boszorkánymester. És erre az ügyre nagyon rávetette magát.

Partos úgy érezte mintha ennek az új városnak barátságtalan nyüzsgése egyszerre elkapná és magával ragadná az ő lelkét is. Mint aki nagy szeles masina mellé jut s megérzi a sodrát. Szédült. A villamosok csengetése, a gépfavágó rettenetes zaja, a vonat füttye, egy reklámautó szirénája, mintha végre összeolvadtak volna benne valami idegizgató idegen zenévé. Egy nagy nő ment a kávéház előtt rövid fehér szoknyában és fehér harisnyával... Ó micsoda gondolat! Villatulajdonos lenni Budapest közelében! Milyen büszke lenne a felesége! De... Olyan nagyhangú és furcsa ez az ember. Természetes félénksége bizalmatlanná tette.

- És... és gondolod, hogy nem kockáztatnák semmit?

- Barátom! Ha egyszer Madár János polgármester garantál neked és garantál érted az Építő Céhnél - az életedet ráteheted. És, mondom, nem kerül úgyszólván semmibe. A lakbéredet lekötöd és megvan, olcsóbb mint egy bérlakás. Melyik tisztviselő nem fizet rá manapság a lakbérére?

- És hol tudom meg pontosabban a feltételeket?

- Hol? - megállj csak! Legjobb lesz ha magával a polgármesterrel beszélsz. Majd én elviszlek hozzá, tudod úgy külsőleg jól vagyok vele, még abból az időből mikor ő is magamfajta szegénylegény volt még. Hej, mennyit dolgoztam érdekében, nélkülem sohasem lett volna polgármester, mert tudod, mint tanítónak, régi helybelinek és már kiszemelt igazgatónak volt egy kis befolyásom az iparosság körében. Tudod, naiv, naiv voltam még, ifjú és bohó, sok mindent vártam tőle, mert zseniális ember, azt meg muszáj adni, de hát, tudod, a hatalom, a hatalmi őrület! - aztán ez a korrupt rendszer! - ne is beszéljünk róla, itt minden panama. Csak annyit mondok, hálát, barátom, azt ne várj a világtól.

- Nős ember vagy te? - kérdezte a bíró.

- Öt gyerekem van barátom, öt lányom - de ne beszéljünk erről! Most az a kérdés hogyan találkozhatsz leghamarabb a polgármesterrel? - holnap délelőtt elmehetnél a hivatalába... de akkor én nem érek rá... hanem tudod mit? - akarsz-e velem most kisétálni a szigetre, megnézni a telep helyet? - legalább kedvet kapsz rá! - épp most találkoztam Adameccel a főszámvevővel, azt mondta, hogy oda készül, a polgármester kíséretében, megtekinteni a vízműveket, esetleg találkozunk és mindjárt megbeszélhetitek a dolgot - nos, van kedved?

A bíró megint szint elvesztette a lélegzetét e nagy sietéstől és energiától. Ki ez az ember, ez a kopott senki, egy tanító, hogy így elkapja egyszerre az akaratát, hogy így kiemeli, egy apró kerék a nagy masinából? Valami kényszert érzett, mintha szíve ellen vonnák valahova.

- De kérlek... most azonnal? ... hiszen még meg sem gondolhattam a dolgot...

- Ugyan mit kell ezen meggondolni? Csak egy séta az egész. Addig nem is gondolkozhatsz míg nem tudod a feltételeket... Gyere no, előbb-utóbb úgyis tudakozódni fogsz.

- De... nem kívánnék evvel, neked lenni a terhedre...

- Ugyan kérlek... Úgyis kíváncsi vagyok a polgármester viselkedésére... épp ma. Tudod, ma volt a Pestvármegye közgyűlése... Vajon az ellenzékkel szavazott-e? Tudod, manapság minden a politika... Amilyen panamás, kitelik, hogy eladja magát a kormánynak. Tudod, olyan ez, mint egy politikai vizsga. Érdekes lesz: a polgármester vizsga után, mit? Gyere no, ne okoskodj, mit csinálnál most úgyis, nincsen semmi dolgod...

Valóban, mit csinálna most, egyedül? A feleségét otthon hagyta egyelőre Szakolcán, ahonnan már maga is évek óta nem tette ki a lábát, s a szolid, családias ember rettentő idegenül érezte magát a zajos Budapesten. Különben sem szokta meg azt, hogy egyedül legyen és valósággal kapaszkodott a társaság után.

- Jól van hát, megyek, - mondta. - Elvégre ez nem kötelez semmire.

S ment, de menetközben úgyérezte, hogy jobb volna nem menni.